Dél-Karolina

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(South Carolina szócikkből átirányítva)
Dél-Karolina
Dél-Karolina zászlaja
Dél-Karolina zászlaja
Dél-Karolina címere
Dél-Karolina címere
Közkedvelt elnevezés: Palmetto State
Mottó: Dum spiro spero (latin) - Amíg élek remélek, Animis opibusque parati (latin) – Lelkileg és anyagilag is készen
Map of USA highlighting South Carolina.png
Közigazgatás
Fővárosa Columbia
Legnagyobb város Columbia
Kormányzó Mark Sanford (R)
Hivatalos nyelv angol
Postai rövidítés SC
ISO 3166-2 US-SC
Felvétel az Unióba
sorrendben 8.
dátuma 1788. május 23.
Rangsor
terület szerint 40.
népesség szerint 26.
népsűrűség szerint 21.
Népesség
Népesség 4 625 364 fő (2010)[1] +/-
Népsűrűség 51,45 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület
összesen 82 965 km²
ebből víz 6 %
Időzóna EST: UTC-5/-4
Szélesség á. 32°4'30" – é. 35°12'
Hosszúság ny. 78°0'30" – ny. 83°20'
Kiterjedés
kelet-nyugati 320 km
észak-déli 420 km
Domborzat
legmagasabb pont 1085 m
átlagmagasság 105 m
legalacsonyabb pont 0 m
Dél-Karolina weboldala

Dél-Karolina az Amerikai Egyesült Államok 8. tagállama. Eredetileg Karolina néven volt ismert, II. Károly angol király tiszteletére nevezték el (Charles latin változata Carolus). Az Egyesült Államok délkeleti részén helyezkedik el. Dél-Karolina provincia tagja volt az eredeti 13 kolóniának, amelyek kijelentettek elszakadásukat az angol koronától. Az első állam volt, amely elszakadt az Uniótól, s tagja volt az Amerikai Konföderációnak. A 2006-os felmérések szerint 4 321 249 lakosa volt, amivel 24. az Egyesült Államok államai között.

Történet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Először a spanyolok kötöttek itt ki 1521-ben, majd 1562-ben hugenotta franciák próbáltak megtelepedni a partvidék szigetein. Kísérletek nem jártak sikerrel, a vidék még hosszú ideig az indiánok birtoka volt. Az angol korona bejelentette ugyan igényét erre a területre is, sőt elvben az udvar hűséges szolgainak birtokába adta, de a telepesek még jó ideig várattak magukra. Csupán 1670-ben érkeztek meg az első bevándorlók, akik előbb a mai Charleston közelében egy szigeten alapították meg a telepüket, majd később a szárazföldre települtek, s itt kezdték meg Károly királyról elnevezett városuk, Charles town felépítését.

A dél-karolinai bevándorlók főként a már angol birtokban lévő nyugat-indiai (Barbados) szigetvilágból költöztek át a kontinensre, többségük jómódú birtokosként érkezett ide. Hamar kialakult a partvidék sajátos földbirtokos arisztokráciája, amely eltért Virginia vagy Észak-Karolina dzsentrirétegétől, közösséget érzett Angliával, mindaddig, amíg saját jövedelmét biztosítottnak látta. Ekkor a fő termék a jól fizető indigó, az akkor ismert fontos festékanyag és a rizs volt. A munkaerőt Nyugat-Afrikából érkezett rabszolgák biztosítottak. Amikor a gyarmatok lázongani kezdtek, az arisztokrácia egy része itt is csatlakozott hozzájuk, abban a reményben, hogy megszabadulnak a gyarmati státus terheitől, de nem kapnak helyükbe új terheket a szövetségi államtól. Dél-Karolina az elsők között csatlakozott az Unióhoz az alapítók sorában, s részt vett a függetlenségi háború harcaiban.

