Sinclair Spectrum

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Sinclair ZX Spectrum egy személyi számítógép volt, melyet 1982-ben bocsátott ki a Sinclair Research az Egyesült Királyságban. Mikroprocesszora, a Zilog Z80-as 3,50 MHz-en futott. Az eredeti Spectrum 16 kB vagy 48 kB memóriával (RAM) rendelkezett (a bővítéshez rendelkezésre állt kiegészítő). A gép hardverét Richard Altwasser tervezte, a szoftvert pedig Steve Vickers, aki a Sinclair BASIC-et kifejlesztő Nine Tiles Ltd-nél dolgozott. A gép formáját Rick Dickinson alkotta meg. A számítógépet eredetileg a ZX80 és ZX81 család elnevezését követve ZX82-nek kívánták hívni, ám a Sir Clive Sinclair, a gép színes képességeit hangsúlyozandó, a Spectrum nevet választotta.

ZX Spectrum
ZX Spectrum+ külső joystickillesztővel

Leírás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kijelzőként a tévét lehetett használni. Gumibillentyűin a Sinclair BASIC-kulcsszavai voltak, a gépelés könnyítése érdekében gyorsbillentyűként működve: a G billentyűt lenyomva például – programozási üzemmódban – a GOTO (menj) BASIC-utasítás jelent meg a képernyőn. A programokat és adatokat hagyományos audiokazettán lehetett tárolni. (Egy mai COD4 betöltése kb. 480 napig tartana, és kb. 7670db 90 perces kazettára férne rá.)

A Spectrum videomegjelenítési képességei megfelelőek voltak a saját idejében, bár mai szemmel nézve a felbontás igen kezdetlegesnek tűnhet. Karakteres módban 32 oszlopban 24 sor volt látható, 8 színből lehetett választani, amelyeknek normál és fényes (bright) üzemmódjuk volt, így összesen 15 árnyalat állt rendelkezésre (a fekete fényes árnyalata is fekete). Grafikus üzemmódban 256 × 192 pixeles felbontása volt, ugyanannyi színnel, mint karakteres módban. A Spectrum igen sajátos módon, egy 32 × 24-es négyzethálóban kezelte a színeket, külön a szövegtől vagy a grafikai adatoktól, de ugyanakkor egy karaktercellában továbbra is csak két színt lehetett megjeleníteni, amitől egyes játékoknál furcsa színátfolyásokat lehetett megfigyelni.

A Spectrum volt az első népszerűbb személyi számítógép az Egyesült Királyságban, hasonló jelentőségű, mint a Commodore 64 az Amerikai Egyesült Államokban (a C64 volt a fő riválisa a Spectrumnak Angliában is). Továbbfejlesztett változata jobb hanggal és grafikai képességekkel TS2068 néven jelent meg az USA-ban a Timex cég gyártásában.

Típusok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

ZX Spectrum (1982)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első Spectrumot a Sinclair 1982-ben dobra piacra, és 16 kB-os, illetve 48 kB-os memóriakiszerelésben volt kapható. Mindkét modell 16 kB ROM-mal rendelkezett, és a tulajdonosok számára a gép kis mérete és gumis billentyűzete vált emlékezetessé. A 16 K-s modellhez a hátsó bővítő interfészen keresztül egy 32 kB-os külső RAM-modult lehetett csatlakoztatni, de később egy belső, 32 kB-os RAM-bővítést is kiadtak. A belső bővítés 8 darab DRAM-ból és egy pár TTL chipből állt. Ahogy az már a ZX81 esetében is többször megtörtént, a külső RAM-bővítő könnyen kilazult, és ilyenkor a gépet gyakran figyelmeztetés nélkül kiakasztotta a lötyögő bővítő.

