Szent Jakab-napi csata

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szent Jakab-napi csata
St. James Day Fight, Pic 1.jpg
ismeretlen holland művész: A szent Jakab-napi csata (metszet)

Konfliktus II. angol–holland háború
Időpont 1666. augusztus 4augusztus 5.
Helyszín La Manche csatorna
Eredmény angol győzelem
Szemben álló felek
British-Royal-Fleet-Auxiliary-Ensign.svgNagy-Britannia Naval Jack of the Netherlands.svgHollandia
Parancsnokok
British-Royal-Fleet-Auxiliary-Ensign.svg George Monck

British-Royal-Fleet-Auxiliary-Ensign.svg Rupert herceg
British-Royal-Fleet-Auxiliary-Ensign.svg Thomas Allin
British-Royal-Fleet-Auxiliary-Ensign.svg Jeremy Smith
British-Royal-Fleet-Auxiliary-Ensign.svg Thomas Teddeman
British-Royal-Fleet-Auxiliary-Ensign.svg ? Uther
British-Royal-Fleet-Auxiliary-Ensign.svg Joseph Jordan
British-Royal-Fleet-Auxiliary-Ensign.svg Robert Holmes
British-Royal-Fleet-Auxiliary-Ensign.svg John Kempthorne

British-Royal-Fleet-Auxiliary-Ensign.svg Edward Spragge
Naval Jack of the Netherlands.svgMichiel de Ruyter

Naval Jack of the Netherlands.svgJan Evertsen
Naval Jack of the Netherlands.svgCornelis Tromp
Naval Jack of the Netherlands.svgAert Jansen van Nes
Naval Jack of the Netherlands.svgAdriaan Banckert
Naval Jack of the Netherlands.svgTjerk Hiddes de Vries
Naval Jack of the Netherlands.svgJan Meppel
Naval Jack of the Netherlands.svgJohan de Liefde
Naval Jack of the Netherlands.svgIsaac Sweers

Naval Jack of the Netherlands.svgRudolf Coenders
Szemben álló erők
90 sorhajó, 16 gyújtóhajó 89 sorhajó, 20 gyújtóhajó, 9 yacht
Veszteségek
1 sorhajó elsüllyedt,
kb. 300 halott
2 sorhajót az angolok elfogtak,
kb. 1200 halott, köztük 3 admirális.
é. sz. 51° 22′ 01″, k. h. 1° 36′ 00″Koordináták: é. sz. 51° 22′ 01″, k. h. 1° 36′ 00″
ismeretlen festő: Rupert pfalzi herceg
Augusztus 4.
Peter Lely (1675 körül): Cornelis Tromp

A szent Jakab-napi csata (St. James's Day Battle) a második angol–holland háború második legnagyobb ütközete volt, amelyben 1666. augusztus 4–5-én a George Monck és Rupert herceg vezette angol hajóhad legyőzte a de Ruyter admirális vezette holland flottát.

Előzmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első angol–holland háború a britek egyértelmű győzelmével zárult, és a második is jól kezdődött, amikor 1665. június 13-án a lowestofti csatában a yorki herceg (a későbbi II. Jakab angol király) vezette angol hajóhad szétverte a Jacob van Wassenaer Obdam vezette holland flottát.

Jakab nem aknázta ki a lowestofti győzelmet:

  • nem üldözte és verte szét teljesen a menekülő holland hajóhadat;
  • nem vette blokád alá a holland kikötőket;

olyannyira, hogy a hollandok 1665. augusztus 2-án, a Bergen kikötőjében vívott vågeni csatában a norvégek segítségével meg tudták védeni, majd haza tudták kísérni értékes fűszerflottájukat — ez a siker nem annyira katonai, mint inkább gazdasági volt; a tengerek urai az év hátralévő részében is az angolok maradtak.

E mulasztások eredményeként a hollandok pótolták veszteségeiket, Jakabot pedig leváltották a főparancsnok tisztségéből, amit megosztottak George Monck és Rupert herceg között — ők régi ismerősök voltak, és mindvégig zökkenőmentesen együttműködtek.

Mindennek dacára az újjáépített holland flotta Michiel de Ruyter parancsnoksága alatt az 1666. június 1–4-én vívott négy napos csatában legyőzte az angol hajóhadat. Az újjáépített és kiegészített angol flotta legközelebb augusztus elején (az abban az időben Nagy-Britanniában használatos Julianus-naptár szerint július 25-én, azaz szent Jakab napján) vette fel a küzdelmet a partraszálló hadműveletre készülő hollandokkal.

Az első nap[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ellenségek hajnalban pillantották meg egymást. A csata a kor szokása szerint, hosszadalmas manőverezésekkel kezdődött, mert mindkét fél igyekezett kedvezőbb (szél felőli) pozícióba kerülni. Ennek a szakasznak egy váratlan, több órás szélcsend vetett véget; mindkét flotta harcrendje felbomlott, és a hajók sokáig mozdulatlanul vesztegeltek a tengeren.

