Szerkesztővita:Dani/Archívum 9

Az oldal más nyelven nem érhető el.
Új téma nyitása
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
9. kötet (2009. január 10. – 2009. szeptember 10.)

Ez egy lezárult megbeszéléseket tartalmazó archív szerkesztői vitalap. Ne változtass rajta! Ha fel akarsz éleszteni egy itt szereplő megbeszélést, vitát, az aktuális lapon tedd!

Infobox város (második kör)

Heló! Rászántam magam és bepakoltam az infoboxba a hiányzó adatokat. Kérlek nézd meg, hogy így jó-e. Alul összegyűjtöttem a botmunkát is. A névnek pedig szerintem a jelenleg átirányítás „Település infobox”-ot kellene bevezetnünk. - Matthew (hűtőszekrényajtó) 2009. január 9., 19:28 (CET)Válasz

Átalakítottam, amiket javasoltál. Építőelem még sosem árt, szerintem bőven lesz még mit a keretsablonokon alakítgatni, bővíteni (bár most hirtelen nem tudnám sorolni, de majd egyszer végiggondolom). Azonban az most jelenleg nem sürgős, úgyis csak a sablon nevét kell majd cserélni általánosról az újra. - Matthew (hűtőszekrényajtó) 2009. január 10., 11:58 (CET)Válasz

Album infobox (x.)

Te Dani, ebből a háttérszín témából végül is akkor nem lesz semmi, vagy csak el lett halasztva? – Mex plática 2009. január 9., 19:52 (CET)Válasz

Ja, én meg azt hittem, hogy valami stratégiai oka volt, hogy még nem valósult meg :) – Mex plática 2009. január 9., 19:56 (CET)Válasz

Dehogynem, éppen azt javasoltam az első körben is (az olaszban is így van, lásd: it:Template:Album, a színek is ott vannak). A remix, mix szerintem legyen ugyanaz a szín, mint a válogatás (mert végül is az). – Mex plática 2009. január 10., 11:34 (CET)Válasz

A kislemez amúgy is csak annyival több, hogy van benne egy opcionális paraméter, hogy Kislemez a(z) … albumról, ha ez nincs kitöltve, akkor pedig sima albumként viselkedik. De gondolom ez megoldható, nem? – Mex plática 2009. január 10., 11:37 (CET)Válasz

Igen, pont így van az olaszban is… – Mex plática 2009. január 10., 11:45 (CET)Válasz

Az egyesítés nem rossz ötlet, mert gyakorlatilag ugyanaz a két box. Annyi akkor, hogy a most regenerált album infoboxnak új paramétereket kell adni (szerző (esetleg külön lehetőségként lehetne a dalíró és a szövegíró, mert van, ahol különálik), B-oldal (én ezt nem szoktam kitölteni, de van aki igen), formátum, több hirtelen nem jut eszembe. D3e ugyanekkora lendülettel használhatjuk a dalokhoz is. És akkor annyi plusz színkódot kellene adni a boxnak, hogy kislemez = khaki, valamint dal = #E6E8FA.

A VHS és DVD egyenlő a video lemezzel. A mix és remixlemez egyenlő a tribute albummal, azaz thistle szín.

Viszont ha a kislemez így lesz megoldva, jó lenne, ha az extra kronológiák is működnének, mint pl. itt látod a boxban, különböző színekkel. Peligro vita 2009. január 10., 11:50 (CET)Válasz

Akkor a remixalbum végül is milyen színű legyen? – Mex plática 2009. január 10., 12:52 (CET)Válasz

Továbbá, ugye vannak még a demók is, plusz el kellene dönteni, hogy stúdióalbum/-lemez, koncertalbum/-lemez stb., mert jobb, ha egyet használunk (a lecserélést megoldom, úgyis végigmegyek az összesen, és elrendezem normálisan a sablonokat, valamint törlöm, ami nem szükséges. Dani (vita) 2009. január 10., 16:48 (CET)Válasz

Én az -album mellett szavazok, ez az elterjedtebb, stúdiólemezt szerintem senki sem mond. – Mex plática 2009. január 10., 17:23 (CET)Válasz
Igen, egyértelműen album. Plusz a zenei DVD névváltozatba be kellene illeszteni a síma DVD lehetőséget is. Peligro vita 2009. január 10., 19:48 (CET)Válasz
Rendben. Hamarosan végigmegyek a cikkeken és egységesítem a dolgokat. A kislemezt a következő napokra hagyom, egyébként a többszínű-többkronológia megoldható. Dani (vita) 2009. január 10., 19:52 (CET)Válasz

Az ilyenekkel mi legyen: A Personal Message From The Bee Gees ?

cikktörténet sablon: archívum5vége

Szia! A {{cikktörténet}}(?) sablon furcsa dolgot csinál itt. Az archívum5vége paraméter értékét nem akarja bevenni, helyette az archívum1vége paraméter értékét írja ki. Ezen felül léci nem lehetne egy plusz paramétert (pontosabban plusz 15-öt) beszúrni, hogy az archívumlap nevét ne kelljen "Archív05" formában megadni, szeretném a beszédesebb "2009. január" formátumot használni. – CsGábormegbeszélés 2009. január 10., 13:42 (CET)Válasz

Javítottam, plusz 15 paraméter archívumXnév a névhez. Dani (vita) 2009. január 10., 17:00 (CET)Válasz

Nagyon jó, köszönöm szépen. – CsGábormegbeszélés 2009. január 10., 17:10 (CET)Válasz

Többet jó leszek!

És nem hívlak Döncikének (pedig jaj... nem lehetne mégis-mégis?), és nem froclizlak, és nem kisebbítem tagadhatatlan érdemeidet, és önkritikát gyakorlok. :-) Cserébe ígérd meg, hogy kesztyűs kézzel szólsz hozzám... Mindkettőnknek jobb lesz úgy... ;) Bennófogadó 2009. január 13., 23:51 (CET)Válasz

Inkább

Semmi vész. Már a téma eleve fölborzolt téged, Bennó kavarása még rátett néhány lapáttal, és erre megjelenek én a balladai homállyal ... Átlagember ilyenkor a macskába rúg: de ezt tőled senki nem várhatja el! :) – Nullextra NULLEXTRAKADÉMIA 2009. január 14., 00:13 (CET)Válasz

Kislemezek

Hali! Talán érdemes lenne a {{Kislemezek}} sablont integrálni az album boxba, majd egy botot végigfuttatni a cikkeken, hogy korrigálja a forráskódot. Mit gondolsz? Peligro vita 2009. január 16., 11:28 (CET)Válasz

Lehet, hogy megkeresem vele Mettyút :) Peligro vita 2009. január 16., 19:43 (CET)Válasz

Ja. :) Jó, ahogy időd engedi, engem aztán senki se csesztessen, ha megbuksz :) Peligro vita 2009. január 16., 20:08 (CET)Válasz

sablonmester

Szia Dani, a sablonmester ikonja nincs a szerkablakban Google Chrome-ban... Lehet ezzel vajon valamit kezdeni? A firefoxom összeonlott többszöri telepítés után is, így chrome-ra váltottam és hiányzik a sablonmester :( Köszi a választ előre is, – Timish levélboksz 2009. január 18., 22:27 (CET)Válasz

(bőg)(zokog)(toporzékol) :( – Timish levélboksz 2009. január 18., 23:41 (CET)Válasz

Francia település infobox

Kedves Dani ! Mivel láttam, hogy te raktad legutóbb rendbe a franciaországi települések infoboxát, szeretnélek megkérni még egy kisebb javításra. A közigazgatás alá kellene beiktatni a megye és a kanton közé a kerület paramétert. Ez az ottani közigazgatásban létező szint (arrondissement) és nem azonos a városi kerületekkel, melyek már jelenleg is szerepelnek az infoboxban, de csak a nagyobb városoknál léteznek. A rang paramétert pedig törölni kellene az infoboxból, mivel Franciaországban nincsenek települési rangok, Párizstól a legkisebb faluig a község (commune) elnevezés használatos. Előre is köszönöm segítséged. SzederLaci vita 2009. január 19., 13:03 (CET)Válasz

Köszönöm ! SzederLaci vita 2009. január 19., 13:38 (CET)Válasz

Település infobox III.

Kell még valami az általános településsablonhoz, vagy már csak a vizsgák utáni botizzításra várunk a bevezetéssel? - Matthew (hűtőszekrényajtó) 2009. január 19., 17:15 (CET)Válasz

Jutalom

Zenei barnstar
A nagyszerű infoboxokért. :-) Mex plática 2009. január 19., 18:05 (CET)Válasz

szerkesztői lap

üdv. a szerkesztői lapom tetején nem működik rendesen a nevem. alatta látszik a rendes, régi formája is. meg tudod mondani, mi lehet a baj? üdv – Mdönci csak okosan! 2009. január 21., 17:11 (CET)Válasz

kérlek segíts, így elég ronda! – Mdönci MSG me! 2009. január 23., 19:42 (CET)Válasz
Az már az új lapod, csak az ékezet nem látszik. Az a baj, hogy a fenti bejelentés (Jelentkezz stewardnak) lejebb nyomja az oldalt ezért látszik az alsó rész is. A monobookkal kell valamit variálni, kikapcsolni a siteNotice-t, de nem tudom pontosan, hogy hogyan... – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2009. január 23., 19:45 (CET)Válasz

Ajándék

Török Van-macska, jellegzetessége, hogy hófehér és eltérő színűek a szemei

Megláttam, és eszembe jutottál. Meg olyan cuki. – Timish levélboksz 2009. január 22., 16:18 (CET)Válasz

Sablon:Olimpiai eredmény infobox

üdv. kérlek, az Olimpiai eredmény infobox sablonban az adott olimpia éremtáblázatára mutató belső hivatkozást javítsd, mert az 1900-as évek olimpiáinál az "Az"-zal működik, de a 2000-es évek olimpiánál nem. üdv – Mdönci MSG me! 2009. január 22., 18:58 (CET)Válasz

kösz! – Mdönci MSG me! 2009. január 23., 20:43 (CET)Válasz

Település infobox

Szia! A {{szlovák település infobox}}(?) sablonban, az Elhelyezkedése fejezetben, légy szíves, írd át a feltételül szolgáló paraméterek nevét, mert így nem jelenik meg a fejezet fejléce. Bean49 vita 2009. január 23., 22:55 (CET)Válasz

Köszönöm. Bean49 vita 2009. január 23., 23:46 (CET)Válasz

Közel-keleti települések sablonjai

Naszóval. Látom, olvastad a kérdésem az egyebes kocsmafalon. Célom az lenne, hogy a palesztin és az izraeli településeknek egységes (az országokra jellemző színvilágú) sablonjaik lennének, viszon egységesek a többi település sablonjaival minden más téren. Gondolom Nektek is ez a cél. A Gázai övezet ugye azért esik ki a körből, mer' ugye az valamiféle régiónak lehetne felfogni Ciszjordániával egyetemen. Amíg Izrael létezik, nem hiszem, sőt kétlem, hogy ennél a két régiónál több területet kapnának. Esetleg majdan összeolvadnak, mit itt az EU. Bár ezt mi szerintem nem érjük már meg. De a politikáról ennyi elég is.

Egyelőre a palesztin és az izraeli településekkel akarnék foglalkozni (persze ami extra, mint Beer-Sheva világörökségi sablonja, azokhoz nem nyúlok). Ez is betart vagy 1 évig. Hogy milyen színvilágokra gondolok? Hát, valami olyasmire, ami a két „ország” zászlaiban szerepel. Izraelre a fehér és a kék, a palesztin meg... (vörös, fekete, fehér, ződ) Sebaj. Sz'al mit tudsz javasolni? --Gyantusz vita 2009. január 24., 15:48 (CET)Válasz

Nem tudom, észlelted-e már, de a japán infobox [1] [2] kissé szíccsúszott. --Gyantusz vita 2009. január 24., 15:58 (CET)Válasz

  • Időzóna: Izrael és Palesztina egészen biztosan a romániai időzónába tartoznak. Ha jól értelmezem, akkor UTC+2.
  • Közigazgatási adatok: gőzöm sincs... :) Az en.wiki szerint dunám-okban mérik a területeket a térségben (török eredetű). Talán körzet lesz a helyes Izraelben Haifának van vagy kettő. Az is rémlik, hogy az IDF körzeti parancsnokságokra van osztva. Sőt: en:Districts of Israel, tehát mehoz (főkörzet) és nafot (alkörzet), amiből fogalmilag választani lehetne: régió/tartomány, megye, járás, körzet, kerület (ez már inkább településen belüli) stb. Egyelőre nem tudom, a kettőnek mi lenne a magyar megfelelője (talán régió és körzet). A magyar wiki egyébként kerületként nevezi. Palesztina esetében: en:Districts of Palestine ez a kvadá (ha jól írom le), lehetne akár (választási) körzet is. zsír hivatalos link
  • Sablonszinek: Izraelnek jó lesz az a kék, Palesztinának meg legyen a zöld. Igaz, hogy a vörös a nép színe, de náluk ez ne a vért jelentse.
  • Extra adatok: tudja a rosseb. Talán érdemes lenne az arab nevet és a hébert is külön említeni. Azaz izraeli településeknél a hivatalos ugye a héber, alá meg az arab neve külön rublikába, palesztinok esetében meg fordítva. Pl. Haifa.
Szerintem, egy ország színvilágát legjobban a sportolóik mezének színe, színösszeállítása jellemzi. Az általam gyártott sablonokban én ezt az elvet követtem. így egyértelmű, hogy Izrael színe a kék. Ráadásul ezekben a mez sablonokban általában a hivatalos szín színkódját is meg lehet találni. – Texaner vita 2009. január 24., 18:39 (CET)Válasz


Orosz városok

Halló, engedelmeddel, amint lesz időm megváltoztathatóvá teszem a település infoboxban a fejléc színmegadását (meghagyva a zöldet defaultnak) mert az például az orosz színvilággal a zöld egyszerüen nem fér össze! A zászlójuk fehér, kék, vörös. A haditengerészet zászlaja pl. fehér kék andráskeresztel, a futbal válogatott pedig vörös mezben játszik! – Texaner vita 2009. január 27., 08:18 (CET)Válasz

O.K. amint időm engedi megcsinálom az orosz település sablont. – Texaner vita 2009. január 28., 07:45 (CET)Válasz

Elkezdtem az orosz település infoboxot, ha kész leszek vele szólok, hogy indíthatod a botot! – Texaner vita 2009. február 1., 20:39 (CET)Válasz

Ma akkor enged rá az orosz városokra a botot, aztán szép lassan kikozmetikázom őket! – Texaner vita 2009. február 2., 18:08 (CET)Válasz

A szubjektum (ahogy Peyerk kollega irta) a föderációt alkotó alanyi jogú államrészek lehet, terület, köztársaság, vagy föderációs város mint Moszkva és Szentpétervár. Valami olyan mint pl. a németeknél a tartomány. Van 83 lásd: Oroszország közigazgatási felosztása#Oroszország föderatív felépítése

A jelenlegi sablonban a | közigazgatás1 = Permi kerület felel meg neki – Texaner vita 2009. február 2., 19:11 (CET)Válasz

Re: Település infobox IV.