ZX Spectrum+ (1984)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 48K-s Spectrumot a gumiharangok felett műanyag billentyűzettel, passzív hűtéssel és egy reset gombbal látták el. A doboz robusztusabb benyomást keltett, a space billentyű végre a helyére került, de a billentyűzet a műanyag gombok és a gumiharangok alatt ugyanolyan mérsékelten megbízható darab mint a ZX-81-en. Amiben tartósabbnak bizonyult, mint a gumibillentyűs Spectrum, az annyi volt, hogy a műanyaggombokról kevésbé volt hajlamos lekopni a festék.

ZX Spectrum 128K (1986)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Sinclair ZX Spectrum 128K (1986)

A 128 K-s változat volt a Sinclair cég utolsó Spectrum-modellje (bár a gépet a spanyol Investronica fejlesztette ki). Az új gép egy AY-3-812 chip révén háromcsatornás hangot, továbbá 128 kB memóriát, MIDI-csatolási lehetőséget, egy RS-232 soros portot és egy RGB-monitorkimenetet kapott.

A 128 K-s modellben egy második 16 kB-os ROM-chip is helyet kapott, amelyben az új, 128 K programszerkesztő lapult, illetve egy olyan belső memóriaegység, amely a Z80-as processzor 64 K-s memóriakorlátait tudta megkerülni.

ZX Spectrum +2 (1986)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

ZX Spectrum +2 (1986)

Nem sokkal azután, hogy 1986-ban az Amstrad megvásárolta a Sinclair Researchöt, megjelent a ZX Spectrum +2. A gép új színes szürke borítást kapott, így ránézésre is különbözött az előző Spectrumoknál megszokott feketétől. A gépházban elfért az új billenőrugós billentyűzet, két joystick-port és egy „Datacorder” névre keresztelt beépített magnetofon, akárcsak az Amstrad CPC 464-nél. A magnetofontól, billentyűzettől és gépháztól eltekintve a +2 gyakorlatilag megegyezett a 128 K-val. Angliában különböző pack-okban árulták (például: fénypisztollyal, james bond pack)

ZX Spectrum +3 (1987)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

ZX Spectrum +3 (1987)

Az Amstrad a +2-nek elkészítette egy lemezes változatát is. A 3 colos floppy meghajtót az Amstrad CPC 6128-ban is használták. A legtöbb változatban tervezési hiba miatt a hang nagyon torz volt, amelyet a 4.1-es verziójú ROM-mal javítottak ki. A Spectrum +3 volt az egyetlen ilyen gép, amelyen külső hardver nélkül futott a CP/M operációs rendszer.

A +3-ban további két 16 K-s ROM is helyet kapott, amelyek végül két 32 K-s chipen helyezkedtek el. Az egyikben a 128 K új ROM-ja futott, a másikon pedig a +3 operációs rendszere.

A mélyreható változtatások miatt több kompatibilitiási probléma is felütötte a fejét.

  • A külső csatlakozóról több érintkező is hiányzott, amitől nagyon sok külső eszköz kiakadt, bár egy ügyes szerkezettel egyes modelleknél ezen házilag lehetett javítani.
  • Egy nem létező I/O port olvasásakor többé nem az utolsó attribútumot adta vissza, amitől egyes játékok, mint például a Sabre Wulf, nem működtek.
  • A RAM-chipek időzítési konfliktusa miatt bizonyos gyors színváltások nem sikerültek.

ZX Spectrum +2A / +2B (1987)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

ZX Spectrum +2A

A +2A-t az Amstrad azért készítette, hogy homogenizálja a cég termékválasztékát. Bár a házon a „ZX Spectrum +2” szöveg szerepelt, a +2A/B könnyen megkülönböztethető az eredeti +2-től, mivel a gép háza ismét a szokásos Spectrum-fekete színt kapta.

A +2A-t az Amstrad +3 4.1-es ROM-mal ellátott változatából készítették. Az új alaplapon jelentősen csökkentették a chipek számát, mivel sokat egy új, alkalmazás-specifikus integrált áramkörbe (ASIC) vontak össze. A +2A-ból kikerült a +3 floppy meghajtója, illetve az ezzel kapcsolatos hardvereszközök, és az eredeti +2-höz hasonlóan egy belső magnetofont kapott. Az Amstrad azt tervezte, hogy egy kiegészítő lemezes meghajtót is fog majd a +2A/B-hez készíteni, de erre már nem került sor.

