Szerencsi cukorgyár

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Névváltozatok
Időszak Név
1889–1948 Magyar Cukoripari Rt. része
1948-1964 Szerencsi Cukorgyár
1964-1971 Magyar Cukoripar országos vállalat része
1971-1984 Szerencsi Édesipari Vállalat része
1984-2004 Szerencsi Cukorgyár / Szerencsi Cukorgyár Rt.
2004–2007 Mátra Cukor Rt. része

Az 1889–2007 között üzemelő szerencsi cukorgyár a magyarországi rendszerváltáskor működő 12 cukorgyár egyike volt. A külföldi és magyarországi bankok által alapított, kedvezményes állami kölcsönnel támogatott cég több mint száz éves működése alatt meghatározó szerepet játszott a szerencsi térség fejlődésében.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1889–1919[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1888-ban elfogadott új cukoradótörvény kedvező lehetőségeket biztosított a cukoripar fejlődésének. A Zemplén Megyei Gazdasági Egyesület már 1888 decemberében javasolta a vármegyében cukorgyár építését. A gazdasági egyesület és a kormány tárgyalásain lehetséges helyszínként elsődlegesen Sátoraljaújhely, mellette Nagymihály, Tiszalúc és Szerencs jött szóba. Mivel Sátoraljaújhely polgárai közömbösek voltak a gyár létesítése iránt, végül Szerencsre esett a választás.

A Szerencsen és Botfaluban létesítendő cukorgyár építésére 1889. február 24-én alakult meg a Magyar Cukoripari Részvénytársaság. A 3 millió forint alaptőkét a berlini S. Bleichröder bank, a bécsi Rotschild bank és a budapesti Magyar Általános Hitelbank jegyezték. Az alapítás támogatására a magyar állam húsz évre 900 000 forint kölcsönt nyújtott, kedvezményes 4%-os kamattal. A szerencsi fióktelepet 1889. augusztus 17-én jegyezték be.

A gyár építése 1889. áprilisban kezdődött meg, az építkezésen 1500-an dolgoztak, augusztustól a szerelési munkákon 1000-en. A berendezéseket javarészt Csehországból szállították. 1889. december 10-én túlnyomórészt cseh és morva szakmunkásokkal beindult a gyártás. Az első feldolgozási idényben 31 751 tonna cukorrépából 128 nap alatt 2181 tonna cukrot gyártottak. Még a gyártási szezon vége előtt, 1890. március 2-án elhatározták a kapacitás bővítését (napi 700 tonna répáról 1200-ra), ehhez az alaptőkét duplájára emelték. Az új kibocsátású részvényeket a berlini S. Bleichröder bankból és a Disconto Gesellschaftból álló konzorcium jegyezte. 1892-től a többségi tulajdonos a Magyar Általános Hitelbank lett.

A répa mellett vásárolt nyerscukorból is finomítottak cukrot; 1895/96-ig a nyerscukor finomítás mennyisége minden évben meghaladta a répacukor-termelését. 1894-től kezdve a gyár exportra is termelt, ez elsősorban a Balkánra, Törökországba és a levantei kikötőkbe szállítást jelentette.

A századforduló utánra a cég gazdasági helyzete megszilárdult, az állami kölcsönt két évvel lejárat előtt visszafizették. 1909-ben a Magyar Cukoripari Rt. illetve a Hitelbank részt vett az Alföldi Cukorgyár Rt., 1911-ben pedig a Bácsmegyei Cukorgyár Rt. (újverbászi cukorgyár) megalapításában. 1912-ben többségi tulajdont szerzett a Carl Stummer Cukorgyári Rt.-ben (nagyszombati és nagytapolcsányi gyárak), és megalapította a Szatmári Cukorgyár Rt.-t, Szatmárnémetibe tervezett gyárral , amely azonban nem épült meg. 1913-ban megvásárolta és újjászervezte a felszámolás alatt álló marosvásárhelyi cukorgyárat.

A gyár működése magával vonta Szerencs község fejlődését is. A népesség gyarapodása mellett fellendült a kisipar és a kereskedelem is; a cukorgyár üzleti partnereinek elszállásolására 1891-ben épült fel a Nagyszálló.

Az első világháború elején, 1915/16-ban a termelés a háború előttinek egy ötödére, a végére pedig (1919/20) egy kilencedére esett vissza, a mezőgazdaságban mutatkozó munkaerőhiány miatt. A gyárban a kieső munkaerőt részben hadifoglyokkal pótolták; de a hadiszállítások miatti fuvarozási nehézségek miatt az üzem csak a kapacitásának felével működött, és gyakoriak voltak a leállások. A vásárolt nyerscukor finomítása 1915-ben megszűnt. Ugyanakkor a cég folytatta a terjeszkedést: 1916-ban a szófiai, 1917-ben a belgrádi cukorgyárban szereztek részesedést.

