Szentinelézek

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szentinelézek
Teljes lélekszám
250 körül (becslés)
39 (2001-es népszámlálás, nem teljes)
Lélekszám régiónként
Régió
Északi Sentinel-sziget, India 250 körül
Nyelvek
szentineléz, feltehetőleg az andamán nyelvek egyike

A szentineléz nép egy népcsoport az Indiához tartozó Andamán- és Nikobár-szigetek egyikén, az Északi Sentinel-szigeten. A Bengáli-öböl 72 km²-es szigetén élő népcsoport a mai napig vadászó-gyűjtögető életmódot folytat. Nyelvük, kultúrájuk ismeretlen, pár kísérlettől eltekintve a modern civilizáció nem lépett kapcsolatba velük, a sziget lakossága minden közeledést ellenségesen fogad.

Népesség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A sziget népessége pontosan nem ismert, 40 és 500 közé teszik. A 2001-es indiai népszámlálás során 39 embert (21 férfit és 18 nőt) számoltak meg a távolból, de ez nyilvánvalóan kevesebb, mint a sziget teljes népessége.[1][2] Nem tudni, a népességre milyen hatással volt a 2004-es indiai-óceáni szökőár, csak annyi ismert, hogy legalább egy részük túlélte.[3] A szigetre látogatók 20–40 embert figyeltek meg és 40–60 ember elhelyezésére alkalmas lakóhelyeket találtak; utóbbi valószínűleg jobban jelzi az egyes csoportok méretét, mert a kívülállók érkezésekor többen elrejtőzhettek. A szigeten 2–6 ilyen csoport élhet. A más vadász-gyűjtögető törzsek alapján megállapított szabály szerint ekkora terület körülbelül egy ekkora csoportnak tud megélhetést biztosítani. A szentinelézek élelmezését jelentős részben a tengeri halászat biztosítja, és az egy alkalommal megfigyelt emberek a sziget egy kis részét lakták csak. Valamivel több férfi van köztük, mint nő; a párok körülbelül felénél figyeltek meg gyermekeket.

Jellemzők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szentinelézeket és más bennszülött Andamán-szigeteki népcsoportokat gyakran negritóként írják le; ezt a kifejezést Délkelet-Ázsia és a tőle délebbre fekvő területek több különböző népére használják, Malajziától Tasmaniáig. A negritók nem monofiletikus csoport. Alacsony termet, sötét bőr és gyapjas haj jellemzi őket. Közelről nem vizsgálták a népcsoport tagjait, de Heinrich Harrer egy szentineléz férfit úgy jellemzett, hogy kb. 1,6 m magas és balkezes.[4]

Kultúra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szentinelézek kultúrájáról kevés ismeret áll rendelkezésünkre, ezeket is a 20. század végén történt kapcsolatteremtési kísérletek során figyelték meg. A szentinelézek vadászó-gyűjtögető életmódot folytatnak, alapvető élelmiszereiket vadászat, halászat és vadon termő növények gyűjtése biztosítja. Mezőgazdaságra utaló jelek nincsenek. Lakóházaik vagy oldalfalak nélküli kunyhók, amelynek padlóját időnként levelek borítják – ezek egy 3–4 tagú családnak tudnak elegendő helyet biztosítani –, vagy nagyobb, közös lakóépületek, melyek több tucat négyzetméter területűek és gondosabban lettek kialakítva, emelt padlóval és az egyes családoknak elkerített lakóterülettel. A fémművesség fejlettebb technikái ismeretlenek, de a partra sodródó fémtárgyakat hasznosítják, bizonyos mértékben képesek a hidegkovácsolásra és a vas élesítésére, valamint arra, hogy fegyverekbe és más tárgyakba illesszék. Az 1980-as évek végén a sziget külső korallzátonyán fennakadó két nemzetközi tartályhajóról több vastárgyat elvittek.[5]

Fegyvereik dárdák, illetve egy laposíj, mellyel közel 100 méterre is nagy pontossággal lőnek ember méretű célpontra. Legalább háromféle nyilat használnak, halászatra (többhegyűt), vadászatra (ovális nyílheggyel), valamint hegy nélkülieket, figyelmeztető lövések leadására. A nyílvesszők egy méternél is hosszabbak. Nagyobb halak kifogására kb. 2,5 m hosszú szigonyt használnak. Ismerik a kést is, de nem tudni, ők maguk készítették-e őket.

Ismerik a fejszét, ezenkívül eszközként használnak köveket is. Fa- és bambusztárolókat, valamint fonott kosarat használnak. A tüzet parázsként őrzik a kunyhókban, talán ismerik a gyantás fáklyákat is. Vannak halászhálóik, halászatra és kagylógyűjtésre kenut használnak, de nem merészkednek ki vele a nyílt tengerre. Ételeiket a halakon kívül az erdőben gyűjtött növények, a partra mosódó kókuszgolyók, sertések és más vadon élő állatok adják (tengeri teknősök, kisebb madarak és gerinctelenek). A fák ágait villás eszközzel húzzák le, hogy begyűjtsék a gyümölcsöket. Vadmézet is gyűjtenek.

Jogi helyzetük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A sziget névlegesen India Andamán- és Nikobár-szigetek nevű szövetségi területének része, gyakorlatban azonban az indiai hatóságok tevékenysége csak a sziget időnkénti megfigyelésére, ritka, rövid látogatásokra és a sziget idegenek általi megközelítésének akadályozására terjed ki, így a terület de facto autonómiát élvez.

1967 után a Port Blair-i hatóságok időnként megpróbáltak kapcsolatba lépni a szigetlakókkal T. N. Pandit antropológus irányításával. Az expedíciók során meglátogatták a szigetet és ajándékokat, például kókuszdiót hagytak a szigetlakóknak, hogy rávegyék őket a látogatókkal való barátságosabb bánásmódra. Egy ideig ezzel kisebb sikereket értek el, de az 1990-es évek vége felé felhagytak a kísérletekkel, mert a dél- és közép-Andamán-szigeteki jarawa néppel tett hasonló közeledési kísérlet során többeket megöltek a bennszülöttek, valamint fennállt annak a veszélye is, hogy a szigeten ismeretlen betegségeket továbbítanak a szigetlakóknak.

2006-ban szentineléz íjászok megöltek két, a sziget közelében illegálisan halászó halászt, majd nyílzáporral elüldözték a helikoptert, melyet a testek hazaszállítására küldtek.[6] A helikopter felverte a homokot, így láthatóvá vált, hogy a szentinelézek sekély sírba temették a két halászt.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Indian Census
  2. 29 April 2005 image, North Sentinel Island, European Space Agency
  3. http://news.nationalgeographic.com/news/2005/01/0125_050125_tsunami_island.html
  4. Harrer, Heinrich. Die letzten Fünfhundert: Expedition zu den Zwergvölkern auf den Andamanen (1977). ISBN 3-550-06574-4 
  5. Master Plan 1991-2021 for Welfare of Primitive Tribes of Andaman and Nicobar Islands, Sec. II Ch. 21. Dept. of Tribal Welfare, Andaman and Nicobar Islands Administration; as reproduced in Andaman Book
  6. "Stone Age tribe kills fishermen" The Sydney Morning Herald

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Goodheart, Adam (2000.). „The Last Island of the Savages” (reproduced online by the Andaman Association). The American Scholar 69 (4), 13–44. o.  
  • Pandit, T. N.. The Sentinelese. Kolkata: Seagull Books (1990). ISBN 81-7046-081-6 
  • Weber, George: The Andamanese. The Lonely Islands. The Andaman Association, n.d.. (Hozzáférés: 2007. február 7.)

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]