Schillerpark
| Berlin modern stílusú lakótelepei | |
| Világörökség | |
 | |
| Schillerpark, Bristol utca 5, 3 és 1 | |
| Adatok | |
| Ország | Németország |
| Világörökség-azonosító | 1239-002 |
| Típus | Kulturális helyszín |
| Kritériumok | II, IV |
| Felvétel éve | 2008 |
| Elhelyezkedése | |
 Schillerpark
Pozíció Berlin térképén
| |
 é. sz. 52° 34′, k. h. 13° 21′Koordináták: é. sz. 52° 34′, k. h. 13° 21′ | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Schillerpark témájú médiaállományokat. | |
A Schillerpark lakótelep Berlin Mitte kerületében, azon belül Wedding városrészben, az ún. Angol negyedben (németül Englisches Viertel) található. Az 1920-as években tervezte Bruno Taut. A Weimari Köztársaság Berlinjének első nagyvárosi lakóépület-projektje volt. 2008. július 7-e óta Berlin öt másik modern lakótelepével együtt a világörökségek listájára került.[1][2]
Az épületek története[szerkesztés]
1914-ben kezdték először egy lakótelep építését a mai Schillerpark keleti részében a park létesítését követően, azonban az első világháború kitörése miatt ezek a tervek nem valósultak meg.
A lakóépületek létrehozására az úgynevezett Takarék- és Építési Egyesület felkérte Bruno Taut építészt, aki még a háború előtt a Falkenberg Kertvárosért volt felelős, hogy tervezzen egy lakónegyedet a Schillerparkban, a Bristolstraße mentén.
Bár az 1914-es eredeti elgondolás szerint tömbházakat építettek volna, Taut mégis egy újfajta tervezet: kettő- és négyszintes házcsoportokból álló nyitott kivitelezés mellett döntött:. Az új stílusban emelt épületek J. J. P. Oud holland építész munkáira támaszkodnak, a homlokzat kialakítására használt sötétvörös építőkövek az amszterdami iskolára emlékeztetnek. A külsőre kevés színhatást gyakorolnak a fehér és kék felületek. Berlinben elsőként itt fedték lapos tetővel a lakóépületeket.
Három szakaszban összesen 303 lakás épült meg 1924-1925-ben. Az első szakaszban háromfogatú házak épültek, amelyek egy lakóudvar köré lettek csoportosítva. A későbbi fázisokban csak két lakás épült emeletenként, valamint a bejárat, amellyel az épületek külső nézete egyöntetűbb és nyugodtabb lett. Minden lakást felszereltek fürdőszobával és balkonnal vagy lodzsával, a ruhamosáshoz egy közös mosókonyhát építettek. Az 1½ - 4½ szobás lakások tágasak, a másfél szobásak 40 m² körüliek voltak.[3] Az udvart – valószínűleg Taut tervei alapján – zöld növényekkel beültették, és játszóteret létesítettek rajta. A Schillerplatz telephez egy óvoda is tartozik.
A telep története[szerkesztés]
A második világháborúban a telep egy része elpusztult. Újjáépítése 1951-ben kezdődött, és Max Taut, az 1938-ban elhunyt Bruno Taut testvérének nevéhez fűződik. 1954-1959 között bővítették a telepet. Az új épületeket Hans Hoffmann tervezte a Taut által meghatározott eredeti stílushoz illően.
A telepet legutóbb 1991-ben szanálták, ma mintegy 570 lakás a Berlini Építési- és Lakásszövetkezet 1892. Az épületek és a környezetük is műemléki védelmet élveznek.
Fordítás[szerkesztés]
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Siedlung Schillerpark című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Presseerklärung der deutschen UNESCO-Kommission vom 7. Juli 2008.
- ↑ Berliner Morgenpost: Senat verspricht: "Dieses deutsche Welterbe ist in besten Händen" Archiválva 2015. június 7-i dátummal a Wayback Machine-ben vom 8. Juli 2008.
- ↑ die tageszeitung: Überalterte Oase im sozialen Brennpunkt vom 23. Juni 2008.
Források[szerkesztés]
- Jörg Haspel, Annemarie Jaeggi: Siedlungen der Berliner Moderne. Deutscher Kunstverlag, München 2007. ISBN 978-3-422-02091-7.
