Vaksi pörölycápa

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Sphyrna tudes szócikkből átirányítva)
Vaksi pörölycápa
Jól látszanak az aranyszínű foltozások ezen a vaksi pörölycápa példányon
Jól látszanak az aranyszínű foltozások ezen a vaksi pörölycápa példányon
Természetvédelmi státusz
Sebezhető
      
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Altörzság: Állkapcsosok (Gnathostomata)
Osztály: Porcos halak (Chondrichthyes)
Alosztály: Cápák és ráják (Elasmobranchii)
Csoport: Modern cápák (Neoselachii)
Öregrend: Cápák (Selachimorpha)
Rend: Kékcápaalakúak (Carcharhiniformes)
Család: Pörölycápafélék (Sphyrnidae)
Nem: Pörölycápák (Sphyrna)
Rafinesque, 1810
Faj: S. tudes
Tudományos név
Sphyrna tudes
(Valenciennes, 1822)
Szinonimák

  • Cestracion tudes (Valenciennes, 1822)
  • Sphyraena tudes (Valenciennes, 1822)
  • Sphyrna bigelowi Springer, 1944
  • Spyrna tudes (Valenciennes, 1822)
  • Zygaena tudes Valenciennes, 1822

Elterjedés
Elterjedési területe
Elterjedési területe
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Vaksi pörölycápa témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Vaksi pörölycápa témájú kategóriát.

A vaksi pörölycápa (Sphyrna tudes) a porcos halak (Chondrichthyes) osztályának kékcápaalakúak (Carcharhiniformes) rendjébe, ezen belül a pörölycápafélék (Sphyrnidae) családjába tartozó faj.

Ez a cápa a kisméretű pörölycápák egyike. A vaksi pörölycápa gyakori halnak számít az Atlanti-óceán déli részének a nyugati felén, azaz Dél-Amerika sekély vizű partjai mentén Venezuelától kezdve egészen Uruguayig.[1] Az iszapos és zavaros vizű élőhelyeket kedveli, ahol a szemeinek nemigen veszi hasznát. Emiatt ezek az érzékszervek nagyon kis méretűek, innen ered egyik angol neve is: „kis szemű pörölycápa” (smalleye hammerhead). A felnőtt hímek és a fiatal példányok rajokat alkotnak, és távol tartják magukat a kifejlett, magányos életmódot folytató nőstényektől. Átlagos hosszúsága 120-130 centiméter. E pörölycápa fején, oldalain és úszóin élénk aranyos foltozottság látható (ezért hívják még angolul „arany pörölycápának” is: golden hammerhead), de ezt a színezést csak az 1980-as években jegyezték fel. Mint minden más pörölycápa esetében, a vaksi pörölycápa feje is kalapács alakú; a szemeit hordó nyúlványok lapítottak és szélesen szétterülnek. A „kalapácsfej” elülső része nagy mértékben ívelt; szintén az elülső részén, valamint a nyúlványok elülső részein bemélyedések láthatók.

A vaksi pörölycápa a sárgás-narancssárgás színét a táplálékának köszönheti. Fiatal korában főleg a mászórákokhoz tartozó Penaeidae családbeli Xiphopenaeus kroyerira vadászik. A felnőtt viszont a tengeri harcsafélékkel (Ariidae) és azok ikráival táplálkozik. Talán az aranyszín álcázásként működik a zavaros vizekben, és elrejti a kis méretű cápát a nagyobb rokonaitól. Elevenszülő cápaként a magzatjai - a szikzacskó kifogyása után -, az anyahal testében, az emlősök méhlepényéhez hasonló burokban fejlődnek ki. A nőstény minden évben szaporodik és tíz hónapos vemhesség után 5-19 kis pörölycápának ad életet. A szaporodási időszaka, az alom nagysága és az ivarérettség bekövetkezése a földrajzi helytől függ. Mivel nagy számban fordul elő, a helybéli halászoknak igen fontos mellékzsákmánya, emberi táplálékként hasznosítható. Az utóbbi években, valószínűleg a túlhalászás miatt Trinidad és Tobago vizeiben, Brazília északi partjai mentén, és talán más helyeken is, a vaksi pörölycápa állományai erősen megcsappantak. Ehhez hozzáadva a lassú szaporodását, a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) sebezhető fajként kezeli ezt a pörölycápát.[2]

Rendszertani besorolása és a neve[szerkesztés]

