Sárgás babuin

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Sárgás babuin
Papio cynocephalus (Malawi).jpg
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenszülők (Theria)
Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia)
Öregrend: Euarchontoglires
Rend: Főemlősök (Primates)
Alrend: Orrtükör nélküliek (Haplorrhini)
Alrendág: Majomalkatúak (Simiiformes)
Részalrend: Keskenyorrú majmok (Catarrhini)
Család: Cerkóffélék (Cercopithecidae)
Alcsalád: Cerkófmajomformák
(Cercopithecinae)
Nem: Pávián (Papio)
Faj: P. cynocephalus
Tudományos név
Papio cynocephalus
(Linnaeus, 1766)
Elterjedés
Aire-de-repartition-Papio-cynocephalus.png
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Sárgás babuin témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Sárgás babuin témájú médiaállományokat.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Sárgás babuin témájú kategóriát.

A sárgás babuin (Papio cynocephalus) az öt páviánfaj egyike, bár korábban szavannapávián néven egy fajként kezelték a nagyon hasonló medvepáviánnal, a guineai páviánnal és az Anubisz-páviánnal. Egyes újabb rendszertanok szerint mind az öt páviánféleség, beleértve a galléros páviánt is, egyetlen fajba tartozik (Papio hamadryas). A sárgás babuin nevét jellegzetes színéről kapta; tudományos nevében a cynocephalus jelentése „kutyafejű”.

Előfordulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Közép-Afrika déli és Dél-Afrika északi részén fordul elő: északkeleten Szomáliától Kenyán és Tanzánián át délen egészen a Zambézi zambiai és mozambiki völgyéig, nyugaton pedig a Kongói Demokratikus Köztársaságon át Közép-Angoláig húzódik elterjedési területe. Erdős szavannán, galériaerdőkben, partvidéki mangróveerdőkben, száraz bozótosokban és nyíltabb pusztaságokon egyaránt előfordul, de élőhelye nagy részén jellemzően a Brachystegia nemzetségbe tartozó mimózaféle fa csoportjaihoz kötődik. A mezőgazdasági területek közelségéhez és természetes élőhelye felaprózódásához is alkalmazkodott.

Kenyában és Tanzániában mintegy 200 kilométeres sávban átfedésben van elterjedési területe az Anubisz-páviánokkal (Papio anubis), ami rendszeres hibridizációval jár, és szerepe lehetett a P. c. ibeanus alfaj kialakulásában. Elterjedése déli határán, a Zambézi völgyében és Transvaalban a medvepáviánokkal (Papio ursinus) érintkezik; itt szintén megfigyeltek köztes jegyeket mutató példányokat, amelyek vagy hibridek, vagy külön változatot alkotnak.

Alfajai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Három alfaját különítik el:

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Koponya

Amint elnevezése tükrözi, a faj szőrzete sárgásbarna színű, kivéve néhány fehér foltot a végtagok belsején és az arcokon; a csupasz, kutyákéhoz hasonlóan megnyúlt pofa és ülőgumók színe viszont lilásfekete. Kisebb sörény – talán az Anubisz-páviánok örökségeként – csak a P. c. ibeanus alfaj hímjeinél fordul elő, de itt is jóval kisebb a többi sörényes páviánénál. A fejtetőn jellegzetes taraj húzódik hosszabb szőrszálakból. A kölykök a P. c. cynocephalusnál többi páviánfajhoz hasonlóan fekete szőrzettel jönnek világra, míg a P. c. kindae kölykei vörös színűek, a P. c. ibeanuséi pedig fehérek. Felnőttkori színezetüket körülbelül hat hónapos korukra érik el.

Hím sárgás babuin

Az összes páviánra jellemző az erőteljes ivari kétalakúság. A hímek átlagos testhossza 110-120 centiméter, testtömegük pedig 23-26 kilogramm körül mozog, míg a nőstények jóval kisebbek: hosszuk 97 centiméteres, testtömegük pedig 11-12 kilogramm. Ehhez 45-71 centiméteres, jellegzetesen megtört farok csatlakozik. A hímek tépőfogai is sokkal hosszabbak és hegyesebbek a nőstényekénél. Az alfajok között kisebb különbségek mutatkoznak a testméretben (a P. c. kindae alfaj jóval kisebb a többinél, a hímje akkora, mint a többi alfaj nőstényei), a farok alakjában (a P. c. cynocephalus farka élesen megtörik, a másik kettőé lágyan hajlik) és a szőrzet jellegében (a P. c. ibeanus szőrzete hullámos, a többié egyenes).