A függetlenségi háború megrendítette a rabszolgaság intézményét. A feketék tízezrével szöktek el, s harcoltak az angolok oldalán. A mintegy 25 ezer rabszolga, aki vagy meghalt a háborúban, vagy emigrált más területekre, az összlakosság 30%-a volt.[2]

A 19. század elején viszont a hatalomra került birtokos arisztokrácia a szegényebb fehéreket maga mellé állította a rabszolgakérdésben. Dél-Karolina ebben az időben már határozottan kimutatta elszakadási szándékait. Csak a kezdő lökést kellett megadni ahhoz, hogy határozottan kinyilvánítsa elszakadását az Egyesült Államoktól, s példáját hamar követte Dél több állama is. Egy darabig – 1861 elején – Észak és Dél között még nem tört ki a fegyveres konfliktus, de amikor az északiak a dél-karolinai Charleston bejáratánál a kezükbe maradt erődbe, Fort Sumterbe utánpótlást akartak eljuttatni, 1861 áprilisában eldördültek az első ágyuk: a déliek lövették az északi erődöt, s ezzel kezdetét vette a polgárháború.

A háború után az észak kezdetben lehetőséget nyújtott a megbékélésre, a Dél – s benne Dél-Karolina is – elutasította a lehetőséget, változatlanul olyan törvényeket hozott, amelyek – különösen a rabszolga kérdésben – szemben álltak a szövetségi törvényekkel, Dél-Karolina az úgynevezett Rekonstrukciós korszakba került, amelynek során átmenetileg északról érkezett fehérek, a „carpetbagger”-ek és a velük együttműködő, a polgárháborúban nem kompromittált s ezért az „igazi déliek” által mélységesen gyűlölt helyi fehérek, a „scalawag-ek” és feketék igazgatták. Csupán 1866–67-ben változott a helyzet, amikor kivonták a megszálló szövetségi csapatokat, s Dél-Karolinában ismét a konzervatív fehér arisztokrácia jutott hatalomra – gyakorlatilag mindmáig.

Az 1890-es években a néppárti és agrármozgalom kiélezte a faji kérdéseket, amely éreztette hatását a gazdaság terén is. Az 1895-ben beiktatott alkotmány szinte teljes egészében megfosztotta a feketéket s a szegény fehéreket a szavazati jogaiktól. 1896-ban 5500 fekete szavazatát figyelmen kívül hagyták.[3] Az 1900. évi népszámlálás kimutatta a jogfosztottság mértékét: az állam lakosságának 58%-át afro-amerikaiak tették ki (mintegy 782 509 lakos), akiknek nem volt semmilyen politikai képviseletük.[4]

Földrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Dél-Karolina földrajza

Dél-Karolina határai északról Észak-Karolina, délről és nyugatról Georgia, keletről pedig az Atlanti-óceán. Dél-Karolina 4 földrajzi egységre oszlik, melyek határai majdnem párhuzamosak az északkelet/délnyugati partvonallal.

Az állam alsó része a parti síkság („Lowcountry”), amely lapos és teljességgel üledék (homok, hordalék és agyag) alkotja, néhány helyen mocsaras. A partvidéken sós mocsarakat és tölcsértorkolatokat, valamint természetes kikötőket találunk, mint például Georgetown és Charleston. A partvonal szokatlan jellegzetessége a Karolina-öböl, amelynek eredete vitatott. Az egyik feltevés szerint „meteorit zuhany” hozta létre. A mintegy ovális öböl északnyugatról délkeletre orientálódik.

A parti síkság nyugati része a Sandhill (Homokdomb) vidéke, úgy is ismert mint Midland (Középföld). Az államnak ezen a területén a régi part maradványai is megtalálhatók, abból az időből amikor még a part víz alatt volt. A piedmont (felső állam) ősi lekopott röghegység maradványaiból áll. Általában dombos, vékony köves agyagos talajjal borított, s csak néhány helyen alkalmas a megművelésre. A korai próbálkozások, hogy a területet termőfölddé alakítsák, kudarcot vallott, s így ma ismét beültették erdővel. A piedmont délkeleti csücske egy meredek lejtős választóvonal, ahonnan a folyók nagy erővel sietnek a parti síkságra. Ezen a területen korábban felhasználták a víz erejét, malmokat építettek ide. A vízenergia miatt sok város nőtt ezen a területen, mint például Columbia. A nagyobb folyók hajózhatók egészen a meredek lejtőkig, így a fontos kereskedelmi útvonalak. Piedmont északnyugati része a „Foothill” (domb lábak).

