Szász Tamás István

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szász Tamás István

Szász Tamás István, Thomas Stephen Szasz (Budapest, 1920. április 15.Manlius, New York, 2012. szeptember 8.) magyar származású amerikai pszichiáter, egyetemi tanár. New York Állami Egyetem Egészségtudományi Centrum (Syracuse) professzor emeritusa volt, ahol pszichiátriát oktatott. A pszichiátria erkölcsi és tudományos alaptételeinek és az orvostudomány modern társadalom feletti kontrolljának jól ismert kritikusa volt. Az elmebetegség mítosza (1961) és Az őrültség gyártása (1970) című könyveinek főbb vitatémái igencsak összeforrtak nevével.

Gyógyításról alkotott nézetei abból a klasszikus liberális elvből adódtak, amely szerint mindenkinek megvan a joga saját testének és szellemének birtoklására és az erőszakmentes létre, bár a szabad világot éppúgy bírálta, mint a kommunista államokat pszichiátriai gyakorlatuk és „drogofóbiájuk” miatt. Úgy vélte, hogy az öngyilkosságnak, a gyógyszerszedésnek, a drogok használatának és eladásának, és a szexuális választásnak személyesnek, szerződésesnek és az állami igazságszolgáltatáson kívülinek kellene lennie.

1973-ban az Amerikai Humanista Társaság az év humanistájává választotta, 1979-ben pedig a Francisco Marroquín Egyetem tiszteletbeli doktorátussal tüntette ki.[1]

Életútja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1920. április 15-én született Budapesten, Szász Gyula és felesége, Lily második fiúgyerekeként. 1938-ban emigrált az Egyesült Államokba. 1944-ben megkapta az amerikai állampolgárságot és orvosi diplomát szerzett a Cincinnati Egyetemen.[2] Rezidensi évét a Cincinatti Közkórházban töltötte. Belgyógyászatot és pszichiátriát tanult Bostonban és Chicagóban, 1947-től pszichoanalitikai képzésen vett részt a Chicagói Pszichoanalitikus Intézetben, melyet Franz Alexander alapított, saját pszichoanalitikus rendelőjét 1948-ban nyitotta meg. 1951 és 1956 között az intézetben dolgozott, mint kiképző analitikus. Az ezt követő öt évben a személyzet állandó tagja volt, mely idő alatt 24 hónapig kiküldetésen vett részt az Amerikai Haditengerészettel.[3]

1954-ben Bethesdába (Maryland) költözött, majd 1956-ban a New York-i Állami Egyetem pszichiátria professzorává nevezték ki. 1962 óta vendégprofesszor a Wisconsin Egyetemen, 1968 óta a Milwaukee-i Marquette Egyetemen is előadó. 1962-től ismét a New York-i Állami Egyetem pszichiátria professzora, máig itt tevékenykedik.

Alapító elnökségi tagja az elmegyógyintézetekbe való kényszerbeutalás ellen küzdő amerikai egyesületnek, és tagja a bűnözést vizsgáló nemzeti bizottság felügyelő tanácsának. 1951-ben vette feleségül Rosine Loshkajiant, akitől két lánya született: Margot és Susan. 1970-ben váltak el.[4]
A pszichiátriáról alkotott nézeteit Karinthy Frigyes írásai befolyásolták.[forrás?]

Szász központi vitatémáinak felemelkedése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az elmebetegség terminusa elleni első bírálatát 1958-ban a Columbia Law Review című folyóiratban jelentette meg. Ebben a cikkben azt állította, hogy az elmebetegség boszorkányság. 1961-ben vallomást tett az Egyesült Államok Szenátusának bizottsága előtt és a kényszergyógykezelések ellen érvelt, és azt állította, hogy az elmebetegnek címkézés sérti a beteg jogait, és hogy az orvosoknak segítőknek kell lenniük és nem börtönőröknek.[5]

Szász központi vitatémái[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szász Tamás a modern orvostudomány társadalomra gyakorolt hatásának kritikusa. Kritikusan szemléli a modern orvostudomány behatását a társadalomra, úgy véli, mintha államosítaná a vallás emberiségre kiterjedt hatását. A tudományos világszemléletet kritizálva, különösen a pszichiátriát megcélozva, kiemelten a maszturbáció elleni kampányait a 19. század végén, viselkedési zavarok leírására használt orvosi kézikönyveket képalkotása és nyelvezete miatt, és túlságosan függ a nem önkéntes mentális kórházi kezeléstől a társadalom védelme érdekében, vagy a lobotómia és egyéb beavatkozások ellen, amiket a pszichózis kezelésére javall. Hogy összegezze leírását a gyógyászat politikai befolyásáról a modern társadalmakban a tudományba vetett hittel ötvözve, kijelentette:

Mivel a teokrácia az Isten és a papjai uralma, a demokrácia az emberek és a többség akarata, eszerint a farmakrácia pedig a gyógyászat és a doktorok uralma.[6]

Szász következetesen figyelmet szentelt a szó erejének az intézményben és a szociális rend fenntartásában, mind kisebb személyes, és szélesebb szocio-politikai körökben:

A küzdelem a meghatározáshoz valósággal a küzdelem magáért az életért. Egy tipikus Western filmben két férfi elkeseredetten harcol egy pisztoly megszerzéséért, ami a földre lett dobva: aki előbb éri el a fegyvert lő és élve marad; a vetélytársa lövést kap és meghal. Egy átlagos életben, a küzdelem nem fegyverekért megy, hanem szavakért; aki elsőként határozza meg a szituációt, nyer, a vetélytársa lesz az áldozat. Például a családban férj és feleség, anya és gyerek nem jut dűlőre; ki határozza meg, hogy ki a bajkeverő, szellemi beteg?...[az egyén] aki elsőnek megragadja a szót, ami kiveti a valóságot a másikra; [az az egyén] aki meghatározó az irányít (dominál) és él; [az egyén] akit meghatároznak az alávetett lesz és talán meg is hal. [7]9

A fő gondolatmenetét az alábbiak szerint lehet összegezni:

„Az elmebetegség mítosza”[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az „elmebetegség” egy kifejezés, egy metafora, ami egy sértő, kellemetlen, zavaró, vagy bosszantó magatartást, cselekedetet, vagy viselkedési mintát, mint például a skizofréniát írja le, mint betegséget vagy kórt. Szász írta:

„Ha Istenhez beszélsz, akkor imádkozol, ha Isten beszél hozzád, akkor skizofrén vagy. Ha a halottak beszélnek hozzád, akkor spiritiszta vagy, ha te beszélsz a holtakhoz, akkor skizofrén vagy.”[8]

Annak ellenére, hogy egyes emberek zavaró módon gondolkozhatnak, viselkedhetnek, ami egyes kórok tüneteire (fájdalom, degenerálódás, különböző behatásokra való reagálás) hasonlít, még nem jelenti azt, hogy ténylegesen „kórosak”. Szász számára a kór csak azt jelentheti, ami valakinek „van”, miközben a viselkedés az, amit valaki „csinál”. A kórok „az emberi test működési hibái, a szívé, májé, veséké, és agyé”, miközben „semmiféle viselkedés vagy neveletlenség nem kór, és nem is lehet az. A kórokra ezek nem jellemzőek”. Szász a drapetomániát hozza viselkedési példának, amit a társadalomból sokan nem ismernek el, széles körben mégis betegségnek bélyegezve emlegetik csak úgy, mint hisztérikusnak nevezik azokat a nőket, akik nem hajlanak meg a férfiak akaratának.[8] A pszichiátria aktívan homályosítja a különbséget a viselkedési zavar és betegség között, hogy a két tábort konfliktusba keverje.

Azzal hogy egyes embereket „betegnek” nyilvánítanak, a pszichiátria erkölcsi közegként megpróbálja őket megfosztani a felelősségtudatuktól annak érdekében, hogy jobban tudják őket irányítani. Emberek, akikről azt mondják (maguk, vagy mások) hogy mentális betegségük „van”, legjobb esetben csakis „hamis betegség”ük lehet. Diagnosztizált „elmebetegség” és „elmezavar” (később Szász ezt megtévesztő fogalomnak nevezte /az elmebetegségnek helyett/) „tudományos kategóriának számít”, de megmaradtak szimpla ítéletnek (megvetés ítélete) hogy támogassák a pszichiátriai hatóságok egyes hatalomgyakorlási módjait. Ezzel a gondolatmenettel a skizofrénia nem a betegség lényének a neve, hanem egy szélsőséges pszichiátriai és társadalmi rosszallás ítélete. Szász a skizofréniát a „pszichiátria megrémült szimbólumának” nevezi, mert az így megbélyegzettek már régóta biztosítják a mentséget a pszichiátriai elméletek, kezelések, visszaélések és reformok számára.

