Sergey Rachmaninov

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Sergey Rachmaninov (az emigrációban általa választott írásmód szerint; oroszul Сергей Васильевич Рахманинов, melynek magyaros átírása: Szergej Vasziljevics Rahmanyinov; Onyeg, Oroszország, 1873. április 1. (március 20.) – Los Angeles, USA, 1943. március 28.) orosz zeneszerző, zongoraművész és karmester.

Bár zeneszerzőként való elismerése váratott magára, zongoraművészi teljesítményével, legendás technikai tudásával és ritmusérzékével hamar tekintélyt szerzett, nemzedéke legnagyobb zongoristája volt.

Művei többsége Csajkovszkijéval rokon késő romantikus stílusú, bár jelentős mértékben érezhető Chopin és Liszt hatása is.

Tartalomjegyzék 1 Gyermekkor 2 Zverev keze alatt 3 Zeneszerzői ambíciók 4 Önbizalom és új szerelem 5 Gazdag alkotói korszaka 6 Nyugtalan évek – emigráció 7 Utolsó évek 8 Művei 8.1 Op. nélkül 8.2 A lista forrása 9 Megjegyzések 10 Külső hivatkozások 11 Forrás

[szerkesztés] Gyermekkor

Rachmaninov orosz arisztokrata családban született. Apja, Vaszilij Rahmanyinov katonatiszt volt, anyja, Ljubov Butakova egy gazdag tábornok lánya, akit nagy vidéki birtokhozománnyal adtak férjhez. Eleinte úgy tűnt, hogy az öt jelentős birtok életük végéig biztosítja a család anyagi jólétét. Apja otthagyta a hadsereget, és a földjeik jövedelméből kicsapongó, kártyázó életmódot folytatott. Ennek következtében, mire Sergey kilenc éves lett, már a vagyon nagy része elúszott. A család hat gyermekével kénytelen volt lakást bérelni Szentpétervárott. A család anyagilag tönkrement, a családfő elköltözött.

Rachmaninov öt éves korától tanult zongorázni, és nagy tehetségnek tartották. Kilenc évesen ösztöndíjjal felvették a konzervatóriumba, ez anyagilag is jó volt családnak. Sergey nem volt jó tanuló, sokat csavargott, sőt bizonyítványát is meghamisította, ez a rendezetlen családi körülmények számlájára volt írható. Az érzékeny fiú anyai nagyanyja pétervári látogatásaikor volt boldog. A nagymama szívesen hallgatta játékát, és még 25 kopekkal jutalmazta is darabonként. Nyarait is vele töltötte borivoszói birtokán.

Konzervatóriumi tanárait annyira elbűvölte játéktechnikájával, hogy elnézték neki rossz tanulmányi jegyeit is, és zeneelméleti oktatását elhanyagolták. Végül 1885-re elméleti tárgyakból olyan rosszul szerepelt, hogy megfenyegették, elveszik ösztöndíját. Ekkor unokatestvére, Alexandr Ziloti, aki maga is kiváló zongorista volt, azt tanácsolta, hogy menjen a moszkvai konzervatóriumba Nyikolaj Zverevhez. Sergey félt a szigoráról és fegyelméről híres Zverevtől, de megfogadta a tanácsot.

[szerkesztés] Zverev keze alatt

Zverev, a híres tanár, valóban szigorúan vette a nevelést. Tehetséges tanítványait otthonába fogadta, ahol nővérével együtt gondoskodott nevelésükről. Gyakran vitte őket színházba, zenei estekre, hangversenyekre, sőt a nyári szünetet is velük töltötte. Összeismertette őket a kor leghíresebb zeneszerzőivel: Csajkovszkijjal, Anton Rubinsteinnel, Glazunovval, és játszhattak előttük. Zverev, 1886-ban Krímbe vitte őket egy milliomos birtokára, akinek tanította a gyermekét. Velük tartott az akadémia zeneelmélet- és összhangzattanára is, akinek az volt a dolga, hogy felkészítse a tehetségeket a következő évre.