Hogyne láttam volna, majd kiugrok örömömben a bőrömből :-)! Nagyon szépen köszönöm! Egy-két helyen én is belepiszkáltam a bot utáni eredményekbe. Egy olyan kérésem lenne még, hogy a a hangjegyeket (Album infobox és társai) top helyett átjavítanád bottomra a common.css-ben? Itt-ott elég furcsán mutat a levegőben lógó fél hangjegy :-). Már töröm a fejemet a következő nagy infoboxos akciómon Vigyor - Matthew (hűtőszekrényajtó) 2009. február 2., 15:43 (CET)Válasz

Köszönöm - Matthew (hűtőszekrényajtó) 2009. február 2., 15:57 (CET)Válasz

Pozíciós térkép sablon

Szia! A mongólia szócikkekhez kellett volna nekem az itt látható térkép és úgy látom ezt nálunk csak pixelre pozícionáltan lehet megoldani. Át tudjuk-e venni az angol wikiből ezt a több települést mutató pozíciós térkép sablont? – BáthoryPéter vita 2009. február 4., 16:46 (CET)Válasz

És megtudnád tenni az átvételt? Én félek, csak összekuszálnám... Persze nem sürgős. – BáthoryPéter vita 2009. február 4., 23:05 (CET)Válasz

„Pozíciós térképsablonok” törölve (nem létező lapra mutató vagy felesleges vagy megtévesztő átirányítás: a lap tartalma: „#REDIRECT Wikipédia:Térképészeti műhely/Pozíciós térképsablonok” (és csak „Bennó�)

Ezt a törlést kissé elkapkodtad! Nagyjából 180 pozíciós térképsablon hívatkozott rá. Most mindegyikben szép piros a hívatkozás, vissza kéne tenni! Nézd meg bármelyik pozíciós térképsablont! – Texaner vita 2009. február 6., 19:15 (CET)Válasz

Borovszky sablon

Szervusz, ezzel a sablonnal már többször meggyűlt a bajom. A problémám az, hogy eredetileg tettem utána pontot hogy legyen, és utánna csak a kötetcimet pl. Bars vármegyét elég legyen irni. Ez lábjegyzetben faszán működik. Akkor viszont mikor forrásmegjelölésben szerepel * után, akkor az egész megbolondul és keretben jeleniteni meg az utána lévő szöveget, amennyiben nincs utána . , vagy hasonló irásjel. Igy a sablonban szereplő pont zavaróvá válik. "Megoldásként" kivettem, igy viszont millió lábjegyzetből hiányzik a pont. Nem tudnál vlmi megoldást amivel a pont szerepelhet a forrássablonban és nem bolondul meg a használatától a szöveg ha nincs utána irásjel? (lásd Nemesmilitics laptörijét) Kösz Taz vita 2009. február 6., 15:31 (CET)Válasz

ja bocs, magamnál válaszoltam... Taz vita 2009. február 7., 02:24 (CET)Válasz
Azért ide irom, hogy ne legyen túlságosan szem előtt: Darinko műhelytársunk lassan végigjárta a Szlovákia településeinek szócikkeit. Nem tudom pontosan mikor gondolja majd úgy h befejezte őket, de mindenesetre az a szerény véleményem hogy ez mindenképpen megérdemel vlmiféle (műhely?)dijat. Ezért mint tiszteletbeli tagot Téged is kérlek fejtsd ki véleményed és esetleges támogatásodat az odaitélésben. A választ vitalapomra hasonló "rejtett" formában kérném. Kösz Taz vita 2009. július 6., 13:21 (CEST)Válasz
Az jó lenne, magam is gondolkodtam már rajta de csupán egy szk cimeres arany barnstaros kitüntetésre futotta a fantáziámból. Nem tudom ez mennyire eredeti :) Taz vita 2009. július 6., 14:07 (CEST)Válasz
Amit sikerült kivégeznem az itt található, hasonló témában pedig itt találsz dijakat, amennyiben nem megfelelő, nem fejezi ki eléggé a megbecsülésünket és ezért mást készitenél... Taz vita 2009. július 9., 00:48 (CEST)Válasz

Kinyitható sablonok

Kedves Dani! Válaszoltam a Wikipédia:Kocsmafal (javaslatok) oldalon. --Adapa vita 2009. február 7., 10:29 (CET)Válasz

Köszi, ez jó hír, hogy a többivel nincs nagy gond. A művészet sablon fő célja az volna, hogy felhívja a figyelmet a hiányzó szócikkekre (X ország festészete, szobrászata, zenéje, népművészete stb.) Persze, ha egy hozzáértő egy adott országhoz jobb sablont készít (és főleg ha szócikkeket is ír), akkor ez nyugodtan lecserélhető, de a figyelemfelhívó célja miatt addig maradjon szerintem. Üdv, --Adapa vita 2009. február 7., 19:29 (CET)Válasz

Jó, akkor a Művészet sablont szedjük ki az országok szócikkeiből, főleg a teljesen pirosakat. Viszont a Magyarország építészete típusú szócikkekben a sablon továbbra is felhasználható mint navbox a lap alján, nem? --Adapa vita 2009. február 8., 22:23 (CET)Válasz

Zenész infobox

Szia! Tudom, hogy nem te voltál a tettes, de valamit kezdeni kellene a {{Zenész infobox}}(?)-szal, mert most így nem az igazi, az előző sokkal jobb volt. Egy csomó paraméter eltűnt belőle, ami szerintem fontos, ráadásul az együtteshez csak egyet lehet beírni, amit linkelne, de ez így nagyon nem oké. Nézd meg a Thalía szócikkben, hogy el lett cseszve. Köszi, – Mex plática 2009. február 7., 15:35 (CET)Válasz

OK, köszi. Eleve így írtam be a sablonba, mert szerintem azt, hogy eredet, csak tárgyakra vagy dolgokra mondják, nem személyekre. Mindenesetre írtam is a kocsmafalon, hogy kissé elhamarkodott átalakítás volt ez az egész, kb. 3 ember szavazta meg, ha megnézed. – Mex plática 2009. február 8., 10:20 (CET)Válasz

Én abban látom a problémát, hogy általában nem értesítik az érintett felhasználókat. Szerintem ez esetben is nagyon jól tudták, hogy Peligro és én is érintettek vagyunk a témában, erre pont minket hagytak ki belőle. Az értelmetlen javaslatokra pedig (hogy pl. "vegyük ki a származást", ami az egyik legfontosabb adat az infoboxban) egy ember rávágja gondolkodás nélkül, hogy támogatja, és erre kiveszik. Ez itt a baj, hogy nem gondolják végig, mire is való az infobox: hogy a szövegrengetegben elvésző legfontosabb adatokat egyből lássa az érdeklődő olvasó, akinek esetleg nincs ideje kibogarászni mindent a 20 oldalas szövegből. – Mex plática 2009. február 8., 12:37 (CET)Válasz

cikkértékelés

Szia!

pityubot - cikkértékelés futtatását te végzed? (hú, de nyakatekert mondat lett) Ha igen, akkor léci!, ha nem, akkor BOCS! – Batman666 vita 2009. február 9., 10:39 (CET)Válasz

Az én botom AsgardBot, PityuBot júzerlapján ki van írva a gazdája neve. Egyébként tudok futtatni teljes cikkértékelést, ha szükség van rá. Dani (vita) 2009. február 9., 11:36 (CET)Válasz
Akkor léci! – Batman666 vita 2009. február 9., 14:46 (CET)Válasz

Sablon:Színész infobox/új

Szia, megnéznéd ezt? Működés közben: Szerkesztő:Teemeah/Szócikkpróba. Köszi. – Timish levélboksz 2009. február 9., 20:58 (CET)Válasz

Köszi a választ! csak akkor túl sok lesz benne a színes trutyi nem? De ha úgy jobb. átírható, csak akkor minden díjnak külön ilyen színes csík?.... Az egy idő utnán zavaró lesz, ha sok díjat nyert, de mindegyikből csak egyet pl. Viszont felmerült egy olyan kérdés, hogy lehet-e többféle nevet adni egy paraméternek (pl. születésnap és született ugyanarra a mezőre), hogy ne kelljen bottal cserélni a mostani olyan paraméterneveket, mint "homepage". Ez megoldható? vagy marad a botolás? – Timish levélboksz 2009. február 9., 22:58 (CET)Válasz
Uhh, nekem eza megjegyzés doboz működése nem nagyon világos... Ugyanolyan paramétert kap, mint a sima "általános" stb? Tehát majd |Oscar-díjak = lesz a másolható mintában? :S Uhh, kéne nekem az sablonszerkesztő kütyü, amit fejlesztesz és Matthewnak már megmutattál :P – Timish levélboksz 2009. február 10., 09:16 (CET)Válasz
sablonszerkesztő mütyürt akarooook. Végigszpemmelem ám a vitalapodat ám, ha nem kapom meg :P :)))))))) – Timish levélboksz 2009. február 10., 15:48 (CET)Válasz
akarom akarom akarom (kéjes sikolyok). VigyorTimish levélboksz 2009. február 10., 16:10 (CET)Válasz

Így...

Születnek a kviscsicsákVigyorIstvánka posta 2009. február 10., 15:38 (CET)Válasz
Hogy egyesek miket nem találnak… Vigyor Dani (vita) 2009. február 10., 15:45 (CET)Válasz

Re: Album infobox

Pfff... hát ahogy nézem a listádat, szerintem több a hibás szócikk, mint a jó. A feldolgozásalbumra úgy emléxem, hogy javasoltam valamit, hogy mi legyen, vissza kellene keresni. Asszem azt mondta Peligro, hogy legyen egyenlő a tribute-albummal. – Mex plática 2009. február 10., 16:04 (CET)Válasz

De most azzal végül is mi a probléma? A Thalía con banda – grandes éxitos is feldolg.albumnak van megjelölve és működik (megválasztja a színt). Én egyébként inkább ezt tartanám meg, mint a tribute-ot, mert legalább magyarul van. De ennek Peligro az igazi szakértője. :) – Mex plática 2009. február 10., 16:19 (CET)Válasz

Ahogy láttam, a boxban egy színre több lehetőség is van (ugye pl. nagylemez-stúdióalbum). Na, ennek alapján szűkíteni lehet a kört, a "dupla album" simán elmehet stúdióalbumnak, a remix-album remixalbumnak :) Legszívesebben otthagynám mindet a francba, szenvedjen vele az, aki létrehozta őket (gondolok itt a 456454 Bee-Gees féle "egyéb album"ra, vagy a 7" és 12"-eseknek elnevezett kislemezekre... Embertelen mennyiség ez, ki fog ezen végigmenni? Kérdés, hogy melyik a célszerűbb: megadni a boxnak, hogy teszem azt a 7" utasítást hallva viselkedjen kislemez infoboxként, vagy végigmenni bottal ezeken a cikkeken, és kijavítani a 7"-t kislemezre? Értsd ezt a további típusokra is. Peligro vita 2009. február 10., 19:32 (CET)Válasz

Igen, eggyennlő. De ha a boxot bűvölnénk meg, akkor ajövőre visszamenőleg is korrigálhatnánk az esetleges félreírásokat.
Különben rengeteg rosszul paraméterezett sablon van, talán magukra kéne őket hagyni, kapjanak alapértelmezett lightsteelblue köntöst, és akinek kedve van, az megcsinálja őket. Hmmm? Peligro vita 2009. február 10., 19:41 (CET)Válasz
Azért gondoltam, hogy lisgtsteelblue legyen, mert az album infoboxos cikkek közül szerintem a legtöbb stúdióalbumról szól - akkor pedig amellett, hogy parkolópályára tettük ezeket a cikkeket, sokuknál még helyes színkódot is alkalmaztunk. Peligro vita 2009. február 10., 20:10 (CET)Válasz

Koordináta sablonok település infoboxban

A Magyar települs infoboxnál régóta zavar, hogy az általa generált koordinátára kattintva a kis falvaknál is ugyan azt a 10 km-es léptéket hozza be, amit mondjuk Budapestnél. A Coord sablon angol dokumentációjában találtam erre egy megoldást, amit szerintem nagyon egyszerűen be lehetne építeni a település infoboxokba (amit ha jól tudom te csináltál). A lényege az, hogy a mostani type:city paraméter helyett a city(lakosságszáma) paramétert kéne átadni. Az eredeti leírás ez: „city(pop) City, town or village with specified population. Commas will be ignored in pop. There should be no blanks. 1:30,000 ... 1:300,000”. És mivel a lakosság számát tudjuk, ő automatikusan hozzáállítaná a léptéket. – BáthoryPéter vita 2009. február 10., 22:02 (CET)Válasz

Ha kivesszük a city-t akkor még rosszabb a helyzet. Cityvel 1:100 000 a lépték, nélküle (vagyis alapból) 1:300 000. Leríás itt. Tehát ez szép lenne, jó lenne, csak úgy tűnik nem működik. Nem értem miért, de semmit nem változik, ha mögé írom a lakosság számát. Aztán nézegetem angolon településeket, ott ugyan használják a city(pop) formát, de utána van írva a _scale:5000 (pl). Vagyis (talán) manuálisan rakják hozzá a léptéket. Szerintem érdemes lenne vitalapon rákérdezni... – BáthoryPéter vita 2009. február 10., 22:45 (CET)Válasz

Szerintem a népesség alapján éppen kellő pontossággal meg lehet(ne) határozni a térképméretet. Persze kell egy kis ráhagyás, mert mondjuk az alföldi városok ~10 000 lakossal háromszor akkora területen fekszenek, mint egy hegyvidéki város. De mégsem ugyan az a lépték kell egy 1000 fős faluhoz, egy 10 000 fős kisvároshoz és a milliós Budapesthez. Szóval az ötlet jó, kérdés miért nem működik. (Én most nem érzek magamban annyi elszántságot, hogy angolul társalogjak a vitalapjukon.) – BáthoryPéter vita 2009. február 10., 23:13 (CET)Válasz

Színész infobox még egyszer

Javítottam a díjak részt a Matthew által javasolt {{Infobox/Kétsoros}} segítségével. Szerkesztő:Teemeah/Szócikkpróba. Szerintem pofás lett. hm? :) – Timish levélboksz 2009. február 12., 11:20 (CET)Válasz

Majd felvetem a színkérdést a kocsmafalon, döntsön a közösség :) Hát próblkoztam a sablonszerkkel, de teljesen másak a nevek, mint az {{infobox}} oldalon, így gőzöm sincs mit kell hova írni.. Nincs hozzá dokumentáció? VigyorTimish levélboksz 2009. február 12., 11:48 (CET)Válasz

Spanyol település infobox

Szia! Van ötleted, hogy miért nem működik az infobox-ban a pozíciós térkép?? Itt egy példa:

Barcelona
Becenév: Ciutat Comtal, Barna, BCN
Közigazgatás
Ország Spanyolország
Autonóm közösségKatalónia
TartományBarcelona tartomány
ComarcaBarcelonès
Népesség
Teljes népességAz értéket a szócikknévtérbe mozgatás után adhatod meg.
Földrajzi adatok
IdőzónaCET, UTC+1
SablonWikidataSegítség

Bahusz vita 2009. február 12., 19:22 (CET)Válasz

Köszönöm a segítséget, több sablont nézegetve készítettem el a spanyolt, de ha jól emlékszem, akkor a franciáról másoltam. Valamint, ha lecseréled az „általános település infoboxot” erre, akkor azt is előre megköszönném. Ha elkészül a spanyol sabloncsere, akkor majd a portugált is megcsinálom.– Bahusz vita 2009. február 12., 19:47 (CET)Válasz

Tévedtem, az osztrák alapján készítettem!– Bahusz vita 2009. február 12., 19:54 (CET)Válasz

album infobox apróság

Hali! Észrevétel az album infoboxhoz: album üzemmódban lehetőség van kislemez listát rakni a boxba. Régen ezt egy külön sablont csinálta, ilyen értékekkel: "kislemez 1 dátum", most a sablon ilyen értékekkel dolgozik "kislemez1dátum". Ez szándékos, vagy cserélhető? Mert egyszerűbbnek tűnik a sablonban javítani, mint a talán több száz cikken végigmenni, és kivenni a szóközöket. Vélemény? Peligro vita 2009. február 15., 12:34 (CET)Válasz

Hali! Mondtad, hogy megcsinálod a boxhoz a kronológia CCS bizbaszt. Megvan már? Lehet beállítani? Peligro vita 2009. február 17., 09:32 (CET)Válasz

Portugál település infobox

Szia! Mi a véleményed erről: Sablon:Portugál település infobox? És így néz ki beillesztve: Braga.– Bahusz vita 2009. február 15., 16:14 (CET)Válasz

OK, köszönöm! Átnézve a többi sablont, a belga, a német és a norvég eléggé rossz állapotban van, a belga a településeknél alig van használva és eléggé átláthatatlan az egész sablon, valamint telyesen elüt a többitől (gondolom emiatt ia legalább 4 fajta sablon van használva a belga várososknál), a német az nagyon eltér a többitől (kellene bele a pozíciós térkép), a norvég meg nem sok mindenre jó. Esetleg ha lenne kedved majd átnézni őket, én segítenék azután a beillesztésüknél.– Bahusz vita 2009. február 15., 16:52 (CET)Válasz