Életmódja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A sárgás babuinok az Anubisz- és medvepáviánokhoz hasonlóan több hímet és nőstényt magába foglaló hordákban élnek, amelyek táplálékbőség esetén akár 300 egyedet is számlálhatnak, bár átlagosnak a 30-80 közti példányszám mondható. A hordák nappal együtt vándorolnak és táplálkoznak, éjszaka pedig közösen vonulnak aludni valamilyen magaslatra (fákra, sziklákra, dombokra), ahol védve vannak a ragadozóktól. Naponta átlagosan 5,9 kilométernyi távolságot tesznek meg (esős időszakban kevesebbet, száraz időszakban többet), útvonalukat az itató- és alvóhelyek határozzák meg. Egy horda körülbelül 2400 hektárnyi területet használ.

Mindenevő állatok: kiásott növényi gumókat, magvakat, gyümölcsöket, gyökereket, leveleket, virágokat éppúgy fogyasztanak, mint tojásokat, gerincteleneket és kisebb gerinceseket. A sárgás babuinok rendszeresen vadásznak nyulakra és kisebb majmokra (elsősorban a szavannacerkófra és szenegáli fülesmakira). Elterjedési területükön különösen fontos a megbízható táplálékforrások (pl. az Acacia xanthophloea és az Acacia tortilis nevű akáciák) megléte: ezeknek szinte minden részét fogyasztják. Táplálékban szegény időszakokban fűféléket is esznek, illetve gyakrabban ásnak lédús föld alatti részek után; ekkor növekszik az állati eredetű táplálék mennyisége is étrendjükben.

Társas viszonyai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Babuincsapat a kenyai Tsavo Nemzeti Parkban

A hímek zöme általában azelőtt hagyja el szülőhordáját, hogy teljesen kifejlődne. Új hordájukban komoly küzdelemben kell elfoglalniuk helyüket a hierarchiában, és nagy energiát kell fordítaniuk a nőstények megnyerésébe. Amennyiben a nőstények nem fogadják be az új hímet, beilleszkedése gyakorlatilag ellehetetlenül.

Ahogy a medve- és Anubisz-páviánoknál, a sárgás babuinoknál is csupán a nyőstények ápolják a rokoni kapcsolatokat; ennek következtében a horda nőstényei között időtálló, stabil hierarchia alakul ki. A rokon nőstények generációkon átívelően segítik egymást a más egyedekkel kialakuló konfliktusaikban. Ennek a stabilitásnak lehet szerepe abban, hogy a nőstények sokkal agresszívebben viselkednek a hímeknél, amikor összetűzés alakul ki más hordákkal.

Kommunikációja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A csapatokon belüli komplex társas viszonyok fejlett kommunikációs eszköztár meglétét teszik szükségessé, ami vizuális jeleket, gesztusokat, érintéseket és hangadást foglal magába. Az alávetettség jele, ha a nőstények vagy fiatalok farukat mutatják a hímeknek vagy rangosabb nőstényeknek; ehhez sokszor ajakcsettintés társul. A merev bámulás és a szemöldök felhúzása fenyegető jelenség, és az ún. „feszültségásítás” is, amikor a hímek bemutatják félelmetes tépőfogaikat. A fogcsikorgatás szintén fenyegető jel. Ilyenkor a gyengébb állatok gyors oldalpillantásokkal próbálják oldani a feszültséget.

