Szent Ilona-szigeti búbos banka

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Szent Ilona-szigeti búbosbanka
A faj rekonstruált képe
A faj rekonstruált képe
Természetvédelmi státusz
Kihalt
Kihalás ideje: 16. század eleje
Status iucn EX icon.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon blank.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Madarak (Aves)
Rend: Szarvascsőrűmadár-alakúak (Bucerotiformes)
Család: Bankafélék (Upupidae)
(Leach, 1820)
Nem: Upupa
(Linnaeus, 1758)
Faj: U. antaios
Tudományos név
Upupa antaios
(Olson, 1975)
Elterjedés
LocationSaintHelena.png
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Szent Ilona-szigeti búbosbanka témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Szent Ilona-szigeti búbosbanka témájú kategóriát.

A Szent-Ilona-szigeti búbosbanka (Upupa antaios) a madarak osztályának a szarvascsőrűmadár-alakúak (Bucerotiformes) rendjéhez tartozó a bankafélék (Upupidae) családjába tartozó Upupa nem egyik, mára kihalt faja.

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a nagy testű, feltehetően röpképtelen faj Szent Ilona szigetén fordult elő. Csak csontmaradványok alapján ismert. Az első adatokat a fajról Philip Ashmole brit zoológus szolgáltatta 1963-ban, aki egy lábszárcsontot talált Szent Ilona szigetének keleti részén. Ez a csont jelentős mértékben különbözött a közeli rokon búbos banka csontjaitól. 1975-ben Storrs Lovejoy Olson egy részleges csontvázat talált a szigeten, mely egy részlegesen megmaradt koponyából, egy bal felkarcsontból, medencecsontból és a bal combcsontból állt. Ezek alapján írta le a fajt.

Életmódja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Életmódjáról csak a közeli rokon fajok életmódja alpján van némi feltételezése a tudománynak. Valószínúleg rovarevő faj volt, fő zsákmánya a mára nagy valószínűséggel szintén kihalt Szent Ilona-szigeti fülbemászó (Labidura herculeana) volt.

Kipusztulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kipusztulását a vadászatnak és a meghonosodott emlős ragadozóknak (mindenekelőtt macskáknak) köszönheti, röviddel azután, hogy a szigetet 1502-ben felfedezték.

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a St.-Helena-Wiedehopf című német Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]