Royal Aircraft Factory B.E.2

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Royal Aircraft Factory B.E.2
RAFBE2.jpg

Funkció felderítőgép, éjszakai vadászgép, könnyű bombázó, kiképzőgép, partijárőr
Gyártó

Royal Aircraft Factory
Vickers

Bristol
Tervező Geoffrey de Havilland, Edward Teshmaker Busk
Gyártási darabszám ~3500
Fő üzemeltetők Egyesült Királyság Royal Flying Corps

Személyzet 2 fő
Első felszállás 1912. február 1.
Szolgálatba állítás 1914 augusztus
Szolgálatból kivonva 1919.

A Royal Aircraft Factory B.E.2 (Blériot Experimental) egy brit egymotoros kétüléses biplán repülőgép volt, amely a Royal Flying Corps (RFC) kötelékében szolgált az első világháború alatt. Hozzávetőleg 3500 darab készült, a repülőgépet vadászgépként, elfogóként, könnyű bombázóként, kiképzőgépként és felderítőgépként használták.

A No.2 Squadron RFC egy B.E.2a gépe volt a Royal Flying Corps első repülőgépe, amely Franciaországba érkezett az első világháború kitörése után, 1914. augusztus 26-án.

Történet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első világháború kitörése után az 1914-ben Franciaországba érkező első brit harcigépek a B.E.2a-k voltak. Akárcsak az őket követő B.E.2b-k, ezek a gépek is fegyvertelen bombázógépek, egy 24 kg-os vagy három, ennél kisebb bombát lehetett ledobni róluk.

A stabilabb B.E.2c bevált felderítő- és bombázógépként, nagy hátránya volt azonban, hogy nagyon kevéssé volt fordulékony. A Zeppelin léghajók vadászatában ez nem gátolta ugyan, de 1915-től a nyugati arcvonalon megjelenő, mereven beépített, előretüzelő géppuskával felszerelt Fokker együléses vadászgépek súlyos veszteségeket okoztak a B.E.2c-kben.

Hátrányosnak bizonyult az is, hogy a típusváltozat egyetlen fegyverzete az elülső ülésbe szerelt, kézzel működtetett géppuska volt. Az 1916-ban megjelent változathoz képest helyet cserélt, a megfigyelő most már a hátsó ülésben ült, az első ülés elé még egy, a repülés irányába tüzelő, merev géppuskát építettek be. A B.E.2e-n azonban visszatértek a korábbi üléselrendezéshez.

Fejlesztés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Imperial War Museum-ban kiállított példány alulról nézve

A B.E.2-t Geoffrey de Havilland tervezte a B.E.1 fejlesztéseként 60 lóerős (45 kW) léghűtéses Renault V-8 motorral, leváltva ezzel a vízhűtéses Wolseley motort, melyet még a korábbi gépen alkalmaztak. Első felszállására 1912. február 1-jén került sor, a tesztpilóta maga de Havilland volt. 1912. augusztus 12-én brit magassági rekordot állított fel 3219 méteres repülési magasságával. Sorozatgyártása indulásakor felderítőgépként gyártották, két évvel később három századot szereltek fel vele. Ezeket a századokat teljes létszámukkal Franciaországba küldték röviddel a háború kitörése után. A korai B.E.2a és b gépeket az 1915-ös év folyamán B.E.2c gépekkel cserélték, amelyet jócskán módosítottak, így lényegében egy új típust képviselt, amely Edward Teshmaker Busk kutatásain alapult. 1916-ban a „c” típust a végleges változattal, a B.E.2e géppel váltották fel, amely a „Quirk” becenevet viselte.

1917-re az utolsó B.E.2e-t is kivonták a frontszolgálatból, viszont a gép már sokkal korábban elavultnak számított. A háború további részében honvédelmi vadászrepülőgépként és kiképzőgépként szolgált.

Nagyjából 3500 darab B.E.2 repülőgépet építettek 20 különféle gyárban, viszont pontos leírás nem készült a különböző gyárakban készült modellekről, habár minden valószínűség szerint a B.E.2c készülhetett a legnagyobb mennyiségben.

A típus hiányosságai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A B.E.2 nem volt egy közkedvelt típus és 1916-ra igen népszerűtlenné vált.

Mint katonai gép több komoly gyengeséggel küszködött. Az első a kicsi léghűtéses motorjából adódott, amely miatt a gép igen lassú és megbízhatatlan volt, még az akkori normák szerint is. Mikor bombákat szállítottak vagy mikor a gép maximális hatótávolságára volt szükség, a megfigyelőt és géppuskáját hátra kellett hagyni. Habár a B.E.2 teljesítménye 1914-15-ben elfogadható volt, még akkor is sokáig szolgálatban maradt, mikor az ellenségnek már sokkal erősebb gépei voltak.

A másik fő gyengesége a következő volt: mivel gyakran együléses gépként repülték, fontos volt, hogy a megfigyelő ülését a pilóta ülése elé helyezzék. Ebben a nem túl szerencsés helyzetben a megfigyelőt zavarták a felső szárny támasztékai és rögzítései, így gyakran a pilóta feje felett kellett visszalőnie az ellenséges gépekre.

A gép tényleges sebezhetősége 1915-ben bizonyosodott be, mikor megjelentek az első német vadászgépek. A repülőgép nem volt képes legyőzni még az igen primitívnek számító Fokker E.I vadászgépet sem, így gyakorlatilag teljesen haszontalan volt az 1916-17-ben megjelenő újabb német vadászgépekkel szemben.