A sárgás babuinok hangadása is változatos. Az ütemes morgás, az ajakcsettintés és a fogcsattogtatás a megnyugtatást szolgáló jelek. A veszélyre – leopárd vagy oroszlánok közelségére – kéttagú ugatás hívja fel a figyelmet, de a hímek riválisaikat is így figyelmeztetik, néha morgással együtt. Az agresszió kitörését mindkét nem esetében hangos visítás jelzi, aminek talán erőszakgátló szerepe van. A hirtelen riadalmat éles ugatás fejezi ki, míg a menekülő páviánok fecsegésre emlékeztető hangokat adnak ki félelmet kifejező grimasz kíséretében. Különböző hangadás kíséri a párzást és a fiatalok játékát. A csapattól elszakadó állatok kutyaugatásra emlékeztető hangot hallatnak. A kurkászásnak, amellett, hogy megtisztítja a bundát a rárakódott szennyeződésektől és a benne lakó parazitáktól, jelentős szerepe van a csoporton belüli kötelékek megerősítésében. Az ún. szociális párzás kedélycsillapító jelensége is megfigyelhető.

Szaporodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A több hímet és nőstényt tömörítő csoportokban, ahol a nőstények nem egyszerre tüzelnek, a hímeknek küzdeniük kell a szaporodási lehetőségekért, ezért a fiatal és erős, a hierarchiában magas rangot elfoglaló egyedek esélyei alapvetően jobbak – igaz, olykor gyengébb hímek „szövetkeznek” egy-egy erősebb riválisuk ellen, hogy párzási lehetőséghez jussanak. A nőstényeknek is választanak: a számukra kevésbé vonzó hímeknek nem kínálják fel farukat. A hímek úgy tudják javítani esélyeiket, hogy szorosabb kapcsolatot, „barátságot” alakítanak ki egyes nőstényekkel, akiket gyakrabban kurkásznak, ellátnak élelemmel és megvédenek konfliktusos helyzetben: ilyenkor nagy valószínűséggel ők válhatnak apaállattá, bár a nőstények a tüzelés során rendszerint több hímmel is párosodnak.

Táplálkozó nőstény a kölykével

A nőstények zömmel esős időszakra eső tüzelési ciklusa 30-35 napig tart, és kb. három napig menstruációs folyással jár. A peteérés idején a gát környéke megdagad, így jelezve az állat fogékonyságát. A párzásra azután kerül sor, hogy a nőstény hosszabb-rövidebb ideig társul egy hímmel. A vemhesség 175-180 napig tart, és a végeztével egyetlen kölyök jön a világra. A kölyök az első hónapokban anyjára csimpaszkodva éli az életét, akit a szoptatás és az állandó gondoskodás rendkívüli módon megterhel, ezért az ellések között 21-27 hónapos szünet figyelhető meg.

A kis páviánok rendkívüli figyelmet élveznek a hordán belül, és olykor az alacsonyabb rangú nőstények kölykeit el is rabolják a magasabb rangú nőstények. Ebből fakadóan előbbiek jóval féltőbben gondoskodnak utódaikról és igyekeznek távol tartani őket más egyedektől. Az általában kétséges apaságú hímek leginkább a „barátságok” esetében törődnek a kicsinyekkel, ekkor néha hordozzák őket és megosztják velük táplálékukat. A kölykök 2-3 hónapon át anyjuk hasán, majd hátán kapaszkodnak. Ekkortájt már az anyaállatok is elengedi őket játszani és felfedezni, és rövidesen szilárd táplálékot is fogyasztanak. Hat-nyolc hónaposan az anya már egyre kevésbé hajlandó cipelni növekvő kölykét, és egyéves korára gyakorlatilag megtörténik az elválasztás – igaz, stresszhelyzetben a fiatal állatok testvérük születéséig még olykor szopnak.

A nőstények 4,5-5 éves korukban érik el az ivarérettséget, és jellemzően 6,5 évesen ellenek először. A hímek lassabban fejlődnek, és először általában nyolcéves korukban párosodnak. A páviánok fogságban és táplálékban gazdag helyeken gyorsabban érnek. Fogságban akár negyven évig is élhetnek, a szabadban várható élettartam 14-15 év, de akár 27 év is lehet.

Természetvédelmi helyzete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Alkalmazkodóképességének köszönhetően egyik alfaja sem veszélyeztetett, állománya stabil. Az afrikai konvenció egyenesen kártevőnek nyilvánítja. Kelet-Afrikában számos példányt befognak és exportálnak kutatási és kísérleti célokra. Számos védett területen előfordul. Szerepel a CITES II. függelékében.

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]