1887-ben, Rachmaninov bemutatta Zverevnek két zongoraátiratát és noktürnjeit, de a tanárnak mások voltak az elképzelései Sergeyjel. Nem mint komponistát akarta bíztatni, hanem mint zseniális játékost. Csajkovszkij is meghallgatta a Manfred szimfónia átiratát, amely tetszett neki, és további komponálásra bíztatta a tizennégy éves fiút. A tizenhatéves Sergey egyre többet szeretett volna írni, de Zverev nem vette ezt jónéven. Amikor azzal állt elő, hogy külön szobát kért, hogy komponálni tudjon, mert zavarta a többi gyerek, akkor tanára hálátlansággal és arcátlansággal vádolta meg. Zverev ezután szóba sem állt vele, így kénytelen volt elköltözni tőle egyik moszkvai rokonához, akit addig nem is látogatott. Rachmaninov Sztatyinéknál megtalálta a régen elveszettnek hitt családi légkört. Zverev tovább nem tanította, így nem tudta befolyásolni további fejlődését.

Zongoratanára, Ziloti, vártlanul fölmondott az akadémián, de Rachmaninov senki mástól nem volt hajlandó leckéket venni, ezért egy évvel korábban levizsgázott. Három hét alatt készült fel a vizsgákra és kitüntetést kapott.

[szerkesztés] Zeneszerzői ambíciók

1892-ben újabb meglepetést okozott tanárainak, mert 18 nap alatt tökéletes hangszereléssel elkészítette első operáját, a Puskin művére készült Aljekot. E művéért megkapta az akadémia nagy aranyérmét, amit előtte csak két alkalommal adtak ki. Akadémistaként több kisebb darabot írt és egy zongoraversenyt. Önálló zongoraestet is tartott. Az akadémia befejezése után a Gutheil kiadótól 500 rubelt kapott az Aljekóért. 1892-ben megírta a Fantázia darabokat, amelynek cisz-moll prelűdje óriási sikert aratott. Ez volt az a mű, melyet minden későbbi fellépésén is elő kellett adnia.

A megélhetésért tanári állást vállalt, tanítani nem szeretett. Életének zavaros korszaka következett, elköltözött rokonaitól, apjával lakott, majd lakást bérelt, de végül visszatért Szatyinékhoz.

Beleszeretett Anna Logyizsenszkajába, aki férjes asszony volt. Neki ajánlotta a nyugtalan és heves I. szimfóniáját, amit 1897-ben Szentpétervárott mutattak be. E művét a szerelmi mámor nagy lelkesedésével írta. A rosszul felkészült zenekar miatt óriási bukás volt, a kritika lehúzta. Rahmanyinovot annyira lesújtotta a sikertelenség, hogy három évig egy sort sem írt.

Megismerkedett egy moszkvai gyárossal, aki magánoperát igazgatott. 1897-1898 között ebben az operában vezényelt, itt találkozott Saljapinnal, akivel haláláig barátok voltak.

[szerkesztés] Önbizalom és új szerelem

1899-ben meghívták Londonba, ahol játszott és vezényelt, a sikeres út egy új megbizást hozott számára. Felkérték egy új zongoraverseny komponálására. Nehezen haladt a munkával, ezért Nyikolaj Dalh hipnotizőrhöz fordult, akinek segítségével elkészült a művel, és Dalhnak ajánlotta a II. zongoraversenyt. Önbizalmát új szerelme, Natalja Szatyina is erősítette. Natalja unokatestvére volt Rachmaninovnak, ezért házasságuk előtt engedélyt kellett kérni a cártól. 1902 tavaszán összeházasodtak. Élete legboldogabb tíz éve következett. Boldog házasságban élt, az alkotás is jól ment, és két lánya született.

[szerkesztés] Gazdag alkotói korszaka

1902-1912 között vezényelt a moszkvai cári operában, utazott, Drezdában töltött három telet, hangversenyeket, szólóesteket adott. Elkészítette a II. szimfóniáját, a III. zongoravesenyét. Arnold Böcklin svájci festő műve ihlette a Holtak szigete című szimfonikus költeményét, valamint Edgar Allan Poe verse az A Harangok című korálszimfóniáját.

1910-től a cári orosz zenei társaság alelnökévé választották. Sokat dolgozott és ez megviselte egészségét, egyébként is hajlamos volt a hipochondriára. Gyermekkora óta komlyan vallásos volt, most problémáival ismét hitéhez fordult. Megalkotta két csodálatos vallási művét: az Aranyszájú Szent János liturgiáját és az Esti misét (más néven: Éjszakai áhítat).

