Vízifátyolka-félék
 |
||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 Barna recésfátyolka (Sialis fuliginosa) |
||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Vízifátyolka-félék témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Vízifátyolka-félék témájú médiaállományokat. |
A vízifátyolka-félék (Sialidae) az ízeltlábúak (Arthropoda) törzsének, a rovarok (Insecta) osztályának és a nagyszárnyú fátyolkák (Megaloptera) rendjének egyik családja.
Tartalomjegyzék |
Előfordulásuk[szerkesztés]
Világszerte előfordulnak, Magyarországon négy fajuk él: közönséges vízifátyolka (Sialis lutaria), barna recésfátyolka (Sialis fuliginosa), Sialis morio és Sialis nigripes.
A közönséges vízifátyolka mindenütt gyakori, a barna recésfátyolka a hegyvidékek lakója, a Sialis nigripes mindenütt ritka.
Megjelenésük[szerkesztés]
A vízifátyolkák komor feketésbarna színű, recés szárnyú rovarok. Közepes vagy nagyobb termetűek, szárnyaik fesztávolsága általában 25-35 milliméter. A két pár szárny széles, nagyméretű, egyenlőtlen alakú és nagyságú, puha, hártyás, erekkel sűrűn beszőtt, melyeket nyugalomban a háton háztetőszerűen összehajtva tartanak. A fejük nagy, erős rágókkal és fonal alakú csápokkal, melyek mintegy feleolyan hosszúak, mint a szárnyak. Potrohaik rövidek és zömökök, igen lágy bőrűek. Pontszemeik hiányoznak.
Életmódjuk[szerkesztés]
A vízifátyolkák élőhelye fajtól függően eltérő. A közönséges vízifátyolka álló-, ritkábban lassan folyó vizek mellett él, a barna recésfátyolka csaknem kizárólag gyors folyású patakok mellett található. A Sialis nigripes csak folyóvizek, általában nagyobb folyamok közelében él.
Az imágók nappal tevékeny ragadozók, de csak keveset repülnek.
Külső hivatkozások[szerkesztés]
- A taxon adatlapja az ITIS adatbázisában. Integrated Taxonomic Information System
- Tree Of Life Project - Megaloptera
Forrás[szerkesztés]
- Nagy európai természetkalauz. Összeáll. és szerk. Roland Gerstmeier. 2. kiadás. [Budapest]: Officina Nova. 1993.
