Sajátszürke

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A sajátszürke (német Eigengrau) vagy sajátfény az a szín, amit az emberi szem teljes sötétségben lát. Mivel valamekkora akciós potenciál külső ingerek hiányában is terjed a látóidegben, ez a szín nem fekete, hanem sötétszürke. Azért lehetséges ennél sötétebb színt is látni, mert a kontraszt jobban befolyásolja a színérzetet, mint az abszolút fényesség.[1] Az éjszakai eget például a csillagok kontrasztja miatt a sajátszürkénél sötétebb színűnek látjuk.

A kutatók hamar észrevették, hogy az intenzitásérzékenységi görbe alakját meg lehet magyarázni egy retinabeli zajforrással, ami a valódi fotonok által okozottaktól megkülönböztethetetlen jeleket generál.[2][3] Később óriásvarangyokon végzett kísérletek azt mutatták, hogy ezeknek a spontán jeleknek a frekvenciája erősen hőmérsékletfüggő, amiből arra utal, hogy a rodopszin hő hatására történő izomerizációja okozhatja őket.[4] Az emberi retinában ezek a jelek átlagosan 100 másodpercenként jelentkeznek, amiből – a pálcikákban lévő molekulák számát alapul véve – kiszámolható, hogy a rodopszinmolekula felezési ideje kb. 420 év[5] A „sötét” jelek és a fotonok által kiváltott ingerek megkülönböztethetetlensége szintén az előbbi elképzelést látszik igazolni, mivel a rodopszin a szignáltranszdukciós (jelátviteli) lánc bemeneti oldalán található. Másrészről viszont nem zárható ki a neurotranszmitterek spontán kibocsátása sem.[6]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben az Eigengrau című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Wallach, Hans (1948.). „Brightness Constancy and the Nature of Achromatic Colors”. Journal of Experimental Psychology 38, 310–324. o.  
  2. Barlow, H. B.. Dark and Light Adaptation: Psychophysics., Visual Psychophysics. New York: Springer-Verlag. ISBN 0-387-05146-5 (1972) 
  3. Barlow, H. B.. Retinal and Central Factors in Human Vision Limited by Noise, Vertebrate Photoreception. New York: Academic Press. ISBN 0-12-078950-7 (1977) 
  4. Baylor, D. A., G. Matthews, and K.-W. Yau (1980.). „Two Components of Electrical Dark Noise in Toad Retinal Rod Outer Segments”. Journal of Physiology 309, 591–621. o. PMID 6788941.  
  5. Baylor, Denis A. (1987. January). „Photoreceptor Signals and Vision”. Investigative Ophthalmology & Visual Science 28, 34–49. o. PMID 3026986.  
  6. Shapley, Robert, Christina Enroth-Cugell (1984.). „Visual Adaptation and Retinal Gain Controls”. Progress in Retinal Research 3, 263–346. o. DOI:10.1016/0278-4327(84)90011-7. ISSN 0278-4327.