A szerbet megcsinálom majd én (miután beillesztem a portugált a városokhoz), tegnap meg ma átnéztem a spanyol, a holland, a svájci és az ír településeket, azokat rendberaktam infobox-ügyileg (az ír településeknél beraktam az általános település infoboxot, annak a zöld színe illik az írekhez)– Bahusz vita 2009. február 15., 17:04 (CET)Válasz

Színész infobox kép

Szia Dani, a kocsmafalon felmerült, hogy a színész infoboxban nem túl szerencsés a filmkocka kép a fejlécben, mert olyan színészek is vannak, akik nem szerepeltek filmekben, és hogy jobb lenne a hagyományos mosolygós-szomorú színházi álarc. Mivel ha jól értelmezem, a képet a "filminfobox" css rakja a sablonba, lehet külön színház css-t csinálni? Ami mondjuk opcionális lenne a színész sablonban: filmszínészeknél "filminfobox", színházi színészeknél "színházinfobox". Szerinted megvalósítható? Köszi! – Timish levélboksz 2009. február 15., 17:24 (CET)Válasz

Köszi! :) Akkor cserélgyünk :D – Timish levélboksz 2009. február 15., 20:12 (CET)Válasz

Botkérés

Szia, mivel a kocsmafalon négy napja senki nem szólt hozzá már az infoboxhoz, szerintem cseréljünk. Kicseréltem a homepage stb idegennevű paramétereket, úgyhogy ha átkopizom az új infoboxot a régi helyére, akkor eluralkodik a káosz :)) Beizzítod a botot a cserére? Ha azt mondod, indulhat, akkor cseréljünk. :) Köszi! – Timish levélboksz 2009. február 19., 11:23 (CET)Válasz

Sablon:Département

Nem néznéd át ezt a sablont: Sablon:Département, a gond az vele, hogy azoknál a hivatkozásoknál, ahol nincs meg minden adat, pl. a logó akkor ez jelenik meg: {{{logó}}} (lásd Savoie ), vagy mint itt Hérault. Előre is köszönöm! – Bahusz vita 2009. február 16., 19:55 (CET)Válasz

És még annyi, hogy a megyék zászlóit is jó lenne ha be lehetne illeszteni.– Bahusz vita 2009. február 16., 19:57 (CET)Válasz

Az angol vagy a francia verzióban sem szerepel más mint a magyarban + zászló, talán egy képnek a helyét lehetne még beilleszteni.– Bahusz vita 2009. február 16., 21:24 (CET)Válasz

Hivatkozás sablonok

Hali! Most vettem észre, hogy az angol wikin a hivatkozásos sablonokhoz egy hasonló „magot” használnak mint mi az infoboxok esetében. Szerintem érdemes lenne átmagyarítani. Szerinted? → Raziel szóbuborék 2009. február 17., 09:30 (CET)Válasz

Ha jól látom a „magot” csak azok a hivatkozás sablonok használják amiket a COinS támogat. Ezek szerintem a könyvekre és folyóiratokra korlátozódnak, amikre pedig kellene lennie hivatalos magyar szabványnak. Minimális változtatások és bővítések mellett a jobb használhatóság érdekében érdemes lenne azt használni. Arról viszont fogalmam sincs, hogy mondjuk a televíziós sorozatok idézésére van e hivatalos szabvány :-) → Raziel szóbuborék 2009. február 22., 21:33 (CET)Válasz

Album infobox apró módosítási javallat

Szia Dani! Meg lehetne azt oldani az album infoboxnál, hogy ha a típus kislemez, akkor legyen egy külön paramétere a névelőnek (a/az)? Mert szerintem eléggé hülyén néz ki, hogy kislemez a(z) ABCD albumról, vagyis jobban mondva annyira tökéletes és szép ez a sablon, hogy szerintem kár egy ilyen nem odaillő aprósággal elcseszni. :) – Mex plática 2009. február 20., 18:21 (CET)Válasz

Semmi baj. Arra gondoltam még, hogy talán lehetne automatikusan is választani, ha magánhangzóval kezdődik a szó, akkor "az", ha pedig mássalhangzóval, akkor "a". Itt csak az az egyetlen probléma adódhat, hogy pl. a latin nyelvekben (kivétel a román) a h ugyan írásban mássalhangzó, de nem ejtik ki, szóval oda "az" kellene. De erre a célra viszont még mindig maradhatna az opcionális névelő paraméter, ahova ezt be lehetne írni, ha az írás és kiejtés eltérése miatt nem egyértelmű. Megoldható ez? – Mex plática 2009. február 22., 20:52 (CET)Válasz

Ja, értem. Nem baj, így is tökéletes. :) – Mex plática 2009. február 22., 21:09 (CET)Válasz

Kettő...

...bölényedet a rezervátumból halálra ítéltem (Kategória:Azonnali törlésre váró lapok), mert már átkerültek a szabadba :-)Istvánka posta 2009. február 21., 14:33 (CET)Válasz

Sztrájk?

OFF: Csuda aranyos a fehér kiscica. A tiéd? Most látom csak, hogy török illetőségű.

ON: AsgardBot több mint egy hete ignorálja a tudakozót. Csapj a lovak közé légyszi. Karmelaüzenőlap 2009. február 22., 00:14 (CET)Válasz

OFF: a vitalap tetején lévő nem, Teemeah találta a Commonson

ON: Dehogy, akkor a tudakozóból elfelejtettem az újabb változatot feltölteni (igazából az egész a Wikimedia hibája, kellett nekik új szervereket venni, amik nem értenek semmit :), emiatt át kellett írni a programot ) Még az éjszaka lecserélem. Dani (vita) 2009. február 22., 00:18 (CET)Válasz

Namégeccör

na akkor lecseréljük azt a fránya színész infoboxot? :) Nem merem addig átmásolni a kódot, míg nincs egy bot készenlétben, rengeteg cikkben benne vagyon ez a sablonka.... Léccci.... :) Kösziiii – Timish levélboksz 2009. február 23., 15:11 (CET)Válasz

album infobox kronológia

Üdv! Mondtad, hogy megcsinálod az album infobox kronológia részéhez az alosztályt, hogy egyénileg lehessen állítgatni a méretet. Csak említem, hogy el ne feledd. A világért sem akarlak nyaggatni, csak egy kicsit :) Peligro vita 2009. február 25., 19:54 (CET)Válasz

Még aznap este beállítottam (vagy másnap). Azért köszi! (Plusz nem pont azért is köszi) Vigyor Peligro vita 2009. március 2., 22:52 (CET)Válasz

Köszönöm

Nagyon köszönöm. – VC-süzenet 2009. február 26., 23:34 (CET)Válasz

Infobox betűméret

Hali! Le lett zárva a szavazás, megtennéd akkor, hogy a betűméretet módosítod a 92%-osre? Köszönettel, Peligro vita 2009. február 28., 14:53 (CET)Válasz

Cikkértékelés

Szia, A Hadtudományi műhely számára végzem a cikkek értékelését. Szeretnék KavicsBot néven egy, csak értékelés frissítését végző botot futtatni, heti rendszerességel. Jelentkeztem a bot státuszért. És engedély szeretnék kérni tőled a futtatásra. Köszönettel: Szerkesztő:Kavics és az ő botja:– KavicsBot vita 2009. március 1., 17:31 (CET) ui: Tudom, hogy Peti610 szokot ilyet végezni, de mostanában elfoglalt (felvételi, meg ilyesmi) és én nem akarom ezzel terhelni.Válasz

Köszönöm. Letöltöttem a legfrissebbet 2.03-at, de a korábbi állapot beolvasása után hibaüzennettel elszáll:
"Object reference not set to an instance of an object"– Kavicsposta 2009. március 3., 10:40 (CET)Válasz
Köszönöm. Fut, szalad :) – Kavicsposta 2009. március 4., 14:27 (CET)Válasz

Mi a gond?

Alderney - nem jövök rá a hibára?:-(. Segíts lécci. – Istvánka posta 2009. március 4., 12:05 (CET)Válasz

Tárgytalan: Funatic megoldotta:-)Istvánka posta 2009. március 4., 12:12 (CET)Válasz

dablink

Készítettem egy sablont az egyértelműsítő sablonok számára: {{dablink}}(?). Ha szükséges érdemes lenne finomítani rajta (pl: css-be rakni amit lehet) aztán le kellene védeni. Valamiért az infoboxokat nem nyomja lejjebb a bevezető szöveggel egy vonalba, de ezt az angol wikin sem teszi :-S → Raziel szóbuborék 2009. március 6., 20:41 (CET)Válasz

Most néztem, hogy ebbe az egyesítésbe a {{bővebben}}(?) és a {{kapcsolódó lista}}(?) is beleférne. Nyomtatás esetén azok is tök fölöslegesek ha látszanak. → Raziel szóbuborék 2009. március 6., 22:34 (CET)Válasz

Template:Infobox Skyscraper

szia. meg szeretnélek kérni arra, h a Infobox Skyscraper sablont készítsd el magyarul? előre is kösz, üdv. – Mdönci MSG me! 2009. március 7., 00:00 (CET)Válasz

Új sablon

Szia Dani! Lenne egy kérésem sablon-üggyel. Kellene talán az effajta cikkekhez, mint Szlovenszka krajina, vagy Tótság egy Történelmi régió sablon. Még egyelőre nem fogant meg teljesen bennem mi kell hozzá, de csak akkor kérlek meg a készítésére, ha beleegyezel. [törölt kép] DoncseczTöj njaš spor. 2009. március 8., 08:51 (CET)Válasz

Szépségverseny infobox

Szia! Hozzád irányítottak azzal, hogy te vagy az Infoboxok Nagymestere, nekem meg pont egy infoboxra lenne szükségem, de nem tudom, hogyan kell megcsinálni. Itt található az a táblázat, amiből infoboxot szeretnék csinálni a szépségversenyes oldalakhoz. Tökugyanígy szeretném, ha kinézne, csak ugye az infoboxok szokásos helyén, jobb oldalon kellene megjelennie. Illetve annyi változás lehetne rajta, hogy a jelenlegi főcím (A legutóbbi verseny/Miss World 2008) helyén a verseny neve és éve lenne a változó adat, és nem csak úgy 'br'-el elválasztva, mint ahogy most van, mivel 5 (esetleg később több) különböző versenynél szeretném felhasználni az infoboxot. Tudnál segíteni vagy ajánlani valakit, aki meg tudja csinálni? Köszi! – Perfectmiss vita 2009. március 8., 10:07 (CET)Válasz

Azt elfelejtettem írni, hogy a Különdíjak esetében meg lehet-e azt oldani, hogy nem csak a nyertes országok neve a változó, de maga a különdíj is? Mivel egyik versenyen X db, a másikon meg Y db különdíjat osztanak ki, amiknek a neve is más. Ha nem lehet, akkor lehet, hogy érdemes lenne versenyenként külön-külön infoboxot szerkeszteni? Sőt, ha jobban belegondolok, akkor az egyes versenyeken a középdöntősök és döntősök darabszáma is más... Hú, de bonyolult. :-)Perfectmiss vita 2009. március 8., 10:15 (CET)Válasz

Nyelv infobox bővítése

Szia! Felmerült egy olyan probléma, hogy a nyelv infoboxot lehetne-e úgy bővíteni, hogy nyelvcsaládról szóló szócikkben is használható legyen. Lényegében semmi mást nem kellene vele csinálni, csak annyit, hogy pl. egy típus paraméterrel meg lehessen adni, hogy nyelvcsalád (ha pedig nem lenne kitöltve, akkor alapértelmezésben nyelvre vonatkozna), és akkor a név paraméterhez beírt szöveg (xxxxyyyy nyelvcsalád) alapján választaná meg a színt. Megoldható lenne ez? (Eredetileg arra is gondoltam, hogy lehetne egy csoportok/ágak paraméter is, csak utána rájöttem, hogy felesleges, mert egyrészt ez a szócikkben amúgy is ki van fejtve, másrészt elég nehéz lenne egy sablonban egy-egy nagyobb, bonyolult nyelvcsaládon belüli összefüggéseket ábrázolni.) Üdv, – Mex plática 2009. március 9., 10:01 (CET)Válasz

Népesség az infoboxban

Szia! Most a Stoke-on-Trent szócikken dolgozom, a brit település infoboxot a London szócikkből vettem, de nem jelölte az én szócikkemben a teljes népességet, eze ktán megnéztem a Cambridge szócikket is, majd átírtam úgy, de úgy sem látszódótt. Hol a probléma?? Hogy tudom betenni a teljes népességszámot oda? Segíts kérlek! Köszi – Eino81/Párvusz keskustelu 2009. március 9., 15:03 (CET)Válasz

Ok, megoldva... de ilyet még nem láttam – Eino81/Párvusz keskustelu 2009. március 9., 15:34 (CET)Válasz

Nem értem, kicsi vagyok ehhez

Szia. Segíts nekem egy picit, hogy a {{Infobox/Mez}} sablonban hogyan tudom kikerülni, hogy a kit body résznél hozzátegye a -grey szöveget. Vagy áruld el, miért teszi, illetve, hogy akkor hogyan tudnám itt rendesen megcsinálni a mezt... Kösz. Funatic vita 2009. március 11., 16:11 (CET)Válasz

Itt is ugyanaz a gond. Funatic vita 2009. március 17., 16:04 (CET)Válasz

származás

Szia Dani!

A Rob Thomascikkemben miért nem látszik a származás? De nem csak ebben a cikkben tapasztaltam ezt. Köszi! – OrsolyaVirágHardCandy 2009. március 13., 12:51 (CET)Válasz

Ez a szócikk ... és ... között szerepelt a ... portálon.

Szia! Tettem egy javaslatot a {{cikktörténet}}(?) sablon vitalapján, a fenti címmel. Kérlek nézz rá az ötletre. (Korábban a javaslatok kocsmafalán jeleztem, ott Bennó javasolta, hogy hozzád forduljak.) – CsGábormegbeszélés 2009. március 23., 00:37 (CET)Válasz

Zimmy készített egy új sárga gombot

Leolvasható róla, hogy kik kérnek éppen segítséget. Így illesztheted be a szerkesztőlapodra:

{{Mentort-keresnek}}

Ez lesz belőle: A mentorkeresőket itt találod: Wikipédia:Kocsmafal (kezdőknek) Karmelaüzenőlap 2009. március 26., 19:15 (CET)Válasz

Elszúrás

Valamit még mindig elszúrok itt a csapatmezeknél... Funatic vita 2009. április 9., 15:45 (CEST)Válasz

Mondtam már, hogy műszaki zseni vagyok? Köszönöm, ha megcsinálod, ugyanakkor (egy nyugodtabb periódusban) igyekszem majd megtanulni a dolgot, mert azért illenék ezt tudnom kezelni. Köszi! Funatic vita 2009. április 9., 17:02 (CEST)Válasz

cikkértékelés

Szia Dani, úgy hallottam, Te értesz a cikkértékeléshez. Az a kérdésem, hogy hogyan lehet lefuttatni azt a botot, ami megmutatja, milyen kategóriákat kell létrehoznom? Pumukli vita 2009. április 9., 22:01 (CEST)Válasz

Úgy tűnik, sikerült, úgyhogy tárgytalan :) Pumukli vita 2009. április 9., 22:25 (CEST)Válasz

Nem kell a grey

Sablonvita:Infobox/Mez | Bean49 vita 2009. április 10., 22:55 (CEST) Bean49 vita 2009. április 11., 15:14 (CEST)Válasz

Cikkértékelő sablonok beszúrása a vitalapokra (bottal)

Üdv!

Hogyan csináltad a cikkértékelő sablonok beszúrását az egy kategóriában levő lapok vitalapjaira? Nekem van egy ötletem, de szerintem túl bonyolult (Kategóriában levő lapok listázása, ez megy bele egy fájlba, "Vita:" előtag mindegyik neve elé, amelyik lap nem létezik, azt létrehozni, amelyik pedig létezik, ott pedig a legelejére hozzáfűzni a sablont, de azt is vizsgálni kellene, hogy ha másik műhelyhez is van sablon, akkor azt a {{Több WP}}(?) sablonba kell pakolni stb.). Van valami egyszerűbb módszer is? (Mondjuk egy erre a feladatra írt script stb.) Köszönöm! – Hunyadym HunyadymVita 2009. április 14., 09:56 (CEST)Válasz

Köszönöm szépen, működik! (De mondjuk nekem a pywikipedia jobban tetszik.) – Hunyadym HunyadymVita 2009. április 14., 15:54 (CEST)Válasz

Szerkesztések statisztika

Szia Dani!

