Sobibóri megsemmisítőtábor

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Sobibóri koncentrációs tábor szócikkből átirányítva)
Sobibóri megsemmisítőtábor
Ország Lengyelország
Nemzetiszocialista Németország
TelepülésGmina Włodawa
NévadóSobibór
Elhelyezkedése
Sobibóri megsemmisítőtábor (Lengyelország)
Sobibóri megsemmisítőtábor
Sobibóri megsemmisítőtábor
Pozíció Lengyelország térképén
é. sz. 51° 26′ 49″, k. h. 23° 35′ 39″Koordináták: é. sz. 51° 26′ 49″, k. h. 23° 35′ 39″
A Wikimédia Commons tartalmaz Sobibóri megsemmisítőtábor témájú médiaállományokat.
Koncentrációs táborok és gettók a megszállt Lengyelországban

A sobibóri megsemmisítőtábor a náci Németország által a Sobibór falutól nem messze lévő területen, 1942 májusától 1943 végéig működtetett megsemmisítőtábor volt. Az eredetileg SS-Sonderkommando Sobibór névre hallgató tábor a Reinhard hadművelet része volt. Lengyel, francia, német, holland, csehszlovákiai és orosz zsidókat deportáltak a lágerbe, s nagy részüket gázkamrákban meggyilkolták. Egyes források szerint körülbelül 200 000 embert öltek meg a táborban.[1]

Története[szerkesztés]

1940-ben a nácik 16 munkatábort hoztak létre Lengyelország lublini kerületében. Ezt a területet mezőgazdasági központnak tervezték. A krychówi koncentrációs tábort leszámítva, ezekben a táborokban például iskolákban, gyárakban, farmokon tartották fogva az embereket. Krychów, amelyet a második világháború előtt építettek, volt a legnagyobb a 16 tábor közül. Ezt fogolytábornak szánták a lengyel bebörtönzöttek számára.

A sobibóri megsemmisítőtábort 1942-ben hozták létre, közel a munkatáborokhoz.[2] Egy 40 kilométeres vasúti szárnyvonal kötötte össze a területet a fővasútvonallal. A tábor építése 1942 márciusában kezdődött meg, ugyanakkor, amikor a bełżeci tábor üzemképessé vált a megsemmisítésre. A tábor építésére munkásokat a környező városokból falvakból rendeltek, ám a munkálatok oroszlánrészét a Sonderkommando végezte, Richard Thomalla irányításával. A Sonderkommando egy 80 zsidóból álló csoport volt, amelyet a közelben lévő gettóban élőkből hoztak létre. Egy, a trawiniki koncentrációs táborban edződött osztag felügyelte őket. A munkálatok befejezése után, a Sonderkommando tagjait főbe lőtték.[3] 1942 áprilisában kísérleti elgázosításokra került sor. Körülbelül 25 zsidót hoztak erre a célra Krychówból. Christian Wirth, a bełżeci tábor parancsnoka, s a Reinhard hadművelet felügyelője külön erre az eseményre érkezett a táborba.[4]

Heinrich Himmler Franz Stangl SS-Obersturmführert jelölte ki a tábor parancsnokává. Stangl 1942. április 27-től 1942 augusztusáig töltötte be ezt a posztot.[5] Stangl szerint Odilo Globocnik[6] kezdetben azt állította, hogy Sobibór egy, a hadsereg ellátására létrehozott tábor, s a tábor igazi rendeltetésére Stangl csak akkor jött rá, mikor megtalálta a gázkamrákat, az erdőben elrejtve. Globocnik elmondta neki, hogy ha zsidók "nem dolgoznak elég keményen", minden joga megvan ahhoz, hogy meggyilkoltassa őket, s ő (Globocnik) majd küld újakat. Stangl először áttanulmányozta bełżeci tábor működését, amely már megkezdte a megsemmisítést. Ezután felgyorsította a sobibóri tábor befejezését.[7] 1942 májusában teljesen működőképessé vált, s megkezdték az elgázosításokat. Vonatok érkeztek a vasútállomásra, s a deportált zsidóknak azt mondták, hogy egy tranzittáborban vannak, majd utasították őket, hogy vetkőzzenek le, és adják át értékeiket. A 100 méter hosszú „Mennyek útján” (Himmelstrasse) vezették őket a gázkamrákba, hol szénmonoxiddal végeztek velük. SS-Oberschartführer Kurt Bolender perében erről így szólt:

