Sopron Division
|
|
Ezt a szócikket tartalmilag és formailag is át kellene dolgozni, hogy megfelelő minőségű legyen. További részleteket a cikk vitalapján találhatsz. |
A „Sopron Division” az 1956-os magyar emigráció történetének egy igen különös epizódja, mely érdekessége ellenére kevéssé ismert a magyar közvélemény előtt. A történet szereplői a soproni Erdőmérnöki Főiskola egykori hallgatói, akik az 1956-os forradalom következményeként Kanadában, Brit Kolumbia tartományban, Vancouver városában, a University of British Columbia keretében fejezték be Sopronban megkezdett tanulmányaikat és szereztek erdőmérnöki oklevelet.
Tartalomjegyzék |
Története [szerkesztés]
A kezdetek-Sopronban [szerkesztés]
Hazánkban az erdőmérnök-képzés nagy hagyományokra tekint vissza. A felvidéki Selmecbányáról a trianoni békeszerződés következtében a nagyhírű Bányászati és Erdészeti Akadémia Sopronba került. Itt tanultak azok az erdőmérnök-hallgatók, akik az 1956-os forradalom előestéjén, október 22-én az akkori SOTEX-kultúrházban tartott nagygyűlésen kimondták, hogy elegük van a sematikus ifjúsági szervezetből, s megalakították az Egyetemisták és Főiskolások Egységes Szervezetét a MEFESZ-t. Azt is kimondták, hogy egy igazságosabb, demokratikus, független Magyarországot akarnak. A városban gyorsan elterjedt a hír, hogy az egyetemisták megmozdultak. Másnap az "EGYÜTT A LENGYELEKKEL!" jelszó alatt a városon fegyelmezetten végig vonuló hallgatók sorai erőt, határozottságot és elszántságot tükröztek. Kiállásukkal elnyerték a soproni lakosság szimpátiáját. A forradalom ideje alatt a hallgatóság őrizte a gyárakat, üzemeket, a pékségeket, boltokat, a rendfenntartásban együttműködtek a rendőrséggel és a határőrséggel. Segítettek a segélyek fogadásában és elosztásában. Jórészt nekik köszönhető, hogy Sopronban az egyetemen és a városban egyaránt a rend és a nyugalom uralkodott a forradalom napjaiban. Mikor azt hitték, hogy minden rendben van és győzött a forradalom, akkor következett november 4-e. A hallgatók Nagycenk térségében kezdetleges fegyvereikkel várták a beözönlő szovjet csapatokat, de szerencsére harcra nem került sor. Mindez azonban elég volt ahhoz, hogy a megtorlástól tartva legtöbbjük úgy döntött, hogy átlép a határon. Az oktatók majdnem fele, a hallgatók jelentős többsége Ausztriába menekült, elhagyta az országot.
Félúton-Ausztriában [szerkesztés]
Az oktatók és hallgatók nagyobb része először Traiskirchenbe került, ahol méltatlan körülmények között, szalmán, ócska takarókkal takarózva töltötték az első éjszakát. Ebben a táborban kb. 220 erdőmérnök-hallgató és nagyjából 25 oktató, illetve jó néhány családtag tartózkodott. Mintegy 80 hallgató, aki rendfenntartóként működött Sopronban, és emiatt fegyverrel lépte át a határt, Klosterneuburgban került internálásra, mivel hadifogolyként kezelték őket. E csoportot később a Salzburg melletti Sitzenheim katonai táborba szállították át. A többi hallgatót és oktatót az osztrák kormány kisebb késlekedése és tanácstalansága után a Salzburgtól 50 km-re található Wolfgang-tó partján, Ferienhortban, illetve Stroblban helyezték el, azzal a szándékkal, hogy ott, ideiglenes jelleggel, folytathassák tanulmányaikat. Erre azonban a tábori körülmények nem voltak alkalmasak. Szerte Ausztriából ide toborozták az átszökött hallgatókat és tanárokat. Mindinkább kialakult a cél, hogy maradjanak együtt, és valahol megfelelő feltételek mellett indítsák újra az egyetemi oktatást. Megindult a hallgatók önszerveződése, újjáalakították az Ifjúsági Kört, és kiterjedt tárgyalásokat folytattak további sorsukról. A bizonytalansággal teli hetek után a döntő segítség Kanadából érkezett. Brit Kolumbia kormánya felajánlotta, hogy az ország egyik legjelentősebb egyetemén, a vancouveri University of British Columbián lehetőséget ad az oktatás folytatására. Roller Kálmán dékán és három hallgató (Grátzer Miklós, Krétai Ernő és Szalkai András) december 16-án kalandos körülmények között repülőn Kanadába utazott, hogy személyesen tájékozódjon a körülményekről. Roller dékán és Grátzer Miklós visszatérve részletesen beszámoltak a többieknek a látottakról. Sokan elbizonytalanodtak a hallottak miatt, mintegy másfélszáz hallgató és 6 oktató a hazatérést választotta, mások az Európában maradás mellett döntöttek. Így hát egy kb. 220 fős magyar csoport, hallgatók és néhány tanár családostól, 1956 szilvesztere előtt útra kelt. Az óév-búcsúztatót a behajózáskor, Liverpoolban élték át. Innen a legendás Empress of Britain hajó fedélzetén indultak Kanada felé, úgy, hogy az újév már az Atlanti-óceánon érte a csoportot.
