Szent Maximilian Kolbe

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Maximilan Kolbe 1940-ben

Szent Maximilian Kolbe (Zduńska Wola, 1894. január 8. - Auschwitz, 1941. augusztus 14.) lengyel ferences rendi minorita szerzetes, vértanú.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szegény szülők gyermekeként egy lengyelországi kisvárosban, Zdunska Wolában született 1894-ben . A keresztségben a Rajmund nevet kapta. Német ősöktől származó apja Julius Kolbe volt, édesanyja Maria Dabrowska. Négy testvére közül kettő korán meghalt tuberkulózisban. Apja először gyári munkásként kereste kenyerét, később egy vallásos kiadványokat forgalmazó könyvesboltot vezetett. Az apa 1914-ben belépett a Józef Piłsudski tábornok által vezetett, az orosz megszállók ellen, a lengyel függetlenségért harcoló légióba. Az oroszok elfogták és kivégezték.

Raimund 1907-ben lépett a minorita rendbe. A középiskolát Lembergben a ferencesek kisszemináriumában végezte, 1910-től ugyanitt volt novícius. A rendben a Maximilian nevet kapta. Filozófiát 1912-től Krakkóban és Rómában a Gregoriana Egyetemen, teológiát 1915-től szintén Rómában a Seraphicumban (a Nemzetközi Ferences Kollégiumban) tanult, mindkét helyen doktorátust szerezve. 1914. október 1-jén tett ünnepélyes szerzetesi fogadalmat. 1918. április 28-án, szentelték pappá Rómában.

Lengyelországba visszatérve kezdetben tanár és kórházlelkész volt. Hat rendtársával megalapította a Militia Immaculatae (A Szeplőtelen Szűz Katonái) társulatot. 1919-től Krakkóban a rendi szeminárium filozófia és egyháztörténelem tanára. Tüdőbetegségéből felgyógyulva elindította a Rycerz Niepokalanej (A Szeplőtelen Szűz Lovagja) című folyóiratot. Emellett napilapot is irányított, valamint katolikus rádióállomást alapított. 1927-ben Varsó mellett megalapította Niepokalanow (a Szeplőtelen városa) kolostorát, mely irányítása alatt gyors virágzásnak indult.

Rendje 1930-ban Japánba küldte missziós szolgálatra. Nagaszakiban egy ferences kolostort, egy második Niepokalanowot alapított. A szemináriumban filozófiát tanított, és a helybeli papokkal együtt szerkesztette a japán nyelvű Lovagot, mely 1930-ban tízezer, 1934-ben pedig már hetvenezer példányban jelent meg. A Távol-keleten töltött évek alatt két kisszemináriumot alapított Japán fiatalok részére.

Hazatérése után, 1936-tól ismét Niepokalanow házfőnöke. 1939-ben, a háború kitörése után nem sokkal a Gestapo negyven rendtársával együtt letartóztatta, 4 hónapig volt börtönben.

Üvegablak a szombathelyi ferences templomban

1941. február 17-én újra letartóztatták, mivel rádióján németellenes műsort sugárzott, valamint lengyel, zsidó és ukrán üldözötteket bújtatott, illetve menekülésüket segítette. Először a varsói központi börtönbe szállították, majd május 20-án a nácik az auschwitzi koncentrációs táborba deportálták. Ő volt a 16670-es számú rab.

Augusztus 1-jén a tábor 14-es barakkjából, ahol Maximilian Kolbe is élt, megszökött egy rab. A tábor parancsnoka bosszúból a barakk tíz lakóját éhhalálra ítélte. Ekkor Kolbe atya önként vállalta a halált egy kétgyermekes családapa, Franciszek Gajowniczek helyett. A tíz foglyot egy félig földbe ásott bunkerbe zárták össze, hogy lassú éhhalál végezzen velük. A bunkerből mindvégig hallatszott az imádság és az ének, amit Kolbe atya vezetett a halálraítéltek között. Két hét után már csak ő volt életben (böjthöz szokott szervezete bírta az éhezést). Nagyboldogasszony vigíliáján egy injekcióval oltották ki életét. Franciszek Gajowniczek túlélte a tábort, 1995-ben hunyt el.

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1971. október 17-én VI. Pál pápa boldoggá, majd 1982. október 10-én II. János Pál pápa szentté avatta. Mindkét eseményen részt vett Franciszek Gajowniczek is.

Liturgikus ünnepe a katolikus egyházban augusztus 14-én van. A szent ábrázolása: barna, ferences rendi habitus (csuha), rajta rabcsíkos kabát, a háttérben szögesdrót. A keresztény sajtó és újságírók védőszentje, emellett a családok, rabok, az internet és a rádióamatőröké is. Mértéktelenség (torkosság, iszákosság) elleni harcban kérik oltalmát.

Krzysztof Zanussi rendező 1990-ben másfél órás filmet forgatott „Életet az életért” címmel Maximilian Kolbe életéről.[1],[2]

A 2011-es évet a lengyel szenátus Maximilián Kolbe-évvé nyilvánította, mártírhalálának 70. évfordulója alkalmából.[3]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Felhasznált irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Illényi Balázs: Finom hangolás. A rádióamatőrök és a történelem. HVG, 2008. december 6. pp. 78–82.

Egyéb forrás és külső hivatkozás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]