1919–1948[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Tanácsköztársaság alatt, 1919. március 26-án a cukorgyárat államosították. A gyár vezetését Bors Kálmán (1889–1950) orosz hadifogságból hazatért mérnök vette át. Szintén ő vezette a szerencsi községi direktóriumot is, amelynek összesen nyolc cukorgyári tagja volt. 1919. május 1-jén a gyárat intervenciós csapatok foglalták el. A Tanácsköztársaság bukása után a direktórium tagjait részben letartóztatták, részben emigráltak. Ebben az évben a termelés a mélypontra zuhant, mindössze 1121 tonna cukrot gyártottak.

1922-1926 között zajlott a gyár rekonstrukciója, amely elsősorban az önköltség csökkentését célozta. Kicserélték a kazánokat, üzembe helyezték az erőtelepet, új cukorfőző berendezéseket állítottak be. A fejlesztések eredményeképpen a gyár napi 2000 tonna répa feldolgozására vált alkalmassá. A termelés folyamatosan növekedett, míg a rekonstrukció előtti utolsó kampányban, 1921/22-ben 6790 tonna cukrot állítottak elő, 1929/30-ban az éves termelés már 25 052 tonna, 1930/31-ben pedig 23 436 tonna volt. Ezt éves átlagban 588 fő alkalmazásával érték el, akik között már csak 10-en voltak külföldiek.

A gyár tulajdonosa, a Magyar Cukoripar Rt. 1920-ban megalapította a budapesti Excelsior Csemegekonzervgyárat, amely azonban csak rövid ideig működött. 1921-ben a Hangya Szövetkezettel közösen hozta létre a Magyar Kakaó- és Csokoládégyár Rt.-t, amely először Debrecenben, 1923-tól Szerencsen a cukorgyár helyiségeiben termelt, 123 fővel. A Magyar Cukoripar Rt. 1926-ban megszerezte a selypi cukorgyár részvényeit is.

Az 1929-es nagy gazdasági világválság, illetve 1931 után a nemzetközi exportkorlátozások következtében az 1930-as években a termelés a válság előttinek mintegy felére esett vissza, az 1931/32-es kampánytól kezdve a második világháború kitöréséig az egyes évek termelése 9662–12 240 tonna között mozgott. 1935-ben a gyárban újabb rekonstrukciót hajtottak végre, amikor elsősorban a finomítót korszerűsítették, de a feldolgozási kapacitást is megnövelték napi 2300 tonnáig. A kockacukor fokozatosan átvette a süvegcukor helyét a gyár termékválasztékában; 1935 után ez utóbbi gyártását meg is szüntették.

Az 1937-es londoni nemzetközi cukoregyezmény megcélozta az exportárak növelését, és ugyanebben az évben a magyar cukorgyárak kartellegyezményt kötöttek a verseny korlátozására. 1939-ben a cukorgyárakat hadiüzemekké nyilvánították, 1940-től pedig jegyrendszert vezettek be. Az éves cukortermelés 1944-ig továbbra is 9-12000 tonna között mozgott.

1944 novemberében a front közeledésekor a német katonai parancsnokság előbb a gyár teljes felrobbantását tervezte, de végül csak az iparvágányt robbantották fel, és a gyár leszerelhető berendezéseit elszállították. A gyári készletek a visszavonuló csapatok fosztogatásának estek áldozatul. A szovjet hadsereg december 13-án vonult be Szerencsre, és 14-én elkezdődött a gyár helyreállítása. A gyártás 1945. január 10-én indult el, és a nyolc napos kampány alatt 266 tonna cukrot állítottak elő. Az 1945-ös gyártási idény az anyagellátási nehézségek miatt csak december 12-én kezdődött, és december 23-áig tartott, a gyártott cukor mennyisége 1399 tonna volt. A műszaki szükségmegoldások fokozatos felszámolásával, és a répatermelés stabilizálásával a gyár 1947/48-ban már 8738, 1948/49-ben pedig 13 741 tonna cukrot állított elő.

A világháborút lezáró potsdami egyezmény értelmében a gyár tőkéjének 13,93%-át kitevő, német tulajdonban levő részvényeket a Szovjetunió kapta meg, egyidejűleg a Magyar Cukor Részvénytársaság igazgatóságát két szovjet taggal bővítették. 1947 végén pedig a pénzintézetek államosításával a Magyar Általános Hitelbank részvényei a magyar állam tulajdonába kerültek.

