Silberfuchs hadművelet

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Silberfuchs („Ezüstróka”) hadművelet
II. világháború
Silverfox1.jpg
Az I./Panzer-Abt.z.b.V.40[1] egyik gépjárműoszlopa Murmanszk felé menetben 1941 nyarán
Dátum 1941. június–július
Helyszín Lappföld
Eredmény szovjet győzelem
Harcoló felek
Flag of German Reich (1935–1945).svg Németország
Flag of Finland.svg Finnország
Flag of the Soviet Union.svg Szovjetunió
Parancsnokok
Nikolaus von Falkenhorst tábornok Roman Panyin tábornok

Az Unternehmen Silberfuchs (magyarul: „Ezüstróka” hadművelet) német hadművelet volt a második világháború idején, mely céljául finn területről kiindulva Murmanszk szovjet kikötőjének elfoglalását tűzte ki.

Tervezés és felkészülés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1940 júliusa óta Németország – felkészülve a szovjet-finn háború kiújulására – a Renntier (Rénszarvas)-hadművelet keretében tervezte a petsamói nikkelbányák elfoglalását. A Birodalom 1940 szeptemberétől fogva lehetőséget kapott, hogy csapatokat és utánpótlást szállítson Észak-Finnországon át. 1941 januárjában Erich Buschenhagen német tisztet Finnországba küldték, hogy a házigazdákkal megvitassa egy finn irányítás alatt végrehajtandó, a Szovjetunió ellen irányuló közös német-finn katonai együttműködés lehetőségét. Február végén Buschenhagen felhatalmazást kapott, hogy összehangolt hadmozdulatokról tárgyaljon Helsinkiben. A katonai együttműködési megállapodásnak köszönhetően a németek előkészítették norvégiai haderejük zömének Finnországba csoportosítását. Ezeket a hadműveleteket (Blaufuchs I és Blaufuchs II) 1941-ben kezdték végrehajtani. Öt német hadosztály és több kiegészítő erő (köztük két különleges célú páncélosegység) foglalta el hadállásait Észak-Finnországban, és csatlakoztak a hadgyakorlat címén a határ mentén mozgósított finn erőkhöz.

A finnek és a németek végül egy két fő csapásirányt magában foglaló, három szakaszra bontott offenzíva tervében állapodtak meg. Az első cél a petsamói régió elfoglalása volt, mely feladat végrehajtásával az Eduard Dietl vezérezredes parancsnoksága alatt álló Norwegen hegyivadász hadtest két hadosztályát bízták meg. Ezzel a Kirkenes környékén állomásozó hegyivadászok alkalmas helyzetbe kerültek volna, hogy támadást indítsanak Murmanszk ellen.

A második és harmadik szakaszt egyidejűleg kívánták elindítani. Az északi irányú támadás (Platinfuchs-hadművelet) során a „Norwegen” hegyivadász hadtest harcoló alakulatainak, kiegészülve a finn Ivalo határőrzászlóaljjal Petsamótól keleti irányban kellett előrenyomulniuk a tengerparton a Barents-tenger és Murmanszk-felé. Erre a hadmozdulatra jóval az északi sarkkörtől északra került sor, ezért a terep és az időjárás rendkívüli módon megnehezítette a hadmozdulatokat. Az egész hadműveletből ez a kihívás kecsegtette a sikerre vonatkozó legkisebb esélyekkel a finn-német erőket. Bár Murmanszk a háború későbbi szakaszában a Szovjetunió egyik létfontosságú köldökzsinórjává vált nyugati szövetségesei felé, 1941 elején a németek csak másodlagos célpontnak tekintették. Ugyan az előírt cél Murmanszk elfoglalása volt, a Platinfuchs fő hasznának az orosz csapatok lekötését tekintették, hogy megakadályozzák déli irányú átcsoportosításukat Leningrád felé.

A Polarfuchs (Sarkiróka) fedőnévre keresztelt déli irányú támadást átkaroló hadmozdulatnak szánták kiötlői. Hans Feige lovassági tábornok XXXVI. hadtestének a két különleges célú páncélosegységgel kiegészítve Kuusamo vidékéről kellett kelet felé nyomulnia a Salla-Urinsalmo vonalon. E hadmozdulat célja a Fehér-tenger partján fekvő karéliai Kandalaksa városának elfoglalása volt, egyúttal lekötve a szovjet Északi Front egységeit és elvágva Murmanszkot és a Kola-félszigetet a Szovjetunió többi részétől.

Hasonlóképp a finn karéliai hadsereg délre, a Ladoga-tó és a Szvir-folyó irányába tervezte saját offenzíváját.

A Renntier-hadművelet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Renntier, az offenzíva első fázisa 1941. június 22-én, a Barbarossa hadművelettel egyidőben kezdődött. A „Norwegen” hadtest 2. és 3. hegyivadász hadosztálya Kirkenesből a finn ellenőrzés alatt álló Petsamóba indult. A hadművelet sikeresnek bizonyult, a szovjet határőregységek meglepődve vették tudomásul a hegyivadászok megjelenését a tőszomszédságukban. Dietl csapatai harckészültségben várakoztak a Platinfuchs elindítására. Délen pedig Feige XXXVI. hadteste folytatta az előkészületeket a támadásra. Június 25-én a szovjetek nagyobb lélegzetű légitámadásra szánták el magukat, ami Finnország hadüzenetét vonta maga után.