Cherokee Parkway festői útvonat az autósok számára. Itt találhatjuk a Table Rock State parkot. Az állam északi részén húzódik a meredek lejtős Blue Ridge Mountain, amely az Appalache hegyláncolat része, s folytatódik északra Észak-Karolinában és délre Georgiaban. A legmagasabb pontja Dél-Karolinában a Sassafras Mountain, 1,085 méter magas.[5] Az állam felső részén találjuk a Table Rock State és a Caesars Head State parkokat. A Chattooga folyó Dél-Karolina és Georgia határán halad.

Földrengések csak ritkán fordulnak elő az államban. A legnagyobb gyakorisággal földrengés az állam délkeleti „sarkában” Charlestaon környékén fordul elő. A legnagyobb földrengés 1886. szeptember 1-jén történt, amely 60 embert megölt és a város nagy részét elpusztította.[6] 2007-ben egy 3-as erősségű földrengést a fővárosban mértek, amelynek a epicentruma Cayce közelében volt. Dél-Karolinában átlagban 1–15 földrengés van.

Tavai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Dél-Karolina tavainak összterülete kb. 1770 km². A legnagyobb tavak: Marion-tó 450 km², Strom Thurmond-tó 290 km², Moultrie-tó 240 km², Hartwell-tó 230 km², Murray-tó 200 km² Russel-tó 110 km², Keowee-tó 70 km², Wylie-tó 50 km², Wateree-tó 50 km², Greenwood-tó 50 km², Jocassee-tó 30 km².[7]

Éghajlat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Dél-Karolinának nedves szubtrópusi klímája van, de a magasabban fekvő helyeken ez kevésbé érződik, mint a partok mentén. Nyáron Dél-Karolina napközben forró és párás, az átlagos hőmérséklet 25-35 °C között van, de többnyire éjszaka 20 °C alá süllyed a hőmérséklet a partokon, míg a szárazföld belseje felé pedig 15 °C körüli a hőmérséklet. A téli időjárás már területenként változik az államban. A parti területeken a tél enyhe, átlagos 16 °C hőmérséklettel, mely éjszakára lehűlhet 5–8 °C-ra. A szárazföld belsejében a januári átlag hőmérséklet 5–10 °C. Az év folyamán a csapadék az egész államban bőséges. A part közelében nyáron kevesebb eső esik, míg a legcsapadékosabb időszak a márciusi hónap.

A havazás az állam területén nem jelentős. A part mentén átlag 2,5 cm esik, de az is előfordul – különösen a partvonal déli részén –, hogy mérhető havazást nem jelentenek. A belső területek egy kicsit több havat kapnak, de sehol az államban az év folyamán nem haladja meg a 15 cm-t. Havas eső gyakoribb mint a hóesés, kivéve Upstate északnyugati sarkában. Dél-Karolina hídjai előtt figyelmeztető tábla jelzi, hogy jeges a híd. Ami annyit jelent, hogy az út még nem fagyott a talaj hőmérséklet miatt, viszont a híd burkolata már jeges.

Az állam területén gyakoriak a trópusi ciklonok, főleg a hurrikán szezonban júniustól novemberig. A legveszélyesebb időszak augusztustól októberig, amíg a „Cape Verde” hurrikán szezon tart. 1954-ben az emlékezetes 4-es erősségű „Hazel” és 1989-ben „Hugo” nevű hurrikánok érték el az államot. Évente átlagosan 50 vihar van az állam területén, amely kevesebb mint az ettől délebbre fekvő területeken. A tornádó keletezése is kevesebb mint a Mexikói-öböl partján. A tornádó átlagos előfordulása kb. 14 az év folyamán.[8] Az államban előfordult legerősebb tornádó F-4-es erősségű volt, több megyében is.

Városai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Columbia, Charleston, Myrtle Beach.

Rock Hill[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kisebb ipari város, de textilipari üzemei jelentősek. A város a "barackövezet" egyik központja. Textil és barack a két fő termék.

