Tamás apostol

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Szent Tamás apostol szócikkből átirányítva)
Gerard van Honthorst: Hitetlen Tamás

Tamás apostol, a „hitetlen” a bibliai 12 apostol egyike, ő volt az, aki Jézus sebeit megtapasztalandó, ujjait a sebeibe tette, innen elnevezése: Hitetlen Tamás. Neve az arámi Taumá / Tómá-ból ered, ami „ikrek”-et jelent.


Apokrif evangéliumok szerint Mária mennybemenetelének hírére ugyancsak kételkedett, és jelet kért az Úrtól bizonyságképpen, amit meg is kapott egy, az égből lehulló öv formájában. Innen is eredeztetik „ikrek” elnevezését: „Aki kétszer kételkedett”.

III. századi apokrif irat a Tamás cselekedetei, ami az apostol későbbi életét meséli el. Ebben Pünkösd után megjelent neki az Úr, és Indiába küldte őt. Küldetése szerint a pártus király, Gondofer (uralkodott Kr. u. 21-47) palotáját kellett felépítenie. Így is tett, csodálatos palotát épített, és a munkájáért kapott pénzt szétosztotta a szegények között, sőt, prédikált is, hatalmas tömegeknek. Innen továbbvándorolt, ahol folytatta apostoli tevékenységét, csodákat is tett. A király elfogatta, és egy főpapja leszúrta. Holttestét a megtérített keresztények tisztességgel eltemették.

A legenda szerint indiai nyughelye egy hegyen van, amit a Paradicsom vize vesz körül. A hegyen templom áll, annak oltárán ezüst szekrény, előtte örökké égő lámpás. A szekrényben nyugszik Tamás holtteste.

Holttestét 230 körül Szíriába, Edessza (Urfa) városába vitték, és ott temették el.

Szent Tamás talán legismertebb emlékhelye a ceyloni Sri Pada-csúcs, ahova minden évben ezrével járnak a zarándokok. A bevándorolt portugálok hagyománya szerint Tamás, mennybemenetele előtt ott lépett utoljára a Földre.

Attribútumai: öv, mérőléc, és tőr vagy lándzsa, amivel leszúrták.

Szent Tamás ünnepnapja július 3., ami relikviái Szíriából való hazahozatalának napja. Rómában a 9. században december 21-ére tették az ünnepét. 1969-ben annak érdekében, hogy a decemberi ünneplés ne törje meg Ádvent utolsó hetét, visszahelyezték július 3-ára. A keleti egyház július 8-án ünnepli.

Tamás, mint egyházalapító [szerkesztés]

Tamás Indiában végzett apostoli tevékenysége révén a dél-indiai keresztények az úgynevezett szíriai irányzatot követik, aminek két ága alakult ki: a keleti (káldeus) és a nyugati (antiochiai) kereszténység. Az általa alapított egyik legnagyobb mai egyház neve a szír-malabár katolikus egyház.

Lásd még [szerkesztés]

Irodalom [szerkesztés]