Sebestyén Péter (egyházi író)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Sebestyén Péter
Született1968. február 27. (56 éves)
Csíkszentmihály
Állampolgárságamagyar, román
Foglalkozásalelkipásztor
SablonWikidataSegítség

Sebestyén Péter (Csíkszentmihály, 1968. február 27. –) erdélyi magyar római katolikus egyházi író.

Életútja, munkássága[szerkesztés]

Középiskoláit Szépvízen és Gyulafehérváron végezte. A gyulafehérvári kisszemináriumban (RKKI) érettségizett (1986), majd ugyanott elvégezte a teológiát (SIS) is. 1992-ben szentelték pappá Csíksomlyón. 1992 szeptemberéig szolgál Sepsiszentgyörgyön, 1996-ig Csíkszeredában, majd 1996–97-ben Gyergyó­remetén mint segédlelkész, utána 2006-ig Erdőszentgyörgyön, majd Marosvásárhelyen plébános. Nevéhez fűződik Marosvásárhelyen a Színház-téri ferences torony négynyelvű emléktáblája, valamint az Ady-negyedi Szent Imre-templom Márton Áron püspököt ábrázoló festett üvegablaka. Tagja a Szent György-lovagrendnek és az Élő Székelyföld Egyesületnek. 2022 augusztusától a Csíkszenttamási Plébánia lelkipásztora.

Vallásos tárgyú írásai a Hargita Népe, Háromszék, Erdélyi Napló, Népújság, Keresztény Szó, Vasárnap, Agria, Szovátai Hírmondó, Irodalmi Jelen, Életünk, Kalejdószkóp, Erdőszent­györgyi Figyelő, Udvarhelyi Híradó hasábjain, a Központ hetilapban, az Erdélyi Toll folyóiratban, a Vasárnap Évkönyv, köteteiben jelennek meg. Önéletrajzi írását Az eltérített felvonó c. irodalmi antológia is beválogatta. 1998 februárjától 2020 márciusáig rendszeresen jelen van a Marosvásárhelyi Területi Rádió Hitvilág c. adásában. Ott elhangzott sorozataiból több önálló kötet is született. A falurombolás áldozatává lett Bözödújfalu Erdő­szent­györgyre költözött hívei számára nemzetközi segélyakciót szervezve, templomot épített, amelyet 2004-ben szenteltek fel. 2014 áprilisától www.peterpater.com néven alkotói honlapot működtet.

Kötetei[szerkesztés]

  • Életutak. Szentek, egyházi ünnepek (Székelyudvarhely, 2000);
  • Agapétól Zsoltárig. Teológiai címszavak és kifejezések kisszótára (uo. 2001);
  • Készenlétben - rádiós beszélgetések, ünnepi beszédek, meditációs gondolatok (Kolozsvár, 2003)
  • Családi szentély. Emberi kérdések, keresztény válaszok (Csíkszereda, 2004), Vencser László előszavával;
  • Bözödújfalu - 275 év - brosúra, kismonográfia a vízzel elárasztott faluról (Marosvásárhely, 2004)
  • Nézz az ég felé - alkalmi beszédek, tanulmányok, publicisztikák (Székelyudvarhely, 2005);
  • Örömhír - rádiós katekézisek a hegyi beszédről (Kolozsvár, 2006);
  • Kihívás és szolgálat - publicisztikai írások, ünnepi beszédek ( Kolozsvár, 2008);
  • Lukács, az ikonfestő evangélista - rádiós katekézisek Szt. Lukácsról (Kolozsvár, 2008).
  • Kiskertemben rozmaringot ültettem - népdalszövegek (Marosvásárhely, 2008)
  • Szolgáló szeretet - tanulmányok, prédikációk, kisesszék, egyházi publicisztikák (Székelyudvarhely, 2011)
  • Gördeszkán a mennyországba - esszék (Csíkszereda, 2012)
  • Kincs mélyre ásva - biblikus gondolatok A év (Kolozsvár, 2012)
  • Isten asztaltársasága - biblikus gondolatok B év (Kolozsvár, 2012)
  • Tüzet hoztam! - biblikus gondolatok C év (Kolozsvár, 2013)
  • A jólét délibábja? - esszék (Csíkszereda, 2015)
  • Ezüstbeszéd - szónoki beszédek, tanulmányok, esszék (Csíkszereda, 2016)
  • Vigaszágon Jézushoz - esszék (Csíkszereda, 2018)
  • Keresztmalac - karcolatok/novellák (Csíkszereda, 2019)
  • Erő az erőtlenségben - előadások, tanulmányok, dolgozatok (Csíkszereda, 2020)
  • A Mester fogásai, avagy Jézus az influenszer? - esszék (Csíkszereda, 2020)
  • Kiskertemben rozmaringot ültettem - népdalok, műdalok, bővített kiadás, kottás változat (Csíkszereda, 2020)
  • Műkönny - esszék (Csíkszereda, 2022)

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

  • Bakó Zoltán: Már csak a lelkekben kondul a harangszó. Krónika 2000. augusztus 5–6.
  • P. Buzogány Árpád: Az ökumenizmus is sokszor helyben topogásnak látszik. Udvarhelyi Híradó 2000. november 2.
  • Agapétól Zsoltárig. Erdélyi Napló, 2001. december 27.
  • Antal Erika: Készenlét mindennapokban. Krónika, 2003. június 25.
  • Ferencz Imre: Könyvbemutató a Corvinában. Hargita Népe, 2003. december 13.
  • Gál Hunor: Múltba rejtett örökség, Fejezetek Szépvíz történelmi örökségéből. Mark House Kiadó, Gyergyószentmiklós, 2017.
  • www.peterpater.com