Spartanburg[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nem messze a várostól van a Függetlenségi háború egyik híres csatatere, amely ma ugyancsak emlékpark; a Kings Mountain National Military Park. 1780 őszén ütközet folyt le itt az előrenyomuló angol csapatok és egy sebtiben összetoborzott, rosszul felfegyverzett, ki amerikai alakulat között. Egy nagyobb angol egység a hegyen foglalta el állását. A telepesek rohammal szétverték az egész egységet; az utolsó emberig megsemmisítették vagy elfogták az angolokat. Az itteni múzeumban diorámával mutatják be az ütközetet. A városban a BMW-nek van egy autógyára, ahol többek között a BMW X6-os is készül.

Sumter[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Sumter

Georgetown[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A partvidék nagy kikötővárosa. 1526-ban a spanyolok akartak állandó telepet létrehozni itt, de az indiánok elkergették őket a Winyah-öböl partjáról. A 18. században azonban a fehér embernek sikerült megvetnie a lábát. A gazdag mocsaras vizes talajon rizst és indigót termesztettek. Az egykor előkelő ültetvényes városban mindmáig fennmaradt jó néhány régi magánkastély, némelyikük még a függetlenségi harc korából. Ezeket a háború előtti házakat „antebellum” házaknak nevezik. A városban működik a világ legnagyobb papírgyára.

Greenville[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Greenville

Gazdaság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Gazdasági Értékelő Hivatal 2004-ben végzett felmérése szerint (U.S. Bureau of Economic Analysis) Dél-Karolina teljes termelése 136 billió dollár volt. A 2000. évi becslések szerint az egy főre jutó kereset 24 000 dollár volt, ami a nemzeti átlag 81%-a. A fő mezőgazdasági termékei a dohány, a baromfi, marha, tejtermékek, szójabab és disznó. Ipari termékei a textil áruk, vegyipari termékek, papír termékek, gépek, autók és alkatrészek, valamint a turizmus.

A vásárlási adó 6%, az élelmiszer után után 3%. A megyék 2%-kal növelhetik a kereskedelmi adót. A 85 évesnél idősebb polgárok 1% vásárlási adó kedvezményt kapnak. Az ingatlan adókat a helyi kormány Adóügyi Hivatala intézi és gyűjti be. Az adók mintegy kétharmadát a közoktatásra használják fel. Dél-Karolina 5% adót ró ki az gépjárművekre, motorkerékpárokra, hajókra, repülőgépekre a pillanatnyi piaci értékük alapján. A maximum kényelmi fogyasztási adó 300 dollár. Nincs örökösödési adó.

Annak ellenére, hogy Dél-Karolina nem engedélyezte a szerencsejátékot kaszinókban, jóváhagyta a pókergépek működését szerte az egész államban, amelyből évente megközelítőleg 2 billió dollár az állam költségvetésébe folyt be. Viszont egy 2000. július 1-jei határozat szerint az összes pókergépet kiiktatták az állam határain belül, amelyet minden tulajdonosnak végre kellett hajtania, különben július 8. után bűnvádi eljárást indítanak ellenük.[9]

Népesség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Dél-Karolina központi lakossága az állam székhelyén, Columbiában (Richland megyében) lakik.[10] A 2006-os népszámlálás szerint az állam lakóinak száma 4 321 249 volt, amely az előző évhez képest 1,7%-os, a 2000-es évhez viszonyítva pedig 7,7%-os növekedést mutat. Ez magában foglalja a természetes növekedést (97.715 fő) és az emigránsok számának növekedését is (115 084 fő). Más országból idetelepülők 36 401 fővel növelték az állam lakosságának számát. A 2000. évi népszámlálás alapján Dél-Karolina a 21. legnépesebb állam az 50 állam között.[11] A University of South Carolina's Arnold School of Public Health felmérése szerint 2000. és 2005. között külföldön születettek aránya gyorsabban nőtt, mint más államokban.[12] A konzorcium jelentése szerint a hispán lakosság száma több mint 400 000.[13]

Dél-Karolina lakosságának származás szerinti megoszlása: afro-amerikai 29,5%, amerikai 13,9%, angol 8,4%, német 8,4%, ír 7,9%. Mint a legtöbb déli államban, a történelem folyamán az afrikai rabszolgák és azok leszármazottai tették ki a lakosság legnagyobb hányadát, s csak a 20 század folyamán nőtt meg az állam fehér lakosainak száma, amikor a rabszolgák tömegesen vándoroltak el az államból, s helyüket fehér telepesek foglalták el. Az afro-amerikai lakosság többnyire a „Lowcountry” (Dél-Karolina alsó része) és „Midland” területén tömörül, ahol valaha a gyapot, rizs és indigó ültetvények domináltak. A 2000. év felmérései szerint a lakosság 6,6%-a 5 éven aluli, 25,2%-a 18 év alatti, és 12,1% 65 éves vagy idősebb volt. A nők aránya a teljes lakosság körülbelül 51,4%-a.