Habár a legkönnyebben felismerhető pörölycápák egyike, mégis a vaksi pörölycápa rendszertani besorolásának hosszú és bonyolult története van.[3] Az állat első leírását és megnevezését 1822-ben Achille Valenciennes francia zoológus készítette el a „Memoires du Museum National d'Histoire Naturelle” című tudományos lap számára. Valenciennes ennek az állatnak a Zygaena tudes tudományos nevet adta; a latin tudes = „kalapács”. A cápa leírásához három példányt használt fel. Az egyiket a francia Nizza vizeiben, a másodikat a Francia Guyana-i Cayenne közelében, míg a harmadikat az indiai Koromandel-part mentén fogták ki.[4] Több mint 150 éven keresztül a halbiológusok úgy vélték, hogy Valenciennes tulajdonképpen a nagy pörölycápát írta le Zygaena (Sphyrna) tudes néven; a Zygaena-t később átnevezték Sphyrna-ra.[1] A szóban forgó pörölycápát akkortájt Sphyrna bigelowi néven ismerték; ezt a nevet 1944-ben Stewart Springer amerikai halbiológus alkotta meg a „Journal of the Washington Academy of Sciences” számára.[5]

1950-ben Enrico Tortonese újravizsgálta a nizzai és a cayennei példányokat (a koromandel-parti példány időközben megsemmisült) és rájött, hogy ezek nem is nagy pörölycápák, hanem az úgynevezett S. bigelowi tagjai.[6] 1967-ben Carter Gilbert saját vizsgálata után megerősítette, hogy a két példány tényleg S. bigelowi, azonban az elveszett indiai példány mégis nagy pörölycápa lehetett. Végül a szóban forgó pörölycápa tudományos neve nem a Sphyrna bigelowi maradt, hanem a Sphyrna tudes, mivel e fajt ezzel a névvel írták le hamarább. A nagy pörölycápa pedig megkapta a Sphyrna mokarran tudományos nevet. Gilbert a S. tudes hivatalos és végleges leírásához a nizzai cápát használta fel lektotípusnak, a cayenneit pedig paralektotípusnak. Ennek az eljárásnak az volt a célja, hogy stabilizálja a nevet, azonban ezzel ellenkező hatása volt.[1][7]



Eusphyra blochii





Sphyrna mokarran



Sphyrna zygaena





Sphyrna lewini





Sphyrna tudes



Sphyrna media





Sphyrna tiburo



Sphyrna corona







A pörölycápafélék filogenetikus fája.[8]

1981-ben Jean Cadenat és Jacques Blache még egyszer átvizsgálták a S. tudes típuspéldányait, és észrevették, hogy a nizzai példány tulajdonképpen nem is tartozik ebbe a fajba, hanem a csipkés pörölycápa (abban az időben a csipkés pörölycápát Sphyrna couardi néven ismerték, később lett belőle Sphyrna lewini, amikor is az előbbi név elnyerte az önálló faji címet) magzatáról van szó.[1][9] Ez a tény azt is megmagyarázza, hogy miért találtak Sphyrna tudest a francia vizekben, mikor is ez a faj kizárólag Dél-Amerika keleti partjainál lelhető fel. A kettős nevezéktan törvénye szerint az előbbi felfedezés miatt a csipkés pörölycápa érdemli meg a S. tudes tudományos nevet; és a manapság Sphyrna tudesként ismert cápát Sphyrna bigelowira kéne átnevezni. Azonban a taxonómusok már nemigen akarták újból átnevezni a cápákat, emiatt a szóban forgó pörölycápa megtarthatta a mai tudományos nevét.[1] Hogy ez hivatalosan is végleges legyen, ahhoz e javaslatról az úgynevezett Nemzetközi Zoológiai Nomenklatúrabizottság (International Commission on Zoological Nomenclature, ICZN) kell, hogy döntsön; szintén ez a bizottság kéne elvegye a nizzai példány lektotípusi szerepét, és azt a cayenneivel cserélje fel. Ezt a javaslatot az ICZN ülésein ez ideig még nem tárgyalták meg.[2]

