Stari Grad-síkság

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Stari Grad-síkság
Világörökség
Starigradsko polje hvar.jpg
Adatok
Ország Horvátország
Világörökség-azonosító 1240
Típus Kulturális helyszín
Kritériumok II, III, V
Felvétel éve 2008
Elhelyezkedése
Stari Grad-síkság  (Horvátország)
Stari Grad-síkság
Stari Grad-síkság
Pozíció Horvátország térképén
é. sz. 43° 10′, k. h. 16° 38′Koordináták: é. sz. 43° 10′, k. h. 16° 38′

A Stari Grad-síkság (horvátul:Starogradsko polje) Horvátországban, Hvar sziget északkeleti részén elterülő szőlő- és olajfaligetekkel, levendula- és rozmaringmezőkkel tarkított, 1376,53 hektáros[1] mezőgazdasági terület. Az egykor illírek lakta szigeten Kr. e. 385-ben a Pharosz-szigeti görögök alapítottak azonos néven kolóniát, amely Isszával együtt az Adria-parti görög települések őse.[2] Az ókori görögök 75 parcellára osztották a termékeny síkságot. A gazdálkodási forma korabeli elnevezése: chora[1]. A 16 hektár körüli, 181×905 méteres téglalap alakú parcellákat száraz falazással épült, alacsony kőfalakkal további kisebb, 181×181 méteres területekre osztották. A parcellák kialakítása során az esővíz összegyűjtését szolgáló csatornarendszert, a víz tárolására ciszternákat, és földművesek részére kisebb kunyhókat (trims) is alkottak,[3][4] amelyek 24 évszázadon át fennmaradtak.

A Stari Grad-i mező több évezredes kataszteri rendszere ma is a mezőgazdasági kultúra integráns része; az ókori görög geometria, földmérési technika és a gazdálkodás fejlettségének cáfolhatatlan bizonyítéka.[1] 2008 óta az UNESCO kulturális világöröksége.[5] [6]

A chora hasznosításának állomásai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az egykori parcellákat elválasztó falak

A görög kolónia több évszázados virágzásának a rómaiak támadása vetett véget akik a Kr.e. 2. században Pharosz romjain kisebb hadihajó bázist hoztak létre Pharia néven. A rómaiak a síksági parcellákra szőlőt telepítettek és a falrendszert további víztárolókkal egészítették ki.

A sziget a középkorban a Raguzai Köztársaság rövid uralma után a Velencei Köztársaság fennhatósága alatt állt. Ekkor az ókori parcellákat bekerítették és e korból származnak az itt folytatott gazdálkodási rendszerről szóló első följegyzések is.[1]

A velencei uralmat, 1797-ben a napóleoni megszállás váltotta föl; 1821-től a Habsburg Birodalomhoz, majd 1918-ig az Osztrák–Magyar Monarchiához tartozott a sziget. Az 19. század végén az addig bőségesen termő szőlőültetvényeket a filoxéravész teljesen elpusztította, ami a sziget részleges elnéptelenedéséhez vezetett.

A parcella-rendszer hasznosítása a II. világháború után éledt újra és azóta virágzik: a síkság ma is szőlő- és olajfaültetvények termőterülete.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]