[szerkesztés] Nyugtalan évek – emigráció

A XX. század elején Oroszországban háborúk és forradalmak követték egymást. 1917-ben a forradalom miatt családjával együtt kénytelen volt elhagyni hazáját. Svéd hangversenykörútra indult és soha többé nem tért vissza szülőföldjére. A megélhetéshez való pénzkeresés volt a legfontosabb számára. Karmesterként és zongoravirtuózként nyílt lehetősége a munkára. 1918-ig Stockholmban és Koppenhágában maradt, majd az Amerikai Egyesült Államokba ment a Rachmaninov család. New York lett a központ, ahonnan hangversenykörutakat tett és lemezfelvételeket készített.

1926-ban Párizsba utazott unokája születésére, de váratlanul meghalt egyik veje, Volkonszkij herceg. Egyedül maradt lánya megsegítésére kiadót alapított, amely az emigráns orosz zene központja lett, ezért ettől kezdve egyre több időt töltött Európában. Párizstól nem messze villát bérelt, amit orosz udvari stílusban átalakított. Ekkoriban Franciaországban sok volt az orosz emigráns, többek között Ziloti és a Szatyin család is.

1930-ban házat épített a Luzerni-tó partján, ahol szívesen csónakázott és pihent. Szüksége volt a pihenésekre, mert sokfelé fellépett és hanglemezeket adott ki. A rádióhoz soha nem ment, mert hangminőségét merényletnek tartotta a zenével szemben. Az élőhangversenyeket tartotta a legtöbbre.

1931-ben a New York Times-ban megjelent szovjetellenes cikk után indexre kerültek művei a Szovjetunióban. A Pravda megvetően írta: „jelentéktelen imitátor, zenéje már rég kiment a divatból” Természetesen ő tovább komponált. Megírta a III. szimfóniát (1936) és a Rapszódia egy Paganini témára című művét(1934), ezeknek a műveknek továbbra is sajátos stílusuk volt, ami ugyan messze állt az avant-garde-tól, de a közönség körében osztatlan tetszést aratott.

[szerkesztés] Utolsó évek

Utolsó műveiben, a halál misztikus jellemzésére felhasználta a „Dies irae” középkori katolikus dallamot. Ez a motívum számtalan XIX-XX. századi zeneszerzőnél hasonló mondanivalóval jelent meg. 1938-ban meghalt legjobb barátja Saljapin. Európa felett újra a háború felhői gyülekeztek, ezért 1939 nyarán elhagyta Európát, feleségével, nagyobbik lányával, Irinával, és unokájával, Zsófiával végleg az USA-ban telepedett le. Másik lánya és annak családja Franciaországban maradt, akikért sokat aggódott. Miután Németország megtámadta a Szovjetuniót, Rachmaninov segélykoncerteket adott, ezzel ismét elismerték hazájában.
1943-ban rossz egészségügyi állapota miatt lemondta turnéit. 1943. március 28-án Kaliforniában halt meg rákban. Ravatalát és temetését Beverly Hillsben rendezték, de később egy New York állambeli településen, Kensicóban helyezték el földi maradványait, egy csendes orosz ortodox temetőben.

