Szed-ünnep

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Heb szed
O23

A szed-ünnep (ḥb sd, heb szed) egy ókori egyiptomi ünnep, melyet abból a célból tartottak, hogy a már huzamosabb ideje a trónon lévő fáraót szimbolikusan megfiatalítsák. Ezt az ünnepet rendszerint a fáraó 30. uralkodási évében tartották meg először, utána pedig kb. háromévenként, de több uralkodó is volt, aki eltért ettől a hagyománytól és korábban megrendezte.[1][2]

Az ünnep eredete, története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ókori Egyiptomban a természeti népekhez hasonlóan az emberek tudatában összekapocsolódott az uralkodó egészsége és az ország jóléte. Több kultúrában az idős uralkodót rituálisan meggyilkolták, hogy fiatalabb vehesse át a helyét. Egyiptomban királygyilkosságra ebből az okból már nem került sor, de a fáraót rituálisan meg kellett fiatalítani.[1] Az ünnepség során egyben bizonyítania kellett fizikai erőnlétét is,

A szed-ünnepet már az óbirodalmi fáraók is megtartották.[3] A legkorábbi bizonyíték szed-ünnep rendezésére az első dinasztiabeli Den fáraó uralkodása idejéből származik; Dzsószer fáraó szakkarai lépcsős piramisa pedig a legkorábbi épület, ami jubileumi ünnepség alkalmából épült.[4]

I. Amenhotep építtetett egy jubileumi kápolnát a karnaki templomban, bár uralma nem tartott harminc évig. Nem tudni, ez annak a jele, hogy korábban megtartotta az ünnepet, vagy csak arra számított, hogy sor fog rá kerülni.[2]

III. Amenhotep első jubileumi ünnepségét Amenhotep, Hapu fia szervezte meg. A fáraó mindent megtett, hogy szed-ünnepe a lehető legnagyobb pompával menjen végbe. Hivatalnokai alapos történeti kutatást végeztek, hogy minden a hagyományoknak megfelelően menjen végbe. A 30. évben megrendezett ünnepség során Amenhotep nagy királyi hitvesi rangra emelte legidősebb lányát, Szitamont,[4] majd a 34. évben megrendezett 2. szed-ünnepen egy másik lányát, Iszetet is.[5] Az ünnepségek után a királyt megfiatalodott, már-már gyermeki arcvonásokkal ábrázolták.[6]

IV. Amenhotep, a későbbi Ehnaton a szed-ünnepen

Ehnaton már uralkodása első éveiben sort kerített az ünnepre, a pontos dátum nem ismert, de feltehetőleg a 2.-3. év körül,[7] vagy az 5. évben, mikor új fővárosát alapította.[8] Mivel egyes feltételezések szerint Ehnaton pár évig társuralkodó volt apjával, III. Amenhoteppel, lehetséges, hogy vele együtt ünnepelte a szed-ünnepet. Egy másik magyarázat az, hogy az elhunyt III. Amenhotep immár eggyé vált Aton napistennel, és az ő számára rendezték meg a jubileumi ünnepet. Az is lehet, hogy az ünnepség célja ezúttal nem a fáraó megfiatalítása volt, hanem az, hogy erőt adjon neki, mielőtt belekezd nagy vállalkozásába.[8] Egy későbbi felirat bizonysága szerint ezt az ünnepséget nem tekintették Ehnaton első hivatalos szed-ünnepének.[7]

Ehnatont harminc évnél rövidebb ideig uralkodó fáraók követték. III. Amenhotep után II. Ramszesz volt az első, aki több szed-ünnepet is tartott – az egyiptomi történelem második leghosszabb ideig uralkodó fáraója összesen tizenhárom vagy tizennégy jubileumi ünnepséget rendezett 30. éve után; élete vége felé, ahogy egészsége hanyatlott, már évente.[1][9]

