Rovinj

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Rovinj
Rovinj2007.jpg
Rovinj látképe a Szent Eufémia-templommal
Rovinj zászlaja
Rovinj zászlaja
Közigazgatás
Ország  Horvátország
Megye Isztria
Község Rovinj
Rang város
Polgármester Giovanni Sponza
Irányítószám 52210
Körzethívószám (+385) 052
Népesség
Teljes népesség 12 913 fő (2011)[1] +/-
Földrajzi adatok
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Rovinj  (Horvátország)
Rovinj
Rovinj
Pozíció Horvátország térképén
é. sz. 45° 05′ 00″, k. h. 13° 38′ 00″Koordináták: é. sz. 45° 05′ 00″, k. h. 13° 38′ 00″
Rovinj weboldala

Rovinj (olaszul: Rovigno) város és község Horvátországban, Isztria megyében. Közigazgatásilag még Rovinjsko Selo település tartozik hozzá. Számos szállodájával és turista látványosságával egyike az ország legjelentősebb turisztikai központjainak. Kulturális és művészeti centrum, iskolákkal, múzeumokkal, galériákkal, tudományos intézményekkel. Fejlett a dohányipar, az élelmiszeripar, a borászat és a halászat. A kedvező fekvés, az enyhe klíma, a dús mediterrán növényzet megfelelő feltéteket biztosít a turizmus fejlődéséhez.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Rovinj egy kiálló szirtfokra épült festői szépségű városka az Isztriai-félsziget nyugati részén, Porečtől 15 km-re délkeletre. területe a Lim-öböltől Veštarig húzódik. Elérhető Pazin felől az A8-as és Póla felől az A9-es autópályán, a róla leágazó 303-as főúton. A tulajdonképpeni városmag egy kis félszigeten (egykor sziget) található, két dombon fekszik. Közülük a 30 méter magas Montén található a város szíve a Sveta Eufemija templom.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Rovinj az ókor végéig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A régészeti leletek tanúsága szerint a mai Rovinj területén már a történelem előtti időben is éltek emberek. A félsziget nyugati részének nagyobb arányú benépesülése a bronzkor és a vaskor időszakára az i. e. 5. évezred és az i. e. 1500 közötti időszakra tehető, amikor a jól védhető magaslatokon földből és kőből épített várak, erődített települések létesültek, melyeket számos esetben többszörös gyűrű alakú sáncok öveztek. A legújabb régészeti feltárások eredményei azt igazolják, hogy azon a félszigeten (akkor még sziget és csak 1763-tól félsziget) ahol a mai Rovinj városmagja fekszik már az i. e. 2. évezredben emberi település volt.[2] Az Isztriát uraló hisztri törzs élénk kereskedelmet folytatott a görögökkel és az etruszkokkal. A római hódítás időszakában hosszú véres harcok folytak a félsziget birtoklásáért. Amikor i. e. 177-ben a római seregek végleg felszámolták a félsziget nevét adó hisztri törzs hatalmát új, békésebb korszak köszöntött erre a tájra. Rovinj első írásos említése ismeretlen ravennai szerző "Cosmographia" című munkájában történik Castrum Rubini alakban.[2] A 7. századból származó munka legtöbb adata az 5. századdal kapcsolatos, melyből a rovinji történész Benussi arra következtetett, hogy Rovinj az időszámítás utáni 3.-4. században alapított település volt.[2] A szigetet az alapítás után falövezet és három torony tette védhetővé. A mai főtér helyén pedig csatorna húzódott. A települést azonban mégis többször feldúlták.

