Dikromácia

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Színtévesztés szócikkből átirányítva)

A dikromácia, dikromázia (szó szerint „két színt látás”) vagy dikromatikus színlátás egy olyan állapot, amiben az élőlénynek két különböző csatornája van a színlátáshoz. Emberek esetében színtévesztésnek nevezik, ha az egyik csatorna teljesen hiányzik. Típusai szerinti elnevezése protanopia = vörös színre vak; deuteranopia = zöld színre vak; tritanopia = kék színre vak.

Megkülönböztetendő a színvakságtól (monokromácia), hiszen az utóbbi színérzékelési hiányossággal csak a szürke árnyalatai érzékelhetők a fehértől a feketéig. Ezzel szemben a dikromátok a három főszín (kék, zöld, piros) egyikének érzékelésére képtelenek.

Sokáig úgy gondolták, hogy az emberi színtévesztés is ugyanígy működik, ez azonban tévedésnek bizonyult. A dikromázia lehet protoanópia, deuteranópia, vagy tritanópia. Azonban kiderült, hogy a színtévesztés is az anomáliához hasonlóan működik, csak erősebb, azaz valamelyik színt gyengén látja a többihez képest. Emiatt az -anópia utótag helyett inkább az -anomália utótagot használják. A pontos típust Farnsworth-teszttel, anomaloszkóppal vagy Isihara-teszttel lehet meghatározni. Mérhető a színtévesztés súlyossága is, ami az erősebb anomáliától a gyenge színvakságig tart.

A legtöbb emlős az elterjedt elképzeléssel szemben nem színvak, hanem dikromát, két csaptípussal (kék és zöld). Ennek oka az ősi emlősök éjszakai életmódja.[1] Az óvilági majmok, köztük az ember egy génduplikációval nyert egy újabb csaptípust (piros), ami az érett gyümölcsök felismerése mellett a kommunikációban is szerephez jut. Az újvilági majmok nőstényeinek kétharmada trikromát.[2]

A dikromázia tudományos szempontból is fontos, mert segíti a tudományos elméletek igazolását, vagy cáfolását.

Okai[szerkesztés]

A színtévesztés genetikai okokból elsősorban a férfiakat sújtja: a férfiak mintegy nyolc százaléka színtévesztő, a nők közt ez az arány csak 0,2 százalék. Ennek az az oka, hogy a szemcsapok színspecifikus festékjének génje - és ennek hibája is - az X kromoszómában öröklődik. A férfiak csak egy X nemi kromoszómával rendelkeznek, amit anyjuktól örökölnek, így az édesanya - aki nem is feltétlenül színtévesztő - közvetlenül fiaira örökítheti a színtévesztő gént. A lánygyermekeknek azonban két X-kromoszómájuk van. Ha ezekből csak az egyik hordozza a mutáns gént, a színtévesztés nem fejlődik ki. A mutáció eredményeként a különböző csaptípusok érzékenységi görbéje eltolódhat, vagy működésképtelenné válhatnak. A színtévesztés szerzett is lehet, betegség, vagy sérülés következménye, mint például szemhályoggyulladás, mérgezés, alkoholizmus, vagy cukorbetegség.

Fajtái[szerkesztés]

Isihara teszt különféle színlátási hibáknál.
Egészséges látásnál; deuteranopiás (fent), protanopiás és tritanopiás látásnál (lent)

A színtévesztés két fokozata a rendellenes színlátás (anomália), illetve valamelyik szín érzékelésének hiánya:

  • protanomália, illetve protanópia (vörös)
  • deuteranomália, illetve deuteranópia (zöld)
  • tritanomália, illetve tritanópia (kék)
  • tetranomália, illetve tetranópia (kék)

Az anópiás elnevezéseket ma már nem használják, mert kiderült, hogy a színtévesztések csak súlyosabb anomáliák.[3]

A színtévesztés különböző fajtái sokkal gyakoribbak a teljes színvakságnál. Általában a piros és a zöld színt keverik össze a színtévesztők. Érdekes, hogy ez a rendellenes színlátás többnyire férfiaknál fordul elő (a férfiak kb. 8%-a, a nőknek kb. 0,2%-a színtévesztő).[4] Ennek oka, hogy a humán X-kromoszóma örökíti, és így a hibás X-kromoszóma nem korrigálódik. A vörös és a zöld szín érzékelésének hiánya gyakrabban, a kéké ritkán öröklődik.