Vallás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Dél-Karolina, mint a legtöbb déli állam protestáns keresztény. Megoszlásuk a következő: keresztény 92%, protestáns 84% , déli baptista 45%, metodista 15%, presbiteriánus 5%, más protestáns 19%, római katolikus 7%, más keresztény 1%, más vallás 1%, nem vallásos 7%. Zsidó vallású lakosság több mint 300 éve él Dél-Karolinában.[14] 1830-ig Dél-Karolinának volt a legnagyobb zsidó lakossága Észak-Amerikában. A római katolikus vallás az északról ide települő emigránsok által növekszik.

Nevezetességek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Kis Csaba: Amerikai Egyesült Államok, Második, javított kiadás, Kossuth Nyomda, Budapest, 1982.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Dél-Karolina témájú médiaállományokat.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. quickfacts.census.gov. State and County Quick Facts. U.S. Census Bureau. (Hozzáférés: 2012. április 29.)
  2. Peter Kolchin, American Slavery: 1619-1877, New York: Hill and Wang, 1994, p.73
  3. Richard H. Pildes, "Democracy, Anti-Democracy, and the Canon", Constitutional Commentary, Vol.17, 2000, p.12, accessed 10 March 2008
  4. Historical Census Browser, 1900 US Census, University of Virginia, accessed 15 March 2008
  5. Elevations and Distances in the United States. U.S Geological Survey (29 April 2005). Retrieved on 2006-11-07.
  6. Abridged from Seismicity of the United States, 1568-1989 (Revised), by Carl W. Stover and Jerry L. Coffman, U.S. Geological Survey Professional Paper 1527, United States Government Printing Office, Washington: 1993.)
  7. South DAKOTAA SC - Lakes
  8. NOAA National Climatic Data Center. Retrieved on October 24, 2006.
  9. Video Poker Outlawed In South Carolina ^ Statement by the South Carolina Law Enforcement Division regarding the change of Video Poker Machine Laws (In PDF Format)
  10. South Carolina, State of (1984), S.C. Code of Laws, SECTION 1-1-680. Official State fruit., <http://www.scstatehouse.net/code/t01c001.htm>. Retrieved on 15 July 2007
  11. List of U.S. states by population density
  12. "The Economic and Social Implications of the Growing Latino Population in South Carolina," A Study for the South Carolina Commission for Minority Affairs prepared by The Consortium for Latino Immigration Studies, University of South Carolina, August 2007. Retrieved June 4, 2008.
  13. "The Economic and Social Implications of the Growing Latino Population in South Carolina," A Study for the South Carolina Commission for Minority Affairs prepared by The Consortium for Latino Immigration Studies, University of South Carolina, August 2007. Retrieved June 4, 2008., "Mexican Immigrants: The New Face of the South Carolina Labor Force," Moore School of Business, Division of Research, IMBA Globilization Project, University of South Carolina, March 2006.
  14. Elevations and Distances in the United States. U.S Geological Survey (29 April 2005). Retrieved on 2006-11-07. ^ South Carolina, State of (1984), S.C. Code of Laws, SECTION 1-1-680. Official State fruit., <http://www.scstatehouse.net/code/t01c001.htm>. Retrieved on 15 July 2007 ^ South Carolina, State of (1984), S.C. Code of Laws, SECTION 1-1-690. Official State beverage., <http://www.scstatehouse.net/code/t01c001.htm>. Retrieved on 15 July 2007, főképp Charleston[6]. (Abridged from Seismicity of the United States, 1568-1989 (Revised), by Carl W. Stover and Jerry L. Coffman, U.S. Geological Survey Professional Paper 1527, United States Government Printing Office, Washington: 1993.)