Az elmezavaros vagy skizofrén személy alakja a pszichiátriai szakértők és hivatalok szemében olyan — Szász szerint -, mint egy eretnek, szentségtörő a teológiai szakértők, hivatalok szemében. Szász szerint, ahhoz, hogy megértsük a pszichiátriában a „betegség” metaforikus jellegét, elsőnek meg kell értenünk a szó szoros jelentését a gyógyászat többi terén. Ahhoz, hogy igazi betegség legyen, a jelenséget elsőre megközelíthető legyen, mérhető, tesztelhető legyen tudományos módon. Másodszor, hogy megerősítsék, mint betegséget, a kórtani állapotot ki kell mutatni sejt és molekula szinten.

Egy valódi betegséget boncasztalnál is meg kell találni (nem csupán élő személyben), és meg kell felelnie a kórtani leírásnak ahelyett, hogy az American Psychiatric Assosiation tagjai csak úgy megszavaznák létét. Az „elmebetegségek” valós és létező problémák. Gyakran „olyanok, mint” egy betegség, érvel Szász, ami miatt érthetővé válik a gyógyászati metafora, de semmiképpen nem érvényesíti, mint egy pontos leírást vagy magyarázatot.

A pszichiátria egy áltudomány, ami parodizálja a gyógyászatot az utóbbi 100 évben bevezetett gyógyászati kifejezésekhez hasonló szavak felhasználásával. Csak hogy tisztázzuk, ha valakinek „megszakad a szíve” az teljesen más logikai kategóriába tartozik, és ha az elsőt úgy kezeljük, mint a másodikat az a kategória hibát eredményez, ami persze egy kitalált dolog. A pszichiáterek a „lélek doktorok” utódai, papok, akik megbirkóztak a lelki talányokkal, dilemmákkal és aggodalmakkal, amik örökké aggasztották.

A pszichiátria legfőbb eszközei a beszéd vagy szónoklat, az elnyomás és a vallás. Olyannyira, hogy a „belgyógyászati betegségekként” mutatja be a mentális problémákat, a módszereit pedig gyógykezelésekként, klienseit – különösen az önkényteleneket – orvosi betegségben szenvedőknek, ami egy, a szabadságot és méltóságot alapjaiban fenyegető hazugság. A különböző mentális egészségügyi törvényeken keresztül az állam által támogatott pszichiátria Szász szerint egy modern szekularizált állami vallás. Ez egy mérhetetlenül bonyolult társadalmi rendszer, ami brutális erőszakot és finom indoktrinációt egyaránt felhasznál és a tudományosság álcája mögé bújuk. Az az elképzelés, mely szerint a biológiai pszichiátria valódi tudomány, tényleges gyógyászat, olyan kritikusok által vitatott, mint Michel Foucault az Őrültség és civilizáció (1961) című könyvében és Erving Goffman Asylums-ában (1961).

A pszichiátria és az állam elkülönítése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az állam büntetlenül visszaél a pszichiátriával a sokkterápia alkalmazásával.[9] Ha belátjuk, hogy az elmebetegség a helytelen viselkedés eufemizmusa, akkor az államnak nincs joga ezeket az embereket pszichiátriai kezelésekre kényszeríteni. Hasonlóképpen, az államnak nem kéne tudnia beavatkozni az elmegyógyászat gyakorlatába (például a gyógyszer utánpótlás jogi ellenőrzésével). A kormány medikalozációja „terápiás államot” hoz létre, egyeseket őrültnek vagy drogfüggőnek bélyegezve.

A szertartásos kémia (1973) című könyvében azt írta, hogy ugyan úgy, ahogy a boszorkányokat, a zsidókat, a cigányokat vagy a homoszexuálisokat üldözték, most így üldözik a „drogfüggőket” és az „őrülteket”. Szász azt állítja, hogy ezeket az embereket használták fel áldozati bárányoknak a különböző rituálékon. Hogy igazán láttassa a vallás jelenlétét a gyógyászatban, az elhízást hozza fel példának: ahelyett, hogy a gyorsételeket okolnánk (azaz a rossz táplálkozási szokásokat), az orvosok bevezették a túltápláltság fogalmát. Annak ellenére, hogy a táplálkozás tudományos szintre emelkedett, mára az erkölcs helyettesíti a böjtöt, és erkölcsi kívánalom, hogy ne legyünk túlsúlyosak, nem pedig egy hasznos orvosi tanács.

