Savoyai Jenő

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Szavójai Eugen szócikkből átirányítva)
Savoyai Jenő
Prinz-Eugen-von-Savoyen1.jpg
Eugène-François de Savoie-Carignano gróf, Carignan hercege, császári tábornagy
Született 1663. október 18.
Pavillon royal de France.svg Francia Királyság, Párizs
Meghalt 1736. április 21. (72 évesen)
Flag of the Habsburg Monarchy.svg Habsburg Birodalom, Bécs
Szolgálati ideje 1683–1736
Rendfokozata tábornagy
Csatái Buda visszafoglalása,
Nagyharsányi csata,
Zentai csata
Királyi várkert Jenő herceg szobrával

Savoyai Jenő (Eugen von Savoyen) Párizs, 1663. október 18.Bécs, 1736. április 21.), eredeti francia nevén Eugène-François de Savoie-Carignano gróf, a Savoyai-dinasztia carignanói ágából származó főnemes, a franciaországi Carignan hercege, német-római császári hadvezér. A német nyelvű történeti írások leggyakrabban Prinz Eugen néven említik).

Savoyai Jenő herceg volt korának egyik legkiválóbb hadvezére. Egyebek között a porosz hadsereg is számos alapvető mintát kölcsönzött tőle, így a poroszok jól bevált aknaharcászata is Savoyai Jenőtől származik.

Neveltetése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Armoiries Savoie-Carignan 1656.svg

Édesapja a Savoyai-dinasztia carignanói ágából származó Eugène-Maurice de Savoie-Carignan (1635–1673) volt, Soissons és Dreux grófja, a francia királyi haderő tábornoka, Champagne és Brie katonai kormányzója, Savoyai Tamás Ferencnek, Carignan első hercegének fia.

Édesanyja Olympe Mancini bárónő (1640–1708) volt, Soissons grófnéja, Mazarin bíboros unokahúga.

Anyja korábban XIV. Lajos francia király kegyencnője volt, később azonban udvari intrikák (a mérgezési ügy) folytán kegyvesztetté vált, attól kezdve gyűlölettel viselkedett volt tisztelője iránt. Fiait, köztük a legifjabbat, Jenőt is ebben a szellemben nevelte.[1] A fiatalember homoszexuális kicsapongásai feltűnést keltettek az udvarban.[2] Amikor XIV. Lajos király és Louvois márki, hadügyminiszter az apró termetű és vézna Jenő grófot katonai pályára alkalmatlannak mondták, ehelyett papi pályára akarták küldeni, a „kis apátnak” gúnyolt Jenő, aki csak hadi babérokról álmodozott, 1683-ban bosszúsan elhagyta Franciaországot, és I. Lipót német-római császárnak (és magyar királynak) ajánlotta fel szolgálatait.[1] A bécsi udvarnál szívesen fogadták a „kis csuklyás barátot”, és kérelmére kinevezték egy dragonyos ezredhez.[1]

Pályafutása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Savoyai Jenő, a törökverő hadvezér

A visszafoglaló háború időszaka[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ennek soraiban Savoyai Jenő először Petronellnél harcolt, a Bécs ostromára közelgő törökökkel (1683. július 7.), majd az ostromlott Bécs felmentésében vett részt, amiért egy dragonyos ezred tulajdonosává vált.

Részt vett Buda eredménytelen ostromában (1684) és 1685-ben az esztergomi diadal kivívásában, ahol unokafivére, Lajos badeni őrgróf felismerte hadvezéri tehetségét. Buda várának végleges visszavívásakor (1686) jobb kezén súlyos sebet kapott, melyből Velencében felépülve részt vett az 1687. augusztus 12-én a harsányi lejtőn a török ellen vívott csatában. Lovasaival elsőként törte át az ellenség sáncát. A győzelem hírét ő vitte Bécsbe.

1688-ban már mint altábornagy harcolt Miksa bajor választófejedelem mellett Belgrád bevételénél, ekkor újra megsebesült.

1689–96-ban a pfalzi örökösödési háborúban a franciák ellen harcolt változó szerencsével, előbb a Rajna mellett, majd 1690-től Savoyában viselt hadat rokonának, II. Viktor Amadé savoyai hercegnek oldalán.

1692-ben Dél-Franciaországba tört be, az ingatag savoyai herceg elpártolása után pedig újra Észak-Itáliában harcolt. Ekkor, 1693-ban tábornaggyá léptették elő.

Mihelyt az itáliai háború véget ért, Rüdiger von Starhemberg tábornagy javaslatára I. Lipót császár őt nevezte ki a törökök ellen indított haderő fővezérévé. Savoyai Jenő először Péterváradot védte meg, majd a visszavonuló törököket üldözve Zentánál akkor csapott le a nagyvezír hadára, amikor az éppen átkelt a Tiszán (1697. szeptember 11.) A kettészakadt török sereg két órai harc alatt döntő vereséget szenvedett. A zentai diadal, amely 30 000 török életébe került, véglegesen megtörte a törökök magyarországi hatalmát, és egyúttal megvetette Savoyai Jenő európai hírnevének alapját. A következő hónapban Szarajevó kifosztása és felgyújtása a herceg kevésbé dicsőséges tettei közé tartozik. Igaz, visszavonuló csapataihoz sok boszniai katolikus lakos csatlakozott. Megmaradt fővezérnek, amíg a török a karlócai békében (1699. január 26-án) le nem mondott Erdélyről és a Bánság kivételével egész Magyarországról.