[szerkesztés] Művei

• Op. 1. I. zongoraverseny (fisz-moll) (No. 1.) (1891)
• Op. 2. Két darab csellóra és zongorára (1892)
  • Prelűd
  • Keleti tánc
• Op. 3. Fantázia darabok (1892)
  • Elégia (No. 1.)
  • cisz-moll prelűd (No. 2.)
  • E-dúr melódia (No. 3)
  • Polichinelle (No. 4.)
  • Szerenád (No. 5.)
• Op. 4. Hat románc (1890-1893)
• Op. 5. Zongoradarab két zongorára (No. 1.) „Fantázia-darabok” (1893)
• Op. 6. Két darab; hegedűre és zongorára (1893)
  • Románc
  • Magyar tánc
• 'Op. 7. Утёс (The Rock) (szimfonikus fantázia) (1893)
• Op. 8. Élégia trió (No. 1.) (g-moll) (1893)
• Op. 9. Élégia trió (No. 2.) d–moll) (1893)
• Op. 10. Szalon darabok
  • a-moll nocturne
  • A-dúr keringő
  • g-moll barcarola
  • e-moll melódia
  • G-dúr humoreszk
  • f-moll románc
  • Desz-dúr mazurka
• Op. 11. Hat négykezes zongoradarab
  • Barcarolle
  • Scherzo
  • Orosz dal
  • Keringő
  • Románc
  • Szlava (Glória; Dicsőség)
• Op. 12. „Cigány” capriccio (Capriccio cigány témákra) (1894)
• Op. 13. I. szimfónia (d-moll) (1896)
• Op. 14. Tizenkét románc (1896)
• Op. 15. Hat kórusmű (1895)
• Op. 16. Hat “Moment Musical” zongorára(1896)
  • Andantino (b–moll) (No. 1.)
  • Allegretto (esz–moll) (No. 2.)
  • Andante cantabile (b-moll) (No. 3.)
  • Presto (e-moll) (No. 4.)
  • Adagio sostenuto (Desz-dúr) (No. 5.)
  • Maestoso (C-dúr) (No. 6.)
• Op. 17. Szvit két zongorára (No. 2.) (1901)
  • Introduction (C-dúr)
  • G-dúr keringő
  • Asz-dúr románc
  • Tarantelle (c-moll)
• Op. 18. II. zongoraverseny (c-moll) (1901)
• Op. 19. Csellószonáta (1901)
• Op. 20. „Veszna” „Tavasz” Kantáta bariton hangra, énekkarra, és zenekarra (1902)
• Op. 21. Tizenkét románc (1902)
• Op. 22. Variációk egy Chopin témára, (c-moll) (1903)
• Op. 23. Tíz prelűd (1903)
  • fisz-moll prelűd (No. 1.)
  • B-dúr prelűd (No. 2.)
  • d-moll prelűd (No. 3.)
  • D-dúr prelűd (No. 4.)
  • g-moll prelűd (No. 5.)
  • Esz-dúr prelűd (No. 6.)
  • c-moll prelűd (No. 7.)
  • Asz-dúr prelűd (No. 8.)
  • esz-moll prelűd (No. 9.)
  • Gesz-dúr prelűd (No. 10.)
• Op. 24. A zsugori lovag (Скупой Рыцарь) (Szkupoj Ricar) (opera) (1904)
• Op. 25. Francesca da Rimini (opera) (1905)
• Op. 26. Tizenöt románc (1906)
• Op. 27. II. szimfónia (e-moll) (1908)
• Op. 28. I. zongoraszonáta (d-moll) (1908)

• Op. 29. A holtak szigete (szimfonikus költemény) (1909)
• Op. 30. III. zongoraverseny (d-moll) (1909)
• Op. 31. Aranyszájú Szent János liturgiája (kórusmű) (1910)
• Op. 32. Tizenhárom prelűd (1910)
  • C-dúr prelűd (No. 1.)
  • b-moll prelűd (No. 2.)
  • E-dúr prelűd (No. 3.)
  • e-moll prelűd (No. 4.)
  • G-dúr prelűd (No. 5.)
  • f-moll prelűd (No. 6.)
  • F-dúr prelűd (No. 7.)
  • a-moll prelűd (No. 8.)
  • A-dúr prelűd (No. 9.)
  • b-moll prelűd (No. 10.)
  • B-dúr prelűd (No. 11.)
  • gisz-moll prelűd (No. 12.)
  • Desz-dúr prelűd (No. 13.)
• Op. 33. Études-Tableaux (1911)
  • f-moll etűd (No. 1.)
  • C-dúr etűd (No. 2.)
  • c-moll etűd (No. 3.)
  • a-moll etűd (No. 4.)
  • d-moll etűd (No. 5.)
  • esz-moll etűd (No. 6.)
  • Esz-dúr etűd (No. 7.)
  • g-moll etűd (No. 8.)
  • cisz-moll etűd (No. 9.)

Op.34. Románcok, (Ivanovka, 1912. július)

Романсы (ор.34) Были написаны композитором в Ивановке в июле 1912 года.

Lázár feltámadása; szöveg: Homjakov Mindannyiunk lelkében; szöveg: Korinfszkij Múzsa; szöveg: Puskin Vihar; szöveg: Puskin Arion; szöveg: Puskin A madárvonulás szele; szöveg: Balmont Emlékszem arra a napra; szöveg: Tjutcsev Úrbéres; szöveg: Fet Zene; szöveg: Polonszkij Ismerted őt; szöveg: Tjutcsev Az nem lehet (1910. március 7.); szöveg: Majkov Disszonancia; szöveg: Polonszkij Mekkora boldogság; szöveg: Fet