Az 5. századtól a velencei uralomig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A rómaiak után a keleti gótok, a hunok és a bizánciak uralma következett. Támadásaik elől a latin nyelvű lakosság a környező és biztonságosabb Mons Albanus, Sv. Katerina, Sv. Andrija és Cissa szigetekre húzódott vissza. A Cissa szigetet már az 1. században idősebb Plinius is megemlíti. Rubini vára (Castrum Rubini) nagyjából a mai Sveta Eufemija templom helyén állt, egykor egy Szent György tiszteletére szentelt templomocska állt benne. A bizánciaktól előbb a longobárdok foglalták el, majd miután Nagy Károly frank király meghódította királyságukat a Frank Birodalom része lett. A hűbérviszonyok között a város korábbi önállóságának nagy részét és jelentőségét elveszítette. Erről árulkodik az a tény, hogy 804-ben csak mint várat (castrum) említik a birodalmi naggyűlésen.[2] Rovinjt a tenger felől magas sziklák, a szárazföld felől erős falak védték. Erődítései ellenére az Isztria több településéhez hasonlóan többször lerombolták és felégették. Az akkor már „Ruigno, Ruginio, Ruvigno” néven említett települést a szárazföld felől 876-ban a Domagoj vezette horvátok, a tenger felől 865-ben és 887-ben a neretvánok, 819-ben és 842-ben a szaracénok támadták. Nagy Károly a várost az aquileiai pátriákra igazgatása alá rendelte. 966-ban a poreči püspökség fennhatósága alá került, bár megelőzően évszázadokig egyházilag a pólai püspökség területéhez tartozott. A 10. és 11. században az Isztria nagyhatalmú német hűbérurak uralma alatt volt, akik jóindulatúan tekintettek a Velencei Köztársaság politikai és gazdasági megerősödésére. A város vezetésének a korábbi önállóság visszaszerzéséért vívott harcban egyfelől az aquileiai pátriárka (melynek 1208-tól tartozott uralma alá), másfelől a tengeri hatalom Velence ellen kellett megküzdenie. A kíváltságok megszerzéért érdekeitől függően hol az egyik, hol a másik hatalom felé hajlott. 1188-ban Rovinj aláírta Raguzával (Dubrovnik) a kétoldalú kereskedelemről és az árucseréről szóló „Renovatio pacist”.[2] A 13. században többször összetűzésbe került a nyugat-isztriai városokkal, Pirannal és Koperrel. A Serenissima úgy határozott, hogy az Észak-Adria térségét, a Velencei öblöt és az Isztriát katonai védelme alá vonja. Rovinj a többi isztriai várossal együtt úgy döntött, hogy Velence tengeri hadereje megfelelő védelmet nyújt kereskedelmi és tengerészeti érdekeihez és 1283-ban követve Poreč, Novigrad és Umag példáját meghajolt a velencei akarat előtt. Ezzel elkezdődött a velencei uralom több évszázados időszaka.

Rovinj a velencei uralom alatt[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Óratorony a szárnyas oroszlánnal