1985-86-ig, amíg José Castro a Clemson University munkatársa, az Egyesült Nemzetek Szervezetének Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (Food and Agriculture Organization of the United Nations, FAO) számára nem végezte el e cápafajról szóló tanulmányát, a tudomány addig nem tudott a Sphyrna tudes aranyszínű foltjairól. Ez az élénk színezet az állat halála után elhalványul, elmosódik; a múzeumi példányokon levő sárgás árnyalatokat a tartósítási eljárásnak tulajdonították. A trinidadi halászok „sárga pörölycápának” vagy „aranyszínű pörölycápának” nevezik ezt a halat; e nevek széles körű használatát José Castro is támogatja.[3][10] Más népies neve a „curry cápa”; valószínűleg azért, mert húsát curryvel tálalják fel.[2]

Az új törzsfejlődéses kutatások, melyek a sejtmagban található (nukleáris) DNS (nDNS) vizsgálatot, valamint a mitokondriális genetikát alkalmazzák, arra az eredményre jutottak, mely szerint a „kisebb kalapácsfejűek” változatosabb ágat alkotnak e porcos halnemen belül. Ugyanezen kutatások kimutatták, hogy e cápafaj legközelebbi rokona a Sphyrna media, továbbá a hozzájuk a legközelebbi kládot a Sphyrna corona és a kerekfejű pörölycápa (Sphyrna tiburo) alkotja.[8]

Előfordulása[szerkesztés]

A vaksi pörölycápa az Atlanti-óceán délnyugati részén, azaz Dél-Amerika keleti partjain, Venezuelától egészen Uruguayig található meg. Gyakran az Orinoco deltájától nyugatra, Trinidad és Tobago délkeleti vizeiben is fellelhető.[3] Még be nem bizonyított beszámolók vannak a mexikói, a panamai és a nyugat-floridai előfordulásáról. A Föld más részeiről érkező jelentések, a bonyolult rendszertani besorolásának következményei.[2] Az előfordulási területén a leggyakoribb cápafajnak számít.[11]

E pörölycápafaj előfordulási területén még négy másik pörölycápa is megtalálható: a kis méretű Sphyrna media és a kerekfejű pörölycápa, valamint a nagyobb méretű csipkés pörölycápa és a nagy pörölycápa. E fajok között nincs nagy versengés, mivel mindegyik faj más és más élőhelyen él, valamint a táplálékforrásaik is különböznek. A vaksi pörölycápa az iszapos, sekély vizeket hódította meg, ahol a zavaros vízben keresi a táplálékát. A felnőtt hímek és a mindkét nembéli fiatalok - azzal a feltétellel, hogy egyforma hosszúak legyenek - rajokat alkotnak. Ezek a rajok nem szolgálnak vándorlás közbeni védelmül, sem szaporodási összejöveteleket. Az eddigi megfigyelések szerint a kifejlett nőstények magányos életmódot folytatnak.[3][12]

Megjelenése[szerkesztés]

A cápa csontváza és úszói egy párizsi múzeumban
Egy kifejlett példány, valamint rajzok a porcos hal áramvonalas testéről és a „kalapácsfejéről”. A fej alsó része van ábrázolva; rajta az orrnyílásból kiinduló mélyedések láthatók jól

A kisebb méretű pörölycápák egyike. A hím átlagos hossza 120-134 centiméter, míg a nőstény 130-148 centiméter.[13] A legnagyobb példányok elérik a 150 cm-es hosszúságot.[14] Testtömege 9 kg.[10] Az áramvonalas teste eléggé karcsú felépítésű. A kalapács alakú feje széles és hosszú. A nyúlványok fesztávolságának hossza egyenlő a hal testhosszának 28-32%-ával. A „kalapácsfej” elülső részének a közepe elől kinyúlik, azaz ívelt alakot mutat; a nyúlványok előre mutató oldalain pedig bemélyedések láthatók.[15] A „kalapácsfej” számos, úgynevezett Lorenzini-ampulláknak, valamint oldalvonal végződéseknek ad helyet; mindezek a zsákmány elektromos hullámait és testrezdüléseit hivatottak pontosan bemérni.[1] Az újszülött példány „kalapácsfeje” a felnőttétől eltérően hosszabb, a közepén íveltebb és kevesebb bemélyedés van rajta.[3] A szemei, amelyek a nyúlványok végein helyezkednek el, kisebbek, mint más pörölycápák esetében; őket egy harmadik, védő szemhéj fedi.[1][3] Az orrnyílásai mindjárt a szemek mögött vannak. Mindkét orrnyílásból jól látható mélyedés fut a „kalapácsfej” közepéig. A szája erősen ívelt. A felső állcsont (maxilla) mindkét felén 15-16 fogsor, míg az állkapocscsont (mandibula) mindkét felén 15-17 fogsor ül. A fogain egy kis háromszögletű kiemelkedés van, amely a sima vagy az enyhén fogazott fogszélhez terjed ki. A fogak a felső állcsonton megdőlnek, míg az állkapocscsonton egyenesen felállnak.[1][15]

