Sakuhacsi

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Shakuhachi.jpg

A sakuhacsi (japánul: 尺八, Hepburn-átírással: shakuhachi) jellegzetes bambuszfuvola, amelynek peremfúvókáját (utagucsi) a cső felső végénél alakítják ki. 1250 körül érkezett Japánba Kínából. Ősén Indiában még öt hanglyuk volt rajta, Kínában ez már hatra emelkedett. Ezután még egy lyukkal szaporodott Japánban, miközben a hangszer meg is hosszabbodott. Később a hanglyukak száma ötben állandósult, négy első és - többnyire a bal hüvelykujj számára - egy hátsó lyuk található rajta. Japán egyik legfontosabb hangszerévé vált az évszázadok során. A befúvónyílásnál kifelé ferdén metszett hangszer szélhasítójába kis borostyán- vagy csontdarabot illesztenek, amely alkalmassá teszi a hangszert finom hangárnyalatok megszólaltatására. Kiöblösödő vége, a tölcsér a madake bambusz szárának gyökérközeli részéből készül. A hangszer teste a kiöblösödő végénél természetesen meghajlik, vagy mesterségesen meg van hajlítva.

Neve eredeti hosszára utal: egy saku (30,3 cm) és nyolc szun (japánul hacsi: 3 cm), de sokféle hosszúságban előfordul. Eredeti hosszának alaphangja a d' hang. A hanglyukak teljes szabaddá tételével az első regiszterben (ocu) egy pentaton skála szólal meg, amelynek hangjai (d')-f'- g'-a'-c"-d". A hanglyukak részleges lefedésével és a levegőbefúvás szögének megváltoztatásával (meri-kari) azonban a kromatikus skála minden hangja megszólaltatható a hangszeren.

Irodalma szóló- és kamaradarabokból áll.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Japan: An Illustrated Encyclopedia I–II. Ed. Alan Campbell, David S. Noble. Tokyo: Kodansha. 1993. ISBN 4-06-931098-3
  • The Ashgate Research Companion to Japanese Music, Ed. A. McQueen Tokita, D. Hughes, London