RSZD–10 Pionyer
| RSZD–10 Pionyer | |
 | |
| Az RSZD–10 rendszer szállító-indító járműve Kijevben, a Nagy Honvédő Háború Múzeumában | |
| NATO-kód | SS–20 |
| GRAU-kód | 15ZS45 |
| Funkció | Közepes hatótávolságú ballisztikus rakéta |
| Szolgálatba állítás | 1976 augusztus |
| Irányítás | Tehetetlenségi |
| Robbanótöltet | Nukleáris, 3×150 kt |
| Méret- és tömegadatok | |
| Hossz | 16,50 m |
| Törzsátmérő | 1,8 m |
| Indulótömeg | 37 000 kg |
| Repülési jellemzők | |
| Hatótávolság | 5500 km |
| Fokozatok | |
| Fokozatok száma | 2 |
 A Wikimédia Commons tartalmaz RSZD–10 Pionyer témájú médiaállományokat. | |
Az RSZD–10 Pionyer[1] (NATO-kódja: SS–20 Saber) három atomtöltettel felszerelt közepes hatótávolságú ballisztikus rakétarendszer, amelyet a Szovjetunió 1976–1988 között telepített saját területén és Közép-Európában. GRAU-kódja 15ZS45. A rakétát a közepes hatótávolságú rakéták felszámolásáról kötött szerződés nyomán vonták ki a hadrendből.
Története[szerkesztés]
Az 1958 és 1961 között telepített R–12 Dvina és R–14 Csuszovaja rendszerek felváltására 1966-ban kezdték el a Moszkvai Hőtechnikai Intézetben a rakéta fejlesztését Alekszandr Nadiradze akadémikus vezetésével. 1968-ra alakult ki a végleges koncepció, 1974-ben pedig végrehajtották az első kísérleti indítást. 1976. március 11-én döntött a szovjet vezetés a rakéták telepítéséről, és még az év augusztusában az első telepített rendszer elérte a bevethetőségi szintet.
1980-ban jelent meg a javított harcászati-műszaki jellemzőkkel rendelkező modernizált változata, az 5500 km hatótávolságú Pionyer-UHTT[2] rendszer (GRAU-kódja: 15ZS53).
Az 1988-ig folytatott rakétatelepítések nyomán összesen 48 rakétabázist építettek ki, ahol 405 rakétát állomásoztattak. A sorozatgyártást a Votkinszki Gépgyár végezte. Összesen 654 rakétát gyártottak.
Az Egyesült Államok az RSZD–10 rakéták ellensúlyozására Pershing II közepes hatótávolságú ballisztikus rakétákat és Tomahawk manőverező robotrepülőgépeket telepített Nyugat-Európába.
Legnagyobb számban 1986-ban állt hadrendben, akkor 441 db rendszer üzemelt. A rakétákat az 1987-ben aláírt szovjet–amerikai INF-szerződés értelmében megsemmisítették. Az első rakétákat a Csitai területen indítással semmisítették meg. Később más módszert alkalmaztak. A rakéták nagyobbik részét a Kapusztyin Jar-i lőtéren robbantással tették használhatatlanná. A hordozó járművekről a szállító-indító berendezést, valamint a rakétát kiszolgáló berendezéseket eltávolították. Több járművet mint nehéz vontatót és darut alkalmaztak később. Az utolsó RSZD–10 rakétát 1991. május 12-én semmisítették meg. A rendszer néhány szállító-indító járműve múzeumokba került.
Egy interjúban Helmut Schmidt korábbi német kancellár elmondta hogy egy ilyen rakéta képes lett volna lerombolni Brémát , Hamburgot és Hannovert.[forrás?]
Jegyzetek[szerkesztés]
Források[szerkesztés]
- Steven J. Zaloga: The Kremlin's Nuclear Sword (The rise and fall of Russia's strategic nuclear forces, 1945–2000), Smithonian Institution Press, Washington–London, 2002, ISBN 1-58834-007-4
Külső hivatkozások[szerkesztés]
- Fényképek az Orosz Fegyveres Erők Központi Múzeumában kiállított RSZD–10 szállító-indító járművéről
- Az RSZD–10
 | |
|---|---|
 (NATO-kód) | 2K6 Luna · 9K52 Luna–M · 9K720 Iszkander · 9M72 Iszkander · OTR–21 Tocska · R–5 · R–7 Szemjorka (SS–6 Sapwood) · R–11 · R–12 Dvina · R–14 Csuszovaja · R–15 · R–16 (SS–7 Saddler) · R–17 · R–21 · R–29 · R–30 Bulava · R–36 (SS–9 Scarp) · R–36M (SS–18 Satan) · R–39 · R–300 Elbrusz · OTR–23 Oka · RSZ–26 Rubezs · RSZ–28 Szarmat · RSZD–10 Pionyer · RT–2PM Topol (SS–25 Sickle) · RT–2UTTH Topol-M · RT–15 · RT–23 Mologyec (SS–24 Scalpel) · TR–1 Tyemp · UR–100 |
 | |
 | |
 | |
 | |