Érdeklődöm, nem tudsz-e valamit az alábbi két statisztikáról?

Ezek január óta nem frissülnek. Ha már erre jártam kérdezek még egyet. Mintha láttam volna egy szócikkben elrejthető /be illetve kinyitható/ fejezetet. Sajnos nem találom a példát, szeretném használni. Tudnál ebben segíteni?

Üdv.! Kispados – Kispados vita 2009. április 15., 13:54 (CEST)Válasz

Válasz!

Kösz a gyors reagálást. A Budapesti Katona József Színház szócikknél gondoltam, hogy csinálok, egyes hosszadalmas felsorolású fejezeteknél. Persze abból viszont az is következhetne, hogy soha nem nyitnák ki.

Üdv.! – Kispados vita 2009. április 15., 14:32 (CEST)Válasz

+++

Meggyőztél. Kösz. Üdv! További szép napot!

Repüléssel kapcsolatos szócikkek cikkértékelése

Szia Dani! Szeretném kérni, hogy KözBot a továbbiakban a Repülési műhely cikkeit is frissíthesse. – CsGábormegbeszélés 2009. április 15., 21:48 (CEST)Válasz

Archívum

Köszönöm a választ. De akkor most hogy kell mindezt visszatenni a vitalapon lévő archívum dobozba? Egyáltalán, mi az a krakszni rajta? Majd ha ráérsz, légyszíves vess rá egy pillantást. Egyáltalán nem bánom, ha valaki belenéz a "múltamba"--sőt, örülnék, ha rendbetenné. Vándormadár vita 2009. április 17., 00:44 (CEST)Válasz

Köszönöm szépen. Vándormadár vita 2009. április 17., 02:54 (CEST)Válasz

Kérés!

Szia Dani!

Szeretnélek megkérni arra, ha van időd, hogy a Linux cikket nézd már meg légyszíves. Kiemelten van és nagyon kevés az érdeklődő.

( Nagyon édes a cicád:)) )– Módis Ágnes Vadszederke vita 2009. április 17., 19:02 (CEST)Válasz

lektoralas

hello

Az alabbi lapot at kellene mozgatni a vitalaprol a megfelelo helyere MediaWiki NS (es kijavitani)

http://hu.wikisource.org/w/index.php?title=MediaWiki-vita:Proofreadpage_index_template&action=edit

dani

AsgardBot nem kapkodja el...

Szia! Nézd meg, kérlek, ezt: Szerkesztővita:Trevor#Ellenőrzőműhely! Tekintettel arra, hogy a másolás további óhatatlan késleltetést visz be a listába, legalább egy figyelmeztetést kellene írni a Wikipédia:Ellenőrzőműhely tetejére, hogy az ilyen félreértéseket elkerülhessük. --Bitman vita 2009. április 22., 18:09 (CEST)Válasz

Nem felesleges a törölgetés, mert 5 másik ember idejével takarékoskodik aki megteszi. Viszont a hajnali kettő és a reggel nyolc közti törölgetéseket sajnos visszanöveszted. Ha nem nyolckor futtatnád a programot, hanem négykor, drasztikusan csökkenne az ilyen esetek száma. Üdv. --Bitman vita 2009. április 23., 22:43 (CEST)Válasz

Cikkértékelés

Mostanság futtatja valaki az értékelőprogit? – Istvánka posta 2009. április 23., 22:06 (CEST)Válasz

Akkor lécci küldd el az új verziót! Bevállalom őket :-) egyelőre van kapacitás! :-)Istvánka posta 2009. április 23., 22:20 (CEST)Válasz

Gracias :)– Istvánka posta 2009. április 23., 22:26 (CEST)Válasz

source/translatewiki

hello!

Ez nem kategórianév, hanem azonosító, amit az összefoglalóba ír be az egyes oldalakhoz. Az oldal azert oldal, mert ez a névtér neve, amiben a szkennelt szövegek vannak.

udv

--:The Lion of Judah SMS "Release Early, Release Often." 2009. április 24., 02:54 (CEST)Válasz

Sablon

Akkor máris fordulok a segítségért.:) A Sablon:Kő infoboxban kellene pár változtatás:

- A „Más név” jobb lenne, ha a „Név” alatt jelenne meg, nem mellette, ugyanúgy zöldben (némelyik ugyanis túl hosszú és ezért randa);
- a „Más név” alá kellene egy olyan új rész, hogy „Csoport”, hasonlóan a „Más név”-hez, azaz felirat ne látszon, legyen zárójelben, de ne legyen dőlt, valamivel halványabb zöldben;
- a „Tartalma” a „Tipus” alá kellene;
- ezt meg meg kellene törni: „Felfedezés<br />helye és ideje”. Előre is kösz! – eLVe kedvesSzavak 2009. április 24., 10:02 (CEST)Válasz
Ilyen esetekben a szócikkekbe már elhelyezett sablonokat át kell cserélni az újra? – eLVe kedvesSzavak 2009. április 25., 13:53 (CEST)Válasz

Történeti segédtudományok cikkértékelés

Szia!

A segítségedet kérem ahhoz, hogy elkészüljön a Történeti segédtudományok műhelyének cikkértékelése. Itt található a műhely, itt pedig az értékelő sablon. Köszönöm a segítséget. Kabcsivita 2009. április 26., 19:14 (CEST)Válasz


Szia!

Átírtam a sablonon a szükséges dolgokat. A többit meg tudnád csinálni? Köszi: Kabcsivita 2009. április 27., 16:27 (CEST)Válasz

Re: Infobox allapok

Szia! Legközelebb körültekintőbb leszek. Két dolog zavar. Az egyik kisebb, esztétikai dolog a 32, amit az ellenőrzőműhely listázni szokott. A másik komolyabb probléma, hogy találtam két oldalt, ahol konkrétan elrontja a megelőző külső link címét: Natalia Oreiro, Monrose. Ezek miatt ki kéne találni valami más megoldást de nem sikerült, habár a Sablonok kibontása oldalon úgy tűnt, hogy igen. Bean49 vita 2009. április 26., 21:32 (CEST)Válasz

Kedves Dani!

A translatewikiben mar at lettek irva a forditasok, de a wikisource-ban meg nem

Ezt a ket oldalt kell mar csak modositani, hogy tokeletesen mukodjon a dolog. – :Csörföly D

Pozíciós térkép

Ahol a pozíciós térkép feliratának doboza kilóg (vagy kilógna ?!?) a képből, ott megjelenik a vízszintes görgetősáv, még akkor is, ha nem jobbra van pozícionálva. Sáp, Tölgyeshegy. Úgy látszik legjobban, ha kijelölöd a teljes oldalt. Én úgy emlékszem, hogy eddig ez nem volt. Bean49 vita 2009. április 29., 02:47 (CEST)Válasz

Most látom a FF nem is mutatja. A Chrome mutatja a legszebben, ha kijelölöd a teljes oldalt (Ctrl+A). Bean49 vita 2009. április 29., 11:14 (CEST)Válasz

szia

Sablonok megtekintésével töltöm az időm. Ha időd és kedved engedi, nézz rá kérlek a listára, van az első 50 között olyan, ami figyelmet érdemelne. Amit nem tudok vagy nem akarok megtekinteni, azokat átugrottam. Az első 50 már ilyen. Egyébként? Minden OK? Vizsgák? – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2009. április 30., 09:09 (CEST)Válasz

író infobox

Szia Dani!

Ha van időd ránéznél a fentire? Bocs, de annyira csúnya... Nem lehetne olyan pofásra, mint a zenész sablont? Meg mondjuk a "kiadó" paraméter is kéne bele. Előre is köszi! – OrsolyaVirágHardCandy 2009. május 2., 00:34 (CEST)Válasz

Nyelv(család) infobox

Nos, körvonalazódott, hogy miképpen kellene bővíteni a sablont, hogy nyelvcsaládra is alkalmas legyen.

  • Ha szükséges, kellene egy olyan paraméter, amellyel meg lehet adni, hogy nyelv, vagy nyelvcsalád infoboxként működjön.
  • Amivel bővíteni kellene (tkp. ez a lényeg): egy olyan paramétercsoport, hogy Ágak, ami úgy nézne ki, hogy a nyelvnél a Nyelvcsalád: mező helyett Ágak: lenne a felirat, és ág1 =, ág2 =, ág3 =, ... ágN = paraméterekkel meg lehetne adni a nyelvcsalád ágait, amelyek viszont egymás alatt ugyanolyan behúzással lennének, tehát nem hierarchikusan, mint a nyelvnél, mivel ezek mellérendeltek egymásnak.

Ennyi lenne, a doksi szövegét meg majd kiegészítem. Köszi!! – Mex plática 2009. május 5., 10:21 (CEST)Válasz

Köszönöm (eLVe nevében is)! Módosítottam/bővítettem a doksiját, de azért nézd meg lécci, hogy jó-e úgy. Köszi! – Mex plática 2009. május 5., 13:55 (CEST)Válasz

Köszi! Akkor szólok eLVének, hogy próbálja ki élesben. :-)Mex plática 2009. május 5., 14:01 (CEST)Válasz

Wikipédia:Reklám a Wikipédiában

Köszönöm, hogy törölted a CSODAKÖNYV reklámlapot. Nem mertem elsőként rátenni a törlés sablont, de a vitalapon jeleztem nemtetszésemet. prohlep vita 2009. május 6., 00:34 (CEST)Válasz

Ellenőrzőműhely

Szia, Dani! Az a gyanúm, hogy ma reggel Asgardbot a tegnapi állapotot másolta vissza az ellenőrzőműhely lapjára - legalábbis amit javítottam a tegnap, mind visszajött. Nem akartam szó nélkül visszavonni, ránéznél te is? Üdv – Hkoala 2009. május 6., 17:25 (CEST)Válasz

Akkor visszavonhatom? – Hkoala 2009. május 6., 21:26 (CEST)Válasz

Csak hogy ne okozzunk felesleges munkát és bosszúságot :) – Hkoala 2009. május 6., 22:06 (CEST)Válasz

Szerkesztő:Obersachsebot

Szia, Dani! I can't understand, why you did block my bot. It's a global bot and as far as I know global bots are allowed in huwiki. – Obersachse vita 2009. május 6., 23:28 (CEST)Válasz

Lovasműhely

Kedves Dani!

Istvánka küldött hozzád. Csináltam egy értékelő sablont a Wikipédia:Lovasműhely számára, de nem tudom hogyan kell az értékelő táblázattal összehozni. A sablon neve Sablon:WPLM. Légyszíves segíts nekem! – VadszederkeMágika 2009. május 9., 15:21 (CEST)Válasz

Cikkértékelés

Sablon:Cikkértékelési osztályzások/atalakitas -- mi legyen ezzel? Sablonnévtérben? Meg nekem is rajta van egy allapomon... – Burumbátor Hyde Park Corner 2009. május 10., 15:24 (CEST)Válasz

Magyar barlang infobox

Kedves Dani mester! Elkövettem egy ilyen nevű sablont, de van némi problémám a tengerszint feletti magasság adat bevitelével. Megnéznéd, ha van egy kis időd? Köszönettel– Rákász Mihály*vita 2009. május 11., 21:34 (CEST)Válasz

Köszönöm!– Rákász Mihály*vita 2009. május 21., 16:33 (CEST)Válasz

Szerkesztő:Dani/sablonmagyarítás

Megkezdtem, lehetne majd csinálni rá egy problémasablont a kézzel karbantartott lista helyett, de arra most lusta voltam. – TgrvitaIRCWPPR 2009. május 15., 00:21 (CEST)Válasz

Csak felvetés szintjén

Szia Dani,

Ok, elfogadták a betűméretet, de azért hadd tegyünk egy kitételt: a háromoszlopos mezőket 90%-os betűméretre terveztük, a változtatással összemosódnak az adatok.

Csak felvetés szintjén, de szerintem itt lehetne a style-ban 90%-os font-size-ot alkalmazni. ({{Infobox/Háromoszlopos_táblázat_mező_adott_szélességgel}}

- CFC vita 2009. május 20., 09:38 (CEST)Válasz

És a {{Labdarúgó infobox}}(?)-ban szükségszerű a zászlók méretét 12 px-re visszavinni. :-) - CFC vita 2009. május 20., 09:49 (CEST)Válasz

Köszi, Dani! - CFC vita 2009. május 21., 10:58 (CEST)Válasz

Ismét meghajolok nagyságod előtt! :-) - CFC vita 2009. május 21., 19:18 (CEST)Válasz

Labdarúgó infobox

Szia! Javítottál a labdarúgó infoboxban. A vitalapon én is jeleztem egy hibát mindösszes egy téves 0-t kell törötlni az edzői rész 22 soránál, ahol a csapatn nevénél 202 szerepel 22 helyett. Köszönöm! - Csurla vita 2009. május 21., 10:43 (CEST)Válasz

A junior1 kimaradt a 12px-ből. Mi az oka 15px - 12px váltásnak? - Csurla vita 2009. május 21., 10:45 (CEST)Válasz
Köszönöm. – Csurla vita 2009. május 21., 16:39 (CEST)Válasz

Világosság (fizika)

A Szerkesztő:Dani/teszt lapodon hivatkozott Világosság cikk új neve: Világosság (fizika). Nem akartam belekotorni a te lapodba, ezért nem korrigáltam. Karmelaüzenőlap 2009. május 21., 11:29 (CEST)Válasz

Nem is kell javítani, majd a következő listakészítéskor cserélődik. Aki használja, az meg úgyis tudja, mi fán terem az átirányítás. Dani (vita) 2009. május 21., 16:29 (CEST)Válasz

Kérdés a szomszéd Wikiből

Szia Dani!

Samat ajánlotta, hogy téged keresselek meg ezzel a problémával. Felmerült egy olyan ötlet, hogy a Wikiforrásra kottákat is elkezdenénk feltölteni, hiszen néhányunk szerint oda valók. :) Viszont ehhez telepíteni kellene egy LilyPond nevű alkalmazást, és a hozzá tartozó kiterjesztést, amit ha nem is közvetlenül, de az adminok tudnak megtenni. Azt szeretném kérdezni, hogy ez megoldható lenne-e valahogyan? Előre is köszönöm a segítséget! Csega vita 2009. május 22., 09:27 (CEST)Válasz

Huhh. Az ABC-vel az a baj, hogy nem nagyon tudok olyan szoftvert, ami a szokásos kottaformátumokat (XML, midi, kar meg még ezer másik) tudná ABC-be meg vissza konvertálni (na jó, midire konvertálót találtam rögtön a projektlapon, de a LilyPondnak nagyobb a támogatottsága ;)). Mert amennyire én láttam, a kották összevissza minden formátumban keringenek a neten, szóval jó, ha van hozzá oda-vissza konverter. De nagyon megköszönném, ha rákérdeznél, hogy mi a helyzet vele. Nem tudod véletlenül, hogy a LilyPonddal milyen biztonsági problémák vannak? Csega vita 2009. május 22., 12:05 (CEST)Válasz

Találtam egy rövid összefoglalót: http://lists.gnu.org/archive/html/lilypond-devel/2009-02/msg00019.html . Szóval ezért. Viszont ABC-re továbbra sem találtam jó konvertereket, csak midiből, meg midibe. Ami nem tudom, hogy elég-e. Köszi, hogy rákérdeztél, kíváncsian várom a választ. :) Csega vita 2009. május 22., 17:24 (CEST)Válasz

Robot status for your robot at svwiki_p

Hello! The bot status for your bot sv:User:AsgardBot at the swedish Wikipedia has been revoked due to inactivity. This is for security reasons. If/when you activate your bot again, please drop a note to anyone of our bureaucrats or at Wikipedia:Robotansökan and the robot status will be restored. --MagnusA vita 2009. május 22., 21:08 (CEST)Válasz

iw sorrend

Szia! A fi iw-t miért teszed át az S-től az F-hez? Paradise City Bean49 vita 2009. május 23., 16:35 (CEST)Válasz