A Velencei Köztársaság megadta a látszólagos szabadságot, de fenntartotta a jogot a városi elöljáró a podeszta jelölésére, akinek illetékessége kiterjedt az egyházi, politikai, igazgatási, kereskedelmi és más ügyekre. A podesztátus természetesen velencei volt. Rovinjnak csak korlátozott önállóság jutott és csak néhány kiváltságos család képviselőjének volt lehetősége részt venni a tanács munkájában. Rovinj statutuma a 15. században már három könyvből állt, az első a közigazgatásról, a második a polgárjogokról, a birtokokról, földekről, marhákról és legelőkről, a harmadik a bűnökről, a büntetésről és az adókról szólt.[2] A Velencei gazdaság hajtóereje a kereskedelem volt, így Rovinjban is nőtt az áruforgalom, mely a településnek már határozott városi jelleget adott. A halászat, a földművelés mellett már megjelentek a kézművesek, a kereskedők és a tengerészek is. A 14. században megalapították az első testvériségeket, a földbirtokosokét és földművesekét, a tengerészekét, a kőfaragókét, a halászokét, stb. A tengerészet fejlődése a kikötővárosok közötti rivalizáláshoz, majd fegyveres összecsapásokhoz is vezetett. Velence háborúba keveredett Genovával, melynek hajóhada 1379-ben elfoglalta és lerombolta Rovinjt. A genovaiak még a város védőszentjének ereklyéit is magukkal vitték és azok csak 1401-ben kerültek vissza. Az Isztria középső területei 1374-ig a Goricai (Gorizia, Görz) grófsághoz tartoztak, majd ennek bukása után Pazini grófságként Habsburg uralom alá kerültek. A két nagyhatalom, Velence és a Habsburgok közti érdekellentétek gyakran fegyveres összetűzésekhez vezettek. A középkorban még egy nagy szerencsétlenség a járványok is nagy pusztítást végeztek. Rovinjt a kedvező klímájának köszönhetően részben megkímélték ezek. Az uszkókok és a velenceiek közötti háborús összecsapások során a várost kétszer (1579-ben és 1599-ben) érte nagy támadás, melyek során az uszkók kalózok lerombolták és felégették. A török hódítás elől az Isztria középső területeiről, Boszniából, Dalmáciából, de még Albániából és Görögországból is nagy számú menekült érkezett a városba, melynek lakossága ugrásszerűen megnőtt. Történt betelepülés Itália északi részeiről is.[2] A 17. században a dühöngő járványok elől mintegy 3500 menekült költözött Rovinj falainak védelmébe. A városnak 1595-ben 2800, 1650-ben körülbelül 5000, 1741-ben 7966, míg 1775-ben már 13788 lakosa volt. A túlzsúfolt városka családjai kénytelenek voltak beérni egy-egy szobával, azonban tűzhelyeikhez külön kéményt építettek. Ekkor alakult ki az egymás fölé emelkedő házak kéményerdeje. Rovinj volt a Velence közelében fekvő legfontosabb kereskedelmi kikötő, tengerészei kivételes ügyességükről és bátorságukról voltak híresek. Megmutatkozott ez a velenceiek és a törökök között dúlt Kandiai háborúban (1648), amikor az észak adriai velencei hajókon szolgáló tizenkét rovinji kapitány közül vitézségükért hármat is kitüntettek a Szent Márk-renddel.[2] A török harcok idején a velenceiek segítséget adtak erődök építéséhez és a városfalakat is megerősítették. Porton del Ponte 1563-ban épült, a Portizzát pedig 1590-ben építették újjá és megerősítették. 1650-ben az uszkók veszély megszűntével a város részben a szigeten, részben az átellenben a ferences kolostor alatt fekvő szárazföldi területeken a falakon kívül is kezdett terjeszkedni. A sziget és a szárazföld között húzódó csatornán át hidat építettek, majd 1763-ban a csatorna feltöltésével ezt megszüntették. Ekkor vált Rovinj szigetből félszigetté. A 17. és a 18. században az Isztria legjelentősebb hajóépítő, halászati és hajózási központja lett, itt volt a félsziget legfontosabb kőbányája is. Minthogy a város önállósága továbbra is csak látszólagos maradt és lakóit szigorú adózási előírások sújtották, Rovinj a csempészet és a hatalom elleni lázadások legjelentősebb fészke lett. Ilyen lázadást kellett elfojtani 1767-ben, 1769-ben, 1774-ben és 1780-ban is. Amikor 1719-ben Ausztria Fiumét és Triesztet szabad kikötővárosi rangra emelte Rovinj gazdasági helyzete is kedvezőtlenebb lett. Elveszítette korábbi vezető szerepét.