Az elülső hátúszója magas és csak kevésbé sarló alakú, a mellúszók töve mögött helyezkedik el; ez úszó szabad csúcsának a hátsó része a hasúszók fölött van. A második hátúszó kisebb az elülsőnél, de azért mégis eléggé nagy; hátsó része konkáv alakú. A hasúszók egyenes szélűek. A farok alatti úszója magasabb és hosszabb, mint a második hátúszó. A farokúszó alsó nyúlványa jól fejlett, a felső nyúlványának vége felé - nyúlvány amely hosszabb az alsónál -, egy kis kiemelkedés helyezkedik el.[1] Bőre sok ezer apró, éles fogaspikkellyel fedett, melyet ha előre simítanánk, a dörzspapírhoz lehetne hasonlítani, viszont ha fordítva, elölről hátulra simítjuk, akkor bársonyos tapintású. Ez a sok fogaspikkelyke szorosan ül egymás mellett. Mindegyik pikkelyke ovális alakú, rajtuk öt vízszintes kiemelkedés van.[11] A vaksi pörölycápa legszembetűnőbb tulajdonsága a színezete. A háti része a hátúszókkal együtt a szürkétől a sárgásszürkéig változik. A „kalapácsfej” szélei, a testének az oldalai, a mellúszók, a hasúszók, a farok alatti úszó, valamint a hasi része az élénk sárgától a fémes narancssárgáig változnak. Az újszülött pörölycápa háti része szürke, ennél sötétebb az elülső hátúszója és a farokúszó felső nyúlványa; a hasi része pedig fehéres. 45 centiméteresen a hasi része elkezd megsárgulni, aztán 50 centiméteresen a sárga szín a narancssárgába vált át. E pörölycápa az aranyszínét 55-70 centiméteresen éri el, azonban az aranyszín fakulni kezd az ivarérettség bekövetkeztével.[3]

Életmódja[szerkesztés]

Egy általános cápa fején elhelyezkedő Lorenzini-ampullák és az oldalvonal végződések; a pörölycápák esetében is ilyen, azzal a különbséggel, hogy az érzékelőszervek a „kalapácsfej” szélességében terjednek széjjel

A parthoz közeli 5-40 méter mély, iszapos és zavaros vizű élőhelyeket kedveli. A tengerfenék közelében tartózkodik. A különböző életkorú állatok, továbbá a különböző nemű példányok nem vegyülnek egymással. Az újszülöttek és a 40 centiméternél rövidebb fiatalok a legsekélyebb vizekben élnek, növekedésük során néhány hónap leforgása után egyre mélyebbre úsznak le. A kifejlett nőstények általában 9-18 méteres mélységekben tartózkodnak, míg a nagyobb fiatalok és a kifejlett hímek a 27-36 méter közötti mélységeket választják otthonul.[3] Ez a faj a brakkvizet is jól tűri és olyan vizekben is megél, ahol a sótartalom nagyobb, mint 20-34 ppt.[16]

Táplálkozása[szerkesztés]

A táplálékát a kontinentális selfen keresi meg. Fiatal korában, azaz mielőtt eléri a 67 cm-es hosszúságot, ez a pörölycápafaj főleg mászórákokkal (Dendrobranchiata), azokból is inkább a Penaeidae családbeli Xiphopenaeus kroyerival táplálkozik. A kifejlett cápa viszont csontos halakra, főleg a tengeri harcsafélékre (Ariidae) és azok ikráira vadászik. A kis rák, valamint a tengeri harcsák testét és azok ikráit borító nyálka carotenoid pigmenteket tartalmaz. Talán ettől a természetes színezéktől kapja a Sphyrna tudes az aranyozott színét; még nem ismert, hogy a tengeri harcsák is a ráktól kapják-e a pigmenteket. A térségben egy másik cápafaj, a Mustelus higmani is táplálkozik ezekkel a rákokkal, azonban ez állat esetében az aranyozott színezet nem ennyire élénk.[3] A vaksi pörölycápa az előbb felsoroltak mellett úszó tarisznyarákokkal (Portunidae), kalmárokkal és árnyékhalfélékkel (Sciaenidae) is táplálkozik. Más pörölycápák újszülött egyedeire is vadászik.[1]