Egyéb alkalmazási területek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy németek által zsákmányolt B.E.2.

1917-től a B.E.2-t többségében kivonták a frontszolgálatból, de tengeralattjáró felderítőgépként és kiképzőgépként továbbra is szolgálatban maradt. Ezt megelőzően ez a gép volt az első hatékony éjszakai vadászgép.

Az 1915-ös év legelején a B.E.2c gépeket elfogóvadászként alkalmazták a német Zeppelin léghajók ellen. Az elfogóvadász típust együlésesként repülték pótüzemanyagtartály alkalmazásával a gép súlyközéppontjában. A kezdeti sikertelenség után, mivel a kis méretű gyújtóbombákkal való támadás nem használt, egy Lewis Gun géppuskát szereltek a gépre, amellyel felfelé lehetett gyújtólövedékeket lőni 45°-os szögben. Az új taktika alapján a léghajókat nem felülről, hanem alulról támadták, ami igen hatékonynak bizonyult.

Az első sikeres támadásra 1916. szeptember 3-án éjszaka került sor, mikor egy B.E.2c William Leefe Robinson százados vezetésével lelőtte az első német léghajót Nagy-Britannia felett. Tettéért Viktória keresztet és £3500 pénzjutalmat kapott.

1916 októbere és decembere között további öt német léghajót semmisítettek meg B.E.2c elfogóvadászokkal.

A B.E.2 gépek teljesítménye az 1917-18-as években már nem volt kielégítő, így helyüket későbbi típusú éjszakai vadászgépek vették át, de a B.E.2c gépek által kidolgozott technika alkalmazását tovább folytatták.

A megmaradt B.E.2 repülőket (főleg B.E.2e) kiképzőgépként alkalmazták. Annak ellenére, hogy a típus stabilitása viszonylag jó volt, valamelyest alkalmas volt a műrepülésre, és emellett közel sem volt olyan rossz kiképzőgép, mint amilyennek először gondolták.

Változatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • B.E.1 - Prototípus. Fontos úttörő biplán.
    • B.E.5 - Prototípus, eredetileg egy Howard Wright biplán átépítéséből született, meghajtásáról egy 60 lóerős (45 kW) ENV motor gondoskodott, egyébként hasonló volt az eredeti B.E.2-höz. Első felszállásáre 1912. június 27-én került sor.
    • B.E.6 - Prototípus eredetileg egy Royal Aircraft Factory S.E.1 átépítéséből jött létre. Első felszállására 1912. szeptember 5-én került sor, meghajtásáról egy 60 lóerős (45 kW) ENV motor gondoskodott, mint a B.E.5-nél, de lecserélték egy Renault motorra mielőtt leszállították volna az RFC-nek.
  • B.E.2a - Kezdeti sorozatgyártott változata a B.E.2-nek. Kis számban készült az 1912-es év végétől, de a háború kitörésekor még mindig általános típus volt.
  • B.E.2b - Alapjában véve hasonló az „a” típushoz, a pilótafülke oldalait valamivel megmagasították.
  • B.E.2c - alaposan átalakították - valóban egy új repülőgép. 1914-1916 között a legtöbb darabszámban gyártott változat.
  • B.E.2d - eredetileg egy „c” változat egy nagyobb üzemanyagtartállyal.
  • B.E.2e - az utolsó változat új szárnyakkal. A „c” változathoz képest nagy előrelépésnek szánták, de egy óriási csalódás lett a végeredmény. Beceneve „Quirk” volt.
  • B.E.2f - B.E.2c típus a B.E.2e szárnyaival.
  • B.E.2g - B.E.2d típus a B.E.2e szárnyaival.
  • B.E.9 - B.E.2c egy fadobozzal a propeller előtt a megfigyelő/lövész számára. Csak egy prototípus készült.
  • B.E.12 - Együléses B.E.2 szinkronizált géppuskával és egy sokkal erősebb motorral.

Üzemeltetők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

 Ausztrália

  • Australian Flying Corps
    • No. 1 Squadron AFC
    • No. 3 Squadron AFC
    • No. 4 Squadron AFC
    • No. 7 (Training) Squadron AFC
    • Mesopotamian Half Flight
    • Central Flying School AFC

 Belgium
 Észtország
 Hollandia

  • Mindössze egyetlen gép

 Norvégia
Red Ensign of South Africa 1912-1928.svg Dél-Afrika
 Nagy-Britannia

 USA

  • Amerikai Expedíciós Erők

Műszaki adatok (B.E.2c)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Geometriai méretek és tömegadatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Hossz: 8,30 m
  • Fesztávolság: 11,30 m
  • Magasság: 3,40 m
  • Szárnyfelület: 34,47 m²
  • Üres tömeg: 623 kg
  • Maximális felszálló tömeg: 1068 kg

Hajtóművek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Hajtóművek száma: 1 darab
  • Típusa: RAF 1a léghűtéses nyolchengeres sorosmotor
  • Teljesítmény: 90 LE (67 kW)

Repülési adatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Legnagyobb sebesség: 138 km/h
  • Repülési időtartam: 3 óra
  • Szolgálati csúcsmagasság: 3050 m
  • Emelkedőképesség: 1066 m 10 perc alatt

Fegyverzet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Géppuskák: egy darab kézzel működtetett 7,7 mm-es (.303) Lewis Gun géppuska a megfigyelő számára
  • Bombák: 100 kg-nyi bomba vagy röppentyű

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó fejlesztés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hasonló repülőgépek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]