A 19. századtól napjainkig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Velencei Köztársaság bukásával (1797) itt is megszilárdult a demokrácia, a várost 18 képviselőből álló tanács irányította. Az önkormányzat fennmaradt az 1805-ig tartó rövid osztrák, majd az 1813-ig tartó francia uralom (Illír Provincia) alatt is. 1813-ban újra osztrák uralom következett. Rovinj, amelynek 1821-ben megerősítették városi rangját 1825 és 1860 között az Isztriai Tartomány része volt, amely az 1861. február 26-án kibocsátott császári pátenssel önálló őrgrófsági státuszt kapott saját országgyűléssel. Az Isztria járásai közül az egyiknek Rovinj lett a székhelye. Az osztrák uralom alatt Rovinj nagyarányú ipari, tengerészeti és kulturális fejlődésen ment át. A fejlődés jobb életkörülményeket teremtett, beépült a Sveti Franjo dombtól a dohánygyárig terjedő övezet. 1816-ban kiépült a közvilágítás, 1819 és 1840 között megépült a régi iskola, 1847-ben a tésztagyárhoz a gőzmalom, 1850-ben megalakult az Isztria kereskedelmi és iparkamarája, 1853-ban a Sveti Ivan szigeti világítótorony, 1854 és 1865 között a színház, 1852-ben a cementgyár, 1859-ben a nagymóló, 1872-ben a dohánygyár, 1878-ban a viaszüzem, 1882-ben az üveggyár és a halfeldolgozó üzem, 1888-ban a kórház, 1891-ben pedig megalapították a tengerbiológiai intézetet.[2] 1876-ban Rovinjt elérte a vasút is, az első vonat Kanfanar felől gördült be a vasútállomásra. 1905-ben kiépítették a gázvilágítást, 1906-ban pedig bevezették a telefonszolgáltatást. A városnak 1857-ben 9401, 1910-ben 10022 lakosa volt. Az I. világháború következményei nagy politikai változásokat hoztak az Isztrián. 1920-tól 1943-ig az Isztriával együtt olasz uralom alá tartozott. Az olasz kapitulációt (1943. szeptember 8.) követően az Isztria német megszállás alá került, mely 1945-ig tartott. A település végül csak 1945 május elején szabadult fel. A háborút hosszas diplomáciai harc követte Jugoszlávia és Olaszország között az Isztria birtoklásáért. Az 1947-es párizsi békekonferencia Jugoszláviának ítélte, melynek következtében az olasz anyanyelvű lakosság Olaszországba menekült. 1911-ben a népességnek még 97,8%-a olasz anyanyelvű volt, majd az isztriai exodus során 1943-tól több hullámban egészen 1954-ig elüldözték őket. 2001-ben lakóinak már csak 10,81 %-át alkották az olaszok. A településen gyakori a kétnyelvű horvát/olasz hivatalos feliratok alkalmazása. A város gazdasági életében az 1960-as évek közepétől a turizmus fejlődése hozott új fellendülést. 1991-óta a független Horvátországhoz tartozik. 2011-ben a városnak 12913, a községnek összesen 14367 lakosa volt.

Lakosság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lakosság változása[3][4]
1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011
9401 9564 9522 9662 10302 12323 10022 10170 7863 5712 7155 8871 11271 12910 13467 12913

Nevezetességei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az óváros[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Rovinj óvárosa a dombtetőről messze tekintő Szent Eufémia-templom köré tömörült. Utcácskái szűk, hegyről le és föl kacskaringózó sikátorokból állnak. Román-gótikus, reneszánsz, barokk és neoklasszicista épületei ablakaival, teraszaival, baladurjaival, tetőteraszaival, kapuzataival és lépcsősoraival megőrizték az ódon hangulatot. Az északi és déli oldalon máig fennmaradtak a kora középkori és reneszánsz városfalak. A kikötőből az óvárosba az egykori hét városkapu közül ma három kapu; a Szent Benedek kapu (ma Vrata na obali), a város címerével díszített Szent Kereszt kapu (Vrata Sv. Križa), valamint a Fal alatti kapu (Vrata Pod zidom, az 1590-es felirattal) vezet. A mozgalmas kikötőből nyíló Gradski tér központjában velencei stílusú óratorony (19. század) és egy gyermekalakos díszkút (1959) található. A téren áll a 17. század végén épített egykori Califfi-palota, amelyben ma a városi múzeum működik. A Gradski térről északra a Valdibor tér felé találjuk a zöldség és halpiacot. Közben elhaladunk az 1854-ben épített Rubineumnak nevezett épület mellett. Az épület földszintje egykor hal- és húsbolt volt, míg az emeleti nagy termet 1865-ben színháznak alakították át, amely 1928-tól a két világháború közötti időszak ismert rovinji komikus színésze Antonio Gandusio nevét viseli.[5] A Gradski tér előtt van a kikötő a mólókkal, ahol veszteglő halászhajók, vitorlásjachtok, motorcsónakok, bárkák megszámlálhatatlan árbocerdeje fogadja az ideérkezőt. A kikötővel szemben a parttól alig pár száz méterre zöldell a Sveta Katarina-sziget.

