Schreiber Dániel

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Schreiber Dániel (Tartsányi-Schreiber Dániel) (Tolna, 1894. október 24. – ?) budapesti rendőrkapitány.

Életpályája[szerkesztés]

Schreiber Dániel és Rantl Éva fiaként született. Tartsányi Jakab Sándor örökbe fogadta. A jogi egyetem elvégzése után a rendőrség szolgálatába lépett. Beutazta egész Európát, a bűntettesek világának tanulmányozása és rendszerbe foglalt ismertetése céljából. Három éven át tanított az országos rendőri szaktanfolyamokon. A korszak fővárosi rendőri szakírói közül említendő a neve, akik sokat tettek a rendőrök szakmai ismereteinek bővítéséért.

Máig is sokat emlegetett tézise:

A tettes mindig hagy hátra valamit a bűncselekmény helyszínén, mindig idéz elő valami változást.

A képzési hiányosságok megszüntetése során meghatározó jelentőségű tankönyve volt a Daktiloszkópia című könyve, amely – a huszonöt éves alkalmazás gyakorlati tapasztalatait összegyűjtve – a csendőraltiszti tanfolyamok szakirodalmát képezte. A könyv részletesen tartalmazta, amit az ujjnyomat rendszerről tudni lehetett az alapfogalmaktól a gyakorlati tevékenységig.

Nagyon érdekelte a szerencsejátékok körüli csalások feltárása, megelőzése, erről tanúskodik 1934-ben kiadott könyve, „A játékkaszinók szélhámosai“ címen.[1] Több mint egy évtizedig foglalkozott a budapesti főkapitányság bűnügyi osztályán a szerencsejátékokkal kapcsolatos bűncselekmények nyomozásával. 1924-ben hivatalos kiküldetéssel kapcsolatban heteket töltött Sopottban, a Keleti-tenger Monte-Carlójában, és 1928-ban hivatalos ajánlólevéllel az olasz és francia Riviéra játékkaszinóiban is.

1945 után vidékre lett kitelepítve, és Debrecenben élt. 1956-ban elhagyta Magyarországot, és Amerikában telepedett le, ahol különböző egyetemeken tartott előadásokat. Kiterjedt szakirodalmi működéséből kiemelendők önálló művei:

  • A német rendőrség
  • A helyszín
  • Daktiloszkópia
  • A szerencsejátékok szélhámosai

Felesége Német Ibolya volt, akit 1920. október 28-án Budapesten vett nőül.[2] 1946-ban elváltak.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Dr. Schreiber Dániel: A játékkaszinók szélhámosai, Centrum Kiadóvállalat, 1934.
  2. Házasságkötési bejegyzése a Budapest I. kerületi polgári házassági akv. 779/1920. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2022. október 29.)

Források[szerkesztés]

  • Dr. Schreiber Dániel hagyatéka, Budapesten élő családtagjai birtokában.