Szent Benno

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szent Bennó
Benno of Meissen.jpg
Ábrázolása a müncheni Szent Bennó-templomban
Meissen püspöke
Születése 1010, Hildesheim (Németország)
Halála 1106. június 16., Meissen
Egyháza Római katolikus egyház
Szentté avatása 1523. május 31.
Szentté avatta: VI. Adorján pápa
Kegyhely sok templom, kápolna
Ünnepnapja június 16.
Jelképei könyv, hal kulccsal a szájában
Minek/kiknek a védőszentje? halászok, szövés, Drezda, Meissen, München, alliteráció

Meisseni Szent Bennó (Hildesheim, 1010Meissen, 1106. június 16.) a németországi Meissen püspöke volt.

Életének korai szakaszáról keveset tudni; nem bizonyítottak azok a feltételezések, hogy a nemes szász Woldenburg család tagja, vagy hogy fiatalkorában a hildesheimi Szent Mihály-kolostorban tanult, ahogy későbbi életrajzírói állították. Valószínűbb, hogy Goslar kanonokjaként kezdte pályafutását. 1066-ban IV. Henrik német-római császár kinevezte a meisseni egyházmegye élére. 1073-ban a szász felkelés támogatója volt, bár Hersfeldi Lambert és más kortársak szerint nem nagy szerepet vállalt benne. Henrik bebörtönöztette Bennót, de 1078-ban kiengedte, azzal a feltétellel, hogy hűségesküt tesz neki, amelyet azonban Bennó nem tartott meg. Újra az uralkodó ellenségeit támogatta, emiatt az 1085-ös mainzi zsinaton megfosztották püspöki hivatalától. Ezután Bennó Guiberthez fordult, aki III. Kelemen néven ellenpápa volt ebben az időben, és akit Henrik támogatott. Elismerte, hogy a császár ellen fordult, és feloldozást nyert Kelementől, aki Henrik kegyelmébe ajánlotta. Ezzel visszakerült a püspöki székbe.

Bennó ígéretet tett, hogy befolyását a szászok megbékítésére használja, de ezt az ígéretét sem tartotta be, és 1097-ben III. Orbánt ismerte el törvényes pápának. Ez az utolsó cselekedete, ami történelmileg kimutatható; későbbi tevékenységére, melyek misszionáriusi tevékenységéről, templomépítéséről és az egyházzene iránti elkötelezettségéről szólnak, nincs bizonyíték.

Bennó sokat tett egyházmegyéjéért egyházi reformokkal – a hildebrandi reformokat követve – és anyagi fejlesztésekkel is. Szülőhazájában, Szászországban a középkor vége felé már szentként tisztelték. Meissen későbbi kanonokjai és György szász herceg a 15. század végén összefogtak, hogy elérjék Bennó szentté avatását – a kanonokok szerették volna elérni, hogy szűkebb pátriájuk hírnevét emelje egy helybéli szent, a herceg pedig olyasvalakit keresett, aki megfelelő példakép lehet az egyház megreformálásához. VI. Adorján pápa 1523-ban avatta szentté Bennót. Bár a szentté avatásnak nem volt sok köze a lutheri reformációhoz, az ebben az időben zajló viták során mindkét fél jelképnek tekintette: Luther a szentek kultuszával kapcsolatos korai írásaiban szidalmazta, a katolikus reformerek az ortodoxia jelképét látták benne, a Wittelsbach család pedig München és Bajorország védőszentjévé tette, miután sírját 1539-ben protestánsok meggyalázták.

John Foxe angol protestáns történész és mártírológus elismételte azokat a vádakat, melyeket Bennó hozott fel VII. Gergely pápa ellen az invesztitúraharcok során – többek közt a nekromancia vádját, egy gyilkossági kísérlet megszervezését, ítélet nélküli kivégzéseket, igazságtalan kiközösítéseket, egy korábbi barátja megkínzását, valamint az eucharisztia tagadását és meggyalázását.[1]

Bennó ünnepnapja június 16. Ábrázolásain gyakran könyvvel ábrázolják, illetve hallal, amelynek a szájában kulcs van (Bennó a halászat védőszentje is). A halas ábrázolás egy legendából ered, mely szerint IV. Henrik megparancsolta, hogy a székesegyház kulcsát dobják az Elba folyóba; később egy halász megtalálta egy hal gyomrában és elvitte a püspöknek.[2]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. The acts and monuments of John Foxe, Volume 2
  2. Herbert Thurston and Donald Attwater, edd., Butler's Lives of the Saints (New York: P. J. Kennedy, 1963), II, 556.
  • David Collins SJ: Reforming Saints. Oxford: Oxford University Press, 2008. pp. 3–6, 28-39, 45-46.
  • Christoph Volkmar: Die Heiligenerhebung Bennos von Meißen (1523/24). Spätmittelalterliche Frömmigkeit, landesherrliche Kirchenpolitik und reformatorische Kritik im albertinischen Sachsen in der frühen Reformationszeit (Reformationsgeschichtliche Studien und Texte; 146), Münster 2002.
  • David Collins SJ: "Bursfelders, Humanists, and the Rhetoric of Sainthood: The Late Medieval vitae of Saint Benno". Revue Benedictine 111 (2001): 508-556.
  • Philip M. Soergel: Wondrous in his Saints (Berkeley: Univ. Calif. Pr., 1993), 181-191.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]