A harmadik átmeneti korban, amikor Ámon papságának hatalma akkorára nőtt, hogy a fáraóval egyenrangúként uralkodtak, a főpapnő, „Ámon isteni felesége” az addig csak a fáraót megillető jelképek, hagyományok közül többet is átvett, közte a szed-ünnep megrendezését is.[10]

Az ünnepség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Pontosan sajnos nem tudni, miből álltak a szertartások. A II. Oszorkon bubasztiszi templomában található részletes leírás töredékesen maradt fenn, a III. Amenhotep idején élt Heruef pedig csak az ünnepség egy részét ábrázolta sírjában.[1]

Az ünnepség kezdetét a hagyomány szerint Memphiszből hirdették ki,[11] de maga a király Thébában vett részt az ünnepségeken. Heruef sírjának felirata szerint az ünnepség napjának hajnalán a király egymaga felállított egy dzsed-oszlopot, ami az állandóság szimbóluma volt. Az oszlop előtt a papok áldozatot mutattak be. A dzsed-oszlop felállítása már önmagában is jó erőnlétet kívánt, de a fáraónak ezen felül több mással is bizonyítania kellett erejét, például futnia kellett az Egyiptom határait jelölő két határkő között.[4] A király áldozatot mutatott be az istenszobroknak is, melyeket az ország minden részéből elhoztak, a magas rangúak és az idegen országok küldöttei hódolatukat fejezték ki a fáraónak, aki ezután helyet foglalt Alsó-, majd Felső-Egyiptom trónján, és újra megkoronázták Alsó-Egyiptom vörös és Felső-Egyiptom fehér koronájával.[1] Az ünnepség során a fáraó bőkezű jutalmakat is kiosztott és nagy lakomára is sor került.[12] Az ünnepségre meghívták az idegen országok uralkodóit is.[13]

Az is előfordult, hogy szobrot készítettek, ami a királyt ábrázolta szed-ünnepi öltözékben, és ezt eltemették; a jelképesen eltemetett uralkodó helyébe így megifjodott önmaga lépett.[14]

Fáraók, akiknek volt szed-ünnepük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez azoknak a fáraóknak a listája, akik életükben bizonyítottan legalább egyszer megtartották a szed-ünnepet; utána zárójelben az uralkodási év(ek), amikor az ünnepre sor került.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d e Kákosy László. Az ókori Egyiptom története és kultúrája. Budapest: Osiris (2003). ISBN 963-389-497-2  ISSN 1218-9855, p.232
  2. ^ a b szerk.: Shaw, Ian: Az ókori Egyiptom története. Debrecen: Gold Book Kiadó. ISBN 963-425-022-X Fordította: Kmilcsik Ágnes (2004) , p.241
  3. ^ a b Shaw, op.cit., p.108
  4. ^ a b c d Fletcher, Joann. Egypt’s Sun King – Amenhotep III. London: Duncan Baird Publishers. ISBN 1-900131-09-9 (2000) , p.136
  5. Fletcher, op.cit., p.154
  6. Fletcher, op.cit., p.158
  7. ^ a b Shaw, op.cit., pp.291-292
  8. ^ a b Kákosy, op.cit., p.144
  9. Shaw, op.cit., p.36
  10. Shaw, op.cit., p.376
  11. Shaw, op.cit., p.317
  12. Fletcher, op.cit., pp.137-138
  13. Fletcher, op.cit., p.139
  14. Kákosy, op.cit., p.233
  15. Wilkinson, Richard H. Az ókori Egyiptom templomai. Pécs: Alexandra. ISBN 963-369-556-2 (2006) , p.132
  16. Shaw, op.cit., p.168
  17. Shaw, op.cit., p.165
  18. Shaw, op.cit., p.259
  19. Shaw, op.cit., p.266
  20. Wilkinson, op.cit., p.161
  21. Fletcher, op.cit., pp. 136, 154, 158
  22. Shaw, op.cit., p.292
  23. Shaw, op.cit., p.316
  24. Shaw, op.cit., p.363