Székelyhíd

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Székelyhíd (Săcueni, Zickelhid)
Sacueni BH Catholic Church.JPG
A római katolikus templom
Közigazgatás
Ország  Románia
Történelmi régió Partium
Fejlesztési régió Északnyugat-romániai fejlesztési régió
Megye Bihar
Rang város
Beosztott falvak Csokaly, Érköbölkút, Érolaszi, Hegyközszentmiklós, Kágya
Polgármester Béres Csaba
Irányítószám 417435
Népesség
Népesség 7177 fő (2002)[2] +/-
Magyar lakosság 5401
Község népessége 11 526 fő (2011. október 31.)[1]
Földrajzi adatok
Terület 151,42 km²
Időzóna EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Székelyhíd  (Románia)
Székelyhíd
Székelyhíd
Pozíció Románia térképén
é. sz. 47° 21′, k. h. 22° 06′Koordináták: é. sz. 47° 21′, k. h. 22° 06′
Székelyhíd weboldala

Székelyhíd (románul Săcueni, németül Zickelhid, törökül Sikelhid) határmenti város a romániai Bihar megyében.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Érmelléken, Nagyváradtól 42 km-re északra fekszik. Csokaly, Érköbölkút, Érolaszi, Hegyközszentmiklós és Nagykágya tartozik hozzá.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Stubenberg-kastély

Székelyhíd nevét még a tatárjárás előtti időkben, 1217-ben említette először oklevél, mint a bihari vár székely fegyvereseit, és ekkor Lukács' nevű hadnagyukat is említik. Egy legenda szerint a székelyeket még a 10. század végén telepítették le itt az Ér hídjának őrzésére. Oklevélben 1278-ban is említik Zekulhyd, majd 1325-ben Zekulhyda módon írva nevét.

A település első ismert birtokosa a Gutkeled nemzetségből származó Dorog fia Péter volt, az ő idejükben a településnek vámja is volt. A Dorogok utódai a 14. század végéig birtokolták a települést.

1402-ben a Zólyomy család tagjai; Zólyomy Márton mester és fiai I. Dávid és I. Lőrinc szerezték meg a települést, akik a 13. század végére az addig igénytelen kis falut várossá fejlesztették, mely hamarosan nagy fejlődésnek indult.

1417-ben a Zólyomyak Zsigmond királytól vásárjogot nyertek Székelyhídnak, majd hamarosan hetivásártartásra is jogot szereztek.

1460-ban pedig engedélyt kaptak arra is, hogy az Ér egyik szigetén fa- vagy kővárat építsenek, bástyákkal, falakkal, sáncokkal és más szükséges épületekkel együtt.

Reformatus Templom

1514-ben Dózsa seregei ostromolták és lerombolták, a birtokos Zólyomy család 4 tagját is megölték. A vár építése utáni évtizedben kezdték el a mai református templom építését, csúcsíves gótikus stílusban, az egykori Árpád-kori ősi román stílusú templom helyén.

A várat 1595-ben újjáépítették, majd 1630 és 1639 között megerősítették. 1661. augusztus 7-én a török elfoglalta és szörnyű pusztítást okozott. 1664-ben a vasvári békében elrendelték lebontását, majd 1665-ben felrobbantották. Anyagából épült a Stubenberg-kastély, előtte áll a késő barokk római katolikus templom. 1698 szeptemberében az itteni gabonaház ellen intéztek támadást a szegénylegények.

Székelyhíd egykori vára egy 1665-ös metszeten

1910-ben 5279 lakosából 5235 magyar volt. A trianoni békeszerződésig Bihar vármegye Székelyhídi járásához tartozott.

2002-ben társközségeivel együtt 12 395 lakosa volt, melyből 9000 magyar (72,60%), 895 román és 2500 cigány.

2011-ben 11.113 lakosa volt, ebből magyar 9825 (88,4 %), román 684, cigány 590, egyéb anyanyelvű 13.[3]

2004 májusában várossá nyilvánították, majd júliusban új határátkelőt nyitottak a magyarországi Létavértes felé.

Nevezetességei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ismert emberek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Testvérvárosa[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Székelyhíd témájú médiaállományokat.
  1. Populaţia stabilă pe judeţe, municipii, oraşe şi localităti componenete la RPL_2011 (román nyelven). Institutul Național de Statistică. (Hozzáférés: 2014. február 4.)
  2. Varga E. Árpád: Erdély etnikai és felekezeti statisztikája, Népszámlálási adatok 1850–2002 között
  3. http://www.recensamantromania.ro/wp-content/uploads/2012/08/TS6.pdf
  4. Dobszay János (2012): Kis madárhatározó. HVG, 2012. december 22. 51-52. szám, 16-18.