A spanyol örökösödési háború[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A béke helyreálltával Savoyai Jenő pihenni készült magyarországi birtokain, de a spanyol örökösödési háború kitörése újra a csatatérre hívta. Lipót császár 1703 júniusában kinevezte az Udvari Haditanács elnökévé. Az 1704-es esztendő újabb csapást hozott a Habsburg Birodalomra: Savoyai Jenő korábbi harcostársa, II. Miksa Emánuel bajor választófejedelem nyíltan átpártolt a franciákhoz, a Rákóczi Ferenc zászlaja alatt felsorakozott magyar felkelők már Alsó-Ausztria és Morvaország határvidékén mutatkoztak.

Savoyai Jenő ezért Pozsonyba sietett a felkelők visszaverésére, de hamarosan visszarendelték Bécsbe, innen a németországi csatatérre küldték, hogy a francia és a bajor csapatok egyesítését megakadályozza. Bajorországba sietett, ahol egyesült Marlborough herceg hadaival. 1704. augusztus 13-án vívták a szövetségesek Höchstädt és Blenheim (helyesen: Blindheim) mellett azt a döntő csatát, amely megakasztotta a francia haderő előrenyomulását a Duna mentén, és Bajorországot a Habsburg császár hatalmába adta. Savoyai Jenő ezek után 1705 elején a déli csatatérre, Itáliába távozott. 1706. szeptember 7-én a császári, porosz és savoyai csapatok Savoyai Jenő vezénylete alatt hirtelen megtámadták és a torinói csatában megverték a francia hadat. A franciák teljesen kiszorultak Itáliából, és XIV. Lajos 1707. március 13-án kénytelen volt lemondani itáliai igényeiről (Nápoly kivételével).

1708-ban a császár Dél-Németalföldre küldte, ahol Marlborough hercegével együtt július 11-én Oudenaarde mellett fényes, de rendkívül véres győzelmet vívott ki. Október 22-én a szövetségesek bevették Lille erődjét, majd Gentet és Brüggét is. 1709. szeptember 11-én újabb diadalt arattak Malplaquet mellett. Ekkor Savoyai Jenő maga is azt tanácsolta a császárnak, fogadja el a francia király békeajánlatát. 1713. április 11-én kötötték meg a hadban állók az utrechti békeszerződéseket, melyekben XIV. Lajos békét kötött Angliával, Hollandiával, Savoyával, Portugáliával és Poroszországgal. VI. Károly császár megbízása alapján Villars tábornaggyal (1714. március 7-én), a Habsburg Birodalom (Ausztria) nevében Rastattban, a Német-római Birodalom nevében pedig a svájci Badenben kötött békét. Elzász megmaradt a franciák kezében, Spanyol-Németalföldet a Habsburg Birodalom kapta meg. A béke helyreálltával Károly császár Savoyai Jenőt az Osztrák Németalföld Habsburg helytartójává nevezte ki.

Johann Gottfried Auerbach: Savoyai Jenő Belgrád ostrománál 1717

A második összecsapás a törökökkel[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Amikor a porta megszegte az 1699. évi karlócai békét, a császár 64 000 katonával a törökök ellen küldte győztes vezérét. Ali pasa 150 000 emberrel Pétervárad felmentésére közeledett, mikor Savoyai Jenő és Pálffy János 1716. augusztus 5-én elvágta az útját és teljesen megverte. Savoyai Jenő innen Temesvár alá sietett, a fontos végvárat a Bánság többi váraival együtt elfoglalta a töröktől.

A következő évben, 1717-ben a török szeme láttára szállította át a hadseregét a Dunán és körülzárta Belgrádot. Miközben azonban a várat ostromolta, a nagyvezír erős felmentő serege az ő hadát fogta körül. Ha a várőrség és a nagyvezér egyszerre támadják meg Habsburg–török háború (1716–18) hadseregét, az könnyen válságos helyzetbe kerül. De a nagyvezír hírnöke, Vékony János volt kuruc vitéz Pálffy János kezébe juttatta a belgrádi pasának szánt levelét. Ebből Savoyai Jenő megtudta a támadás tervezett napját, és azt megelőzendő, 1717. augusztus 15-én teljes haderejével megtámadta a nagyvezír hadát, és fényes győzelmet aratott, azután pedig magát Belgrád őrségét is megadásra kényszerítette.

Ezután Szendrőt, Szabácsot és Orsovát hódította meg.[1] E diadalok hatására a szultán 1718. július 21-én megkötötte a pozsareváci (passarovitz-i) békét, amelyben a török lemondott Belgrádról, Szerbia és Bosznia nagy részéről, és az Olt folyóig terjedő (Kis-) Oláhországról.

