Szájvíz

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A szájvíz vagy szájöblögető, a fogak és a száj higiéniáját szolgáló folyadék. Fertőtlenítő hatású, így a szájban található baktériumok és vírusok elpusztításával, segít megelőzni a fogszuvasodást, ínygyulladást a rossz leheletet, valamint a dentális plakk képződését.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Már idõszámításunk elõtt, 2700-ban kínai orvosi könyvek foglalkoztak a rossz szájszag problémájával. Az ókori Görögországban Hippokratész egy sós borecet keveréket javasolt. A Római birodalom egyes részein fertőtlenítő hatása miatt olajat és fehérbort használtak. A Talmud törvényeiben hívja fel a figyelmet az étkezés utáni szájöblítésre. Speciális fertőtlenítő oldatokat Semmelweis Ignác és Louis Pasteur kezdtek el elsőként alkalmazni a szájüreg fertõtlenítésére. Az első kereskedelmi forgalomban kapható Timol hatóanyagú szájvizet Joseph Lister állította elő és 1895 -ben kezdték el forgalmazni Listerine néven. Más timol tartalmú termékekkel egyutt ma is kapható. Napjainkban többnyire klórhexidin, cineol, benzalkónium-klorid, cetilpridínium-klorid vagy metil-parahidroxibenzoát hatóanyagú szájvizek vannak forgalomban. Egyebek mellett gyakran a jelentős mennyiségű alkoholtartalom is hozzájárul a fertőtlenítő hatáshoz. Elsősorban gyógyszertárakban, de hipermarketekben is kapható.

Használata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Körülbelül 15 ml hígítás nélküli szájvizet, zárt fogsor mellett szokás zubogtatni, nagyjából egy percig, ugyanúgy, ahogy a fogmosás alkalmával is szájat öblítünk. Célszerű a hátsó szájüreget is kiöblíteni, mintha gargarizálnánk.

Vita[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egyes gyártók, hatóanyagtól függően, szájvízeiket a torokgyulladás és a megfázás ellen is hatékonynak tartják. Az Amerikai Kereskedelmi Bizottság több esetben fellépett az ilyen állításokkal szemben.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]