Rudabányácska

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Rudabányácska (szlovákul: Baňačka) egykori község, 1981 óta Sátoraljaújhelyhez tartozik, 1995-ben 365 lakossal, 153 lakóházzal, bennük 157 lakással.

A település egy völgykatlanban fekszik, melynek tengerszint feletti magassága 140 m. A település éghajlatát fekvése, észak felé való nyitottsága határozza meg. Vizekben természetes növényzetben és állatvilágban gazdag terület. 1172 hektáros határából 551 hektár erdő, 396 hektár szántó, 124 hektár legelő, 29 hektár művelésből kivont terület; belterülete 59 hektár kiterjedésű.

Neve (régebben Bányácska, Szépbánya formában) arra emlékeztet, hogy a 14. század közepétől kezdve aranyat, ezüstöt bányásztak határában; a szláv Ruda névelem is ércbányászatra utal. A bányanyílások vagy annak nyomai a Bányi-hegy oldalában ma is láthatóak. Az itteni bányászat Károly Róbert uralkodása idején kezdődött, virágkora a 14-15. századra tehető. A település ősi magva a bányához közelebb alakulhatott ki. A 14. században olasz bányászokat hozattak. Hunyadi Mátyás idejében német telepesek jöttek.

Az 1700-as évek elején kárpátukrán telepesek érkeztek ide; Fényes Elek 1851-ben orosz-magyar faluként tartja számon. A bánya kimerülése után földművelésre kényszerült a lakosság. 1774-ben az itt élő 38 jobbágy és 7 zsellér család 13 és fél jobbágytelken gazdálkodott, 297 hold szántót és 135 embervágó rétet használt. A legnagyobb birtokos Trautsohn herceg volt 15 jobbággyal. Az 1844. évi telekkönyv szerint a jobbágyok belső telkei 36 holdat, a szántók 485 holdat, a kaszálók 104,a legelők 365 holdat tettek ki; a legnagyobb birtokos Fodor József volt 19 jobbággyal. A szántóföld aránya az irtások következtében nőtt meg a 19. században; az itt élők túlnyomó része a mezőgazdaságban dolgozott (84%), a kis- és törpebirtok volt jellemző. Az első világháború után Fedor Gyula 100 holdon felüli birtokát kiosztották, elsősorban a volt katonák között. A legnagyobb parasztbirtokos 25 kataszteri hold szántóval, 5 kataszteri hold erdővel rendelkezett, 1948 után kuláknak nyilvánították. 1959-ben megalakult az Aranykalász Tsz. amely 1963-ban beolvadt az sátoraljaújhelyi Új Erő Tsz-be.

A lakosság nagyobb része görög katolikus vallású, istentiszteletük nyelve 1923-ig ószláv volt. Templomuk homlokzati toronnyal, támpilléres, négyboltszakaszos hajóval és félköríves szentéllyel 1774-ben épült, tornya 1888-ból való.

1881-ben a lakosok közül 453 tót, 21 rutén és 19 magyar anyanyelvűnek vallotta magát. 1910-ben 569 tót és 71 magyar anyanyelvűnek. 1940-ben a politikai erők hatására (pl. lakosságcsere) a lakosság 84%-a magyarnak vallotta magát, de emellett a napi érintkezésben még hosszú évtizedekig a tót nyelvet használták, használják. A templom falán elhelyezett emléktábla alapján az első világháborúban 15 , a második világháborúban 13 lakos vesztette életét a hazáért. Az itt élők körében élnek még a szlovák hagyományok. Az 1957/58 telén fellobbant tűzvész nagy károkat okozott.

Az 1960-as években lendületet kapott iparosodás sokakat vonzott el a városokba, a község lélekszáma fokozatosan csökkent. A kommunális fejlesztés azonban nem maradt el: orvosi rendelő, kultúrház épült, 1959-től rendszeres autóbusz-közlekedés köti össze a falut Újhellyel. 1962-ben bevezették a villanyt, 1977-ben befejezték a Hore-patak szabályozását. 1974-ben újra feltárták a 12. században művelt arany és ezüstbányát, rendbehozták a járatokat;s évente néhány alkalommal megnyitják a nagyközönség számára is.