Egy kevéske szél az angol elővéd felől támadt fel, és ők ezt kihasználva az elővédből és a derékhad elején elhelyezkedő hajókból csatasort alakítottak ki, és rávetették magukat a holland elővédre, amerre a szél fújt. Sikerült lerohanniuk a hollandokat, mielőtt rendezni tudták volna soraikat. A holland derékhad a kedvezőtlen szél és tengeráramlás miatt képtelen volt a fehér hajóraj segítségére sietni, úgy hogy de Ruyternek zászlóshajója fedélzetéről kellett végignéznie, hogyan verik szét elővédjét az angolok. Az egyenlőtlen küzdelemben elesett az elővéd mindhárom tengernagya:

Az elővéd szétszórása után Rupert herceg és George Monck a főerőkkel és az elővéddel a holland derékhad ellen indult. De Ruyter megmaradt hajóival feltartotta az angolokat, hogy fedezze az elővéd ronccsá lőtt egységeinek menekülését. Az angol zászlóshajót, a Royal Charlest sikerült olyan súlyosan megrongálni, hogy Rupertnek át kellett szállnia a Royal Jamesre.

Eközben Cornelis Tromp a holland utóvéd élén nyugatnak fordult, elszakította a főerőktől és heves tűzharcban megfutamította a Jeremy Smith vezette angol utóvédet. Üldözőbe vette a menekülő angol hajókat, sorsukra hagyva a derékhad nehéz helyzetben küzdő hajóit, amelyek egész nap kitartottak. A harcnak a sötétedés vetett véget.

Tromp éjszaka is folytatta az angolok üldözését, és sikerült egy hajójukat felgyújtania. Csak Anglia partjai elől fordult vissza.

Második nap[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Trompnak beosztottai tévesen azt jelentették, hogy de Ruyter szétverte az angol flottát. Ezért ő nem is foglalkozott a félbehagyott csatával: megtalálta és (mint aki jól végezte dolgát) hazavontatta Flushing kikötőjébe az elővéd egyik, szinte teljesen szétlőtt hajóját.

Augusztus ötödikén reggel a holland derékhad helyzete reménytelennek látszott: a negyven megmaradt hajót, amik közül mindössze nyolc maradt teljesen harcképes, nyugat felől, félkörívben több mint ötven angol hajó támadta. Az erős keleti szélben a holland hajók képtelenek voltak a hazai partok felé menekülni, és sehol sem látszott Tromp az utóvéddel. A szél azonban nemcsak a hollandok menekülését tette lehetetlenné, de az angolokat is megakadályozta abban, hogy le tudják rohanni őket. Távolról is nagy károkat okoztak, de nem tudták elpusztítani a hajókat. A hollandok helyzetét némileg javított, hogy az előző nap szétvert elővéd harcképes hajói sorra visszatértek, és csatlakoztak a flottához.

Délután újra megfordult a szél, és de Ruyter a veszélyes schooneveldi zátonyok közé vezényelte hajóit abban a reményben, hogy a mélyebb járatú angol hadihajók nem merik követni. A visszavonulást az utolsó harcképes hajókkal Banckert altengernagy fedezte. De Ruyter számítása ezúttal is bejött; az angolok ekkor nevezték el ezt a helyet „de Ruyter odújának”.

A csata mérlege, utóhatásai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy angol sorhajó (Resolution) elsüllyedt; két holland sorhajót (Sneek, Tholen) az angolok elfogtak. A legtöbb holland hajó annyira súlyos sérüléseket szenvedett, hogy dokkba kellett őket vontatni. A csatában legalább 1200 holland esett el (egyesek szerint a veszteség elérte az ötezer főt).

Az angolok (nem úgy, mint korábban ) alaposan kihasználták a holland flotta átmeneti harcképtelenségét: egy sir Robert Holmes vezette kötelék a Vlie torkolatában 150 holland kereskedelmi hajót pusztított el, egyúttal kirabolta és felgyújtotta Terschelling városát.

De Ruyter a vereségért alapvetően Cornelis Trompot és alárendeltjeit, Isaac Sweers és Van Zaan(?) tengernagyokat tette felelőssé, és Trompot hadbíróság elé állította, ahol vétkesnek találták, súlyos pénzbüntetésre ítélték, és elbocsátotta a tengerészettől. Mivel Tromp az orániai párt egyik vezetője volt, sokan koncepciósnak tartották a pert. Párthíveit olyannyira felháborította az ítélet, hogy néhány évvel később Tromp egyik lelkes híve megpróbálta de Ruytert háza kapujában leszúrni.

Tromp csak 1672-ben, az orániai párt hatalomra kerülésével térhetett vissza a flottába. Orániai Vilmos határozott követelésére kibékültek de Ruyterrel, és ezután zökkenőmentesen együttműködtek.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]