„ Mielőtt a zsidók levetkőztek volna, Oberscharführer Hermann Michel beszédet intézett hozzájuk. Ezeken az alkalmakon fehér kabátot viselt, hogy orvos benyomását keltse. Michel bejelentette a zsidóknak, hogy munkára fogják küldeni őket. Ám ezelőtt le kell mosdaniuk, s fertőtlenítésen kell átesniük, hogy az esetleges betegségek terjedését megakadályozzák. Miután levetkőztek, a zsidókat egy „csatornán” vitte keresztül egy SS katona négy-öt ukránnal, akik noszogatták, siettették a vonulókat. Miután minden zsidó a gázkamrában volt, az ukránok becsukták az ajtót. Az elgázosító berendezést a korábbi szovjet katona, Emil Kostenko és a német sofőr, Ercih Bauer kapcsolta be. Az elgázosítás után az ajtókat kinyitották, s a hullákat a Sonderkommando eltávolította. ”
– Yitzhak Arad, Belzec, Sobibor, Treblinka: The Operation Reinhard Death Camps, p. 76. Indiana University Press, 1987.

A helyi zsidókkal rendkívül kegyetlenül bántak, külföldi társaikkal ugyanakkor képmutató udvariassággal. A westerborki holland zsidóknak kényelmes utazásuk volt: a vonaton zsidó orvosok és nővérek kísérték őket, nem volt étel- vagy gyógyszerhiány. Sobibór nem tetszett valódi veszélyforrásnak.[8]

Az áldozatok között volt a 18 éves Helga Deen, akinek naplóját 2004-ben megtalálták; az író Else Feldmann; tornászok, mint például Helena Nordheim, Ans Polak és Jud Simons; a bűvész Michel Vellemann.[9] A női foglyokat sokszor szexuálisan bántalmazták, mielőtt végeztek velük. Például két osztrák színésznőn azok meggyilkolása előtt csoportos nemi erőszakot követtek el az SS-ek. A „gázmester” Erich Bauer tanúskodott erről:

„ Azzal vádoltak, hogy felelős vagyok a két zsidó lány, Ruth és Gisella haláláért, akik az úgynevezett erdészházban laktak. Mint ismeretes, ez a két lány az erdészházban lakott, s rendszeresen látogatták őket az SS-ek. Orgiákat ültek. Ezekben részt vett Kurt Bolender, Hubert Gomerski, Karl Ludwig, Franz Stangl, Gustav Wagner és Karl Steubel. A fölöttük lévő szobában laktam, s ezek miatt az orgiák miatt rendszeresen nem tudtam elaludni. ”
– Yitzhak Arad (1987). Belzec, Sobibor, Treblinka: The Operation Reinhard Death Camps, Bloomington: Indiana University Press, pp. 116–117.

Felépítése[szerkesztés]

A tábort négy részre osztották. A helyőrségi körlethez tartoztak a főbejárati kapuk, s a vasúti platform, ahol az áldozatokat kiszállították a vonatokból. A parancsnoki szállás balján az őrház, jobbján a fegyverraktár, szemben vele pedig a platform volt.[5]

Az egyes számú tábort a nyugati részen hozták létre, a helyőrségi körlet mögött. Szökés ellen biztossá az extra szögesdrótkerítés, és egy vízzel teli árok tette. Az egyetlen kijárat a körletbe vezető kapu volt. Ebben a táborrészben laktak a zsidó foglyok, s itt volt a fogolykonyha is. Minden fogolynak körülbelül egy négyzetméter alvóhelye volt.[5]

