Sahrijar Mamedjarov
Sahrijar Mamedjarov (azeriül Şəhriyar Məmmədyarov, Szumgajit, 1985. április 12.) azeri sakkozó, nagymester, honfitársával, Tejmur Radzsabovval együtt a világ egyik legjobb sakkozója a 2000-es évtized második felében.
A FIDE 2008. októberi világranglistáján a 14. helyen állt, 2731 Élő-ponttal. A felnőtt ranglistán a legjobb helyezése a 4. volt, 2007 januárjában, legmagasabb pontszámát, 2757 Élő-pontot 2007 áprilisában érte el.
Az ifjúsági ranglistán többször is elfoglalta a 2. helyet (a legutóbb 2005 októberében, éppen Radzsabov mögött). 2003-ban megnyerte az ifjúsági sakkvilágbajnokságot, 2005-ben ezt megismételte és ezzel ő lett az első sakkozó, aki kétszer nyerte el ezt a trófeát. Nyolc forduló után rendkÍvül magas, 2953-as verseny-Élő-pontszámot ért el.[1] A 2005-ös Európa Bajnokságon elért 2913-as versenypontszámát csak Vaszilij Ivancsuk tudta meghaladni.
2006 februárjában holtversenyben első helyet vívott ki az Aereoflot nyílt versenyen, a világ egyik legerősebb versenyén Moszkvában, a lehetséges 9 pontból 6,5-et szerezve. Októberben megnyerte az esseni zárt versenyt, hatból 4,5 pontot szerezve, Polgár Judit elé kerülve a Sonneborn-Berger pontozásban.
A 2007-es sakkvilágbajnokságon a harmadik fordulóig jutott, ahol a bolgár Ivan Cseparinov győzte le.
A 2012-es sakkvilágbajnokság zónaközi versenyén, 2011-ben bent volt a legjobb 8 között. Az első fordulóban a későbbi győztes, Borisz Gelfandtól kapott ki.
Jegyzetek [szerkesztés]
- ↑ Borg, Geoffrey (2005-11-18). "Shakhriyar Mamedyarov leads with 2953 performance". ChessBase. Retrieved on 2006-12-24.
Külső hivatkozások [szerkesztés]
- Sahrijar Mamedjarov FIDE adatlapja
- Sahrijar Mamedjarov játszmái a chessgames.com oldalon
Ez a szócikk részben vagy egészben a Shakhriyar Mamedyarov című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