1948–1991[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1948. évi 25. törvénycikkellyel, illetve a végrehajtását szabályozó 3500/1948 kormányrendelettel a szerencsi cukorgyárat a többi magyar cukorgyárhoz hasonlóan államosították; az irányításuk az Élelmiszeripari Minisztérium Cukoripari Igazgatóságához tartozott. Az államosított magyar cukoripar 1948. november 10-ére teljesítette a hároméves tervet, és a kampány végéig 54%-kal túlteljesítette. 1949-ben sikerült megteremteni a legszükségesebb felújítások fedezetére, így korszerűsíteni tudták a gyár úsztatórendszerét.

Az első ötéves terv időszakában (1951–1954) a nehézipar kiemelt fejlesztése miatt az élelmiszeriparnak, azon belül a cukoriparnak nem jutottak források, ennek ellenére az 1953/54-es üzemévben a szerencsi cukorgyár 30 608 tonnás rekordtermelést ért el. Ebben az évben próbálkoztak első ízben a cukornádból készült import nyerscukor finomításával is. A karbantartás elmaradása és az anyagelhasználódás miatt 1953/54-ben tömegesen lyukadtak ki a bepárlócsövek, 1955-ben pedig összeroppant egy főzőkészülék.

1956-ban a forradalom eseményei miatt leállt a vasúti közlekedés, így a gyárat november 6-a és 14-e között le kellett állítani. Országos viszonylatban Szerencset érte azonban a legkevesebb kár, a gyártott mennyiség ebben az évben is 28 000 tonna felett volt.

1991-től napjainkig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A gyár bejárata és irodaépülete 2012-ben

1991. június 26-án a szerencsi cukorgyárakban a Béghin-Say SA francia cukoripari vállalat szerzett tulajdonrészt és irányítási jogosultságot, 1995-ben pedig többségi tulajdonossá vált.

2003-ban a Béghin-Say SA eladta magyarországi cukoripari érdekeltségeit – a hatvani, szerencsi és szolnoki cukorgyárakat – a német Nordzucker AG-nak, s az elhatározta az általa megvásárolt magyarországi cégek fúzióját. A Szerencsi Cukorgyár Zrt. és a Szolnoki Cukorgyár Zrt. beolvasztása az ekkor már csak a hatvani cukorgyárat működtető Mátra Cukor Zrt-be 2004. július 1-jén történt meg.

2008. március 10-én a Mátra Cukor Zrt. bejelentette, hogy a cukorrépahiány miatt a társaság megszünteti a gyártást a 6000 tonna répa/nap kapacitású üzemben. Az intézkedés 111 dolgozót érintett.[1] A munkájukat elvesztő dolgozók a kollektív szerződésben biztosított felmondás és végkielégítésen felül átlagosan 21 havi munkabérüknek megfelelő kárpótlásban és egyéb juttatásokban részesültek.[2][3]

A cukorgyártás leállítását követően a gyártási épületeket lebontották. 2009-ben, a bejelentés első évfordulóján a gyár előtt emlékparkot avattak, ahol elhelyezték a cukorgyár bronzból öntött makettjét, Ekker Róbert alkotását. 2011-ben a gyár egyes épületeit műemlékké nyilvánították. [4][5]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Bezár a Szerencsi Cukorgyár, origo.hu, 2008. március 10.
  2. Közel két évet pluszban kifizetnek Szerencsen. Borsod Online, (2008. ápr. 7.)
  3. Zuckerwirtschaft Europa 2007. Bearbeitet von Jürgen Bruhns, Oliver Baron, Karsten Maier. 53. Jahrgang. Berlin: Verlag Dr. Albert Bartens KG. 2006. 289. oldal. ISBN 978-3-87040-111-5
  4. Turcsányi László: Átadták a Cukorgyári Emlékparkot. www. szerencs.hu
  5. Csordás Lajos: Újabb százhetvenhárom egyedi műemlék: Itt a teljes lista. Népszabadság, (2011. szept. 6.)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Salánky István: A szerencsi cukorgyár száz éve (1889–1989). Szerencs: Szerencsi Cukorgyár. 1989. ISBN
  • Salánky István–Vígh Albert: Cukoripar. In: A magyar élelmiszeripar története. Szerk. Kirsch János, Szabó Loránd, Tóth-Zsiga István. Budapest: Mezőgazdasági. 1986. 186–231. oldal. ISBN 963-232-213-4.
  • JELENTÉS a cukorgyárak privatizációját, valamint Magyarország Európai Unióhoz történő csatlakozása óta a közösségi cukorreformok során képviselt magyar álláspontot értékelő, és annak itthoni következményeit feltáró vizsgálóbizottság vizsgálatának eredményéről. Budapest. 2011. december 28.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]