Surtsey

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Vilagorokseg logo ff tif.png  Ez a sziget a Világörökség része 
Surtsey
Surtsey eruption 1963.jpg
Surtsey, 16 nappal a kitörés kezdete után
Közigazgatás
Ország  Izland
Népesség
Teljes népesség ismeretlen +/-
Földrajzi adatok
Fekvése Atlanti-óceán
Szigetcsoport Vestmann-szigetek
Terület 1,4 km²
Világörökség-azonosító 1267
Elhelyezkedése
Topographic map of Surtsey-fr.svg
Surtsey  (Izland)
Surtsey
Surtsey
Pozíció Izland térképén
é. sz. 63° 18′ 11″, ny. h. 20° 36′ 18″Koordináták: é. sz. 63° 18′ 11″, ny. h. 20° 36′ 18″
A Wikimédia Commons tartalmaz Surtsey témájú kategóriát.

Surtsey (IPA: ['sør̥tsɛi]) Izland partjaitól délre található vulkanikus eredetű sziget, amely az ország legdélebbi pontja. Egy a tenger alatt 130 méter mélyen kezdődő vulkánkitörés hozta létre, amely 1963. november 14-én érte el a felszínt. A kitörés valószínűleg pár nappal korábban kezdődött és 1967. június 5-éig tartott. A sziget ekkor érte el legnagyobb területét (2,7 km²), ám azóta mérete a szél és a hullámzás eróziós tevékenysége miatt folyamatosan csökken. 2002-ben mindössze 1,4 km² volt a felszíne.[1]

A sziget a skandináv mitológia egyik alakjáról, a tűzóriás Surturról kapta a nevét, mely így izlandiul annyit jelent: Surtur szigete.

Surtsey keletkezését nagy érdeklődéssel figyelték a vulkanológusok, létrejötte óta pedig kiemelt figyelmet szentelnek neki a botanikusok, biológusok, ugyanis alkalmukban állt megfigyelni, hogy egy kietlen, kopár szigetet hogyan népesítenek be a különböző fajok.

A szigetet létrehozó, tengerfenéken található hasadék a Vestmannaeyjar tenger alatti vulkanikus rendszer része. Ez a lokális rendszer része az Atlanti-óceánt hosszában keresztülszelő, Közép-Atlanti-hátságnak. A Surtseyt létrehozó vulkáni tevékenység következtében egyéb kisebb szigetek is keletkeztek (például Jólnir), de ezek többsége hamar erodálódott.

A kitörés előzményei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1963. november 14-én 7 óra 15 perckor az Ísleifur II nevű, a Vestmannaeyjar szigetvilágát járó halászhajó szakácsa a hajótól délnyugatra sötét füstfelhőre lett figyelmes. Mivel a kapitány arra gondolt, hogy egy hajó gyulladt ki, az Ísleifur II megközelítette a füstfelhőt. Ekkor vették észre, hogy ez egy tenger alatti vulkánkitörés.

Bár a kitörés váratlan volt, néhány jel megelőzte a közelgő vulkáni aktivitást. Egy héttel korábban a reykjavíki szeizmográf apróbb rengéseket érzékelt, de a rengések helyét nem határozták meg. Két nappal a kitörés előtt egy tengerkutató hajó észlelte, hogy a környéken a víz hőmérséklete kicsit melegebb a szokásosnál. Ezzel egy időben a közeli városban, a 80 km-re fekvő Víkben, az emberek hidrogén-szulfid szagot éreztek.

Szinte biztos, hogy a kitörés november 14-e előtt kezdődött. A tenger itt 130 méter mély, így a víznyomás képes elfojtani a robbanásszerű kitöréseket. Ám ahogy a kitörések kezdtek egy vulkáni kúpot felépíteni, egyre közeledve a tenger felszínéhez, a kitörés láthatóvá vált a felszín felett is.

A kezdetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kitörés sematikus diagrammja
A sziget keletkezésekor levegőbe emelkedő hamuoszlop

1963. november 14-én, 11 órakor a kitörési felhő magassága elérte a néhány kilométert. Eleinte a kitörés 3 repedésen keresztül indult meg az északkelet–délnyugati irányú hasadék mentén, de délutánra ezek összeolvadtak egy nagy repedéssé. Egy héten keresztül folyamatos volt a kitörés, aminek következtében a létrejövő sziget elérte az 500 méteres hosszúságot és a 45 méteres magasságot.

A szigetet a tűzóriásról, Surturről nevezték el. Vestmannaeyjar lakói jobban szerették volna a Vesturey nevet adni a szigetnek, ami nyugati szigetet jelent. Már el is tervezték, hogy december 13-án erre a névre keresztelik, de végül mégis maradt az eredeti név.