Ahogy a rosszakra (őrültek) és a rossz gyógyszereket szedőkre (szerfüggők), úgy az orvostudomány a nem megfelelő súlyú emberekre is megalkotott egy fogalmat: az elhízottakét. Szász szerint a pszichiátria a 17. században jött létre az orvosi normáktól eltérők ellenőrzésére és tanulmányozására, és a 20. században egy úgy fajtája, a drogofóbia jött létre azok ellenőrzésére és tanulmányozására, akik az orvosi normáktól eltérően gyógyszerezték magukat. Majd az 1960-as években egy másik szakágat, a bariátriát hozták létre azok kezelésére, akiknek a súlya nem felelt meg az orvosilag normálisnak. Hangsúlyozza, hogy az 1970-ben még csak 30 tagja volt az American Society of Bariatric Physicians (a baros görög eredetű szóból, melynek jelentése súly) társaságának, két évvel később azonban már 450.

A kompetencia védelme[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ugyan úgy, ahogy a jogrendszerek szerint egy személy egészen addig ártatlan, amíg be nem bizonyítják, hogy bűnös, a bűncselekménnyel vádolt személyeket nem kéne beszámíthatatlannak ítélni, csak mert egy orvos vagy egy pszichiáter annak tulajdonítja. A mentális beszámíthatatlanságot ugyan úgy kéne kezelni, mint minden más alkalmatlanságot, vagyis tisztán jogi és bírósági értelemben, a megfelelő képviselettel és a fellebbezés jogával.

A halál szabályozása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szász szerint a születésszabályozáshoz hasonlóan az egyénnek joga van eldönteni, hogy mikor akar meghalni, gyógyszerek zavaró hatásaitól mentesen, úgy, ahogy azt is képesek eldönteni, hogy mikor akarnak gyermeket vállalni. Az öngyilkosságra való jogot az egyik legalapvetőbb jognak tartotta, de ellenezte az államilag szabályozott eutanáziát. Virginia Woolfról 2006-ban megjelent könyvében azt állította, hogy a nő tudatosan és szándékosan vetett véget életének, az öngyilkossága pedig a választás szabadságának kifejezése.[10]

Az őrültség védelmének eltörlése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szász úgy vélte, hogy egy vádlott beszámíthatósága nem ítélhető meg orvosok által elvégzett tesztek alapján. Egy vádlott beszámíthatóságának megítélése a pszichiáter számára leginkább olyan vállalkozás, mint hogy a pap tanúsítja egy ember vallásosságát a mi bíróságunkon. Az őrültség egy jól kitalált taktika volt az egyház büntetésének elkerülésére. Azoknak a vagyonát pedig, akik öngyilkosságot követtek el, elkobozták, gyakran nyomorgó özvegyeket és gyerekeket hagyva hátra ezzel. Sikeresen érveltek amellett, hogy csak egy őrült személy lenne képes ilyesmit tenni özvegyével és gyerekeivel. Szász erre azt mondta: ez orvostudománynak álcázott jogi kegyelem.

A kényszergyógykezelés megszüntetése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Senkit sem lenne szabad megfosztani szabadságától, hacsak nem találták bűnösnek egy bűncselekmény elkövetéséért. Saját jó erkölcsünkkel ellentétes cselekedet megfosztani valakit szabadsághoz való jogától. Csakúgy ahogy egy végstádiumú rákos beteg visszautasíthatja a kezelést, a pszichiátriai kezelést is bárkinek meg kéne tudni tagadnia.

Drogokhoz való jogunk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kábítószer-függőség nem egy olyan betegség, amit gyógyszerekkel gyógyítani lehet (metadon helyett heroint adunk, megfeledkezünk arról, hogy a heroint a morfin helyettesítésére, a morfint pedig az ópium helyettesítésére hoztuk létre eredetileg), hanem egy társasági szokás. Szász a szabad drogpiac mellett érvelt. Bírálta a drogok feletti háborúskodást, azt állítva, hogy a drogháború egy áldozatok nélküli bűncselekmény. Maga a droghasználat tiltása is bűncselekmény. Bemutatja, hogy a drogháború, hogyan vezeti el az államokat odáig, hogy olyanokat tegyenek, amiket fél évszázaddal ezelőtt senki sem gondolt volna, például tiltja egyes anyagok fogyasztását és egyes országokból származó növények termesztését (lásd: koka-mentesítési program, ópium-ellenes kampányok; mindkettő olyan hagyományos növény, amelyet a nyugati világ ellenez). Bár Szász szkeptikus volt a pszichotróp gyógyszerek érdemeivel kapcsolatban, támogatta a drogtilalom hatályon kívül helyezését.