Kettős támadás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Június 29-én, a Polarfuchs és a Platinfuchs is elkezdődött.

Petsamo környéki tengerpart, a német hegyivadász hadosztályok tevékenységi körzete.

Északon Dietl támadásával szemben két szovjet hadosztály sorakozott fel. A táj kihalt holdbéli vidékre hasonlított. A hideg miatt sem fák, sem érdemleges vegetáció nem nőtt a sík terepen. A felszínt nagy kiterjedésű sziklagörgetegek tették járhatatlanná a gépjárművek és a harckocsik számára. Mivel a vidéken lényegében teljesen hiányzott az úthálózat, a németek kénytelenek voltak azt saját maguk kiépíteni. A járművek mozgása ezekre a hevenyészett utakra korlátozódott, amivel eszményi célpontul kínálkoztak a szovjet tüzérség számára. Az utánpótlási nehézségek leküzdése érdekében a németek Görögországból származó teherhordó állatokat használtak, amelyekkel azonban gyorsan végzett a zord klíma. A támadás lelassult, majd elakadt, ami főleg az utánpótlási problémák eredménye volt. A német-finn ellátmánynak a legközelebbi vasútvonaltól több mint 500 km-t kellett megtennie, míg a szovjetek mindössze 60 km-re álltak Murmanszktól és a vasútról leágazó vakvágányok is segítették a helyzetüket. Ahogy a hegyivadászok lassan előrenyomultak, a szovjetek megerősítették a frontszakaszt egy újabb hadosztállyal és számos murmanszki tengerészgyalogos egységgel. A szovjetek így számbeli fölényben és alaposan beásva nyugodtan nézhettek szembe a támadókkal. Miután Dietl számos sikertelen kísérletet tett, hogy átkeljen a Licsa-folyón, szeptember 22-én kénytelen volt jelenteni, hogy a Platinfuchs kudarcot vallott. Miután a hegyivadászok felhagytak a támadó hadműveletekkel és beásták magukat, a frontvonalak megmerevedtek. A háború hátralevő részére a helyzet nagyjából stabilizálódott és a napi harccselekmények javarészt a síléces járőrszolgálatra korlátozódtak.

Délen a Polarfuchs a Platinfuchsszal egyidőben vette kezdetét. A terep, amelyet a XXXVI. hadtestnek le kellett küzdeni, nagyban különbözött az északi területektől. A Kuusamo környéki régió egyetlen hatalmas erdőség volt, toronymagas fákkal és dús aljnövényzettel, ami itt-ott patakok és kisebb-nagyobb mocsarak tagoltak. A városokban és a javarészt megművelt földekkel övezett német vidéken nevelkedett támadók harci morálját nagymértékben rombolta ez a hadszíntér. Bár a terep különbözött az északitól, a behatolók itt sem értek el nagyobb sikereket, főként mert a gépjárművek itt is a ritkásan futó utakra kényszerültek, kitéve magukat a szovjet elhárító tüzérség csapásainak.

A Nord SS-Kampfgruppét Märkäjärvi és Salla faluk között vetették be. Bár a parancsnokuk tiltakozott a támadásra való utasítás ellen a csapatok alacsony harckészültsége miatt, felettesei ezt nem vették figyelembe. A Kampfgruppe a harcok során gyenge teljesítményt nyújtott és két nap alatt súlyos, 700 fős veszteséget szenvedve szó szerint megtört az ellenség vonalai előtt. A Kandalaksha irányába való előrenyomulás lelassult, majd megállt, Feige csapatai beásták magukat és a front, a járőrözést és az esetenkénti rajtaütéseket leszámítva stabilizálódott. Végül Hitler parancsára a németek felhagytak a támadó hadmozdulatokkal.

Következmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Silberfuchs kudarca jelentős és tartós hatást gyakorolt a háború menetére. Míg a szovjet vonalak zöme 1941-ben összeomlott, Panyin Északi Frontja kitartott, mintegy 15%-os veszteséget okozva a németeknek. A német balsikernek számos összetevője volt: legelsősorban a terepviszonyok, amelyek jelentős mértékben lassították az előrenyomulást, ráadásul az offenzíva során nem jelölték ki azt az áttörési pontot (Schwerpunkt), amely a Blitzkrieg sikeres folytatásának előfeltétele. Ennek hiányában a frontvonal megmerevedése és a katonai helyzet kiegyensúlyozottsága elkerülhetetlenné vált.

Murmanszk kikötője a háború egész ideje alatt szovjet kézben maradt és a kölcsönbérleti szerződés révén a Szovjetunióba érkező hadianyag mintegy egynegyedét ezen a kikötőn keresztül fogadták (a fennmaradó háromnegyed rész fő útvonalait Vlagyivosztok és Szibéria, Perzsia, valamint kis részben a Fekete-tenger jelentették. Ezek a szállítmányok tették lehetővé, hogy a szovjetek gyorsan erőre kapjanak az 1941-es katasztrófa után.

A háború északon 1944 szeptemberéig tartott, amikor a finnek békét kértek és megkezdődött a lappföldi háború, mindazonáltal ezen a fronton a döntő győzelem kicsikarása egyik fél számára sem vált lehetővé a harcok során.

Lábjegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. I./Panzer-Abteilung zur besonderen Verwendung 40, azaz a 40. különleges rendeltetésű páncélos-osztály I. csoportja.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bibliográfia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]