A +2A és B közötti különbség csupán annyi, hogy az előbbit Hongkongban, az utóbbit pedig már Tajvanon gyártották.

Klónok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Timex Sinclair 2068 (1983), a negyedik, utolsó modell

A Sinclair a Spectrum tervezési licencét átadta az amerikai Timex cégnek, amely azonban saját, nagyrészt a Spectrummal nem kompatibilis változatait készítette el.

Az Egyesült Királyságban a Miles Gordon Technology (MGT) elkészítette a Spectrum leszármazottjaként beharangozott SAM Coupét, ám addigra már az Amiga és az Atari ST olyan jelentős piaci előnyhöz jutott, hogy az MGT csődbe került.

A Spectrumnak szép számmal készültek nem licencelt klónjai, kifejezetten Kelet-Európában és Dél-Amerikában. Ezen klónok egy részét a mai napig is gyártják, például a Peters Plus Ltd. Sprinter modelljét. A szovjet/orosz klónok közé tartozik a Hobbit, a Pentagon és a Scorpion. A brazil Microdigital készítette többek között a TK-90X és a TK-95 modelleket. Romániában a Tim-S és a HC-85 klónok készültek.

Kiegészítők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Spectrum-kiegészítők közül sokat maga a Sinclair értékesített – a Spectrum megjelenésekor már volt használható nyomtató, mivel a gép a ZX81 kommunikációs protokollját örökölte. Az Interface 1 csatolásával a gép egy sztenderd RS-232-es soros portot, egy saját formátumú helyi hálózati portot és egy Microdrive csatolót kapott. (A Microdrive egy végtelenített szalagú kazettás tároló volt, amelyből az Interface 1 akár egyszerre nyolcat is tudott csatlakoztatni. A gyors, bár egy kicsit megbízhatatlan háttértárolót később a Sinclair QL-ben is használták – és bár a két eszköz elektronikailag megegyezett, a QL által használt fájlformátum logikailag különbözött a Spectrumétól.) A Sinclair emellett elkészítette az Interface 2-t, amely két joystickporttal és egy ROM-kártya-porttal bővítette a Spectrum képességeit.

Az angol piacon a hivatalos Sinclair-kiegészítők mellett még számtalan illesztőt lehetett kapni. A leghíresebbek közé tartozik a Kempston joystickillesztő, a Currah Microspeech beszédszintetizátor és a Romantic Robot Multiface nevű memórialementő és disassembler egysége. Többféle lemezmeghajtót is lehetett csatlakoztatni, például a Miles Gordon-féle DISCiPLE és PlusD egységeket. Az 1980-as évek közepe felé Nagy-Britanniában a Micronet800 cég egy Prestel névre keresztelt online hálózati szolgáltatást indított be, amelyhez ZX Spectrumokat lehetett csatlakoztatni. A szolgáltatás bizonyos szempontokból az internethez is hasonlítható volt, de zárt szabványokon alapult, és használatáért előfizetési díjat számoltak fel.

Szoftver[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Spectrum családhoz több mint 20 000 programot lehetett használni. A gép hardverkorlátai ellenére a szoftverválaszték meglehetősen széles körű volt – léteztek fordítóprogramok, szövegszerkesztők, adatbáziskezelők, rajzprogramok és természetesen játékok. A mai kor leghíresebb játékfejlesztői közül többen a ZX Spectrumon kezdték el az azóta magasra ívelt pályafutásukat:

A Spectrumra írt szoftvereket audiokazettákon terjesztették. A szoftvert változó magasságú hangokkal képezték le, és egy program betöltése hangra hasonlított egy mai modem által kiadott hangokra. Egy átlagos 48 K-s program nagyjából 5 perc alatt töltődött be. A Spectrumot úgy tervezték, hogy szinte bármilyen kazettás magnetofonnal működjön, és az eltérő hangminőségek ellenére a programok betöltése meglehetősen megbízható volt.