Kanada, Vancouver [szerkesztés]
1957. január 8-án kötött ki a hajó St. John város kikötőjében, New Brunswick tartományban. Itt 11 napot töltöttek, majd vonattal indultak Vancouver felé. Végigvonatozva a hatalmas országon, január 24-én megérkeztek Kanada nyugati partjára, Vancouverbe. A megérkezést követően 3 hétig egy kényelmes katonai táborban kerültek elhelyezésre Abbotsfordban, majd február közepén Powell Riverbe költöztek át. Az ősz tanévkezdésig intenzív angoltanulással, a szerencsésebbek e mellett még munkával töltötték az időt. Szeptember közepétől először a Vancouver melletti Sea Islandbe költöztek, de ez messze esett az egyetemtől, így idővel a hallgatók albérleteket kerestek és találtak az egyetem közelében. Az oktatás a University of British Columbia Faculty of Forestry keretében megszervezett, önálló Sopron Division keretében indult meg. A Division majdnem teljes önállóságot kapott, a diákok magyarul folytathatták tanulmányaikat, ismerős oktatóiktól tanulhattak, természetesen a kanadai viszonyokhoz alkalmazott ismereteket. A Division indulásakor 28 oktató és egy irodai alkalmazott, valamint 196 hallgató kezdte meg a munkát. A beiratkozott hallgatókból 28-an 1958-ban, 70-en 1959-ben, 20-an 1960-ban és 23-an 1961-ben szereztek erdőmérnöki oklevelet. Még 1958-ban 56 hallgató távozott végzés nélkül. A diákok nyáron (lehetőség szerint) erdészeti munkahelyeken, elsősorban erdőbecslésben dolgoztak, hogy tandíjukat ki tudják fizetni. Rendszeresen megemlékeztek a magyar ünnepekről, illetve a forradalom évfordulójáról, igyekeztek a selmeci-soproni hagyományokat ápolni. Az egykori hallgatók közül a többség ma is Kanadában él. Nagy részük élete során az erdőgazdálkodásban, a faiparban vagy más rokon szakmákban dolgozott. De vannak, akik egészen más területen érvényesültek. Néhányan a rendszerváltás után visszatértek Magyarországra. A volt diákok egy-egy csoportja, olykor száznál is többen, jeles alkalmakkor ma is találkozik Vancouverben, vagy pedig együtt jönnek haza, ahol persze útba ejtik Sopront is. Az 1956. november 4-én emigrált hallgatók és oktatók ünnepélyes visszafogadására 1990. november 4-én került sor Sopronban, az ősi Alma Materben. A kanadai diákok egy emléktáblával ajándékozták meg az egyetemet, mely ma az egyetemi főépület aulájában található.
Érdekességek [szerkesztés]
- A magyar társadalmat a kommunizmus éveiben évtizedeken keresztül félretájékoztatták a kivándorolt hallgatók sorsát illetően. Nagy szerepet játszott ebben a kurzus ünnepelt írójának, Szilvási Lajosnak a valóságtól elrugaszkodott regénye, a „Bujkál a Hold” és az „Egyszer-volt szerelem” címmel megjelent könyvek.
- A Sopron Division egykori hallgatói, oktatói „Kapocs” címmel időszaki kiadványt jelentetnek meg, amelyben követik egymás sorsát, visszaemlékezéseket, beszámolókat jelentetnek meg.
- Az egykori diákok és tanárok közül Roller Kálmán dékán és Adamovich László professzor a Nyugat-Magyarországi Egyetem díszpolgára kitüntetést, Kozák Antal, Sziklai Oszkár, Grátzer Miklós, Ifjú Géza, Bódig József és Balatinecz János a tiszteletbeli doktor (doctor honoris causa) kitüntetést nyerte el a Sopron Division tagjai közül szeretett Alma Materétől.
- A Nyugat-Magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kara a Vancouverben kiadott diplomákat a magáéval egyenértékűnek fogadja el, és a tanévnyitó ünnepi kari tanácsüléseken a diploma keltének 50. évfordulóján tiszteletdiplomát (arany oklevél) ad át a Sopron Division keretében végzett hallgatóknak.
Forrás [szerkesztés]
- Roller K. ((2001): "…Mi is voltunk egyszer az Akadémián" Soprontól Vancouverig 1956-2000. Budapest
- http://quercus.emk.nyme.hu/oee/texts/elso/kato.htm

