Szeminárium (papnevelő intézet)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Szeminárium: a papnevelés helye és intézménye.

A katolikus egyházban megkülönböztetnek kis- és nagyszemináriumot.

A nagyszeminárium ([lat. seminarium maius] általános szóhasználatban: szeminárium) a katolikus egyházban a papnevelő intézet (régiesen: papnevelde) szinonimája. A papnevelés kötelező színhelye. Vagyis olyan sajátos felsőfokú, bennlakásos oktatási és nevelési intézmény, amely a papságra készülőket képzi hivatásukra. Az egyházjogi előírások szerint a papképzésnek legalább négy éven keresztül szemináriumban kell történnie.

Általában minden egyházmegyében, ahol lehetséges, létrehoznak szemináriumot, de léteznek úgynevezett egyházmegyeközti szemináriumok, ahol több egyházmegye papnövendékeit képzik.

A szemináriumokban lelki és tanulmányi képzés történik. A tanulmányi képzés azonban a szemináriumon kívül is történhet, ahol külön főiskolai vagy egyetemi teológiai képzés lehetősége biztosított.

A lelki képzés célja a lelkipásztori munkára történő lelki előkészítés, a megfelelő lelkipásztori lelkiség kifejlesztése a papnövendékekben.

A tanulmányi képzés, az oktatás (amelynek legalább 6 éven át kell történnie), filozófiai és teológiai tanulmányokra tagozódik. A főbb teológiai tárgyak: szentírástudomány, dogmatika, erkölcstan, lelkipásztorkodástan, egyházjog, egyháztörténelem, de a teológián más segéd- és szaktudományokat is tanítanak.

A szemináriumok nevelői testületének tagjai: a rektor (a szeminárium igazgatója), a spirituális (lelkiigazgató, a lelki képzés irányítója), a prefektus (fegyelmi elöljáró, felügyeli a növendékek tanulmányi ügyeit is), a vicerektor (a rektor helyettese, a magyar gyakorlatban gyakran egyúttal gondnok), a gondnok (a szeminárium anyagi ügyeit intézi és igazgatja az alkalmazottakat). Tanárai a teológiai tanárok.

A szeminárium növendékeinek szokásos elnevezései: papnövendékek, kispapok, szeminaristák.

A Trianon utáni Magyarországon, 1950-ig, tizenkét egyházmegyei szeminárium és egy központi (egyházmegyeközti) papnevelő intézet volt. A Rákosi-rendszerben a szemináriumok számát hatra csökkentette az állam, mégpedig a Központi Papnevelő Intézetre, és öt egyházmegyei szemináriumra: az esztergomi, az egri, a szegedi és a pécsi római katolikus, valamint a nyíregyházi görög katolikus szemináriumra. 2010-ben a budapesti Központi Papnevelő Intézeten kívül nyolc püspöki székhelyen (a fent említettek mellett Győrben, Veszprémben és Vácott) működnek papnevelő intézetek.

A kisszeminárium (lat. seminarium minus): olyan nevelő és oktatási intézmény, melyben a középfokú humán és reáloktatás mellett nagy súlyt fektetnek a lelki/vallási képzésre is. Alapvetően a hivatásgondozást, és nem közvetlenül a papképzést szolgálja. – Gyakorlatilag nagyrészt olyan középiskolások látogatják, akikben már korán felmerült, hogy esetleg a későbbiekben a papi hivatást választják. A kisszemináriumi képzés alapján megalapozottabban dönthetnek arról, hogy a középfokú oktatást követően valóban egy papnevelő intézetben kívánnak-e továbbtanulni, a papságot választva élethivatásuknak. – Magyarországon, az egyházi iskolák 1948-ban történt államosítása előtt, szinte valamennyi egyházmegyének volt kisszemináriuma.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]