„Az élelmiszernek szabad piaca van, meg tudjuk venni azt a szalonnát, tojást, vagy jégkrémet, amelyiket csak megengedhetjük magunknak. Ha szabad drogpiacunk lenne, meg tudnánk venni azt a barbiturátot, klórhidrátot és morfint, amit csak megengedhetünk magunknak.”

Szász úgy gondolta, a drogokat érintő tilalom és hasonló jogi megszorítások nem a halálozási arányok miatt vannak, hanem azért mert rituális célt szolgálnak (Mary Douglas rituálékkal kapcsolatos tanulmányait idézte). Farmakonra is emlékeztet, a farmakológia görög gyökereire, amely eredetileg „bűnbakot” jelentett.

Szász a farmakológiát farmakomitológiává egészítette ki a tanulmányban leírt gyakorlati alkalmazása miatt, különösen a „függőség” kategóriájának használata miatt. Szász úgy gondolta, a függőség társadalmi kategória, és a drogfogyasztást társadalmi rituálénak kellene tekinteni és nem pusztán néhány kémiai anyag fogyasztásának. A drogok felhasználásának sokféle módja van, ugyan úgy, ahogy az étkezésnek és az italfogyasztásnak számos kulturális változata ismeretes. Egyes kultúrák tiltanak néhány dolgot, ezeket tabunak nevezzük, míg más dolgokat különböző ünnepségek keretében fogyasztatnak.

Szász nevét rosszul kötötték össze az antipszichiátriai mozgalommal az 1960-as és 1970-es években. Ő nem ellenezte önmagát a pszichiátriát, amíg az nem volt kényszer az egyénre nézve. Úgy tartotta, hogy a pszichiátriának egy szerződéses szolgáltatásnak kéne lennie a felnőttek beleegyezésével és az állam szerepvállalása nélkül. 2006-ban a Psychiatry: An Industry of Death című dokumentumfilmmel kapcsolatban Szász azt mondta, hogy a kényszergyógykezelés az emberiség elleni bűntett. Úgy vélte továbbá, hogy kényszergyógykezelés „farmatikus” diktatúrává fog bővülni.

Kapcsolata az emberi jogok érdekvédelmét ellátó bizottsággal[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1969-ben Szász és a Szcientológia Egyház megalapították az Állampolgári Bizottságot az Emberi Jogokért ( Citizens Comission on Human Rights, CCHR), azzal a céllal, hogy segítséget nyújtson az állampolgári jogokkal kapcsolatos visszaélések megszüntetésében. Szász a társaság tanácsadó testületének tagja volt[11] és az egyesület 25. évfordulójának ünnepségén ezt mondta:

„A CCHR minden tiszteletünket megérdemli azon okból kifolyólag, hogy az emberiség történelme során ez az első olyan szervezet, amely politikai, társadalmi és nemzetközi szinten emel szót a pszichiátria ellen. Erre ezelőtt még nem volt példa az emberiség történelmében.”[12]


Szász sosem tartotta magát szcientológusnak. 2003-ban egy olyan bejegyzés került fel Szász honlapjára, mellyel a honlap tulajdonosa, Jeffery Shaler megmagyarázni igyekezett Szász kapcsolatát a CCHR-rel:

„Dr. Szász társalapítója a CCHR-nek, ugyan úgy, ahogy társalapítója – a szcientológus Erving Goffmannal és George Alexander jogászprofesszorral – az American Association for the Abolition of Involuntary Mental Hospitalization-nek...
A szcientológusok csatlakoztak Szászhoz az intézményes pszichológia elleni harcában. Dr. Szász örül a zsidók, muzulmánok, más vallási csoportok vagy ateisták támogatásának a Terápiás Állam elleni harcban. Az, hogy osztoznak ebben a harcban, az nem jelenti azt, hogy dr. Szász bármely vallásos vagy nem vallásos szervezetet támogatná. Ez kimondottan és kimondatlanul is jelen van dr. Szász munkájában. Mindenkit és bárkit várnak a személyes szabadságért és felelősségért vívott harcban – különösen azért, mert ezeket az értékeket fenyegetik a pszichiátriai elvek és beavatkozások.”[13]

Kritikája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szász kritikusai azt állítják, hogy az ő véleményével ellentétben az ilyen betegségek létezése tudományos tény. Többek között az Amerikai Orvosi Társaság (AMA), az Amerikai Pszichiátriai Társaság (APA) és a Nemzeti Mentális Egészségügyi Szervezet (NIMH) is elutasítja azon nézeteit, hogy a mentális betegség csak egy mítosz.