A kazettákon túl a szoftvereket forráskód formájában a nyomtatott médiában, magazinokban vagy könyvekben is terjesztették. A forrás nagyrészt a Spectrum saját BASIC programozási nyelvében volt – az olvasó aprólékosan begépelte a programot, kazettára mentette és később is felhasználhatta. A BASIC-ben írt programok általában egyszerűbbek és lassabbak voltak a gépi kódban írtaknál, és általában csak legfeljebb kezdetleges grafikával rendelkeztek.

Magyarországon és más kelet-európai országokban emellett egyes Spectrum-programokat a informatikával foglalkozó műsorok a televízión keresztül sugároztak – ilyenkor a tévékészülék fülhallgatójára lehetett egyenesen rádugni a Spectrumot vagy egy felvételre állított magnetofont, és az adás végén hangjelként leadott programokat lehetett a gépbe beolvasni vagy magnetofonra venni. (Hazánkban ez 1986-tól pár évig volt, nem csak tévé hangcsatornáján, hanem rádión keresztül is. Először egy kis teljesítményű adóval Budapesten, majd a 3. műsorban [Bartók, az OIRT sávban].)

Mivel a kazetták élettartama korlátozott, az utóbbi években a spectrumos szoftverek nagy részét bedigitalizálták és letölthetővé tették. A programok digitalizálásához használt szoftverek közül a legnépesebb talán a Taper, mivel segítségével egy egyszerű magnetofont lehet egy Sound Blaster kártya bemenetéhez kapcsolni. Régebbi gépeknél még egy házi készítésű párhuzamos port átalakítót is lehetett használni. A digitális formátumú Spectrum-programot ezután a manapság használt platformok szinte mindegyikére elkészített emulátorral lehet lefuttatni.

A Spectrumnak a mai napig is széles körben vannak rajongói. Mivel a gép viszonylag olcsó és könnyen programozható volt, a mai kor sok programozója és technológia iránti rajongója a Spectrummal kezdte, ezért még most is nosztalgiával emlékezik vissza a „régi szép időkre”. A Spectrum hardverkorlátai különleges kreativitást követeltek meg a játékíróktól, ezért egyes Spectrum-játékok még a mai világban is élvezhetőek.


Műszaki adatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • CPU
  • Memória
    • 16 KB ROM (BASIC: Spectrum 48K, +)
    • 32 KB ROM (BASIC, Editor: Spectrum 128K, +2)
    • 64 KB ROM (BASIC, Editor, szintaktikai ellenőrzés, DOS: Spectrum +3, +2A, +2B)
    • 48 KB RAM (Spectrum 48K, +)
    • 128 KB RAM (Spectrum 128K, +2, +3, +2A, +2B)
  • Képernyő
    • Szöveges üzemmódban: 32 × 24 karakter
    • Grafikai üzemmódban: 256 × 192 pixel, 15 szín (8 × 8 pixelenként két szín)
  • Hang
    • Csipogó (1 csatorna, 5 oktáv: Spectrum 16/48/+-nál belső hangszóró, a többieknél a tévékimeneten át)
    • AY-3-8912 chip (3 csatorna, 7 oktáv: Spectrum 128, +2, +2A, +3)
  • I/O
    • Z80 busz (ki/be)
    • Magnetofon (audio, ki/be)
    • RF modulátoros televízió (ki)
    • Külső numerikus keypad (csak a spanyol Spectrum 128-nál)
    • RS-232, MIDI kimenet, RGB kimenet, joystick: Spectrum 128, +2, +2A, +3)
  • Háttértároló
    • Külső kazettás magnetofon
    • Beépített magnetofon (Spectrum +2, +2A)
    • Beépített 3" floppymeghajtó (Spectrum +3)

Kapcsolódó szócikk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyarul[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Angolul[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Oroszul[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]