Aszerint, hogy valaki melyik fő színt érzékeli kevéssé, a színtévesztésnek három fajtája van:

  • A leggyakoribb a zöld szín érzékelésének csökkenése, a deuteranópia, újabban deuteranomália. A férfiak több, mint egy százalékát érinti.
  • Csaknem ennyire gyakori a protanópia, újabban protanomália, a vörös szín érzékelésének hiánya, amely minden századik férfit érint.

Ezt a két típust együtt vörös-zöld színtévesztésnek is nevezik.

  • A tritanópia, újabban tritanomália, a kék szín érzékelésének csökkenése százezer férfiból csak egynél fordul elő. Ez a típus súlyosabb, mint az azonos erősségű vörös-zöld színtévesztés, mert ez okozza a legtöbb színárnyalat elvesztését.

Felismerése[szerkesztés]

A színvakság és a színtévesztés is többnyire örökletes. Kisgyermekkorban nehéz észrevenni őket, hiszen a gyermeket nem zavarják, mivel egész életében így látott, és ezt szokta meg, csak már akkor, ha például színes ceruzák vagy kréták közül kell kiválasztania a helyes színűt, és erre képtelen, mert nem látja a különbséget. A színlátási zavarokra általában a gyermek tanára figyel fel, amikor rajzain nem valósághűen ábrázolja a színeket, vagy összezavarodik, amikor színes eszközöket kell használnia. A színtévesztés nem kíván orvosi kezelést. Bizonyos esetekben azonban, ha szükséges, színszűrővel korrigálható.[5]

A gyanú megerősítésére használják az Ishiara-tesztet (baboskönyv), illetve az anomaloszkópot. A különféle módszerekkel a zavar típusa és mértéke is meghatározható. A dikromát színteret meghatározza a hiányzó szín, a null-fényességű (null-luminanciájú) sík, és a null-krominanciájú sík.[6] Magában a leírásban nem szerepel a hiányzó szín, ennek ellenére elég információt nyújt a fundamentális színtér meghatározására, így megmutatja, hogy milyen színeket lát a színtévesztő. Ez a null-fényességű és a null-krominanaciájú sík meghatározásából áll, amelyek a hiányzó színben metszik egymást.[7]

A látott színek száma[szerkesztés]

A Medical College of Wisconsin kutatói szerint mindhárom csap (piros, kék, zöld) egyaránt 100 színárnyalat érzékelésére képes, amiből kiszámolható, hogy a trikromátok 1 millió színárnyalatot különböztethetnek meg.[8] Más kutatók a megkülönböztethető színek maximális számát 2,3 millióra teszik.[9] Hasonló számításokkal a színtévesztők legfeljebb 10 ezer árnyalatot tudnak megkülönböztetni, amit azonban nem erősítettek meg érzékszervi vizsgálatokkal.

Továbbá egy 2006-os kutatás szerint alacsony frekvenciákon (1 Hz) a színtévesztők küszöbértéke magasabb a színinformációkra, mint a normál színlátásúaké. Magasabb frekvenciákon (100 Hz) legalább olyan jók, mint a trikromátok.[10] Itt a hertzek nem a szín, hanem a takarás és kitakarás frekvenciáját jelentik.

Következményei[szerkesztés]

A színtévesztők többsége elfogadja állapotát, és viszonylag könnyen megtanul együtt élni vele.[11] Különböző kísérletek szerint ugyanolyan esztétika alakul ki náluk is, mint a normál színlátásúaknál, vagy a tetrakromátoknál.

Vannak azonban olyan szakmák, amelyekben megkövetelik a tökéletes színlátást, így a rendellenes színlátásúak esélytelenül pályáznának ezekre a munkákra. Például a pilótáknál, a divattervezőknél, és még sok más területen a legfontosabb tényező a tökéletes látás és színérzékelés.[12] Egyes légi, vagy vízi sportokat sem űzhetnek, mivel a színeknek ott is jelentésük van. A játékokban a bábuk színe, a színes alapra, vagy képekre nyomtatott szövegek, a weblapok színösszeállítása is problémát jelent; egyes összeállításokban vibrálnak előttük a színek.[13]