Azzal az elképzelésével szemben, hogy a depresszió csak egy mítosz, a gyógyszerek hatékonyságát hozzák fel ellenérvként. Egy vitájukban Dr. Donald F. Klein így magyarázta:

„Elemi tény, hogy az antidepresszánsok nem sok mindent mutatnak egészségeseknél, de rettenetesen hatékonyak a klinikai depressziós személyek esetében, ami azt mutatja számunkra, hogy ez egy betegség.”[14]

A New England Journal of Medicine 2008. januári számában olvasható, hogy a publikált vizsgálatokban a gyógyszert alkalmazók 60%-a számolt be jelentős javulásról a depresszióját illetően, míg a placebót szedő csoportnak mindössze 40%-a. Ám ha a kevésbé kedvező, nem publikált eredményeket is figyelembe vesszük, az előnyök máris csökkennek: a gyógyszer felülmúlta ugyan a placebót, de csak egy kis különbséggel és csak egy rövid ideig. Ugyanebben a vitában dr. Frederick K. Goodwin kijelenti:

„A gyógyszerészet betegségkoncepciója valóban a tünetek egy olyan csoportját jelenti, amellyel az emberek vitatkozhatnak, és a depresszió esetében 80%-ban egyet értünk. A tüneteknek ez a klasztere bejósol valamit.”[14]

Szász szerint csak a mentális betegségeket határozzuk meg konszenzus és tünetcsoportok alapján. Vitáznak arról, hogy ez-e a helyzet, vagy sem. A kritikusok szerint az olyan testi betegségeket, mint például a Kawasaki-szindróma[15] (a szív és a véredények rendellenessége) és a Ménière betegség (a belső fül megbetegedése) is hasonlóképpen határozzák meg.

Továbbá számos fizikai megbetegedést azonosítottak és kezeltek évtizedekkel, évszázadokkal vagy évmilliókkal ezelőtt több-kevesebb sikerrel, jóval az előtt, hogy etiológiájukat pontosan meghatározták volna. Az egyik figyelemre méltó példa a cukorbetegség. Szász kritikusainak szemével nézve az ilyen történelmi tények rendre aláássák azon állítását, hogy léteznek „hamis betegségek”, mert etológiájuk az agyban még nem teljesen tisztázott.

Thomas Szasz-díj[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2007-ben Vladimir Bukovský orosz ellenzéki politikus, aki több évet töltött a szovjet pszichiátriai börtönökben, kapta meg a Thomas Szasz-díjat.[16]

Kötetei magyar nyelven[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ceremonial chemistry (magyar) Szertartásos kémia : drogmitológiák / Thomas Szasz ; [ford. Kovács István et al.] Budapest : Új Mandátum, 2001. 240 p. ISBN 963-9336-35-1
  • The myth of mental illness (magyar) Az elmebetegség mítosza : a személyes magatartás elméletének alapjai / Thomas S. Szasz ; ford. Kádár András] ; az utószót írta Buda Béla Budapest : Akadémiai Kiadó, 2002. 335 p. ISBN 963-05-7855-7

Jegyzetek és források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Honorary Doctoral Degrees at UFM (angolul) (Hozzáférés 2011. május 25.)
  2. Thomas Stephen Szasz életrajza (angolul) (Hozzáférés 2011. május 25.)
  3. http://www.szasz.com/intro.html The "Szasz Site"(angolul)] (Hozzáférés 2011. május 25.
  4. (Harmat, 1994)
  5. Jeffry Oliver: The Myth of Thomas Szasz (angolul)(Hozzáférés 2011. május 25.
  6. T. Szasz, Ceremonial Chemistry, 1974
  7. The Second Sin. New York: Doubleday, 1973
  8. ^ a b The Second Sin. New York: Doubleday, 1973
  9. Rand, Ayn Atlas Shrugged, p. 1139, Random House, 1957 ISBN 0-394-41576-0
  10. Thomas Szasz: My Madness Saved Me: The Madness And Marriage of Virginia Woolf
  11. CCHR's Board of Advisors. Citizens Commission on Human Rights (CCHR). (Hozzáférés: 2006. július 29.)
  12. Scientology
  13. Statement by the Owner and Producer of the Site, Thomas S. Szasz Cybercenter for Liberty and Responsibility (Hozzáférés 2011. május 25.)
  14. ^ a b http://www.szasz.com/isdepressionadiseasetranscript.html
  15. http://www.kdfoundation.org
  16. Thomas Szasz-díj (oroszul)