A kitörések folytatódtak, és egyetlen kráterre koncentrálódtak, így a sziget alakja egyre inkább körszimmetrikussá vált. November 24-én a sziget már 900 méter hosszú és 650 méter széles volt. A láva és a tengervíz találkozása hatalmas robbanásokat eredményezett, aminek következtében a vulkanikus anyagok egy viszonylag kevéssé ellenálló szerkezetet vettek fel. Így a heves észak-atlanti viharok a tél folyamán már rombolták a szigetet. Ennek ellenére, a további kitöréseknek köszönhetően a sziget 1964 februárjában érte el legnagyobb méretét, ekkor átmérője 1300 méter volt.

A kitörések során légköri elektromos jelenségeket figyeltek meg. A felszálló gőzoszlopon át narancssárga villámok cikáztak.[2]

A sziget történetének egyik érdekes pillanata volt, amikor 1963. december 6-án Paris Match három újságírója felkereste Surtseyt. 15 perc elteltével a heves robbanások miatt el kellett hagyniuk a szigetet. Az újságírók viccesen francia fennhatóság alá vonták Surtseyt, erre azonban Izland gyorsan közölte, hogy mivel izlandi vizeken keletkezett a sziget, így az nyilván hozzájuk tartozik. (Ferdinandea vulkanikus szigete Szicília közelében egy hasonló eset, hovatartozása máig vitatott.)

A maradandó sziget[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mivel a kezdeti kitörésekkor a tengervíz könnyen tudott érintkezni a felszínre törő lávával, így eleinte robbanásos kitörések jellemezték a vulkanikus folyamatot. Ennek következtében olykor 10 km magas hamuoszlop emelkedett a keletkező sziget fölé.

1964 elejére a sziget elérte azt a méretet, hogy a hasadékhoz nem tudott már könnyen hozzáférni a tenger. Ekkortól sokkal kevesebb robbanás jellemezte a vulkanikus tevékenységet. Lávakitörések és lávafolyamok vették át a főszerepet. Ennek köszönhetően az addig laza szerkezetű felszíni kőzetet beborította egy rendkívül ellenálló kőzet, ami megóvta a szigetet a gyors megsemmisüléstől. Ezek a típusú kitörések egészen 1965-ig folytatódtak, amikor is a sziget területe elérte a 2,5 km²-t.

A kitörések fokozatosan abbamaradnak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1965-re Surtseynél a vulkáni aktivitás egyre csökkent. Május végén a szigettől 600 méterre északra újabb vulkáni tevékenység indult meg. Ennek következménye egy újabb kis sziget volt, mely május 28-án jelent meg. A Syrtlingur nevet kapta. Ezek a kitörések egészen októberig folytatódtak, amikor is a sziget elérte a 0,15 km²-es területet. Amint a kitörések abbamaradtak, a szigetet hamarosan (október 24.) elnyelték a hullámok.

1965 decemberében Surtseytől 0,9 km-re délnyugatra a tengeralatti aktivitás folytatódott, és egy újabb sziget alakult ki. Ez a sziget a Jólnir nevet kapta, és az elkövetkezendő nyolc hónap folyamán magassága 70 méternyire, területe 0,3 km²-re nőtt. 1966. augusztus 8-án azonban a vulkáni aktivitás befejeződött, és a sziget – Syrtlingurhoz hasonlóan – az erózió következtében 1966 októberére vízszint alá került.

1966. augusztus 19-én a főszigeten újabb vulkánkitörések történtek, ami még ellenállóbbá tette az erózióval szemben. A kitörések azonban egyre ritkábbá váltak, és 1967. június 5-én abbamaradtak. A vulkán azóta nem tört ki. A három és fél évnyi vulkáni tevékenység során a teljes lávamennyiség körülbelül 1 km³ volt, a sziget legnagyobb tengerszint feletti magassága pedig 174 m.

A vulkanikus tevékenység befejeződése óta az erózió következtében a sziget területe egyre csökken. A sziget délkeleti oldalán egy nagy terület már teljesen eltűnt, északi oldalán pedig egy homokos földnyelv, a Norðurtangi („Északi pont”) alakult ki. A becslések szerint eddig kb. 0,024 km³ tűnt el az erózió miatt, ez a sziget eredeti tengerszint feletti tömegének kb. egynegyede.[3]

Védett terület[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szigetet 1965-ben védett területté nyilvánították, hisz azon nagyon kevés helyek egyike, ahol megfigyelhető, hogy a fajok hogyan vesznek birtokba, hogyan népesítenek be egy kietlen, kopár területet. A mai napig csak nagyon kevés kutatónak van engedélye a szigetre lépni, a többiek legfeljebb egy kisrepülőről nézhetik Surtsey fiatal felszínét.

