Seuso-kincs

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Dionüszosz-kancsó a kiállításon, Országház

A Seuso-kincsek egy ókori római eredetű, vitatott tulajdonjogú, ezüst dísztárgyegyüttes.


Eredet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mai Dunántúlt időszámításunk előtt 12-ben foglalták el a Római Birodalom csapatai. Az akkor még nagyobb kiterjedésű, partjain ingoványos Lacus Pelso (mai nevén Balaton) mentén élt a mai Polgárdi szőlőhegyén Seuso (Sevso[1]), aki gazdag római polgár, esetleg a római hadsereg magas rangú tisztje, helytartója lehetett. Valamelyik barbár betörés alkalmával rejthette el a kincseket.

Polgárdi térségében húzódott egy fontos római út, nem volt messze Gorsium (Tác) sem.

Megtalálás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Sümegh Józsefről a Balatonakarattya melletti Polgárdiban mindenki tudta, hogy 1975-1976-ban rendkívül értékes, hatalmas színezüst tálakat, kancsókat talált, amelyeket másfél évtized múlva New Yorkban a Sotheby’s aukciósház árverés előtti kiállításán Seuso-kincsek néven ismert meg a világ. 1980-ban a leszerelés előtt álló kiskatona, Sümegh József felakasztott holttestét egy kőszárhegyi pincében találták meg, amely akkor a polgárdi Borbély család tulajdonában állt. Az ügyészség vizsgálata akkor is, majd tíz évvel később is öngyilkosságnak minősítette az esetet.

A kincs további sorsa[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1982-ben az angol Lord Northampton megbízta az Allen és Overy ügyvédi irodát, hogy szerezze meg a Seuso-kincs tizennégy darabját (a kincs ismert helyen lévő hányada 15 darabból áll). Az ügyvédi iroda libanoni származási iratokat is mellékelt a műkincsekhez, amik később hamisnak bizonyultak. Emiatt nem is akadt aukciósház, amelyik vállalta volna a kincs adásvételének lebonyolítását. 2003-ban a Pápán raboskodó Lelkes József azt nyilatkozta egy bulvárlapnak, hogy együtt ásta ki a kincseket Sümeghgel a Polgárdi melletti bányában, amelyeket egy két méter mély gödörben találtak, két nagy üstbe rejtve. A negyvendarabos leletet eladogatták. Lelkes elmondta azt is, hogy három másik, a titkot ismerő barátja is furcsa körülmények között halt meg.

A magyar állam 1993-1994-ben négy pert indított Lord Northhampton ellen tulajdonjogunk bizonyítására. Eddig minden per a lord javára dőlt el. A szakértők megalapozatlannak minősítették a magyarok által felhozott bizonyítékokat: azt, hogy az egyik tálon a PELSO felirat olvasható. A rómaiak Pelso, Pejso illetve, Peiso, Pelsois, Pelsodis lacus név alatt ismerték a mai Balatont. Szabadbattyánban római villát tártak fel, mely a feltételezések szerint a kincs tulajdonosáé, Seusóé lehetett. A magyar szakértők szerint a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött, 1878-ban szintén Polgárdi mellett előkerült késő római kori ezüstállvány, a quadripus összehasonlító anyagvizsgálatától várnak perdöntő bizonyítékot.

Miután Magyarország (az igényét szintén beterjesztő Horvátországgal együtt) a pert elvesztette, Lord Northampton 2006 októberében bejelentette eladási szándékát, így kívánva fedezni egyéb kiadásait. [2] Bár a várható eladási árat több tízmillió angol fontra becsülik, a kincset azóta se sikerült eladnia. Zelnik István műgyűjtő állítólag megvásárolná Magyarországra hozatal céljából[3].

Hajdú Éva korábbi miniszteri biztos nyilatkozata szerint a 2000-es évek második felében a magyar állam az összes előkerült műkincset megvásárolhatta volna 10 millió euróért, az üzletre azonban ismeretlen okból nem került sor.[4] Erre 2014 márciusában derült fény, amikor a kincsek egy része (hét darab)[5] végül visszakerült Magyarországra. A magyar állam a kincsek őrzési jogáért[6] 15 millió eurót (kb. 4,5 milliárd forintot) fizetett. Ez egyfelől magasabb a néhány évvel korábban felmerült összegnél, másfelől jóval kevesebb, mint az az összeg (40 millió font, 2014-es áron kb. 100 milliárd forint), amennyi a teljes leletegyüttes kikiáltási ára volt 1990-ben, a New York-i Sotheby’s aukciós ház árverésén, ahol először bukkantak fel a műkincsek.[7][8]

Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója 2013 decemberében írta alá a szerződést a magyar állam nevében, de a brit hatóságok csak 2014 márciusában adták ki a kiviteli engedélyt. Az igazgató elmondta, hogy Magyarország a teljes kincs tulajdonjogát továbbra is magának követeli. Mivel hamis okmányokkal került nyilvánosságra, a tulajdonjogát nem is lehetett volna megvenni. Az itthon lévő négylábú állvány anyagvizsgálati összehasonlítása, a hazakerült darabokon feltehető mikroszkopikus talajmaradványokkal további bizonyítékot szolgáltathatnak a tárgyak megtalálási helyéről. Baán szerint ekkor, ha léteznek a kincsnek további, lappangó darabjai, azok jelenlegi birtokosai valószínűleg jelentkeznek majd, hogy megállapodjanak a magyar kormánnyal.[9] [10]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Seuso-kincs témájú médiaállományokat.