Ez így nem jó. „ez kérem hülyeség” Volt már erről vita? Hol kezdeményezzem, hogy tegyék normális sorrendbe, ahogy látszik, nem ahogy a forrás van? Az enwikin is úgy van, nem véletlenül. Bean49 vita 2009. május 23., 19:05 (CEST)Válasz

kérés

A Magyar belháború (1526–38) cikket kiemelésre tettem. Kérlek nézd meg a cikket. [törölt kép] DoncseczTöj njaš znán. 2009. május 23., 18:36 (CEST)Válasz

Overdose

Gáz nem gáz. Ez van. – VadszederkeMágika 2009. május 23., 19:17 (CEST)Válasz

Tájékoztasd azt, aki csinálta és odatette, vedd le ha nem tetszik.– VadszederkeMágika 2009. május 23., 19:27 (CEST)Válasz

Kedves Dani, az elmúlt két hónapban, csak kritizálta mindenki a cikket. Az egyik feltett valamit, a másik meg levette. Senkit se érdekel, hogy én hogyan képzeltem el a cikket. Ha megnézed az eddigi dolgaim, láthatod, én aztán nem vagyok igénytelen. Nincs jobb minőség, ami volt azt le kellett venni. A Flickr kép se teljesen OK. A közönség így akarta, ám legyen, meghajlok előtte. – VadszederkeMágika 2009. május 23., 19:42 (CEST)Válasz

<references/>

Szia! A Tamás bátya kunyhója elromlott, mikor két <references/> került bele Asgardbot közreműködése nyomán. Valószínűleg más cikkek is így jártak. Most megyek végig rajtuk. --Bitman vita 2009. május 24., 09:32 (CEST)Válasz

Igen. Kövér László, Sztálingrádi Madonna, Google Lively, Glengarry Glen Ross, Forrástan, 1962-es labdarúgó-világbajnokság-selejtező (UEFA - 2. csoport), 2007-es Copa América. --Bitman vita 2009. május 24., 09:44 (CEST)Válasz

Cikkértékelés

Szia Dani, a {{WPOROSZ}}(?) ugyanazt műveli, ami a skandinávokkal is gond volt, a sablon eleve kisbetűsen szúrja be a kategória nevét, pl. Születő besorolású oroszországgal kapcsolatos szócikkek. Én manuálisan hoztam létre a kategóriákat, így azok megvannak helyes címekkel, Kategória:Oroszországgal kapcsolatos szócikkek minőség szerint. Lehet javítani a sablonon? Köszi :) – Timish levélboksz 2009. május 25., 00:11 (CEST)Válasz

references = forrás - kérdés

Szia! Sajnálom, hogy nem találkoztunk, Rád nagyon kiváncsi lettem volna. Két apró kérdésem van.

  • Látom, dolgozik az AsgardBot, és cseréli le a szerkesztőablakból beklikkelhető references utalót. De ha új lapot szerkesztek, akkor ismét references kerül be a forráshoz. Mit kell tennem? Hol találhatok erről ismertetést? (Vagy mindig végigbotozod az állományt és újra lecseréled? Vagy a sablon magyar változatát kézzel tegyem be?
  • A másik szintén egy apró megjegyzés, amíg egységes megállapodás nincs, addig én a references alá a Jegyzeteket (Megjegyzéseket) [1] tettem (illetve a szövegközi konkrét helyre hivatkozásokat). Most a forrás kifejezés egy kicsit zavaró lehet (bár ezt az látja, aki szerkeszt is, a csak olvasó nem.) Ettől én folytathatom a megszokott módon a szerkesztést, vagy tegyem a jegyzeteket is be a cikk általános forrásai közé? Szia!– • Teroses várom válaszodat 2009. május 26., 13:51 (CEST)Válasz
  1. Jegyzetek
OK. Kipróbálom ezt a sokféle jegyzetelést, és ha nem megy, akkor kérdezek. – • Teroses várom válaszodat 2009. május 26., 16:58 (CEST)Válasz

Kedves Dani! Köszönöm, hogy nálam is cserélgetted a references-sablont. Még próbálom felfogni, mit is kéne másképp csinálnom. Azt hiszem, nálam is ki kell üríteni a gyorsítótárat. – Krisztavita 2009. május 26., 21:46 (CEST)Válasz

Még valami: szerinted ezt a Google Toolbar-t ne használjam, amiatt volt az egész? – Krisztavita 2009. május 26., 21:58 (CEST)Válasz

frissítések keresése

Szia, csak egy kérdés: Van ötleted, hogy tudnám csak azokat a szócikkeket listázni, akik valamilye besorolásúak (születő/vázlatos) és a besorolás óta módosították? AWB jó lehet? Segítségedet előre is megköszönve– Kavicsposta 2009. május 27., 22:44 (CEST)Válasz

Köszi a gyors választ. Igen, a naplóról tudok és használom is. A gond ezzel, hogy a sok szócikk között kevés a változás... Lehetne a naplót valahogy filterezni?– Kavicsposta 2009. május 28., 08:01 (CEST)Válasz

Nem statisztika, hanem az egyes szócikkek fejlődését kellene nyomonkövetni. Vagyis, hogy egyszerűen ellenőrizni tudjam a születő és vázlatos besorolású szócikkeket. A gond, hogy a naplóban vegyesen van olyan amit már módosítottak és olyan is amit nem. Sokat könnyítene a munkámon, ha lenne egy lista, amellyen követni tudnám, mely szócikkeket kell újra átnéznem (és esetleg átsorolnom)– Kavicsposta 2009. május 28., 18:20 (CEST)Válasz

Kapcsolodó kérés. A naplóban az első bekerülés dátuma kerül (pl. 2008. május 20. - ekkor került rá sablon). Ettől a dátumtól figyeli a változásokat is. Ha én megnézek egy szócikket a változások alapján, akkor lehet, hogy javulni fog, de az is lehet, hogy nem. Lehetne-e, hogy a naplóban a dátumok frissüljenek, attól függetlenül, hogy történt-e átsorolás. (Én frissíteném a vitalapokon az aktuális dátumra a sablont). Ezzel megoldodna a problémám. Sokat segítene, mert így nyomon tudnám követni a szócikkek fejlődését. Előre is köszönöm.– Kavicsposta 2009. június 3., 18:35 (CEST)Válasz

Re: Live album

Ez nagyjából ugyanaz, mint a koncertalbum (élő fellépés albuma), így azzal nyugodtan vehető egy kategóriába. – Mex plática 2009. május 28., 14:26 (CEST)Válasz

Allap

Két cica a dupla segítségért!

Szia, Dani! Befejeztem a középkori cikkek megtekintettnek jelölését - ha van időd, elkészítheted az allapot amiről tegnap beszéltünk. A Kategória:Forráshivatkozásra váró lapokból kellenének a szócikk névtérbeli lapok. Ha még azt is meg tudod csinálni, hogy csak azokat rakd be, aminek a vitalapján ott a {{WPKÖZÉPKOR}} (akár egyedül, akár a TöbbWP alatt), akkor rengeteg munkát megspórolnék, de ha ez túl bonyolult, akkor az összeset kérem. Köszönettel – Hkoala 2009. május 28., 20:06 (CEST)Válasz

Dupla vow és köszönet! Már frissítettem is a műhely allapját, a te allapodat akár törölheted is. Nem mertem rögtön a műhelylapra kérni, mert azt hittem, hogy még dolgoznom kell vele. Ha tényleg ilyen egyszerű, akkor megcsinálnád majd két-három hónap múlva ismét? – Hkoala 2009. május 28., 21:44 (CEST)Válasz

apró hibácska a botban

Szia!

Asgardbot azt írja szerkösszefoglalóban, hogy "Bot: cseréje
-ra", közben csak néhány ...-t cserélt le ...-re. Direkt kicseréltem előtte a <refereces />-t, kíváncsi voltam mit csinál, de azt hittem csak simán békénhagyja a cikket :) tetradumaláda 2009. május 29., 09:16 (CEST)Válasz

Én arra gondoltam "hiba" alatt, hogy nem írt igazat a szerkesztési összefoglalóban.

Amúgy valahol még régebben olvastam, hogy a tag ugye mindig italic, de a '' csak esetlegesen, és éppen most esik egybe a dőltbetűsítéssel, amúgy csak annyit jelent, hogy '' kis kiemelés, ''' nagy kiemelés, ''''' nagyonnagy kiemelés. tetradumaláda 2009. május 29., 10:04 (CEST)Válasz

Becsukható sablon

Szia! Meg tudnád neke csinálni a szerk.lapomon, hogy ez összecsukható legyen, mert már egyre több cikk lesz és kevés a hely. Az is lehet, hogy majd szerkesztői allapot csinálok erre. [törölt kép] DoncseczTöj njaš znán. 2009. május 29., 10:59 (CEST)Válasz

Köszönöm. Csak most tudtam megnézni, mert nemrég értem haza. [törölt kép] DoncseczTöj njaš znán. 2009. május 29., 17:56 (CEST)Válasz

Román települések német nevei

Hali!

Már többen felvetették, de akkor én is ide fordulok hozzád segítségért. A Román település infoboxba szeretném kérni, hogy harmadik opcionális névként tedd be a németet is. Rengeteg erdélyi településnek van történelmi német neve, a Szászföldön használják is, meg miért is ne. Amúgy a német wikiben ők mindenhol jelzik magyar nyelven is a saját infoboxukban, ami szerintem elég jelentős gesztus. Itt láthatsz rá példát Klausenburg. Én most saját szakállamra elkezdtem hasonlóan, mert a német változatot megfelelőnek tartam. Megcsináltam pár városnál, pl. Kolozsvár, Nagyvárad, Temesvár... De nem jó így, a címernél is kiírja mind a három nevet. Tehát az lenne a kérésem, hogy illeszd be a német nevet is, és ne mellé kerüljenek, zárójelesen, kisebb betűkkel, hanem úgy, ahogy a németben is látod. Tehát előre a magyar, alá a román és legalulra a német név. Légyszíves, jelezz már vissza, mire jutottál. Előre is köszi! – Tobi Üzi :) 2009. május 29., 17:13 (CEST)Válasz

Hát, ahol több név van mint kettő, ott problematikus a zárójelezés. A németeknél nem gond, akkor nekünk? De elfogadom, a két idegennyelvű lehet dőlten, és kicsit kisebb betűvel, talán ez lenne a legjobb. Mutasd már meg, ha kész, mert szeretném megnézni. :) – Tobi Üzi :) 2009. május 29., 19:15 (CEST)Válasz
Köszi, de tényleg nem lehetne kipróbálni, ahogy mondtam? Zárójel nélkül, egymás alá dőlt betűvel? Nem akadékoskodni akarok, megkérdezek pár szerkesztőt, akik foglalkoznak ilyesmivel. – Tobi Üzi :) 2009. május 29., 20:35 (CEST)Válasz
Oksi, de lehetne legalább egymás alá? Mert ahol hosszú a név, ott elég zavaró lehet. – Tobi Üzi :) 2009. május 29., 21:01 (CEST)Válasz

Sablondokumentációs gondok

Szia! Elkészítettem az {{Uralkodó}}(?) sablonok közös dokumentációs lapját, az {{Uralkodó doc}} címen. (Beillesztve pl: {{Angol uralkodó}}). A legnagyobb gondom, hogy a Teljes mintában van egy csomó fölös üres sor az ifek miatt és nem tudom őket felszámolni. Tudsz rá valami megoldást? – BáthoryPéter vita 2009. május 30., 00:50 (CEST)Válasz

Jáááj, köszönöm :) Azért lett ez a neve, mert mindegyik az Uralkodó sablonból van származtatva. – BáthoryPéter vita 2009. május 30., 01:01 (CEST)Válasz

Esetleg nevezzem át „Uralkodó közös doc” vagy valami hasonló névre? – BáthoryPéter vita 2009. május 30., 01:09 (CEST)Válasz

Igen, kényes kérdés. Volt olyan sablon, ahol a két szélső cella is színezve volt, de azt én is túlzásnak tartottam. A középső színezése "elegáns" megoldás olyan esetekben, ahol a színnek van jelentése (pl kínában a sárga a császári szín), valamint jól jöhet, ha a címerkép nem illene az alap háttérszínbe. Az átnevezést meg lehet csinálni, végülis jogos, csak nincs név-ötletem. – BáthoryPéter vita 2009. május 30., 01:17 (CEST)Válasz

Macedón térkép

Jó nappalt Dani! Nálad is elcsúszva jelennek meg a macedón térkép nevei? Ha igen, javítom azonnyomban! --Gyantusz vita 2009. május 30., 03:03 (CEST)Válasz

Köszönöm! Befejeztem. :) --Gyantusz vita 2009. május 30., 03:36 (CEST)Válasz

Módosítás kérése

Szia, tudnál csinálni pár apró módosítást a {{török település infobox}}(?)-hoz? Kellene a népességhez a körzet népességét is betenni (szerintem megoldható normál paraméterrel, nem? - ha igen, akkor azt megírom én, de ha ilyen népességsablonossal kellene, abba inkább nem másznék bele...), ezt a paramétert, valamint a "körzet" és a "mahalléi" paramétert be kéne tenni az XML-leírásba, mert jelenleg nincs benn 8abba inkább nem nyúlnék bele....) Köszönöm :-)Timish levélboksz 2009. május 31., 14:30 (CEST)Válasz

Wikipédia:Ellenőrzőműhely elavult

Szia! Tegnapi állapotot másoltál le ma reggel. Nem néznéd meg, hogy azóta frissült-e az eredeti? --Bitman vita 2009. június 12., 07:38 (CEST)Válasz

Hahó!!!! Itt vagy?
Már megint a 11-i változat van bemásolva. --Bitman vita 2009. június 13., 08:26 (CEST)Válasz
Biztos elutazott, vagy tényleg tanul... Estefelé próbáld meg IRC-en, ott biztosan lesz (egy ideig..?), – Burumbátor Hyde Park Corner 2009. június 13., 08:48 (CEST)Válasz

Asgardbot

Szia! Asgardbot a taxoboxokból kivette az cikk-önhivatkozással megoldott vastagításokat, ezeket vissza kéne vonatni vele. SyP 2009. június 13., 22:22 (CEST) Például: [3] SyP 2009. június 13., 22:22 (CEST)Válasz

Pl. a 20000 Varuna cikkben is ámokfutott, visszaállítottam. SyP 2009. június 15., 17:52 (CEST)Válasz

Bean49 szólt, hogy itt konfliktus van (Szerkesztővita:Bitman#Cím a szövegben) GumiBottal kezdtem verni a Wikipédia:Ellenőrzőműhely oldalon megadott 48-as hibát. Erre kiderül, hogy Asgardbot is ezen dolgozik? :-) Gumibot vastagítást hagy maga mögött. Az nem felel meg a kívánalmadnak, Syp? --Bitman vita 2009. június 15., 23:32 (CEST)Válasz

A csillagászati cikkben lévő sablon kimondottan hivatkozást várt el, a taxoboxokból pedig jól lehet copy-paste-elni más taxoboxokba, ha hivatkozást hagyunk benne... nem lehetne, hogy >sablonon belül< ne cserélgesse a hivatkozásokat Asgardbot? SyP 2009. június 16., 07:02 (CEST)Válasz

Kérlek nézd el nekem, hogy nem értem az okát! Még új vagyok itt. Mi előnye is van egy saját magára mutató linknek? A hátrányait világosan látom: frusztrálja a usert aki rákattint és rontja a hibastatisztikánkat. Tulajdonképpen – ha jól belegondolok, – egy árva szót sem értettem abból amit írtál. Megpróbálnád kicsit bővebben, más megfogalmazásban? (Lehet az én vitalapomon is, hogy Danit ne zargassuk.) --Bitman vita 2009. június 16., 16:20 (CEST)Válasz

{{Eurovíziós ország infobox}}(?)

Szia Dani, majd egy szabad pillanatodban beépítenéd a Fájl:Escportal.png logót a sablon fejlécébe (ha lehetséges)? Köszönöm! :-) (Nem sürgős). – Timish levélboksz 2009. június 23., 16:45 (CEST)Válasz

Ráér megnézni

Szerkesztő:Gans <--- valaki, aki infós cikkeket hajlandó írni, el sem hiszem... Cassandro Ħelyi vita 2009. július 2., 15:17 (CEST)Válasz

Toolserveraccount

Hello Dani,
please send your real-name, your wikiname, your Freenode-nick (if you have one), your prefered login-name and the public part of your ssh-key to . We plan to create your account soon then. --DaB. 2009. július 5., 20:55 (CEST)

Conmmons:Jelölt kép szavazótábla

Szia!