Ellenségei[szerkesztés]

A vaksi pörölycápára nagyobb cápák, például a bikacápa (Carcharhinus leucas) vadászik. Az újszülött és a fiatal példányok a nagyobb csontos halaknak eshetnek áldozatul.[11] Emiatt meglehet, hogy az aranyszín rejtőszínként szolgál a zavaros vízben.[17] Ismert élősködője a laposférgek közé tartozó egyenesfejlődésű mételyek (Monogenea) osztálybeli Erpocotyle schmitti.[18] Az evezőlábú rákok (Copepoda) közül az Echthrogaleus coleoptratus, Pandarus satyrus és Pandarus cranchii a külső élősködői.[11]

Szaporodása[szerkesztés]

Régi rajz a vaksi pörölycápáról és a Pristis pristis-ról

Akár családjának többi tagja, a vaksi pörölycápa is elevenszülő, vagyis a kis pörölycápák az anyjuk testéből kelnek ki. A magzat először a többi cápafajhoz hasonlóan a szikzacskóból táplálkozik, de amikor a szikzacskó tartalma elkezd fogyni, a szikzacskón és a méhen redők alakulnak ki, amelyek aztán méhlepényszerű burkot alkotnak. A kifejlett nősténynek csak egy működő petefészke van és két működő méhe. Az ovuláció körülbelül ugyanakkor történik meg, amikor az ellések; ilyenformán ez a cápa minden évben létrehoz egy almot.[3] A vaksi pörölycápa szaporodási időszaka az előfordulási területtől függően különböző.[2] Trinidad vizeiben a párosodás augusztusban és szeptemberben történik meg, míg az ellés a következő év késő májusában vagy júniusában. A vemhesség 10 hónapig tart. Egy alomban 5-12 kis vaksi pörölycápa lehet. A vemhes nőstények kihasználják a táplálékban bővelkedő, sekély vizű, part menti szakaszokat és öblöket. Az újszülött cápa 30 centiméter hosszú. Az ivarérettséget a hím 80 centiméteresen, míg a nőstény 98 cm-esen éri el.[3] A trinidadi porcos halaktól eltérően az észak-brazíliai Maranhão állam környékén élő halaknál az ivarérettség a hímeknél 92 cm, míg a nőstényeknél 101 cm hossznál következik be. Mivel az alom nagysága az anyaállat méretétől függ, a maranhãoi vaksi pörölycápa nőstények akár 19 kis pörölycápának is képesek életet adni. A nagy előfordulási területén vannak olyan helyek, ahol júniustól októberig, vagy januártól áprilisig lehet vemhes nőstényeket találni. A hímek az eddigi megfigyelések szerint májustól novemberig, vagy akár márciusban is készek a párzásra.[16]

A vaksi pörölycápa és az ember[szerkesztés]