Növények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első szigeten megjelenő növények a mohák és a zuzmók voltak. 1965-ben már megtalálhatók voltak a területen, és mára beborítják majdnem a teljes felszínt. A sziget első 20 évében összesen 20 növényfajt figyeltek meg, de csak 10 volt képes tartósan megmaradni a tápanyagszegény, sós talajon.

Ahogy a madarak betelepültek a szigetre, a talaj minősége jelentősen javulni kezdett. Ennek köszönhetően egyre fejlettebb növények is képesek voltak megmaradni a szigeten. 1998-ban találták az első fásszárú növényt. Ez egy tealevelű fűz (Salix phylicifolia), ami 4 méter magasra is képes megnőni. A mai napig legalább 60 fajt figyeltek meg, de csak 30 volt képes meghonosodni. Napjainkban 2-5 új faj jelenik meg évente.[4]

Madarak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első lundafészkeket 2004-ben találták a szigeten

A madarak elterjedése a szigeten szoros összefüggésben áll a növények megjelenésével. Mindkét irányban hatást gyakorolnak egymásra, hiszen a madaraknak a fészekrakáshoz szükségük van növényekre, míg a növények szaporodását, illetve a talaj trágyázását segítik a madarak. Három évvel a kitörések befejeződése után megjelentek az első madarak: a viharmadárfélékhez tartozó északi sirályhojsza, illetve alkafélék voltak a pionírok. Ma 8 madárfaj lakója a szigetnek.

Sirálykolónia 1986 óta van jelen a szigeten, bár néhány héttel a sziget születése után már felbukkantak a parton. A sirálykolóniának nagyon fontos szerepe van a növények elterjedésében. Egy 2004-es expedíció során találták az első bizonyítékot arra, hogy lundák is fészkelnek a szigeten. Ezek a madarak egyébként nagyon elterjedtek a környező szigetvilágban.

Surtsey nemcsak az otthonává vált több madárfajnak, hanem költözőmadarak pihenőhelyéül is szolgál, főként azoknak, melyek a Brit-szigetek felől Izlandra tartanak. A költözőmadarak közül többek közt énekes hattyút, lúd- és hollófajokat figyeltek meg. Bár Surtsey az Izlandra vezető fő vándorlási útvonaltól keletre fekszik, amióta növényzete kialakult, egyre gyakrabban pihennek meg itt madarak. [5]

Tengeri élet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A sziget kialakulása után nem sokkal fókák bukkantak fel a parthoz közel. Kezdtek ideszokni sütkérezni, főleg a sziget északi csücskére, amit a tengeri hullámzás épített. 1983-ban észlelték, hogy a fókák szaporodnak is a szigeten, és egy majdnem 70 fős csoportjuk a szigetet a szaporodási helyének választotta. A kúpos fóka (Halichoerus grypus) sokkal gyakoribb a szigeten, mint a borjúfóka (Phoca vitulina), de mindkét faj meghonosodott a területen. A fókák megjelenése a kardszárnyú delfineket (Orcinus orca) is idevonzotta. Ez a faj korábban is gyakran látható volt a Vestmannaeyjar szigetvilágában, de manapság Surtsey partjainál is rendszeresen felbukkan.

A sziget tengerfelszín alatti részén sok tengeri fajt találtak. Gyakori a tengeri csillag és a tengeri sün is. A sziklákra algafajok telepedtek, és sok helyütt hínár borítja a vulkán felszín alatti lejtőit.[6]

Egyéb életformák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A rovarok nagyon gyorsan megjelentek a szigeten, már 1964-ben feljegyezték felbukkanásukat. Először a repülni tudó rovarok érkeztek a szél segítségével, illetve saját erejükből. A legelső rovar Surtsey-n a légy volt. Ezeket követte a tengeri uszadékfákon érkező, és a szigeten partra vetődő rovartetemek és élő rovarok serege. 1974-ben egy nagyméretű zsombékos vetődött a sziget partjára. A kutatók elhozták a felét és megvizsgálták. A vizsgálat során 663 szárazföldi gerinctelent, többnyire atkákat és ugróvillásokat találtak, melyeknek túlnyomó többsége túlélte a tengeri utazást.[7]

Azáltal, hogy a rovarok meghódították a szigetet, lehetőséget teremtettek a madarak betelepülésének, hiszen így számukra táplálékul szolgálnak. A madártetemek a ragadozó rovarok elterjedését segítették. A növények megjelenése pedig az egyéb növényevő rovarok számára nyitotta meg az utat.[8][9]

Egyéb magasabb életformák is megjelentek a szigeten. Az első földigilisztákat 1993-ban találták, vélhetően egy madár által kerültek a szigetre Heimaey-ről. 1998-ban már a meztelen csigák is megjelentek. Ezt követően pókok és bogarak is „partra szálltak” a fiatal szárazföldön.