Jelöltem ezt a képet a Commons:A Wikimédia Magyarország képversenye/Értékelés/5. kategóriában. A szavazati sablonba beletettem, a jelöltet és a botoddal eltünteted. Miért?

Ha meg tudod magyarázni, akkor válaszolj! Jojoka2Tarjáni bakterház


Mi csúnyát írtam? Bocs.Jojoka2Tarjáni bakterház

Több WP

*bociszemek*– Istvánka posta 2009. július 8., 09:13 (CEST)Válasz

Köszi:-). Nem tudnál egyébként megajándékozni a progival, hogy ne stresszeljek folyton? – Istvánka posta 2009. július 8., 17:57 (CEST)Válasz

Szia!

AsgardBot a Tudakozóból kiindulva létrehozott egy csomó árva vitalapot. Tegnap elkezdtem takarítani, és hát így egy kicsit sok:-). Nem nagy gond, de ha valahogy rá tudnád beszélni a folyamat visszafordítására (magyarán az általa létrehozott ÁV-ok törlésére), az nagy segítség lenne. Köszönöm:-). – Lily15 üzenet 2009. július 8., 19:44 (CEST)Válasz

Mediawiki kérdés

Szia! Feltettem magamnak egyet. Akkor tudsz tippet mondani, hol lehet beállítani, hogy csak a saját Szerkesztő lapjához férjen hozzá? Pótkérdés: olyan lehetőség van, hogy csak adminisztrátori jóváhagyással legyen valaki regisztrálva? (megoldva) – Zimmy 2009. július 10., 20:10 (CEST)Válasz

Ezt vagy ezt a kiegészítőt kell felrakni. Ha problémáid lennének, szólj. Dani 2009. július 11., 00:58 (CEST)Válasz

Köszi, ez is megoldva. Van egy újabb problémám: akár a Mediawiki:Sitesubtitle-vel, akár a $wgExtraSubtitle-vel próbálkozom, nem jelenik meg a cím alatti felirat. Hol kell ezt bekapcsolni, van tipped? – Zimmy 2009. július 13., 10:51 (CEST)Válasz

A MediaWiki:Common.css/MediaWiki:Monobook.css-hez kell hozzáadni egy sort, lásd: mw:Manual:Tagline (Site Subtitle). Dani 2009. július 13., 10:54 (CEST)Válasz

OK, köszi, ez megvan, de akkor mit csinál a Sitesubtitle? Mert ez nem az. – Zimmy 2009. július 13., 17:20 (CEST)Válasz

A válasz: en:MediaWiki talk:Sitesubtitle. Dani 2009. július 13., 18:34 (CEST)Válasz

Aha. Addig nem jutottam el :). – Zimmy 2009. július 13., 19:24 (CEST)Válasz

Rosszul gondolod...

...megvan nékem is;-)Szerkesztő:Istvánka/cinIstvánka posta 2009. július 14., 10:49 (CEST)Válasz

Cseles vagyok ugye? Te indiszkrét! VigyorIstvánka posta 2009. július 14., 10:51 (CEST)Válasz
Az nem kell már, userlap dekoráció vala, aztán rájöttem, hogy nem is tetszik. Azonnalit tettem rá! – Istvánka posta 2009. július 14., 10:55 (CEST)Válasz
Én nem tudok törölni VigyorIstvánka posta 2009. július 14., 10:57 (CEST)Válasz

Cikkértékelés

Szia Dani! Szeretnék engedélyt kérni a cikkértékelő bot futtatásához, a macskafélék műhelyéhez, a {{WPMACS}} sablonok alapján. Köszi! – Hunyadym HunyadymVita 2009. július 18., 11:31 (CEST)Válasz

cikktörténet sablonban a "legjobb"-ban a lista redirre hivatkozik

tetradumaláda 2009. július 18., 17:13 (CEST)Válasz

Javítottam. Remélem jót. qcz [Dani] デスノート 2009. július 18., 18:11 (CEST)Válasz

Kérni elnézést

Bölény csak most tanulni kiemeltszavazás-mendzselés.– Istvánka posta 2009. július 21., 12:18 (CEST)Válasz

Jajj, ez már túl sok input egy bölénynek :-(. – Istvánka posta 2009. július 21., 12:23 (CEST)Válasz
Mondanám azt, hogy ezért érdemes volt felkelni, de tkp. le sem feküdtem :-). Köszi, ma is tanultam valamit, csak el ne felejtsem :-)Istvánka posta 2009. július 21., 12:29 (CEST)Válasz

Álkategória

Hát ez nagyon poén!!! Meg tudnád még azt csinálni, hogy ugyanolyan kék legyen, mintha valódi link lenne? :) Köszi! – Mex plática 2009. július 24., 12:29 (CEST)Válasz

Hát pont ezért :) – Mex plática 2009. július 24., 12:39 (CEST)Válasz

Várj, mert most meg valami nem stimmel. Nem eltűnt az alcím és az álkategória sem látszik. Mi lehet? – Mex plática 2009. július 24., 12:44 (CEST)Válasz

Otthon lehet, hogy jó lesz, itt alapból minden szar VigyorMex plática 2009. július 24., 12:56 (CEST)Válasz

Műxik, nagyon jó, köszi! – Mex plática 2009. július 24., 13:28 (CEST)Válasz

Hódolatom az álkategóriákért! :D Nagyon LOL! – HoremWebHoremWeb ḏd md.w jn: szavak mondásaszavak mondása 2009. július 27., 20:49 (CEST)Válasz

Sablon:Cím

Szia! Nem értem: mit csinál ez a sablon? - Kontos vita 2009. július 25., 10:15 (CEST)Válasz

Rájöttem. - Kontos vita 2009. július 25., 10:22 (CEST)Válasz

WP:HKSZL

Szia!

Megtennéd, hogy ezt a sok új szerkesztői lapos sablont berakod a WP:HKSZL oldalra? Köszi, – OrsolyaVirágHardCandy 2009. július 25., 10:32 (CEST)Válasz

Címsablon a portálokon

Dani, egyelőre ne pakolgasd ezeket be a portálokon, beszéljük meg a WP:KF-JAV#Címsor a portáloknál-on. – Zimmy 2009. július 25., 13:11 (CEST)Válasz

Lökött júzerlapsablonok :D

Hát ezek valami istenkirály dolgok, már el is szórakoztam velük :D

Te, a kiscicaháború mennyire lesz véres? Mert rajtad kívül egyetlen kiscica van itt, és annak én vagyok a gazdája (lol, ezt be is fogom írni magamnak álkategóriába, csak megvárom, hogy SL visszajöjjön, mert azt akarom, hogy lássa :D) – Alensha sms 2009. július 25., 18:35 (CEST)Válasz

akkor jó :) bár a másik kiscica nem egy háborúzós fajta, csak ha feldühítik, amire a legjobb módszer, ha beszólsz a következőkre: 1) kiskunfélegyháza 2) szecessziós stílus 3) művészettörténet úgy általában :D – Alensha sms 2009. július 25., 22:44 (CEST)Válasz

Sablonok spanyolosítása

Te Dani, nagy munka lenne a cím, alcím és álkategória sablonokat átültetni a spanyol wikibe is? A szükséges fordításokban természetesen segítenék. Próbáltam én is, de ahogy látom, itt különböző "class"-okra hivatkozik, és innentől nekem már magas az egész. Amúgy a három sablon megfelelője:

lenne. Ha megoldható, szólj! Köszi, – Mex plática 2009. július 25., 19:50 (CEST)Válasz

Hát akkor inkább hagyjuk, sajnos nincsenek (normális) admin ismerőseim. Abba biztos nem mennének bele. De azért köszi. – Mex plática 2009. július 25., 22:33 (CEST)Válasz

Azért kíváncsiságból felvetettem a műszaki kocsmafalukon, ahogy várható volt, rögtön leszavazták. A spanyoloknak abszolút nulla a humorérzékük, így nem is vártam mást. Ja, a fő indokuk: „A Wikipédia egy enciklopédia”. Persze ne is csodálkozzunk, ha még a vitalapokról is törlik a jópofázásokat (amikor megnyerték a foci EB-t, gratuláltam nekik a kocsmafalon, és azt is törölték). Az adminok közül pedig közönséges paraszt mindegyik. – Mex plática 2009. július 27., 18:48 (CEST)Válasz

Azok meg biztos amerikaiak voltak. Én szóba sem állok már senkivel az enWikiben, mert veszett fejsze. – Mex plática 2009. július 27., 19:36 (CEST)Válasz

Kész vagyok

{{Focista infobox}}(?) már nem mutat a fő névtérben senkire sem. :-) - CFC vita 2009. július 28., 11:28 (CEST)Válasz

hiba

Szia! vita:gén lapot nézd meg légyszi. A cikktöriben hibát jelez a rendszer. Ezt meg tudnád oldani? Előre is köszi. Szajci reci 2009. július 29., 12:07 (CEST)Válasz

Nyitható táblázat

Szia!

Csináltam egy sablont ({{Úszó infobox}}(?), nem a legjobb, de tőlem ennyire tellik). Viszont szeretném, ha az utolsó Szerzett érmek szakasz nyitható-csukható lenne (mivel nem ritka az olyan úszó, akinek 15-20 érme van, és így baromi hosszú lenne). Alapállapotban csukva kéne lennie a szakasznak, mint itt: Template:Infobox Sportsperson. Az én technikai tudásom hiánya miatt viszont nem sikerült megcsinálni, akármennyire is próbálkoztam (bő két órát játszottam vele, hiába…) Te meg tudnád csinálni nekem? A végeredménynek ehhez hasonlónak kéne lenni. Válaszod előre is köszönöm. – Warmuz ¤ vita 2009. július 29., 14:16 (CEST)Válasz

Először is köszönöm szépen a segítséget. Másfelől ezt nem nevezném majmolásnak, mivel az egyéni sportok olimpikonjainak a cikkébe amúgy is belekerülne a szerzett érmek listája ebben a formában, viszont ha az infoboxban van, akkor „el lehet rejteni” (szemben pl. ezzel Usain Bolt). Ennyiben talán mégis értelmes az ötlet. – Warmuz ¤ vita 2009. július 30., 13:46 (CEST)Válasz

AsgardBot: Wikipédia:Tudakozó/Archívum

Rá néznél kérlek az AsgardBotra? Nem jött létre a Wikipédia:Tudakozó/Archívum/2009-07-29 lap, még mindig tegnap van ma. Karmelaüzenőlap 2009. július 30., 18:02 (CEST)Válasz

Kérés

Helló!

Megkérhetnélek, h tegyél meg egy szivességet?:) 2 CSS-t kellene elkészíteni. Méghozzá:

Előre is köszönök mindenet. – –Мадура Мате MagyarországMoldovaoбсуждениесодействие 2009. augusztus 1., 12:47 (CEST)Válasz

Még ezt az egységes dolgot én is felvetettem, hogy legyen mindenhol az autópálya-jel, de mindenki ellene volt, mert szerintük a 4102-es közút, vagy az 56-os főútnak semmi köze nincs az autópályaához. Ebben igazuk volt. Most felvetettem ezt a főút/306-os tábla dolgot, és ez sem jó... Valamit találjunk ki! Ok? :-) – –Мадура Мате MagyarországMoldovaoбсуждениесодействие 2009. augusztus 1., 20:31 (CEST)Válasz

Ajándék Törökországból

Egy török macsek, aki imádja a nájlonszatyrokat :))) – Timish levélboksz 2009. augusztus 1., 16:48 (CEST)Válasz

de nagyon szaporodnak a macskák a userlapokon... (és én miért csak olyat ismerek, aki reszket a nejlonszatyortól?) – Alensha sms 2009. augusztus 1., 23:50 (CEST)Válasz

Fröccs

Kedves Dani!

Mi a gond? Éppen a cikken dolgozom. Van valami más elképzelésed a dologról, hogy kihúztad azt a néhány sort? – VadszederkeMágika 2009. augusztus 2., 13:35 (CEST)Válasz

Éppen írom a cikket, még alakul. A Fröccs cikkben is leírtam, sőt hivatkozni is fogok rá. Szép napot és igyál egy fröccsöt! :-)VadszederkeMágika 2009. augusztus 2., 13:47 (CEST)Válasz

De, komolyan, most mit zavar az, hogy én miket írok? Fogok még mást is... :-)VadszederkeMágika 2009. augusztus 2., 13:50 (CEST)Válasz

Szerintem, ez nem így van. – VadszederkeMágika 2009. augusztus 2., 13:59 (CEST)Válasz

Kedves Dani! Még szmájlikat is kiraktam, hogy a kedves hangnemet illusztráljam a számodra. Én nem ordítok, sem itt sem otthon. Ha megírom a cikket, aminek már van egy gondolati fonala a fejemben, ki fog derülni a számodra, egyelőre ez egy folyamat. Jó wikizést, szép vasárnapot! – VadszederkeMágika 2009. augusztus 2., 14:05 (CEST)Válasz

Overdose

Köszi, hogy eszembe juttattad Overdose-t, valaki átjavította (egy bot)a származási táblát, pedig nem szabad! – VadszederkeMágika 2009. augusztus 2., 14:21 (CEST)Válasz

Kisbolygók

Szia, látom te voltál a legaktívabb a műszaki falon. Szóval te tudnál írni nekem egy olyan programot, egy egyszerű kezelőfelülettel ami megoldaná a problémámat? Rettentő hálás lennék érte. Tudod így se tart sokáig 1 cikk ( átlag 5-6 perc) de fárasztó vagy másolgatni az adatokat, vagy megjegyezni, ahol fent a áll a hiba lehetősége. Mint írtam, megközelítőleg 12 500 cikk van kisbolygó téren. És ha beválik akkor gondolom nem nagy módosítássa meglehet csinálni másmienre. Galaxisos cikkből tudok még 8000-et, aszteródiásból meg angolon 1 - 200 000-ig van lista, persze nekik sincs kész 5 %-nál több. Persze ez a nagyon távoli jövő, egyenlőre ha ezt a 12 000-et lehetne meggyorsítani kicsit, mert mikor egy nap 50 db lement belőle, azthitten kifolyik a szemem. :-) Előre is kössz mindent. Üdv: – Pakos üzenet 2009. augusztus 2., 22:30 (CEST)Válasz

Hihetetlen, nem gondoltam volna ennyire gyorsan megcsinálod. Minden jónak néz ki a cikkekben. Köszi szépen. Akkor ez a "valami" amit csináltál, hogy működik, és hogy kerül hozzám? :) Felvehetsz amúgy ha gondolod msn-en (user lapomon ott van a címe), vagy írhatsz e-mailt is. – Pakos üzenet 2009. augusztus 3., 14:02 (CEST)Válasz
Látom nagyon megy ezzel a módszerrel, de csinálnám én is, szóval majd beszéljük meg valahogy, mit hogyan :) – Pakos üzenet 2009. augusztus 3., 15:10 (CEST)Válasz

Oh, nagyszerű, 1-500, okés, jó munkát hozzá. Most el kell mennem ilyen fél 6 fele bele vetem magam, kíváncsi leszek. És mégegyszer kössz szépen. Még nem néztem bele, de ahogy néztem az angolom így az első " pár " cikknél plussz fizikai adat van, mit amit beelírsz a magyaron. ( sűrűség, tömeg, szökési seb. stb) Ha tudod azokat is variáld bele, ne kelljen később. 500 felett már nem lesz gond, onnan elég ritka a sok infós cikk. Üdv: – Pakos üzenet 2009. augusztus 3., 15:37 (CEST)Válasz

Jah, és egyes cikkekben valamiért rossz a dátum, az miért van? – Pakos üzenet 2009. augusztus 3., 15:46 (CEST)Válasz

Oké, bocsi, akkor úgyhagyom. Nem bírtam megálni, hogy mielőtt lelépek ki ne próbáljon. Ez awesome!!! Nem gondoltam, hogy ennyire egyszerű, nagyon szépen köszönöm. Jah, és még annyi. Most a felfedező nmevére nincs hivatkozás, pedig idővel azokat is ki szeretném dolgozni. Sajnos az angolon sokszor rövidítik, stb, úgyhogy ha arra tudsz vmit akkor okés, ha nem akkor azokat javítom kézzel. Így is hihetetlen gyors. Üdv: – Pakos üzenet 2009. augusztus 3., 16:00 (CEST)Válasz