A vaksi pörölycápa félénk és ártalmatlan az ember számára.[13][14] Ezt a cápafajt csak kisebb mértékben halásszák szándékosan, főleg mellékfogásként kerül a helybéliek halászhálóiba. A térségbeli halpiacokon emberi táplálékként árusítják. Trinidadon, Guyanában és Brazíliában a legfontosabb, vagy második legfontosabb halászható cápafaj. A kalapács alakú feje miatt könnyen belegabalyodik a hálókba; továbbá számos horoggal ellátott hosszú zsinórral és kotró-vontató hálóval is fogható.[2][3][12] A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) sebezhető fajként kezeli ezt a pörölycápát, mivel lassan szaporodik és túl gyakran kerül a halászhálókba mellékfogásként. E két ok miatt ez a pörölycápa helyileg el is tűnhet. A trinidadi és észak-brazíliai halászok beszámolói szerint a kifogott vaksi pörölycápák száma jelentős mértékben lecsökkent; ez a létszámcsökkenés meglehet, hogy az egész előfordulási területén érvényes. Manapság még nem létezik semmiféle védelmi intézkedés e porcos hal érdekében. Terv sincs, amely szabályozza a halászatát.[2]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ a b c d e f g h i j Compagno, L.J.V.. Sharks of the World: An Annotated and Illustrated Catalogue of Shark Species Known to Date. Food and Agricultural Organization of the United Nations, 551–553. o. (1984). ISBN 92-5-101384-5 
  2. ↑ a b c d e f g Sphyrna tudes. (Hozzáférés: 2014. november 12.)
  3. ↑ a b c d e f g h i j k l Castro, J.I. (1989). „The biology of the golden hammerhead, Sphyrna tudes, off Trinidad”. Environmental Biology of Fishes 24 (1), 3–11. o. DOI:10.1007/BF00001605.  [halott link]
  4. ↑ Valenciennes, A. (1822). „Sur le sous-genre Marteau, Zygaena”. Memoires du Museum National d'Histoire Naturelle 9, 222–228. o.  
  5. ↑ Springer, S. (1944). „Sphyrna bigelowi, a new hammerhead shark from off the Atlantic coast of South America, with notes on Sphyrna mokarran from New South Wales”. Journal of the Washington Academy of Sciences 34 (8), 274–276. o.  
  6. ↑ Tortonese, E. (1950). „A note on the hammerhead shark, Sphyrna tudes Val. after a study of the types”. Annals and Magazine of Natural History 3 (36), 1030–1033. o. DOI:10.1080/00222935008654116.  
  7. ↑ Gilbert, C.R. (1967). „A revision of the hammerhead sharks (family Sphyrnidae)”. Of the United States National Museum 119 (3539), 1–88. o. DOI:10.5479/si.00963801.119-3539.1.  
  8. ↑ a b Lim, D.D.; Motta, P.; Mara, K.; Martin, A.P. (2010). „Phylogeny of hammerhead sharks (Family Sphyrnidae) inferred from mitochondrial and nuclear genes”. Molecular Phylogenetics and Evolution 55 (2), 572–579. o. DOI:10.1016/j.ympev.2010.01.037. PMID 20138218.  
  9. ↑ Cadenat, J. and Blache, J.. Requins de Méditerranée et d'Atlantique. Editions de l'Office de la recherche scientifique et technique outre-mer, 298–300. o. (1981). ISBN 2-7099-0576-0 
  10. ↑ a b Martin, R.A. (August 4, 1998). In Search of the Golden Hammerhead. ReefQuest Centre for Shark Research. Hozzáférés ideje: October 17, 2008.
  11. ↑ a b c d Gallagher, E. Biological Profiles: Smalleye Hammerhead Archiválva 2016. január 4-i dátummal a Wayback Machine-ben. Florida Museum of Natural History Ichthyology Department. Hozzáférés ideje: April 23, 2010.
  12. ↑ a b Léopold, M.. Poissons de mer de Guyane. Editions Quae, 32–33. o. (2004). ISBN 2-84433-135-1 
  13. ↑ a b Ferrari, A. and A. Ferrari. Sharks. Firefly Books, 192. o. (2002). ISBN 1-55209-629-7 
  14. ↑ a b Sphyrna tudes FishBase. (Hozzáférés: 2014. november 12.)
  15. ↑ a b McEachran, J.D. and Fechhelm, J.D.. Fishes of the Gulf of Mexico: Myxiniformes to Gasterosteiformes. University of Texas Press, 96. o. (1998). ISBN 0-292-75206-7 
  16. ↑ a b Lessa, R., Menni, R.C. and Lucena, F. (1998. szeptember 1.). „Biological observations on Sphyrna lewini and S. tudes (Chondrichthyes, Sphyrnidae) from northern Brazil”. Vie et Milieu 48 (3), 203–213. o.  
  17. ↑ Belleville, B.. Sunken Cities, Sacred Cenotes & Golden Sharks: Travels of a Water-Bound Adventurer. University of Georgia Press, 168–176. o. (2004). ISBN 0-8203-2592-9 
  18. ↑ Suriano, D.M. and Labriola, J.B. (1998. január 1.). „Erpocotyle VanBeneden et Hesse, 1863 (Monogenea, Hexabothriidae), parasite of carcharhiniform fishes from the southwestern Atlantic Ocean, with the description of E. schmitti sp. n”. Acta Parasitologica 43 (1), 4–10. o.  

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Smalleye hammerhead című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

A faj tudományos leírásával foglalkozó internetes ismeretforrások[szerkesztés]

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Vaksi_pörölycápa&oldid=23452359”