Segovia római vízvezetéke

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Segovia óvárosa és római vízvezetéke
Világörökség
AcueductoSegovia04.JPG
A római vízvezeték
Adatok
Ország Spanyolország
Típus Kulturális helyszín
Kritériumok I, III, IV
Felvétel éve 1985
Elhelyezkedése
Segovia római vízvezetéke  (Spanyolország)
Segovia római vízvezetéke
Segovia római vízvezetéke
Pozíció Spanyolország térképén
é. sz. 40° 56′ 53″, ny. h. 4° 07′ 04″Koordináták: é. sz. 40° 56′ 53″, ny. h. 4° 07′ 04″

Segovia római vízvezetéke, pontosabban vízvezetékhídja (spanyolul Acueducto de Segovia) az Ibériai-félsziget egyik legjelentősebb római kori műemléke. A kasztíliai város jelképe, amely a címerében is szerepel. 1985-től – az óvárossal együtt – a Világörökség részét képezi.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mivel nincs rajta olvasható felirat (bár a tetején egykor volt), építésének ideje nem dönthető el egyértelműen, de a kutatók az I. század második felére vagy a II. század első éveire teszik. Így feltehetőleg Vespasianus vagy Nerva uralkodása alatt épült. Magának Segoviának az alapítási ideje sem ismert. A római hódítás előtt a vacceusok nevű ókelta törzs lakta a területet. Az ideküldött római csapatok letelepedtek a városban, mely a cluniai provinciaközponthoz (conventus iuridici) tartozott.

Leírása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A vízvezetékhíd útvonalának modellje

A vízvezeték a környező hegyekben, a várostól kb. 17 kilométerre található Fuenfría forrástól szállítja a vizet, a városba érkezése előtt még 15 kilométeren fut. A vizet először az El Caserón („Nagy Ház”) nevű víztartályban gyűjtik, amely egy csatornán keresztül a Casa de Aguas („A vizek háza”) nevű víztoronyba jut, ahol egy természetes derítőn folyik keresztül, mielőtt folytatná az útját. Ezután 728 méteren át egyszázalékos emelkedőn keresztül fut egészen a Postigo-ig – egy sziklás domb, amelyre az óváros épült a segoviai erőd (Alcázar) köré. Előtte, a Díaz Sanz téren az építmény éles szögben megtörik, majd az Azoguejo tér felé veszi az irány, ahol teljes pompájában ragyog. A legmagasabb (legmélyebb) pontján 28,5 méterre emelkedik ki a talajtól (közel 6 méteres alapzattal) és két sor boltívből áll, amelyek pillérekre támaszkodnak. Összesen 167 boltíve van; a városba érkezésétől a Día Sanz térig 75 egyszerű boltívvel rendelkezik, majd 44 dupla soros (vagyis 88 darab), amelyeket még négy egyszerű boltív követ.

Szerkezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A vízvezeték látványa alulról
Segovia római vízvezetéke
Segovia római vízvezetéke

A vízvezetékhíd első szakaszában 36 hegyes boltív tűnik fel, amelyet a 15. században építettek újjá, hogy restaurálják az arabok által 1072-ben lerombolt részt. A felső szinten a boltívek belvilága 5,10 méter, ahol a pillérek alacsonyabbak és keskenyebbek, mint az alsó szinten. Az építmény teteje egy attikából áll, amelyben a 180×150 cm-es U alakú vízszállító csatorna fut, az alsó szinthez illeszkedve azokon a részeken, ahol talajszintkülönbség van. Az alsó szinten a boltívek belvilága 4,50 méter körüli, s a pillerek vastagsága lépcsőzetesen csökken lentről felfelé: a koszorúnál 1,80×2,50 méter, míg az alapnál elérik a 2,40×3,00 métert. Az építmény Vitruvius 1. század közepén kiadott De Architectura („Az építészetről”) című művében meghatározott elveket követi.

Építése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A vízvezetékhíd vakolatlan, téglaszerű gránittömbökből épült. A római korban a három legmagasabb boltíven bronz betűs felirat állt, amely az építő nevét és az építés dátumát jelezte. Ebből ma még két falmélyedés látható, az építmény mindkét oldalán egy-egy. Az egyikről úgy tudni, hogy az Egyiptomi Herkules képét tartalmazta, aki a legenda szerint a várost alapította. A másik falfülkében most Segovia védőszentje, a Virgen de la Fuencisla, valamint San Esteban képe található.

Későbbi története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az egyik helyreállított szakasz részlete

A vízvezetékhíd első felújítására Aragóniai Ferdinánd és Kasztíliai Izabella (a „katolikus királyok”) uralkodása alatt került sor. Az terv vezetője Don Pedro Mesa, a környékbeli Jerónimos del Parral kolostor házfőnöke volt. Összesen 36 boltíved építettek újjá, fokozottan ügyelve arra, hogy ne változzon meg az eredeti szerkezet és stílus. Később, a 16. században a középső falmélyedések és a fentebb említett szobrok a helyükre kerültek. December 4-én, Szent Borbála, a fegyveres erők védőszentjének napján a helyi katonai akadémia kadétjai a szűz szobrát betekerik a spanyol zászlóval.

A vízvezeték a város legjelentősebb építészeti műemléke. Századokon át működött, és megőrizte kiváló állapotát. Segoviába, főként az Alcázarba szállított vizet egészen a közelmúltig. A 20. században a vízvezetékhíd elhasználódott a tüzelőanyagokból és az autókból származó légszennyezés miatt. Az utóbbiak egykor a boltívek alatt haladtak át. A gránit természetes eróziója szintén igénybevette a szerkezetet az évek során. A közhiedelemmel ellentétben a forgalom okozta rezgések nem károsítják az építményt a nagy tömege miatt. A restaurációs tervek Francisco Jurado felügyeletével 1997 óta folyamatban vannak, hogy biztosítsák a vízvezetékhíd túlélését. Az felújítás alatt a közlekedési utakat újratervezték, és az Azoguejo teret gyalogos sétálózónává alakították.

A legenda[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A vízvezeték látképe

Egy népszerű legenda szerint inkább a lustaságnak, mint a rómaiaknak volna köszönhető a vízvezeték. Egy vízhordó asszonynak elege lett abból, hogy a zsúfolt utcákon kell oldalaznia a korsójával, ezért egyezséget kötött az ördöggel: övé lehet a lelke, ha a víz az ajtaja elé jön, mire a kakas kukorékol. Éjszakára hatalmas vihar rohanta meg a várost. Senki se tudta, csak az asszony, hogy ez a vihar nem hétköznapi vihar, hanem maga az ördög, éppen teljesíti a rá eső részt a szerződésből. Az asszony azonban már nagyon megbánta a dolgot, egész éjjel imádkozott, hogy ne kelljen neki is állnia a szavát. A legenda szerint, a kakas alig valamivel előbb kukorékolt azon a hajnalon, mint hogy szegény ördög el tudta volna helyezni az utolsó követ a vízvezetékben, és így a nő lelke megmenekült.

Megvallotta bűnét a polgároknak, akik boldogan fogadták a város új ékességét, csak előbb még bőségesen meglocsolták szenteltvízzel az építményt a biztonság kedvéért. Minthogy csodának tartották az esetet, a vezeték tetejére felállították a Szent Szűz és Szent István szobrát a nő lelke megmenekülésének emlékére.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1911-es látkép

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Segovia római vízvezetéke témájú médiaállományokat.