Stumpf István

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Stumpf István
István Stumpf.jpg
Született 1957. augusztus 5. (57 éves)
Magyarország Budapest
Nemzetisége magyar
Foglalkozása politológus, egyetemi oktató, volt miniszter, alkotmánybíró

Stumpf István (Sárospatak, 1957. augusztus 5. – ) magyar jogász, politológus, egyetemi oktató. 1989 és 1990 között a Hazafias Népfront utolsó alelnöke, 1998 és 2002 között a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, 2010 júliusától alkotmánybíró.

Életpályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1977-ben vették fel az Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogtudományi Karára, ahol 1982-ben diplomázott, majd 1985-ben másoddiplomát szerzett az egyetem Bölcsésztudomány Karán, szociológia szakon. 1992 és 1993 között IREX-ösztöndíjjal a Harvard Egyetemen tanult (John F. Kennedy School of Government).

Tudományos karrierje[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jogi diplomájának megszerzése után átvették a kar állam- és jogelméleti tanszékére, ahol tanársegédként dolgozott. 1987-től az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének (ma: Politikai Tudományok Intézete) tudományos munkatársa. Emellett 1983 és 1988 között alapító igazgatója a Társadalomtudományi Szakkollégiumnak, mely ma a Bibó István Szakkollégium nevet viseli. 1991-ben megalapította a Századvég Politikai Iskolát, melynek szervező igazgatója volt 1998-ig. Az ebből később kialakult a Századvég Kutatóintézet, amelynek alapító elnöke. 1994-ben visszatért az ELTE ÁJK-ra, ahol a politológia tanszék adjunktusa, majd 1996-tól részfoglalkozású docense lett. 1996-ban védte meg a politikatudományok kandidátusi értekezését. 2008-ban habilitált az ELTE-n politikatudományokból.

A Századvég című folyóirat alapító szerkesztője, 1985 és 1988 között felelős kiadója, 1996-tól társszerkesztője.

Kutatási területe: társadalmi mozgalmak és politikai pártok, nómenklatúra, politikai elit kutatása, politikai szocializáció és választói magatartás vizsgálata.

Közéleti tevékenysége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tudományos pályája mellett a közéletben is aktívan vett részt: 1988-ban a Magyarországi Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsa (MISZOT) elnöke volt, amely tisztséget 1990-ig viselt, emellett 1989 és 1990 között a Hazafias Népfront egyik utolsó alelnöke. Tagja volt az MSZMP-nek, de a pártban nem töltött be vezető tisztséget.

1991-ben Göncz Árpád akkori köztársasági elnök ifjúságpolitikai tanácsadója lett, erről a tisztségről 1994-ben lemondott. Közben 1991 és 1992 között az Európa Tanács ifjúsági központ és alapítvány tanácsadó testületének tagja. 1995-től 2002-ig a Nonprofit Információs és Oktató Központ (NIOKÖ) Alapítvány kuratóriumának elnöke. 1998-ban, a jobboldal választási győzelme után megalakult Orbán-kormányban a Miniszterelnöki Hivatal vezetője lett, miniszteri rangban („kancelláriaminiszter”). 2000 és 2002 között ilyen minőségében a miniszterelnök helyettese volt.

2002-től a Századvég Alapítvány elnöke. A 2010-ben megalakuló második Orbán-kormány idején, Orbán Viktor miniszterelnök tanácsadó testületének tagja, később tisztségéről lemondott, miután a kormányfő az Alkotmánybíróság tagjának jelölte és az Országgyűlés alkotmánybíróvá választotta. Jelölésénél, illetve megválasztásánál vita bontakozott ki arról, hogy a törvényi szabályozásnak megfelelt-e személye, mivel megválasztása idején nem volt egyetemi tanári beosztásban, nem volt az MTA doktora és kérdésesnek számított jogtudományi szakmai múltja, mivel a politikatudomány területén tevékenykedett.[1] Stumpf az Országgyűlés alkotmányügyi bizottság előtti meghallgatása során kijelentette, hogy személye megfelel a törvény betűjének és szellemének.[2]

Családja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nős, felesége bíró, Horváth István volt belügyminiszter lánya. Házasságából három lánygyermek és egy fiúgyermek született. Testvére Stumpf János (1961–) ügyvéd.

Főbb publikációi[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Rendszerváltozás és ifjúság (társszerk., 1992)
  • Állam és polgár (társszerk., 1992)
  • Pártosodás és választások (1992)
  • State and Citizen (társszerk., 1993)
  • Parlamenti választások 1994 (társszerző, 1994)
  • Vesztesek. Ifjúság az ezredfordulón (társszerző, 1995)
  • Magyar politikusok arcképcsarnoka (társszerző, 1998)
  • A jóléti rendszerváltás csődje (társszerk., 2005)
  • Túlterhelt demokrácia (társszerző, 2006)
  • „Az Országház kapujában” (2007)

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]