Sfumato

Sfumato (olasz szó, jelentése magyarul: füstös, fátyolos) a reneszánsz festési módnak azt a technikáját jelöli, amely kerüli a lágy és éles részleteket, észrevétlenül vezet át a sötét árnyalatokból a világos árnyalatokba, vagy a világosból a sötétbe, azaz feloldja a kontúrokat, párás lágyságú festői előadást^[1] tesz lehetővé.

Kezdete[szerkesztés]

Megfigyelhetjük Leonardo Szent Anna c. képén azt lágy, ködös tájkép hátteret, melyből mintegy kiemelkednek a szentek, első látásra figyelmünket a figurális csoportkép ragadja meg, hogy ez a kis csoport hol van, azt homály fedi, a sfumato technika segít szimbolikusan is elfedni az ismeretlent, amit még nem ismerünk, vagy nem is ismerhetünk, nem éles a kép, mintha kontraszt nélkül fényképeznénk, így láttatja a festő.^[2] Először Leonardo da Vinci alkalmazta ezt a technikát, őt követően Raffaello, Hans Holbein és Tiziano is, mondhatjuk számos festő vagy majdnem valamennyi festő a reneszánsz cinquecento szakaszában. Tiziano kiindulóponton igyekezett világos alapról indítani a festést, így az ő színei is igen áttetszőek, friss hatásúak voltak, erős kontúrok nélkül születtek. Alább közzétett Vénusz képén megfigyelhetjük, hogy Vénusz mezítelen felső teste, s a kis Ámorok mezítelensége mennyire harmonizál, a sfumato segít ebben. Az olajfestés elterjedése, a chiaroscuro, a perspektíva és a sfumato alkalmazása mind hozzájárultak a reneszánsz festészet, s a későbbi stílus-korszakok felvirágzásához.

Galéria[szerkesztés]

Leonardo da Vinci: San Joan Bataiatzailea (1513-16)
Leonardo da Vinci: Szent Anna, Mária és a gyermek Jézus báránnyal c. (1510)
Ifj.Hans Holbein: A korinthoszi Láisz (1526)
Tiziano: Vénusz tükörrel (1555)

Források[szerkesztés]

↑ Ezt a kifejezést Leonardo da Vinci használta először. Művészeti lexikon, i.m.
↑ A fényképezés majd csak az 1840-es évektől kezdett terjedni, a reneszánsz korban még nem volt feltalálva.

A Wikimédia Commons tartalmaz Sfumato témájú médiaállományokat.

Művészeti kislexikon. Szerk. Végh János. Budapest : Corvina Kiadó, 2006. Stumato lásd 195. p. ISBN 963-13-5534-9
Művészeti lexikon I–IV. Főszerk. Zádor Anna, Genthon István. 3. kiad. Budapest: Akadémiai. 1981–1983.

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Művészetportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap

[1] Ezt a kifejezést Leonardo da Vinci használta először. Művészeti lexikon, i.m.

[2] A fényképezés majd csak az 1840-es évektől kezdett terjedni, a reneszánsz korban még nem volt feltalálva.

[1]

[2]