Székely himnusz

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Székely himnusz 1921-ben született, szövegét Csanády György, zenéjét Mihalik Kálmán szerezte. A szerzők szándéka nem az volt, hogy valódi himnuszt alkossanak a székely népnek, művük később sem vált hivatalos himnusszá. Az évtizedeken keresztül tiltott [1] dal azonban hatalmas népszerűségre tett szert Erdélyben [2][3] és Magyarországon. A tömegrendezvényeken gyakran éneklik együtt a magyar Himnusszal és a Szózattal.[4]

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Keletkezése és a cím eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Csanády György életre hívója és 25 évig vezetője volt az 1920-ban – a trianoni döntés után – létrehozott Székely Egyetemista és Főiskolai Hallgatók Egyesülete (SZEFHE) nevű önsegélyező és kulturális szervezetnek.

A Székely himnusz versét saját beszámolója szerint 1921-ben írta a SZEFHE májusi nagyáldozat névre keresztelt évenkénti ünnepélyes találkozója alkalmából. A vers címe nem tartalmazta a himnusz szót, a májusi nagy áldozatban egyszerűen csak kantátának nevezték. Zenéjét lánykarra komponálta Mihalik Kálmán és először 1922. május 22-én adták elő az Aquincumban rendezett találkozón, a zeneszerző jelenlétében.

Mihalik Kálmán még ugyanebben az évben, néhány hónappal később meghalt. Temetéséről aláíratlan szerkesztőségi cikket közölt az Új Élet, a Székely himnusz teljes szövegével együtt. „Amíg koporsóját a sírba eresztették, jó barátai igazán hulló könnyzápor közt a megboldogult szerezte székely himnusz eléneklésével búcsúztatták, hogy az kísérje azt, aki életében csak dalolni tudott, még szenvedésében is” – írta az Új Élet, hozzátéve, hogy az egész gyásznép énekelt. Mivel a lap szerkesztője maga Csanády György volt, valószínűsíthető, hogy ő maga adta az új címet a versnek.

Utóélete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ének Erdélyben az Észak-Erdély magyar visszafoglalása és újbóli elvesztése közt eltelt néhány év kivételével egészen a kommunista rendszer bukásáig tiltott dal volt, büntették is az éneklését, de szűk körben, titokban mégis énekelték, az elnyomás elleni tiltakozásként.

Magyarországon 1941 és 1944 között az iskolákban kötelezővé tették a tanulását, de Kríza Ildikó tanulmánya [1] szerint a nehéz dallam miatt ekkor még nem vált általánosan népszerűvé, ahogy a visszafoglalt Észak-Erdélyben sem. A cserkésztalálkozókon azonban már a két világháború közti korszakban is rendszeresen énekelték, és elterjedését az erdélyi származású értelmiségiek, illetve a hozzájuk közel álló szervezetek is segítették. Másrészt az ellenállásra fogékony körökben még vonzóbbá tette a dalt. Az Amerikai Egyesült Államokba kivándorolt magyarok közt általánosan ismert volt, kultuszát ők is ápolták.

Az ének népszerűségét az is mutatja, hogy a huszadik század második felében folklorizálódott, több szövegváltozata alakult ki, bár ezek közt nem voltak nagyon jelentősek az eltérések.

A nyolcadik sor "Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!" változata – ami ma a leggyakrabban énekelt változat – Kríza Ildikó szerint az amerikai magyarok közt terjedt el az 1970-es években. (Csanády György eredeti szövege: "Ne hagyd el Erdélyt, Erdélyt, Istenem!") Ám Kriza fölvetése abban a tekintetben nem állja meg a helyét, hogy ez az 1970-es években, a nyugati magyar emigrációban keletkezett változat, hisz több korabeli kotta, ill. hangfelvétel bizonyítja, hogy már a a keletkezését követően ezzel a szöveggel élt a nyolcadik sor.

A himnuszt a 2009. szeptember 5-én Székelyudvarhelyen megtartott Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlésen határozatban fogadták el az önkormányzati képviselők Székelyföld hivatalos himnuszának.[5]

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2009. augusztus 1-jén avatták fel Szegeden, a Vértó melletti szánkódomb tetején a székely himnusz első emlékművét. A fából faragott szoborcsoportban egész alakos szobra van Csanády György költőnek és Mihalik Kálmán zeneszerzőnek. A szobor alkotója Barta János szobrászművész.[6]

Szövegváltozatai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az eredeti szöveg (részlet)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcától zajló tengeren.
Fejünk az ár ezerszer elborítja,
Ne hagyd el Erdélyt, Erdélyt, Istenem!

A közszájon forgó változat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ki tudja merre, merre visz a végzet
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped
Csaba királyfi csillagösvényen!
Refrén:
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ameddig élünk Magyar ajkú népek
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, világ bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.
(refrén)

Egyéb[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bobula Ida- A mi határunk című verse énekelhető a Székely himnusz dallamára

A „régi” székely himnusz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A régi székely himnusznak nevezett ének Bartók Béla Este a székelyeknél c. művének rubato dallama. (Valószínűleg a 20-as években írt hozzá szöveget egy ismeretlen költő.) Az ereszkedő pentaton dallam - bár az ősi népdalok mintáját követi - Bartók saját invenciója.[7]

Ó, én édes jó Istenem,[8]
Oltalmazóm, segedelmem,
Vándorlásban reménységem,
Ínségemben légy kenyerem.
Vándor fecske sebes szárnyát,
Vándorlegény vándorbotját,
Vándor székely reménységét,
Jézus, áldd meg Erdély földjét.
Vándor fecske hazatalál,
Édesanyja fészkére száll,
Hazajöttünk, megáldott a
Csíksomlyói Szűz Mária.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]