Surtsey jövője[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A sziget 1999-ben

A kitörések abbamaradását követően a kutatók folyamatosan figyelik a sziget alakjának változását. Az első 20 évben a mérések azt mutatták, hogy erősen süllyed a sziget. Kezdetben a süllyedés évi 20 cm volt, ami a 90-es évek elejére lecsökkent évi 1–2 cm-re. Több oka is volt a süllyedésnek: a laza szerkezetű piroklasztit kompaktálódott (tömörödött), illetve a litoszféra megsüllyedt, köszönhetően a fiatal vulkán súlyának.[10]

A környék vulkanikus tevékenységére az egyedi kitörések jellemzőek, ezért nem valószínű, hogy további kitörések ismét megnövelnék a sziget területét. A tenger hullámzása meglehetősen erős a partvonalon, így a keletkezés óta a sziget területének fele esett áldozatul az eróziónak. A sziget évente nagyjából 10 000 m²-t veszít területéből.[11]

Területének csökkenése ellenére nem várható, hogy a sziget a közeli jövőben eltűnne a felszínről. Az erodálódó terület nagyrészt laza szerkezetű tefrából áll, amit a szél és a hullámzás könnyen elhord. A meglévő terület nagy részét azonban kemény lávatakaró fedi, ami sokkal jobban ellenáll a szél és a tenger pusztító munkájának. Ezen kívül a tefra kémiai változáson is átesik, aminek következtében sokkal ellenállóbb tufa keletkezik belőle. Ez a folyamat Surtsey-n nagyon hamar megindult, köszönhetően annak, hogy a felszín alatt, a felszínhez már közel is magas a hőmérséklet.[12]

Bár a sziget területe kétségtelenül napról napra csökken, szinte biztos, hogy évszázadokon keresztül meg fog maradni. Erre abból lehet következtetni, hogy a Vestmannaeyjar szigetvilágának több kisebb szigete is hasonló módon keletkezett néhány ezer évvel ezelőtt, aztán nagyon hasonló eróziós hatások érték azokat is, mint ma Surtseyt, és mind a mai napig léteznek.

Az UNESCO 2008-ban a szigetet Világörökség részévé nyilvánította.[13]

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Sigurdur Þorarinsson: Surtsey: Geburt einer Vulkaninsel im Nordmeer. Zürich, 1968.
  • Schwabe, G. H.:Surtsey, Island: natürliche Erstbesiedlung (Oekogenese) der Vulkaninsel. Kiel, 1970
  • Carl H. Lindroth: Surtsey, Iceland. 1973
  • Sturla Friðriksson: Surtsey : evolution of life on a volcanic island. London, 1975, ISBN 0-408-70700-3
  • Lasky, Kathryn: Surtsey: The Newest Place on Earth. New York, 1992, ISBN 1-56282-300-0

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Surtsey - Geology
  2. KKSzI * Bermuda - A megbolondult műszerek rejtélye
  3. Surtsey Topography, November 12, 1998. (Hozzáférés: 2006. április 29.)
  4. The volcano island: Surtsey, Iceland: Plants. Our Beautiful World, August 29, 2005. (Hozzáférés: 2006. április 29.)
  5. The volcano island: Surtsey, Iceland: Birdlife. Our Beautiful World, August 29, 2005. (Hozzáférés: 2006. április 29.)
  6. The volcano Island Surtsey, Iceland: Sealife. Our Beautiful World, August 29, 2005. (Hozzáférés: 2006. április 29.)
  7. http://www.surtsey.is/SRS_publ/1978-VIII/1978_VIII_2_05.pdf
  8. Surtsey - The Volcanho Island, Iceland. Insects
  9. Finnur Gudmundsson (2000), Surtsey Research Report No. XI, Museum of Natural History, Reykjavik, Iceland.
  10. JG Moore, Sveinn Jakobsson, Josef Holmjarn (1992), Subsidence of Surtsey volcano, 1967–1991, Bulletin of Volcanology, v. 55, p 17-24
  11. Jakobssen, SP (2005) Erosion of the Island, Surtsey - Geology ], elérés: 2005. augusztus 17.
  12. Jakobssen, SP (2005) The Formation of Palagonite Tuffs, [1], elérés: 2005. augusztus 17.
  13. UNESCO Világörökség

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Surtsey témájú médiaállományokat.