Szabó Endre (tanító)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Szabó Endre, Szabó András (Nagyoroszi (Nógrád megye), 1839. december 28.[1]Budapest, 1913.) községi tanító, a rimaszombati ipariskola igazgatója (1878).

Élete[szerkesztés]

Szabó Lajos gazdatiszt és Szegő Zsuzsanna gyermekeként született. Jogi pályára készült, de kisdednevelő lett; 1865-ben szerzett óvói oklevelet; előbb Halason, majd Álmosdon volt óvó; s 1870 szeptemberétől rövid ideig a pesti kisdedóvókat képző intézet igazgatója. 1873-ban a kolozsvári Fröbel-intézet titkára, 1874-től igazgatója volt. 1883-ben elhagyta a nevelői pályát és újságíró lett Budapesten.

A magyar óvodai nevelés reformere, a mai modern kisgyermeknevelés előfutára és az első óvodai szakfolyóirat alapítója és szerkesztője volt. Korának legismertebb német óvodapedagógusát, Friedrich Fröbelt (1782–1852) népszerűsítette a magyar pedagógusok körében Álmosdon írt egyik könyvével. Egy másik művével pedig a mai környezetismeret tárgy elődjének tanítását kívánta megkönnyíteni, szintén Fröbel szellemében.

Emlékezete[szerkesztés]

Márványból készült emléktábláját, mely a nagyoroszi óvoda falán található, 1985. májusában avatták fel. 1990-ben az álmosdi óvoda falán is emléktáblát kapott.

Munkái[szerkesztés]

  • Első gyakorlatok az értelem fejlesztése köréből. Kisdedóvódák... használatára. Debreczen, 1871.
  • Vezérkönyv Fröbel Frigyes foglalkoztató eszközei használatára. Nevelők, tanítók és anyák számára német kútfők után. 31 táblán számos ábrával, Pest, 1871.
  • Társalgó-terem. Beszélykék 3-10 éves gyermekek számára. Fröbel Frigyes rendszeréhez alkalmazottan. Kolozsvár, 1872.
  • A gyermekekért. Népszerű ismertetés ezen intézet czéljáról és berendezéséről. Uo. 1873.
  • Képek a külföldi tanügyi állapotok köréből. Különös tekintettel a prágai, szászországi, thüringiai és bajorhoni gyermekkertek, elemi és polgári iskolák, gyermekkertésznő, tanító- és tanítóképezdék ismertetésére. Uo. 1873. (Egy része a Kelet 1873. 148-160. sz. jelent meg.)
  • Gyermekisme. Boncz- és lélektani alapon. Uo. 1874.
  • Neveléstan. Vezérfonál a kis gyermekek nevelésére. Fröbel Frigyes elvei szerint. Uo. 1874.
  • Előterjesztvény és javaslat. Bpest, 1875.
  • A kézimunka tanítása a népiskolában. Kolozsvár, 1876. (2. jav. kiadás. Rimaszombat, 1878.)
  • Az érzékszervek gymnastikája. A neveléssel foglalkozók számára. Rimaszombat 1877.

Szerkesztette a Kisdednevelés című lap első évfolyamát 1870-ben; azonban tovább is írt a lapba, ahol utolsó cikke 1883-ban jelent meg. Szerkesztője volt az Alapnevelők és Szülők Lapja című óvodapedagógiai folyóiratnak is.

Álnevei[szerkesztés]

Szabó bácsi, Gyermekbarát és Egy nevelő.

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

  • Peres Sándor, A Kisdednevelés huszonöt évfolyama 1870-1896. Bpest, 1888. 76. l.
  • A Hét 1990/2, 1990 július