A második tábor egy nagyobb részleg volt, itt helyezkedtek el a mindennapi élethez és a gyilkolási folyamathoz szükséges szolgáltatások. 400 fogoly, köztük nők dolgoztak itt. Itt raktározták az áldozatoktól elvett tárgyakat, a levágott hajat, ruhákat, ételeket, aranyat, és egyéb értékeket. A zsidókat itt vetkőztették le, vágatták le a hajukat. A ruhákat átvizsgálták, az okmányokat elégették a közeli kemencében. Az áldozatok utolsó lépéseiket egy szögesdrótokkal körülvett úton tették. Ez volt az úgynevezett "Út a mennyországba", s közvetlenül a gázkamrákba vezetett. Ebben a lágerben volt még a fő adminisztrációs iroda is.[5]

A hármas táborban gyilkolták meg az áldozatokat. A tábor északnyugati részén volt található, s csupán két úton lehetett ide eljutni, a kettes táborból. A láger alkalmazottai egy kis ajtón juthattak be. Az áldozatok bejárata közvetlenül a gázkamrákba vezetett, s a bejárat feletti rész virágokkal, illetve Dávid-csillaggal volt kidekorálva.[5]

2013 májusában régészek, a hármas tábor közelében folytatott ásatások során feltártak egy menekülésre szolgáló alagutat, egy szabadtéri krematóriumot, emberi csontváz maradványokat. Ezenkívül találtak még egy meggyilkolt zsidó gyerekhez tartozó dögcédulát, s egy anyagot, amely minden valószínűség szerint emberi vér.[10] Nem sokkal később lengyel és izraeli kutatók pontosan bemérték a gázkamrák helyét.[11]

A felkelés[szerkesztés]

A sóbibóri táborban került sor az egyik sikeres felkelésre a nácik ellen. A náci táborok életében összesen két sikeres felkelés volt, egy a sobibóriban, egy pedig Treblinkában, 1943. augusztus 2-án.

A szóbeszéd a tábor közeli leállításáról 1943 tavaszán kezdődött terjedni, amikor a bejövő transzportok száma csökkenni kezdett. Feljegyzések a bełżeci koncentrációs tábort túlélő, s a meggyilkolás céljából Sobibórba szállítottak előrevetítették, mi fog történni, ha a tábort felszámolják. A szóbeszéd hamisnak bizonyult, sőt egy döntés a tábor kibővítéséről szólt 1943 nyarán. Ennek ellenére a lengyel foglyok által szervezett földalatti mozgalom célja a táborból való megszökés volt.[12]

1943 szeptemberében a mozgalom váratlanul erősítést kapott, a szovjet deportáltak megérkezésének köszönhetőben. Néhányan ezek közül csatlakoztak a szervezkedéshez, hogy katonai tapasztalatukkal segítsék azt.[12]

1943. október 14-én a lengyel Leon Feldhendler és a szovjet Alekszandr Pecserszkij által vezetett földalatti mozgalom tagjai 11 SS tisztet és néhány őrt gyilkoltak meg. Bár a terv az volt, hogy az összes SS-t megölik és ezután hagyják el a főkapun át a tábort, a gyilkosságokra felfigyeltek, s a foglyoknak pergőtűz mellett kellett futni az életükért. A 600 fogolyból körülbelül 300 menekült el az erdőkbe.[5]

Csupán 50-70 szökevény élte túl a háborút.[13] Néhányan az aknamezőkön robbantak fel, s voltak, akiket elfogtak, majd kivégeztek. A túlélők nagy része elrejtőzve vészelte át az időszakot. Napokkal a lázadás után Heinrich Himmler elrendelte a tábor bezárását, az építmények lerombolását, s fák ültetését a területen.[5] A gázkamrákat lerombolták, s a maradványait aszfalttal takarták el, ezáltal azt a látszatot keltették, mintha az út része volna.[14] 2014-ben négy gázkamrát tártak fel régészek.[15]