A kevert színek közötti különbségtétellel is gondjuk lehet, míg egy szín különböző árnyalatait jobban érzékelik. A színek megkülönböztetésének képessége függ az adott tárgyak méretétől és a távolságuktól is;[13] például a vörös-zöld színtévesztők a távolabbi jelzőlámpák színét kevésbé ismerik fel, mint a közelebbiekét. Látásuk jobban összpontosít a formákra és a körvonalakra, mint a jó színlátásúaké. Különböző vizsgálatok szerint a vörös-zöld színtévesztők khaki szín több árnyalatát tudják megkülönböztetni, mint a jó színlátásúak,[14] ezért jobban átlátnak az álcán. Ezt egyes országok hadseregében ki is használják. Magyarországon azonban a színtévesztés kizáró ok a katonaságnál.[12] A félhomályban jobban tájékozódnak, mint a jó színlátásúak, mivel szemük kompenzációképpen több pálcikát tartalmaz.

Állatok[szerkesztés]

Néha megkönnyíti a kutatást, ha hasonló, de egyszerűbb rendszereket lehet tanulmányozni. Például lehet olyan rendszereket tanulmányozni, ahol az adott állatnak nincsenek pálcikái. Ez az állapot embernél ritka, de vannak például madárfajok, amelyeknél ez a normális. Ezek tanulmányozása a színtévesztés megértésében is segített.[15]

Az első triász kori emlősök trikromátok voltak,[9] de a legtöbb méhlepényes emlős dikromát.[16] A nagyobb hullámhosszak látásának képessége elveszett a méhlepényes emlősök őseinél, de megmaradt az erszényeseknél,[17] amelyekre ma is a trikromázia a jellemző. A genetikai bizonyítékok és a viselkedés vizsgálata szerint a Didelphis albiventris faj dikromát; sőt, az egész Didelphis nem dikromát.[18] A dikromatikus színlátás segít színeket megkülönböztetni a félhomályban;[19] az ősi méhlepényes emlősök éjszakai életmódja kedvezett a harmadik csaptípus elvesztésének.[20]

A méhlepényes emlősök között a következők kivételek a dikromatikus színlátás alól: a keskenyorrú majmok, köztük az emberrel, akik trikromátok;[21] és a tengeri emlősök, akik monokromátok egy csaptípussal, ide értve az úszólábúakat és a ceteket. A legtöbb újvilági majomfajnál a hímek dikromátok, és a nőstények 60%-a trikromát; a trikromázia genetikai okokból nem alakulhat ki a hímeknél. A bőgőmajomformáknál azonban a helyzet az emberéhez hasonló. Az éjimajomfélék viszont a tengeri emlősökhöz hasonlóan monokromátok.[22][23][24][25]

Története[szerkesztés]