Szia, még annyit, hogy a progiból vedd ki a csonk sablon, mert mire ezzel készen leszünk, teljesen áttekinthetetlen lesz a csillagászati csonkok listája. És mivel ennyi van róluk, hát akkor ennyi. És ha ez kijavítod akkor újra le kell szedni ugyanonnan? Üdv: – Pakos üzenet 2009. augusztus 4., 13:07 (CEST)Válasz

Majd nézd meg e-mailod légyszi. Hogy csináltad meg az 1213 Algeria-t? Nekem is, is Mdave89-nek is hibát jelzett a progi. – Pakos üzenet 2009. augusztus 4., 21:58 (CEST)Válasz
Köszi, tökéletes munka. – Pakos üzenet 2009. augusztus 4., 22:59 (CEST)Válasz

Szia, bocsi, hogy meging zargatlak, de ismét felvetődött egy kérdés. A felfedező nevekre nincs hivatkozás, azt kézzel variáljuk, mint a felfedezés helyét. Nos a felfedezés helye fent van az angol cikkek többségében, viszont talán jobb forrás a a magyar listákból. Nemtudom, hogy működik a progi, de ha van rá megoldás ez még nagyon nagy segítség lenne. Köszi, üdv – Pakos üzenet 2009. augusztus 6., 21:19 (CEST)Válasz

Jah, és 1604-ra, és 1718-ra ismét hiba üzenetet kaptunk... – Pakos üzenet 2009. augusztus 6., 21:50 (CEST)Válasz
Tökéletes a holnapi javítás. Az infoboxos helyszín is jó, már csak ha tudsz a hivatkozás a felfedezők nevére, azzal csinálj valamit. Nagyon, nagyon kössz. Üdv: – Pakos üzenet 2009. augusztus 6., 22:04 (CEST)Válasz
Biztos? Nézd meg ezt: 1629 Pecker... Most csináltam, frissen leszedett progival. De nem csinált hivatkozást felfedező nevére... – Pakos üzenet 2009. augusztus 6., 22:24 (CEST)Válasz
Nagyon jó, kössz. Vigyor --Pakos üzenet 2009. augusztus 7., 15:08 (CEST)Válasz

Amúgy egy kicsit meg vagyunk most lőve. Elfogyott a lista.... Nah most ez a lista kinézet teljesen egyedi ahogy néztem, nem más nyelvekről másolt. Juliska készítette őket, EZ alapján. Viszont ez embertelen meló egyesével átmásolgatni, de Juliska valahogy " egy " szerkesztésből elkészítette, szóval ő valahogy máshogy csinálta. Próbáltam elérni, de wikiszabin van. Neked nincs ötleted, hogy lehetne összedobni egyet? Bocs, hogy mindíg téegd zargatlak. Üdv: --Pakos üzenet 2009. augusztus 7., 16:43 (CEST)Válasz

Bocs, hogy csak most, mint írtad, e hét eleje. Akkor ha tudod majd dobd össze a listát mert ez így manuálisan nem járható.... Üdv: --Pakos üzenet 2009. augusztus 10., 21:36 (CEST)Válasz
Hello, nem sürgetni akarlak, csak meg szeretném kérdezni, hogy akkor meglesz-e a lista és kb mikorra, vagy teljesen felesleges várni. Köszi, üdv: --Pakos üzenet 2009. augusztus 14., 10:00 (CEST)Válasz
Kössz frankó lett, amúgy programmal csináltad? Mert akkor mahjd ha rá érsz gyártsd le 5000-ig, azt hiszem addig van meg abban a listában, és akkor le van a gond vele, mi meg már kicserélgetjük. Üdv: --Pakos üzenet 2009. augusztus 14., 19:35 (CEST)Válasz
Oh, nem semmi, van itt munka akkor bőven. Köszi ismét. Üdv: --Pakos üzenet 2009. augusztus 14., 20:22 (CEST)Válasz
Úristen gyerek, mit művelsz? Vigyor 5000-ig kész is van, nem semmi. Akkor már van mit csinálni, a neveket javítjuk ahol kell... --Pakos üzenet 2009. augusztus 14., 20:31 (CEST)Válasz
Oh, és tényleg Hunyadym csinálta, valamiért azthittem te, nem is néztem :) --Pakos üzenet 2009. augusztus 15., 01:35 (CEST)Válasz

Annyit lehetne még faragni a progin, hogy a felfedező nevét normál sorrendbe írja vessző nélkül? Pl. ne "fedezte fel Jakab, G." hanem "fedezte fel G. Jakab". Kösz, Mamirendelő 2009. augusztus 14., 11:25 (CEST)Válasz

Én pedig a portálsablont tenném a cikk végére, elé pedig a csonksablont. Lásd WP:CIKKCAKK ;) Samat üzenetrögzítő 2009. augusztus 14., 11:35 (CEST)Válasz

Csonksablont ne... Ezekről a kisbolygókról kb. ez az összes infó, nemigen lehet bővíteni. Mamirendelő 2009. augusztus 14., 11:44 (CEST)Válasz
Samat: Igen, mivel a cikkek 99%-áról ez a legtöbb infó, ezért csak a csillagászati csonkok listáját teszi teljesen átláthatatlanná. --Pakos üzenet 2009. augusztus 14., 16:24 (CEST)Válasz
Nem teljesen értem, hogy a két sablon sorrendjére vonatkozó megjegyzésemre ez milyen módon válasz, de gyanítom, hogy sehogyan :) (Olvasd el Mami enyém előtti hozzászólását, illetve nézd meg a Dani által prototípusnak megadott 11 Parthenope és (8888) 1994 NT1 cikkeket.) Viszont a kérdésnek nincs is jelentősége, ha nem lesz a cikkekben csonksablon. Samat üzenetrögzítő 2009. augusztus 14., 20:04 (CEST)Válasz

Mami: utólag már úgy működött, pl. 404 Arsinoë. qcz [Dani] デスノート 2009. augusztus 14., 16:17 (CEST)Válasz

Csak egy gonosz megjegyzés: ez a rengeteg egysoros kisbolygós cikk mitől nevezetes? Samat üzenetrögzítő 2009. augusztus 14., 20:04 (CEST) Egysoros, egysoros de az infobox tele van hasznos adattal hozzáértő, hagsúlyozom hozzáértő emberek számára. Üdv: --Pakos üzenet 2009. augusztus 14., 20:24 (CEST) Válasz

Ha arra céloztál, hogy nem ismerem az infoboxban található fogalmak jelentését, akkor csúnyán mellélőttél. Samat üzenetrögzítő 2009. augusztus 14., 20:52 (CEST)Válasz

Ez kb. ugyanolyan, mint a DD által készített cikkek nevezetességi kérdése. Nincs egyikkel sem semmi probléma. qcz [Dani] デスノート 2009. augusztus 14., 20:11 (CEST)Válasz
Szerintem az enciklopédiaszerkesztés elvei alapján mindkettővel baj van, de ha csak én gondolom így, akkor tőlem győzhet az ellenérv is, vagyis az, hogy „elfér”. Samat üzenetrögzítő 2009. augusztus 14., 20:15 (CEST)Válasz
Nem is tudok mit írni, sokszor lerágott csont. Sajnos sosem fogom megérteni például Samat álláspontját... --Pakos üzenet 2009. augusztus 14., 20:22 (CEST)Válasz
Segítek a megértésében: próbáld elképzelni, hogy cikkeket írok Budapest összes utcájáról, vagy az ország összes hídjáról, és mindegyik cikk tartalmazni fog rengeteg hasznos információt, mint a földrajzi helye, hossza és szélessége, építésének ideje, burkolatának típusa, a rajta haladó forgalom nagysága stb. Mégis, ha ezt látnád, furcsán néznél, illetve aki ez alapján alkotna véleményt a Wikipédiáról, annak nem egy enciklopédia, sokkal inkább ingyenes tárhely vagy valamilyen nyilvántartó adatbázis jutna eszébe. Samat üzenetrögzítő 2009. augusztus 14., 20:52 (CEST)Válasz
A baj inkább ott kezdődik, amikor nekiállunk centivel méregetni egy szócikket: x sortól nevezetes, alatta nem. Tudomásul kell venni, hogy egy enciklopédia nem kizárólag méterhosszú szócikkekből áll, hanem rövidekből is, bizony, akár egy sorosakból is, ha nem tudunk az alanyról többet. A "mi a nevezetes" kérdést pedig azt hiszem már körbejártuk párszor: az átlagembernek egész biztosan nem nevezetes egy alig ismert aszteroida, egy csillagásznak, vagy akár egy csillagászat iránt érdeklődő laikusnak már más a véleménye. Ahogy írtam az előbb: mitől nevezetesebb egy légyfajta egy 15 km átmérőjű aszteroidánál? Előbbiről szóló szócikknél nincs "nem nevezetes" felvetés (butaság is lenne), nem kell hát a kisbolygókat sem bántani, különösen azért nem, mert ha kész lesznek a kollégák, a magyar net egyedülálló aszteroida-adatbázisa lesz meg a huwikin. Ami vitán felül nagyon jó. Az "enciklopédiaszerkesztés elvei" mondaton jót nevettem: hajítsunk ki mindent, ami nem elég ismert, s nem tudunk róla legalább három oldalt írni, de akkor a végeredmény nem egy használható lexikon lesz, hanem egy Reader's Digesthez hasonló színes-szagos, ám komolyan használhatatlan, kirakatba való képeskönyv. Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. augusztus 14., 20:41 (CEST)Válasz
Re Samat: először is definiálni kéne, hogy mi a Wikipédia. A köznek szóló általános infókat tartalmazó vagy egy minden tudományterületet kimerítően bemutató lexikon. Ha az előbbi akkor nyilván nem férnek meg benne sem a kisbolygók, sem az erdélyi falvacskák sem a világ másik tájékán álló hidak vagy elfeledett barokk zeneszerzők. Ha az utóbbi szempontból közelítünk, akkor a kisbolygók adatbázisának hatalmas nagy jelentősége van, hiszen a csillagászok vizsgálódásának tárgya. Szóval kérdés az, kinek írunk: a plepsznek úgy általában, vagy teret adunk a részletesebb tudományos megnyilvánulásoknak is? Itt már nem a nevezetesség kérdéséről van szó, hanem a wiki létezésének alapvető kérdéséről. Dobálózunk a nem nevezetesség fogalmával, de tkp. azt sem tudjuk mit akarunk. – Istvánka posta 2009. augusztus 14., 20:54 (CEST)Válasz
Az már igaz, hogy a kisbolygós és erdélyi falvas cikkek többet érnek, mint sok narutós vagy szappanopera-epizódról szóló cikkünk. Samat üzenetrögzítő 2009. augusztus 14., 21:06 (CEST)Válasz
Ha ennyire ügyelni akarunk a minőségre, akkor csináljunk listát miről szabad írni a wikiben, miről nem. Mi az ami fontos, mi az ami nem. Dönthetünk ilyen megoldás mellett is, de ezzel a szabad enciklopédia elvével megyünk szembe, pont azzal, ami a wikipédia számára előnyt jelent a többi lexikonnal szemben. – Istvánka posta 2009. augusztus 14., 21:10 (CEST)Válasz
Istvánka: a számból vetted ki a szót. Ha valaki kidolgozná az ország (sőt, akár a világ) összes hídját, benne azokkal az információkkal, amiket Samat felsorolt, csak nyerhetnénk a dolgon, hisz enciklopédikus, remek szócikkek lennének. Ugyanezt el tudom képzelni az összes utcával is (neve, története, híresebb házai, ott született/élt híres emberek, etc.). Előveszem a nem kívánatos pokemontesztet: jócskán nevezetesebb lenne szerintem, mint Fejekicsi Furamuki a Sógun bosszúja című mangából, akiről annyit tudunk, hogy a hatodik részben bukkan fel, s fő fegyvere a szigorú nézés. Van ilyen szócikkünk is dögivel, mégsem szaladok oda, hogy "nem nevezetes", mert elismerem, hogy van olyan érdeklődő, akit ez érdekel, ha megleli, örül neki, kész nyereség. A kisbolygókkal, alig ismert irodalmárokkal és icipici erdélyi falvakkal hangsúlyosabban ez a helyzet. Mint írtam volt, ha ezeket kidobálnánk, lenne egy nagyon szép, s nagyon felületes enciklopédiánk. A wikiben az a szép, hogy minden érdeklődő meglelheti benne azt, amit keres (ha épp van róla szócikk :), a csillagásztól a régi magyar irodalom kedvelőjén és az Erdély történelme iránt érdeklődőn át egészen a mangarajongóig. Inkább örüljünk annak, hogy hasznos tartalmakkal gyarapodunk. Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. augusztus 14., 21:08 (CEST)Válasz

Darinko

Az éjjel elfelejtettem szólni, átadtuk végre a kiérdemelt elismerését. Sajnos a nemzeti barnstarok között még mindig nem volt szlovák, ill. egyet találtam de az még ennél is gyengébb volt. Remélem h ezen barnstar nem okoz problémát, a jelenlegi címerből van "vágva". A gond abból lehetne hogy hasonlitana esetleg egy korábbi csehszlovák v rosszabb esetben első szlovák állam korabeli címerhez/kitüntetéshez etc. Na remélem azért mégsem. Taz vita 2009. augusztus 3., 10:56 (CEST)Válasz

Neked is hullócsillag

Szia! Gratulálok az aszteroidákról szóló szócikkekért neked, Mdavid89-nek és Pakosnak. Most már tudom, hogy egy kicsit összebeszéltetek. Annál szebb a közös munka.

Az aszteroidás szócikkekért Csigabiitt a házam 2009. augusztus 4., 18:11 (CEST)Válasz

Bot

Szia! Egy szerkesztő mondta, hogy talán nekem tudsz segíteni. Arról lenne szó, hogy a bottal a Szerkesztő:Bartók Dániel/Közlekedésműhely/A hónap volános képe lapon lehetne-e, hogy havonta egyszer éjfélkor a bot lecserélné a képet és a szöveget, amit előre megadnék? – Bartók Dániel forgalmi iroda 2009. augusztus 4., 21:21 (CEST)Válasz

Megcsináltam, amit mondtál. Akkor pontosan a hónap végén éjfélkor kicseréli? – Bartók Dániel forgalmi iroda 2009. augusztus 5., 11:30 (CEST)Válasz

Jól van, csak biztosra akartam menni. – Bartók Dániel forgalmi iroda 2009. augusztus 5., 14:05 (CEST)Válasz

Boty

Tudnál segíteni egy olyan AWB xml-vel, amelyik a a már meglévő cikkek Több WP sablonyában első helyre teszi át a WPFOCI, WPF1 és WPTENISZ sablonokat? – Istvánka posta 2009. augusztus 5., 13:07 (CEST)Válasz

album infobox

szia! remélem nem zavarlak. segítséget szeretnék kérni. az album infoboxba próbáltam borító képet betenni, de sehogysem jön össze. nem tudom, hogy az infoboxokkal van-e a gond, vagy velem. előre is köszi– Rekushügyfélszolgálat 2009. augusztus 5., 21:10 (CEST)Válasz

több helyen is próbáltam (pl. beyoncé: i am sasha fierce, natasha bedingfield: unwritten) ugyanazt a képet betenni, ami az angol, német stb. oldalakon vn, de nem jeleníti meg a képet.

értem. és akkor milyen mód van arra, hogy a magyar wiki oldalakon is feltehessem? vagy hol kéne engedélyt kérnem..?

nah puff. azt hiszem az nem fog menni. azért köszönöm a segítséged. további jó munkát– Rekushügyfélszolgálat 2009. augusztus 5., 21:34 (CEST)Válasz

Japán település infobox

Hali. Nézd már meg légyszí, hogy a {{Japán település infobox}}(?) pozíciós térképe miért zakkant meg. Köszi. → Raziel szóbuborék 2009. augusztus 5., 21:51 (CEST)Válasz

Á, bőven elég ha csak megbütykölöd ;-) → Raziel szóbuborék 2009. augusztus 5., 22:13 (CEST)Válasz
Ne fáradj, már megtaláltam! Kimaradt egy sor. Azért köszi :-) → Raziel szóbuborék 2009. augusztus 5., 22:18 (CEST)Válasz

StarCraft

Szia!

