Királyi Művészeti Akadémia
Királyi Művészeti Akadémia (Royal Academy of Arts, London)
A Királyi Művészeti Akadémiát III. György brit király alapította 1768-ban. A kezdeti időszakban a Pall Mallen volt egy kisebb székháza, majd megkapták a Somerset-házat. Szerettek volna egy végleges elhelyezést a Trafalgar téren egy épületben a National Galleryvel (Nemzeti Képtár), de ez nem valósulhatott meg, mert a Nemzeti Képtár maga is helygondokkal küzdött, gyűjteményei sokasodtak, s bővíteni kellett az épületet.
A Királyi Művészeti Akadémia oktatással foglalkozik és kiállításokat rendez. 1769 óta építész-, szobrász- és festőiskolát tart fenn. 1868-ban, fennállásának 100. évfordulóján méltó épületet kapott működéséhez, a Burlington-házat. Lord Burlington építette magának saját tervei alapján neoreneszánsz stílusban 1695-1743 közt. A házat és a hozzátartozó kertet 1854-ben vásárolta meg az állam és bővítette, ráépített egy emeletet és megtoldatta két szárnyépülettel, s terveztettek hozzá Sidney Smirk által egy viktoriánus homlokzatot . Most a Királyi Művészeti Akadémia éppen az eredeti Burlington-ház épületrészben tevékenykedik.
A Királyi Művészeti Akadémia első elnöke korának híres arcképfestője, Sir Joshua Reynolds (1723-1792) volt.
A Királyi Művészeti Akadémia elnökei 1798-tól [szerkesztés]
| Név | Időszak |
|---|---|
| Sir Joshua Reynolds | 1768–1792 |
| Benjamin West | 1792–1805 |
| James Wyatt | 1805–1806 |
| Benjamin West | 1806–1820 |
| Sir Thomas Lawrence | 1820–1830 |
| Sir Martin Archer Shee | 1830–1850 |
| Sir Charles Lock Eastlake | 1850–1865 |
| Sir Francis Grant | 1866–1878 |
| Lord Leighton | 1878–1896 |
| Sir John Everett Millais | Febr.–Aug. 1896 |
| Sir Edward Poynter | 1896–1918 |
| Sir Aston Webb | 1919–1924 |
| Sir Frank Dicksee | 1924–1928 |
| Sir William Llewellyn | 1928–1938 |
| Sir Edwin Lutyens | 1938–1944 |
| Sir Alfred Munnings | 1944–1949 |
| Sir Gerald Kelly | 1949–1954 |
| Sir Albert Richardson | 1954–1956 |
| Sir Charles Wheeler | 1956–1966 |
| Sir Thomas Monnington | 1966–1976 |
| Sir Hugh Casson | 1976–1984 |
| Sir Roger de Grey | 1984–1993 |
| Sir Philip Dowson | 1993–1999 |
| Phillip King | 1999–2004 |
| Sir Nicholas Grimshaw | 2004–2007 |
Források [szerkesztés]
- Ember Mária: London. 2. bőv. kiad. Budapest : Panoráma, 1976. ISBN 963-243-082-4
- Művészeti lexikon. Szerk. Zádor Anna, Genthon István. 1- 4. köt. Budapest : Akadémiai Kiadó, 1965-1968.
- Művészeti lexikon. Szerk. Éber László. 1-2. köt. Budapest : Győző Andor, 1935.

