Szammitíja
A szammitíja (szanszkrit; kínai: 正量部, pinjin: Zhèngliàng Bù) - a forrásoktól függően - a tizennyolc vagy húsz korai buddhista iskola egyike az Ókori indiában, a Vátszíputríja szektából vált ki.
Nyelve[szerkesztés]
Buton Rinchen Drub tibeti történész szerint a mahászanghika iskolában a prákrit nyelvet használták. A szarvásztiváda a szanszkrit, a szthavriaváda iskola a paisácsi, a szammitíja iskola pedig az apabhramsa dialektust használta.[1]
Története[szerkesztés]
Étienne Lamotte buddhológus a kínai Hszuancseng írásait felhasználva arra a következtetésre jutott, hogy a szammitíja szekta valószínűleg a leg népszerűbb nem-mahájána szekta volt Indiában, majdnem kétszer akkora mint a sorban mögötte álló.[2] Később az arányokat túlzónak találta és lecsökkentette.[3] Az iskola hosszú időn át jelen volt Indiában, de a buddhizmus hanyatlásnak indult és ez az iskola sem maradt életben.
A szammitíja szekta végét a buddhizmus hanyatlása jelentette Indiában.
Nézeteltérések más buddhistákkal[szerkesztés]
Hszüan-cang, kínai buddhista zarándok, feljegyzései arról árulkodnak, hogy a szindhi szammitíjáknak "szűkös látásmódjuk van és a támadják a mahájána tanokat".[4] Táranátha középkori tibeti tudós és láma korabeli beszámolói alapján a számmitíják rendíthetetlenül mahájána és vadzsrajána ellenesek voltak, olyannyira, hogy a szindhi szammitíja szerzetesek más iskolák tantrikus szövegeit elégettek és elpusztították a bodh-gajai Vadzsrásana kolostor Hevadzsrát ábrázoló ezüst képét.[5]
Hszuancseng életrajzában szerepel, hogy egy idős brahmin, Pradzsnágupta, a szammitíja szekta egyik követője hétszáz soros értekezést írt, amely szembe helyezkedett a mahájána tanításokkal.[6] Hszuancseng erre válaszul nálandai tartózkodása során írt egy 1600 soros művet, amely elutasítja Pradzsnágupta nézeteit. A mű címe Az eretnekség elpusztítása címet adta.[6] In this context, the Saṃmitīya sect was regarded as heretical.[6]
Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]
Források[szerkesztés]
- ↑ Yao, Zhihua. The Buddhist Theory of Self-Cognition. 2012. p. 9
- ↑ Lamotte, Etienne. History of Indian Buddhism. 1988. pg 539-544
- ↑ Cousins, L. S. "Person and the Self." in: Williams, Paul (ed.), Buddhism: Critical Concepts in Religious Studies, Vol. 2, 2005; pgs 84-101
- ↑ Xuanzang. She-Kia-Feng-Che 1959: 120; Cf. Xuanzang 1884 vol 2:273
- ↑ Tharanatha; Chattopadhyaya, Chimpa, Alaka, trans. (2000). History of Buddhism in India, Motilal Books UK, p. 279. ISBN 8120806964
- ↑ a b c Joshi, Lalmai. Studies in the Buddhistic Culture of India. 1987. p. 171