"Воскрешение Лазаря" на слова А.Хомякова, "В душе у каждого из нас" на слова А.Коринфского, "Муза" на слова А.Пушкина, "Буря" на слова А.Пушкина, "Арион" на слова А.Пушкина, "Ветер перелетный" на слова К.Бальмонта, "Сей день я помню" на слова Ф.Тютчева, "Оброчник" на слова А.Фета, "Музыка" на слова Я.Полонского, "Ты знал его" на слова Ф.Тютчева, "Не может быть" на слова А.Майкова (написан 7 марта 1910 года), "Диссонанс" на слова Я.Полонского, "Какое счастье" на слова А.Фета

• Op. 35. A harangok (korálszimfónia) (Edgar Allan Poe versére) (1913)
• Op. 36. II. zongoraszonáta (b-moll) (átdolgozott változat)(1913)
• Op. 37. Éjszakai áhítat (Esti mise) (kórusmű) (1915)
• Op. 38. Hat dal (1916)
• Op. 39. Études-Tableaux (1916)
  • c-moll etűd (No. 1.)
  • a-moll etűd (No. 2.)
  • fisz–moll etűd (No. 3.)
  • b-moll etűd (No. 4.)
  • esz-moll (No. 5.)
  • a-moll etűd (No. 6.)
  • c-moll etűd (No. 7.)
  • d-moll etűd (No. 8.)
  • D-dúr etűd (No. 9.)
• Op. 40. IV zongoraverseny (g-moll) (1926)
• Op. 41. Három orosz dal (kórusra és zenekarra)(1927)
• Op. 42. Variáció egy Corelli témára (d-moll) (1931)
• Op. 43. Rapszódia egy Paganini témára (zongorára és zenekarra) (a-moll) (1934)
• Op. 44. III. szimfónia (a-moll) (1936)
• Op. 45. Három szimfonikus tánc (1940)
• Posztumusz; Orosz rapszódia

[szerkesztés] Op. nélkül

• Csajkovszkij: Manfred szimfóniájának zongoraátirata két zongorára (1887)
• Elégikus trió (1891)
• Alejko (opera) (1892)
• „Панталей-целитель” kórusmű (1899)
• Liebes freud (Kreisler zongoraátirat)
• Posztumusz; Orosz rapszódia

[szerkesztés] A lista forrása

• Angol wikipedia: Rachmaninov művei
• Orosz wikipedia
• Bruno Monsaingeon: Richter (Írások, beszélgetések) Holnap Kiadó, Budapest 2003. ISBN 963 346 582 6

[szerkesztés] Megjegyzések

• „…1901-ben komponálta a c-moll zongoraverseny-t (op.18), és sosem tért el a sémától: lényegében egész életében egyforma zenét írt. A közönség szerette a zenéjét, de mint alkotó a profik szemében egy nagy nulla volt, aki Csajkovszkij lábainál zokogta el a maga orosz könnyeit.” (Harold C. Schonberg: A nagy zeneszerzők élete; ISBN 9630772256)
• Rachmaninovot, a nem kifejezetten zeneértő közönséggel, Scott Hicks felkavaró, és óriási sikert arató filmje, a "Shine" (Ragyogj) ismerette meg közelebbről. A film a zseniális zongorista, David Helfgott, romantikus regényírók fantáziáját is megszégyenítő élettörténetét meséli el, akinek sorsa szinte misztikusan összeforrott Rachmaninov "nagy", 3. zongoraversenyével. A filmet több kategóriában is nominálták Oscar-várományosként, melyet végül a zongoraművészt alakító Geoffrey Rush kapott meg. A filmben hallhattuk, láthattuk Rimszkij-Korszakov híres Dongójának a zongoraátiratát, melyet ugyancsak Rachmaninovnak köszönhetünk.
• Rachmaninov családneve a nagy orosz birodalomban élő közép-keleti (pakisztáni, indiai, arab?) ősőket sejtet. A Rahman névhez két képző is csatlakozik, a melléknév képző "in", és a hovatartozást a nevek végén jelző "ov" (tkp. birtokos rag).

[szerkesztés] Külső hivatkozások

• Képgyűjtemény Rachmaninovról
• Letölthető kottagyűjtemény
• Hangfelvételek: Rachmaninovtól, Rachmaninovval

[szerkesztés] Forrás

• Nagy zeneszerzők, Etűd Könyvkiadó, 1995. ISBN 963 85164 3 7
• Brockhaus Reimann Zenei Lexikon (Szerkesztette: Carl Dahlhaus és Hans Heinrich Eggebrecht) Zeneműkiadó, Budapest 1983.