John Dalton 1794-ben megjelent közleménye az első, amely a színvakságot részletesen leírja, saját magán végzett megfigyelései alapján. (Azóta nevezik a vörös-zöld színvakságot daltonizmusnak.) Míg az emberek többsége a szivárvány színeiben hét színt tud megkülönböztetni, addig ő csak hármat lát, állapította meg: sárgát, kéket és ibolyát. Nappali megvilágításban számára a fű vörös, a vér fekete színűnek tűnik. Azóta sok újabb megfigyelés is igazolta, hogy a színtévesztők, sőt a színvakoknak nevezett súlyos színtévesztők is látnak színeket, de egészen másképpen, mint a jó színlátók, és általában csak kevés árnyalatot tudnak megkülönböztetni. Dalton azzal magyarázta színlátási hibáját, hogy szemének törő-közegei a spektrum vörös végében elnyelik a fényt. Később Young és Helmholtz, akik a 20. század elején felismerték, hogy a színeket három érzékelő pigment segítségével látjuk, úgy vélekedtek, hogy a színtévesztők egyik pigmentje gyengébb, vagy egyáltalán nem fejlődött ki.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ Gerhard Neuweiler, Gerhard Heldmaier: Vergleichende Tierphysiologie. Bd. 1 – Neuro- und Sinnesphysiologie, Springer, München 2003, helytelen ISBN kód: 978-3-540-44283-9, 463–473.
  2. ↑ Gerald H. Jacobs – Jeremy Nathans: Farbensinn der Primaten. 2010. 44–51. o. = Spektrum der Wissenschaft, 05. ISSN 0170-2971  
  3. ↑ Archivált másolat. [2016. október 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. október 7.)
  4. ↑ Archivált másolat. [2013. május 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. július 15.)
  5. ↑ A színtévesztés javításáról - közérthetően. [2011. június 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. július 21.)
  6. ↑ (1998) „Dichromacy characterized by chrominance planes”. Vision Research 38 (21), 3403–3407. o. DOI:10.1016/s0042-6989(97)00373-8.  
  7. ↑ (1997) „Dichromacy characterized by chrominance planes”. Vision Research 38 (1), 3403–3407. o. DOI:10.1016/s0042-6989(97)00373-8.  
  8. ↑ Mark Roth: Some women who are tetrachromats may see 100,000,000 colors, thanks to their genes. Pittsburgh Post-Gazette, 2006. szeptember 13. [2006. november 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. szeptember 23.)
  9. ↑ a b (2009) „Evolution of colour vision in mammals”. Philosophical Transactions of the Royal Society B 364 (1531), 2957–67. o. DOI:10.1098/rstb.2009.0039. PMID 19720656.  
  10. ↑ Sharpe Lindsay T. ; de Luca Emanuela ; Hansen Thorsten; et al. "Advantages and disadvantages of human dichromacy" JOURNAL OF VISION, Volume: 6 Issue: 3 Pages: 213–223 DOI: 10.1167/6.3.3 Published: 2006
  11. ↑ http://drtudakozo.hu/orvosok-irtak/170-szinvak-vagy[halott link]
  12. ↑ a b Archivált másolat. [2012. november 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. július 15.)
  13. ↑ a b http://www.sg.hu/listazas.php3?id=1158253739
  14. ↑ Multidimensional scaling reveals a color dimension unique to 'color-deficient' observers. - Bosten, Robinson, Jordan & Mollen, 2005
  15. ↑ Jacobs, G. H., & Yolton, R. L. (1969). Dichromacy in a ground squirrel. letters to nature, 223, 414–415.
  16. ↑ Bowmaker, JK (1998). „Evolution of colour vision in vertebrates”. Eye (London, England) 12 ( Pt 3b), 541–7. o. DOI:10.1038/eye.1998.143. PMID 9775215.  
  17. ↑ (2005) „Cone topography and spectral sensitivity in two potentially trichromatic marsupials, the quokka (Setonix brachyurus) and quenda (Isoodon obesulus)”. Proceedings of the Royal Society of London Series B 272, 791–796. o. DOI:10.1098/rspb.2004.3009.  
  18. ↑ (2011) „Behavioural evidence of dichromacy in a species of South American marsupial”. Animal Behaviour 81, 1049–1054. o. DOI:10.1016/j.anbehav.2011.02.012.  
  19. ↑ (2006) „Evolution of colour vision: The story of lost visual pigments”. Perception 35, Kiadó: ECVP Abstract Supplement. [2014. október 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. szeptember 24.)  
  20. ↑ Neitz, GH (1996). „Mutations in S-cone pigment genes and the absence of colour vision in two species of nocturnal primate”. Proceedings of the Royal Society B 263 (1371), 705–10. o. [2013. május 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. DOI:10.1098/rspb.1996.0105. PMID 8763792. (Hozzáférés: 2013. január 19.)  
  21. ↑ Vorobyev, M (2004. július 1.). „Ecology and evolution of primate colour vision”. Clinical & experimental optometry : journal of the Australian Optometrical Association 87 (4–5), 230–8. o. DOI:10.1111/j.1444-0938.2004.tb05053.x. PMID 15312027. (Hozzáférés: 2013. január 7.)  
  22. ↑ (2001) „Photopigments and colour vision in New World monkeys from the family Atelidae. Proceedings of the Royal Society of London”. , Series B, 268, 695–702. o. DOI:10.1098/rspb.2000.1421.  
  23. ↑ (1993) „Photopigments and colour vision in the nocturnal monkey, Aotus”. Vision Research 33, 1773–1783. o. DOI:10.1016/0042-6989(93)90168-V. PMID 8266633.  
  24. ↑ (1984) „Variations of colour vision in a New World primate can be explained by polymorphism of retinal photopigments. Proceedings of the Royal Society of London”. , Series B, 222, 373–399. o. DOI:10.1098/rspb.1984.0071.  
  25. ↑ Sternberg, Robert J. (2006) Cognitive Psychology. 4th Ed. Thomson Wadsworth.

Források[szerkesztés]

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Dichromacy című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • A Fajtái, Felismerése, A látott színek száma és az Állatok szakaszokban tartalmaz angolból fordított részeket.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Dikromácia&oldid=26445505”