  1. Miért szerkesztesz bejelentkezés nélkül?
  2. Mi a funkciója annak a "br/" tagnak, amit beszúrtál a cikkbe? (én nem látok különbséget)
  3. A szerk. összefoglaló arra való, hogy a többieket tájékoztassuk, ehhez a "teszt (Dani)" beírásánál több kell, mert ezt bárki odaírhatja. Jobb lett volna: "Dani vagyok, az anonként való szerkesztést tesztelem, hagyd így egy darabig, majd én megerősítem"

misibacsi*üzenet 2009. augusztus 8., 07:50 (CEST)Válasz


1. Azért, mert az AbuseFilter (Vandálszűrő) tiltási szabályai rám nem vonatkoznak, csak anon és új szerkesztőkre, így ki kellett jelentkeznem, hogy tesztelni tudjam. - OK

2. A <br /> pont a helyes alak. Egyébként is, ha nem láttál különbséget, miért vetted vandalizmusnak?? - én még sehol nem láttam használni, és ha hatása nincs, felesleges.

3. Mivel nem vandalizáltam a szócikket, szerintem teljesen mindegy, mit írok a szerk.összefoglalóba. - Abszolút nem mindegy, mivel ha anonként szerkesztesz, akkor te nem user:Dani vagy, hanem egy névtelen valaki, aki vandál is lehet az esetek többségében. Ide értve a cikk tartalmát nem érintő, "tesztelgető" szerkesztéseket is. Épp ezért lett volna fontos kihangsúlyozni, hogy bár anon vagy, de ez egy olyan teszt, amit Dani végez, vissza lehet vonni fél óra múlva... Ez a járőrök munkáját segítette volna.

Ha a szerk. összefoglalóban nincs semmi, vagy csak nem releváns, nem a tartalomra vonatkozó szöveg (pl. "teszt, Dani vagyok"), akkor egy járőr joggal feltételezi, hogy a szerkesztés felesleges (erre való a Homokozó), és visszavonja a szerkesztést. misibacsi*üzenet 2009. augusztus 10., 11:45 (CEST)Válasz

Népességsablon

Szia! Az egyéb kocsmafalon vita megy a népességsablonok jelenlegi használhatóságáról. Nem kell felrobbanni, van ráció abban, amit írnak. Üdv, Cassandro Ħelyi vita 2009. augusztus 8., 13:48 (CEST)Válasz

WP:BP

Te QCZ! A Budapest-műhely értékelése vajon miért nem jelenik meg itt???– Istvánka posta 2009. augusztus 10., 10:24 (CEST)Válasz

Köszi! :-)Istvánka posta 2009. augusztus 10., 11:24 (CEST)Válasz

Kiemeltszavazás

Szia! Dorognál javítottam a citi webet, a Tamás bácsi kunyhójánál pedig Trevor írt neked. Kérlek nézd meg ezeket a lapokat. Szajci reci 2009. augusztus 11., 07:40 (CEST)Válasz

Fociszezon hamaroson

Szia Dani! Régebben beszéltük, hogy tudnál-e készíteni egy könnyebben hazsnálható a táblázatot, a mostani helyett, például itt, a bajnokság állása részben. Lassan közeleg a fociszezon kezdete... Tudsz segíteni? Köszi! – Timish levélboksz 2009. augusztus 12., 10:01 (CEST)Válasz

Szomorú

Pont Te akarod, hogy az Apolló ne legyen kiemelt? Hát, nagyon csalódtam benned! – VadszederkeMágika 2009. augusztus 13., 20:22 (CEST)Válasz

Dani, én is csalódtam. Azután, hogy annak a sok kisbolygós cikket elkezdtétek... ~ Boro 2009. augusztus 13., 21:33 (CEST)Válasz
Annak a sok kisbolygós cikket? Váó. ~ Boro 2009. augusztus 13., 21:47 (CEST)Válasz

LOL... qcz [Dani] デスノート 2009. augusztus 13., 21:39 (CEST)Válasz

Van mit röhögni, katona? :-)VadszederkeMágika 2009. augusztus 13., 21:59 (CEST)Válasz

Nagyon bírom, mikor olyanok szólnak be, akiknek nem kellene… Ez mindkettőtökre igaz… qcz [Dani] デスノート 2009. augusztus 13., 23:30 (CEST)Válasz

Kisfiam, ne bosszantsd a nénit! – VadszederkeMágika 2009. augusztus 14., 10:53 (CEST)Válasz

És még lekatonázik, meg lekisfiamozik… Röhej! Ha már itt tartunk, ezentúl ne írj a vitalapomra. Köszönöm. qcz [Dani] デスノート 2009. augusztus 14., 11:04 (CEST)Válasz

Jó későn vettem észre, de ér ez az egész ennyit? Cassandro Ħelyi vita 2009. augusztus 15., 01:42 (CEST)Válasz
Hülyeségeket én is tudok írni a vitalapomra, és legalább még lesz egy kis humor is benne… qcz [Dani] デスノート 2009. augusztus 15., 10:30 (CEST)Válasz

Listák

Szia, Qczicza! Tudnál segíteni a romániai települések rendbetételénél néhány listázással? A következő botmunkára gondoltam: kirakni egy-egy allapra, ami benne van a Kategória:Románia települései kategóriában, vagy annak alkategóriáiban és

  • nincs rajta infobox
  • van rajta infobox, de nincs népességsablon
  • van rajta infobox, de nincs kitöltve a román név
  • van rajta infobox, de nincs kitöltve a rang
  • rang = község vagy községközpont és nincs kitöltve a község népesség

Nem sürgős, és egyszerre elég egy lista is, mert lesz mit molyolni velük, most még az interwikisítésnél tartok (M betű vége felé). – Hkoala 2009. augusztus 15., 16:12 (CEST)Válasz

Vow! Vagy inkább miow :-) Nagyon köszönöm! – Hkoala 2009. augusztus 16., 08:16 (CEST)Válasz

Szia, Dani! Most kezdtem volna dolgozni az allappal, de elakadtam. Tudnál segíteni?

  • Valójában nem kell az összes alkategória, csak az "xxx megye települései". Az alkategóriákban benne vannak a nagyobb városok alkategóriái, benne épületek, híres emberek stb. - ezeken persze hogy nincs település infobox sablon, de nem is kell rájuk. Ki akartam törölni a felesleges sorokat kézzel, de lefagyott a böngésző).
  • Ki lehetne bővíteni a táblázatot, hogy egy oszlopban benne legyen a megye is? Ugyanis a forrásban megyénként vannak az adatok és sokkal gyorsabban és kényelmesebben lehetne haladni, ha nem kellene felkattintani a cikket, hogy lássam a megyét.

Ha túl nagy munka, akkor persze ne csináld újra, majd kitalálok valami mást. – Hkoala 2009. augusztus 19., 18:38 (CEST)Válasz

cite

Hali. Jó lenne már átvenni a en:Template:Citation/core-sablont. Én már egyszer tettem rá próbát, de aztán feladtam ({{Hivatkozás/Core}}). → Raziel szóbuborék 2009. augusztus 16., 12:04 (CEST)Válasz

A Core nem csak egy alap a többi sablon számára ami többek között tartalmazza COinS-t? Azt hittem az elemi tetszés szerint variálhatóak a többi sablonban. → Raziel szóbuborék 2009. augusztus 16., 14:47 (CEST)Válasz
Kellemetlen. Akkor tárgytalan a dolog. → Raziel szóbuborék 2009. augusztus 16., 17:49 (CEST)Válasz
Na, mivel a kedves hozzáértőknek nem nagyon füllik a foguk a munkához, elkezdtem egy kis magán partizánakciót. Nézz rá erre ha gondolod: Szerkesztő:Raziel/Laboratórium/Forráshivatkozások. → Raziel szóbuborék 2009. augusztus 28., 20:22 (CEST)Válasz
Oké, köszi. → Raziel szóbuborék 2009. augusztus 29., 13:41 (CEST)Válasz

Készítettem egy rövidített forráshivatkozás-sablont (Szerkesztő:Raziel/Rövhiv), ami linkel a teljes hivatkozásra, de a Common.css eltérései miatt nem működik rendesen az angol kód (en:Template:Harvard citation) átvett részével. Szóval, van é nekünk olyanunk, hogy <cite>? Meg valami ilyesmi és kéne, hogy kikékítse a hivatkozott sor hátterét:

/* Highlight clicked reference in blue to help navigation */
ol.references > li:target,
sup.reference:target,
span.citation:target, cite:target { 
    background-color: #DEF;
}

Raziel szóbuborék 2009. szeptember 2., 09:24 (CEST)Válasz

defsort

Szia, qcz' Nyugodtan kinevethetsz, de sehogy nem bírok ráőjönni, hogy a Kategória:Fehér megye települései-ben Alsógáld miért van Alsóorbó és Alsótatárlaka után, a defsort ellenére. Segítenél? – Hkoala 2009. augusztus 21., 13:08 (CEST)Válasz

Köszi! Nem tudom, hogy kellene megszüntetni a sablonnal való kategorizálást, de mindenképpen bot is kell hozzá, mert nem csak Fehér megye, hanem az összes többinél is így van. – Hkoala 2009. augusztus 21., 13:41 (CEST)Válasz

A rend kedvéért feltettem a kérdést az Erdély-műhely vitalapján, hogy van-e valakinek kifogása ellene, ha kivesszük a kategorizálást a megyesablonokból. Ha esetleg valami nagyon technikai dolgot kérdeznének, számítok a segítségedre. Ennyi segítség után jövök neked egy doboz whiskassal? :-) Hkoala 2009. augusztus 21., 14:05 (CEST)Válasz

Nem a sorrend a baj (csodálkoztam volna is, ha számítana, hogy hol a DEFAULTSORT), hanem az, hogy a navboxban van egy PAGENAME. Azt ki kell venni és megoldódik. --Bean49 vita 2009. augusztus 21., 14:10 (CEST)Válasz

Ne haragudj, de nem értek a sablonokhoz, ezért nem szeretnék belepiszkálni. – Hkoala 2009. augusztus 21., 14:16 (CEST)Válasz
Javítottam. --Bean49 vita 2009. augusztus 21., 14:19 (CEST)Válasz

Re: 200

Szia! Oké, szólok majd. Amúgy milyen problémáid vannak vele?

Mmyin78 Letterbox 2009. augusztus 21., 22:57 (CEST)Válasz


Rendben.
Mmyin78 Letterbox 2009. augusztus 21., 23:05 (CEST)Válasz
Szia! Befejeztem a szócikket, átnézheted. A szócikknévtérbe még nem tettem ki, mert azért még átnézem párszor helyesírás, stb, miatt, de ettől függetlenül átnézheted már. Üdv. - Mmyin78 Letterbox 2009. augusztus 26., 23:29 (CEST)Válasz
Köszi, jók a javítások. Én a feliratos verzióból dolgoztam, ezért vannak az eltérések. - Mmyin78 Letterbox 2009. augusztus 27., 08:31 (CEST)Válasz

AWB

Szia! Úgy gondolom te biztos tudod: Hogyan lehet AWB-ben kilistázni egy adott kategóriában lévő cikkek vitalapjait? - Kontos vita 2009. augusztus 23., 11:55 (CEST)Válasz

Nagyon egyszerű: kilistáztatod a kategóriában található cikkeket, majd a listán jobb gomb, és ott kiválasztod a „Convert to talk pages” funkciót. Samat üzenetrögzítő 2009. augusztus 23., 12:28 (CEST)Válasz

Ezer köszönet. - Kontos vita 2009. augusztus 23., 13:58 (CEST)Válasz

kérdés

Üdv. Itt található egy piros színnel jelölt forrás, aminek sem Hkoala, sem én nem tudtuk megfejteni az okát. Ő irányított hozzád. Meg tudnád mondani, mi a baja a forrással? – Madridista Ideírjad 2009. augusztus 24., 14:09 (CEST)Válasz

kérdés2(3?)

Szia, csak akartam érdeklődni a focisablonykáról (amiért ezer hála) :) meg hogy nem akarsz már vitalaparchíválni? :DDD itt az irodában kb 5 perc, míg betölti a gép a vitalapodat :P :DD – Timish levélboksz 2009. augusztus 25., 15:26 (CEST)Válasz

Tszf

A {{román település infobox}}(?)-ban a Tengerszint feletti magasság címkét átírnám Tszf. magasság-ra, mert túl hosszú, és lekicsinyíti a jobboldali oszlop szélességét. Beleegyezel? --Bean49 vita 2009. augusztus 27., 13:09 (CEST)Válasz

Ok, köszi. --Bean49 vita 2009. augusztus 27., 13:16 (CEST)Válasz

sablon

Szia Dani!

Érdeklődnék, hogy van-e valamilyen sablon, vagy vmi generátor, amivel családfát lehet létrehozni? Vagy táblázat esetleg? Légyszí segits! – VadszederkeMágika 2009. augusztus 30., 18:35 (CEST)Válasz

Köszönöm szépen, ki fogom próbálni! – VadszederkeMágika 2009. szeptember 1., 01:46 (CEST)Válasz


Sablon:Vallási épület

Szia! Létrehoztam egy sablont, illetve annak a dokumentációját. Viszont a kettő együtt nem működik. Hiába töltöm ki a egy csomó helyen nem jelenik meg semmi. Nagyon örülnék, ha vetnél rá egy pillanatot. Előre is köszönöm. – Kulja vita 2009. szeptember 1., 09:15 (CEST)Válasz

200

Szia!

Végigjutottál a 200 átnézésén? Foglalkoztat a gondolat, hogy kiemelésre vigyem, azért kérdem, nem sürgetlek. :-) -Mmyin78 Letterbox 2009. szeptember 1., 15:16 (CEST)Válasz

0,999...

Átírtam az idézeteket. Most a magyar szöveg kint van, és nem az eredeti alatt látszik. Így akartad? – Szalakóta vita 2009. szeptember 2., 15:46 (CEST)Válasz

Tudakozó

Meg tudod tanítani a botot, hogy az aktuális napi archívum legyen redirekt a fő lapra, amíg nem archiválódik oda valami? Roppant zavaró, hogy az aznapi kérdésekre nem lehet permalinket adni, csak olyat, ami másnapra elromlik, vagy olyat, ami csak másaptól él. --TgrvitaIRCWPPR 2009. szeptember 4., 18:49 (CEST)Válasz

0,999...

Átírtam, mostmár az idézetek is csak magyarul láthatók. Szalakóta vita 2009. szeptember 4., 20:20 (CEST)Válasz

Tapasztalatgyűjtés a mentorálásról

Sajnálattal látom, hogy csak a wikiszabin levő mentorok listáján vagy fellelhető. Nem lenne-e kedved újra aktivizálni magad?

Kérlek oszd meg a többi mentorral is a tapasztalataidat, gondjaidat a Wikipédia-vita:Új szerkesztők támogatása/Mentorálás lapon.

Arra is kérlek, hogy továbbítsd ezt a felhívást az általad mentoráltaknak:

A következő lapra: A mentoráltak írták várjuk a valaha is mentoráltak észrevételeit. Nem csak a dicséretet, a negativ tapasztalatokat is.

Fontos lenne a visszajelzés, részben hogy tanuljunk belőle, de nem titkolt szándék az új munkatársak toborozása a mentorműhelynek, hiszen sokszor napokig nincs mentora a segítségkérőknek. Ha be tudjuk mutatni, hogy ez a munka fontos, valószínűleg többen is beszállnak.

Javasolom továbbá, hogy helyezd el a vitalapodon fölül a {{Mentort keresnek}}(?) sablont, hogy könnyen észrevehesd, ha valaki mentort keres.

Az is jó lenne (már ha eddig még nem tetted volna), ha a mentori bemutatkozásodat kiegészítenéd egy olyan utalással, amiből kiderül, hogy melyik korosztályhoz tartozol. Sokan a saját korosztályukhoz tartozókat választják ki legszívesebben mentornak.

Karmelaüzenőlap 2009. szeptember 10., 11:11 (CEST)Válasz