Szerelmesfilm

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szerelmesfilm
Szerelmesfilm 1970.jpg
Kata szerepében Halász Judit
Rendező Szabó István
Forgatókönyvíró Szabó István
Dramaturg Herskó János
Főszerepben Bálint András
Halász Judit
Zene Gonda János
Operatőr Lőrincz József
Vágó Sívó György
Hangmérnök Pintér György
Jelmeztervező Mialkovszky Erzsébet
Díszlettervező Vayer Tamás
Gyártásvezető Dimény Tibor
Gyártás
Gyártó Mafilm 3. Játékfilmstúdió
Ország  Magyarország
Nyelv magyar
Időtartam 134 perc
Képarány 1,66:1
Forgalmazás
Forgalmazó Magyarország Mokép
Bemutató Magyarország 1970. október 8.
Dánia 1971. március 4.
Svédország 1971. november 29.
Csehszlovákia 2005. április 1.
Magyar adó MTV1, m1
MTV2, m2
Duna TV
Filmmúzeum
Külső hivatkozások
IMDb-adatlap
PORT.hu-adatlap

A Szerelmesfilm színes, 134 perces[1], (123 perces[2]; 140 perces[3]), 19691970-ben készült magyar játékfilm. Rendezője és forgatókönyvének írója Szabó István, akinek ez volt első színes filmje.

A rendező előző két filmjének, az Álmodozások korának és az Apának bizonyos értelemben folytatása. Alaptörténete természetesen más, de hasonló a jelent emlék- és fantáziaképekkel megszakító, több idősíkot egymásbajátszató dramaturgiája; mindhárom film főhőse Bálint András, és a történetet az ő kommnetárjai kísérik.

Ezzel a filmmel Szabó István filmrendezői pályáján lezárult a saját nemzedékét középpontba állító alkotások sora.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gyerekkori fényképek. A film főhőse, Jancsi a nézők felé fordulva kezdi a történetet: „Álmodom Katáról… holnap utazom…” Gyerekkoruk óta ismerik egymást, együtt élték át Budapest ostromát és az 1950-es éveket. Kata szüleivel 1956-ban elhagyta az országot, azóta Franciaországban él. Jancsi tíz éve nem látta, de ma is úgy érzi, hogy egymáshoz tartoznak. Most hozzá utazik.

Mámorossá teszi az utazás, szorongva várja a határátlépést, [akkoriban tették csak lehetővé – korlátozott feltételekkel – a kiutazást Nyugat-Európába]. A vonatúton emlékképek sora villan föl, néha motívumszerűen ismétlődve: 1956-ban biciklin megy a lányhoz, feltartóztatják; aztán kisgyerekként a háborús utcán anyjával katonák mellett megy el („Ne fordulj hátra!”), hátán kis zöld hátizsák (a félelemben élés jelképe), később Kata is ilyet kap; egy közös úszólecke emléke; szirénázás, menekülés, óvóhely; téli szánkózás Katával, karácsony; bál Sztálin fényképe alatt; megszégyenítés egy úttörőgyűlésen; május elsejei ünnepség próbája üres képkeretekkel; egy kádban úszkáló hallal játszva az elhatározás: orvosok leszünk; csókolózás villamoson, lépcsőházban, Duna parton; tank rohan az üres utcán, orosz katonák; Kata telefonja: „elmegyek”…

Franciaországban beteljesül a szerelem. Boldog napokat töltenek együtt; vidáman lubickolnak a tengerben, közben teli torokkal éneklik az úttörőként tanult mozgalmi dalt: „A mi hazánkról szóljon az ének, A mi hazánknál nincsen szebb…” Egy emigráns magyar társaság összejövetelén Jancsit nosztalgiázás fogadja; itt nem is hallottak Magyarországról – mondja egy férfi. Egy zsidó asszony elmeséli, hogyan menekült meg 1944 őszén a Duna parti sortűzből, ő soha többé nem akarja látni Budapestet. Jancsi egyik volt osztálytársa amerikai katona Németországban, „Vietnamban majd ne lőjünk egymásra!” – mondja nevetve. [A vietnami háborúban a keleti és a nyugati tömb állt szemben egymással.] Mindegyik önálló élettörténet, mindenki másként viszonyul az elszakítottsághoz.

Telnek a napok. Szembesülni kell a kérdéssel: mi lesz velük? Kata nem megy haza, Jancsi nem marad itt. Egy mesterségesen kettészakított kontinensen, két különböző világban élnek; eltérő a gondolkodásuk, nincs közös céljuk. Csak most, amikor együtt vannak, veszi tudomásul Jancsi, hogy végleg elszakadtak egymástól, az illúziónak vége. De egy új érzés támad fel benne: minden, amit átél, – Kata, a múlt és a jelen, az itteniek és az otthoniak –, mindez az övé és örökké hozzátartozik. Hazaindul. A párizsi metróban orosz beszédet hall, újból emlékképek villannak: klasszikus orosz festők képei, orosz katonák az udvaron 1945-ben, Kata. Párizsra épp csak annyi ideje jut, hogy a pályaudvar ajtajából magába szívja, szinte szemével fényképezze a látványt.

Már otthon van, másnap munkába megy. Telefonon beszél Katával, majd a nézők felé fordulva (ahogy a film elején), befejezi a történetet: később mindketten megházasodtak, boldogan élnek. Jancsi levelet fogalmaz, közben a kiszélesedő képen látjuk, hogy egyre többen írnak levelet, mindenki üzen, ahogy ő. (A rendező első filmjeiből ismert megsokszorozás, az általánosítás módszere.) Végül Kata levélben megköszöni Jancsinak és feleségének, hogy vendégül látták őket Budapesten. Miközben a levél utolsó szavait mondja – „Ölel benneteket Kata, Dzsordzs.” –, arca kifehéredik és lassan eltűnik.

Fogadtatása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A korabeli kritika a filmet vegyesen fogadta. Hol terjengősnek, hol túl szubjektívnek, hol túlzóan érzelmesnek találták. „Az izgatott beszéd arról, hogy a Szerelmesfilm mennyire szubjektív és lírai, a kritikának arra volt jó, hogy ne kelljen szembenézni a film igazi tartalmával. Jancsi és Kata történetét ma már szinte mint dokumentumfilmet nézhetjük. Egyfajta kortörténeti emléket, amelynek szubjektivitása feltétlenül csökkent, ugyanakkor szinte döbbenten tapasztaljuk, hogy a korról milyen pontos látleletet adott.”[4]

A filmet először az 1970. évi Velencei Filmfesztiválon vetítették, itthoni bemutatóját csak később, 1970. október 8-án tartották. A két vetítés között a főcímből eltávolíttatták a dramaturg, Herskó János nevét, aki a forgatás után nem tért haza svédországi útjáról, az akkori megfogalmazás szerint disszidált.[5]

Szereplők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szereplők között mások mellett feltűnik Gyürey Vera (Bernadette nővér) és Mándy Iván (Doktor) is.

Díjak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1971: Kőszeg: a Magyar Ifjúság című hetilap Arany Reflektor díja

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Marx József. Szabó István (Filmek és sorsok). Budapest: Vince Kiadó, 406. o. ISBN 963-9192-46-2 (2002) 
  2. IMDb
  3. Port.hu
  4. Marx József. Szabó István (Filmek és sorsok). Budapest: Vince Kiadó, 157–158. o. ISBN 963-9192-46-2 (2002) 
  5. Marx József, i. m. 162. oldal.