Az áldozatok[szerkesztés]

Az Amerikai Holokauszt Emlékmúzeum szerint körülbelül 167 000 embert gyilkoltak meg a sobibóri táborban. Más becslések az áldozatok számát 300 000-re teszik. A Holland Sobibor Alapítvány számításai szerint 170 165 ember halt meg itt. Gyakorlati okokból lehetetlen a táborban meggyilkoltak listáját létrehozni. A nácik nem csak a földi javaiktól fosztották meg a zsidókat, hanem megpróbálták létezésük minden nyomát eltüntetni.[16][17]

Lásd még: A sobibóri megsemmisítőtábor fogylai (kategórialap)

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Sobibór extermination camp című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ Raul Hilberg. The Destruction of the European Jews. Yale University Press, 1985, p. 1219. ISBN 978-0-300-09557-9
  2. ↑ Aktion Reinhard Camps. Sobibor Labour Camps. 15 June 2006. ARC Website.
  3. ↑ Yitzhak Arad (1987). Belzec, Sobibor, Treblinka: The Operation Reinhard Death Camps, Bloomington: Indiana University Press, p. 30.
  4. ↑ Arad, Yitzhak: Belzec, Sobibor, Treblinka: the Operation Reinhard death camps. Bloomington: Indiana University Press 1987, p. 184.
  5. ↑ a b c d e f g Lest we forget (14 March 2004), Archivált másolat. [2005. március 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. október 7.) The Holocaust. Hozzáférés ideje: May 17, 2013.
  6. ↑ (1904–1945) Osztrák náci vezető, SS tiszt. Vezető szerepe volt a lengyel zsidóság kiirtására kidolgozott Reinhard hadműveletben.
  7. ↑ Christian Zentner, Friedemann Bedürftig. The Encyclopedia of the Third Reich, p. 878. Macmillan, New York, 1991. ISBN 0-02-897502-2
  8. ↑ As part of the misrepresentations and concealment of the death camp horrors, when arriving to the camp, the Dutch Jews were ordered to write "calming letters" to their relatives in Netherlands, with false details about the "nice" welcoming and conditions. Right after that, they were taken to the gas chambers. Sobibor (lengyel nyelven). Muzeum Byłego Hitlerowskiego Obozu Zagłady w Sobiborze. Museo.pl, Chełm, 2013 (Hozzáférés: 2013. június 7.)
  9. ↑ Michel Velleman (Sobibór, 2 juli 1943). Digitaal Monument Joodse Gemeenschap in Nederland. Joods Monument, 2013 (Hozzáférés: 2013. május 17.)
  10. ↑ Archeologists find escape tunnel at Sobibor death camp. Haaretz.com.
  11. ↑ Justin Huggler, Berlin: Gas chambers discovered at Nazi death camp Sobibor. Daily Telegraph, 2014. szeptember 18. (Hozzáférés: 2014. szeptember 20.)
  12. ↑ a b Preparation - Sobibor Interviews. NIOD, 2009
  13. ↑ Schelvis, Jules. Sobibor: A History of a Nazi Death Camp. Berg, Oxford & New Cork, 2007, p. 168, ISBN 978-1-84520-419-8.
  14. ↑ http://www.huffingtonpost.com/2014/09/18/archaeologists-sobibor_n_5843846.html
  15. ↑ http://www.washingtonpost.com/news/morning-mix/wp/2014/09/19/archaeologists-unearth-hidden-death-chambers-used-to-kill-a-quarter-million-jews-at-notorious-camp/
  16. ↑ Sobibor: Chronology at the USHMM
  17. ↑ History Sobibor Archiválva 2014. április 7-i dátummal a Wayback Machine-ben at the Dutch Sobibor Foundation.

Források[szerkesztés]

Commons:Category:Sobibór extermination camp
A Wikimédia Commons tartalmaz Sobibóri megsemmisítőtábor témájú médiaállományokat.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Sobibóri_megsemmisítőtábor&oldid=26698231”