A bécsi Belvedere kastély
A ráckevei Savoyai-kastély

Halála[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1734-ben a lengyel örökösödési háború kitörésekor rábízták a birodalmi hadsereg vezérletét, de még mielőtt csatára került volna sor, a 71 éves hadvezért visszahívták. Helyére Sándor württembergi herceget nevezték ki. Bécsbe visszatérve még sürgette Mária Terézia és Lotaringiai Ferenc herceg egybekelését, és azután szélütés következtében meghalt.

Jellemzése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Savoyai Jenő a Habsburg-család legjelesebb hadvezére, a hadtörténet egyik lángelméje volt. Nagy szerepe volt abban, hogy a Habsburgok monarchiája győztes nagyhatalomként emelkedett ki a 17. század fordulóján dúló európai háborúkból, és így abban is, hogy a Magyar Királyság a török hódoltságból kiszabadulva a Habsburg Birodalom tartománya lett. Személyes hősiességét és katonai szaktudását ellenfelei is tisztelték, mint ezt Villars marsallal való levelezése is tanúsítja. Császárai, különösen I. Lipót és I. József nagyra becsülték, saját katonái pedig szinte bálványozták.

A kis termetű férfi a kor szokása szerint óriási parókát viselt, egyszerűen öltözködött, a pompát kerülte, a feltűnéstől idegenkedett és csak egy szenvedélynek hódolt, a tubákolásnak. Szerénységében nem tűrte, hogy Hollandiában szobrot emeljenek neki, az ajándékokat visszautasította, és esküdt ellensége volt a protekciónak. Haláláig megmaradt agglegénynek, és szabad idejét a tudománynak és a művészeteknek szentelte. Bellyén a 18. század első felében vadászkastélyt építtetett, de csak ritkán tartózkodott ott. A bécsi Belvedere-kastély és a marchfeldi Hof-kastély (Schloss Hof), az alsó-ausztriai Schlosshof községben (ma: Engelhartstetten része) voltak kedvenc tartózkodási helyei. Mindkét palotában remek könyvtárt és képtárt gyűjtött; Montesquieu-vel és Leibniz-cel bölcsészeti és államjogi kérdésekről levelezett, és ez utóbbival egy Bécsben felállítandó tudományos akadémia alapításának ügyéről tanácskozott. Mecénása volt Jean-Jacques Rousseau költőnek, Pietro Giannone nápolyi történetírónak, és különben maga is értekezett a hadművészetről Marlborough hercegéhez, Stanhope-hoz, Villars-hoz és másokhoz intézett leveleiben. Finom műérzékéről tanúskodik a bécsi Belvedere-kastély és annak gazdag képtára, valamint az Albani bíborossal folytatott barátságos levelezése. Magyarországi birtoka a Csepel-sziget (és a hozzátartozó szőlőhegy, Promontor) volt, itt építtette a ráckevei kastélyt.

Savoyai Jenő lovasszobra a Budai Várban; Róna József alkotása.

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Savoyai Jenő szobra a Pesti Napló 1850-1930 ajándék albumából

Az egykori birtokához tartozó Budafok – korábbi nevén Promontor, ma Budapest XXII. kerületének része – főtere a herceg nevét viseli, és rá utal a kerületi Savoya Park nevű bevásárlóközpont elnevezése is.

Elismertségét jelzi, hogy ő az egyetlen olyan személy, akiről négy különböző állam hadihajót nevezett el. Az első világháborúban a brit HMS Prince Eugene monitor és az osztrák-magyar SMS Prinz Eugen csatahajó, míg a második világháborúban a KM Prinz Eugen német nehézcirkáló és az Eugenio di Savoia olasz könnyűcirkáló viselte a nevét. Ugyancsak róla nevezték el 7. Waffen-SS Önkéntes Hegyivadász Hadosztályt.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d Savolyai Jenő herceg (A zentai győző). (Hozzáférés: 2009. augusztus 13.)
  2. Albert Moll: Berühmte Homosexuelle, Wiesbaden, 1910, p36.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Hahner, Péter. Újabb 100 történelmi tévhit. Budapest: Animus, 119-125. o. 978 963 324 029 8 (2011) 
  • Braubach, Max: Prinz Eugen von Savoyen. 5Bde, Wien 1963-1965.
  • Szebelédi Zsolt (ford.): Guido Ferrari: Savoyai Eugén herceg magyarországi háborúban végrehajtott haditetteiről szóló három könyv. Máriabesnyő (Attraktor) 2011.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Savoyai Jenő témájú médiaállományokat.
A német Wikiforrásban további forrásszövegek találhatók Savoyai Jenő témában.


Előző uralkodó:

(Brit és holland megszállás)
Osztrák-Németalföld főkormányzója
1716–1724
Habsburg-ház
Osztrák Németalföld zászlója
Következő uralkodó:
Wirich Philipp von und zu Daun