  • A térről az óvárosba lépve található egy kőburkolatú barokk kapu a Balbi-ív (Balbijev luk), melyet 1678-79-ben építettek a velenceiek. A kapu íve felett kívülről egy török, belülről egy velencei emberfej látható. A kaput száz évvel később a Balbi család két címerével díszítették, melyek között kőtábla, efelett pedig a velencei szárnyas oroszlán ábrázolása található. Az oroszlán egy "VICTORIA TIBI MARCE EVANGELISTA MEVS" (dicsőség neked Márk evangélistánk) feliratú nyitott könyvet tart.[5]
  • Bal oldalt található a városi tanács épülete, az egykori Praetori palota, melynek alapjai még 1308-ból származnak. Később többször bővítették és megújították. Földszinti része zárva van, míg emeletén található a tanácsterem (Sala Gradskog vijeća), különböző irodák és a városi levéltár. A tanácsteremben 1584-ből származó freskókat láthatunk. Az épület homlokzatát és átriumát 1850 és 1860 között újították meg, amikor velencei és rovinji családok címereit, valamint a város címerét helyezték el rajta. Mai ismereteink szerint a város címere egy fehér pajzsban elhelyezett vörös kereszt a 14–15. századból származik.
  • A Praetori palotán túl van a Mateotti tér, melynek szép kút van a közepén. Itt található a Centar, az Olasz Unió 1968-ban alapított történeti kutatóintézete. Az intézmény több mint nyolcvanezer kötetes gazdag könyvtárral rendelkezik. Az Európa Tanács emberi és kisebbségi jogokkal foglalkozó bizottságának védnöksége alatt áll.[5] A téren állt a Szent Kozma és Damján templom a tér régi névadója. 1456-ban épített hétszögletes építmény. Itt keresztelték egykor a városi elöljárók gyermekeit. A templom 1810-ben a francia megszállás idején lerombolták. E térről nyílik az a három szűk utcácska, melyek mindegyike a Szent Eufémia templomhoz vezet.
  • A Mateotti térről a Veli (nagy) térre érkezünk, mely bővelkedik pompás 16. századi reneszánsz palotákban. Bármelyik utcácskába térünk be mindegyik különleges és csodás szépségű. Némelyikük a tengerpartra megy, míg más mint a Grisia, amely a dombtetőn álló Sveta Eufemija templom felé tart hagyományos képtárlatairól híres. Az utca végén közel a plébániatemplomhoz áll az 1673-ban emelt kis Szent József templom. 1953-ig itt tartották a gyermekek hittanoktatását, ma már nem miséznek benne.
  • A Szent Kereszt utcán leereszkedve közvetlenül a Szent Kereszt kapu mellett található a 14. században épített azonos nevű templomocska, melyet az 1592-ben bővítettek. A hagyomány szerint a városba érkezése után a közelében volt elhelyezve a Szent Eufémia testét tartalmazó szarkofág. Erről emlékezik meg a templom alatti lépcsőn látható felirat. A templom egyhajós, loggiás épület, 1965-ben restaurálták. A loggiában régi feliratos kövekből kis lapidárium van berendezve. Ugyanebben az utcában áll az 1492-ben épített kis Szent Borbála templom.[6]
  • A Pod lukovima teret magas házak övezik. Itt áll a 16. századi Szent Benedek templom és mindjárt ennek közelében a Szent Benedek kapu a 12. századi városfal részletével. Maga a tér egyike legszebb rovinji tereknek.
  • A déli kikötő nagygátját 1859-ben építették. Eredetileg csak addig ért ahol ma a törése van. Teljes nagyságában 1931-ben épült ki, hogy a Sveta Katarina kikötőben horgonyzó kis hajókat délnyugati irányból is megvédje a váratlan viharoktól.
  • A Szent Eufémia templomtól indul ki az óváros egyik legszebb utcája a Bregovita utca, mely a Poljana dombig vezet és mai formáját a 18. században nyerte el. Itt áll a Szent Tamás templom, a középkori építészet szép példája. A templomot már a 14. században említik, 1723-ban bővítették. A templom névadója után helyiek a városnak ezt a részét ma is San Tomának nevezik.[6] A Bregovita utcával párhuzamos Švalbina utcában található a 17. századi külső városfal egy része. Barokk épületeivel szintén Rovinj legszebb utcái közé tartozik. Itt érkezünk a köznyelv által csak Oratorionak nevezett Fájdalmas Szűzanya kápolnához, melynek két utcáról van bejárata. A középkorban földszintjén az idegenek és a szegények szállásául szolgált, míg emeletén imaház volt. A koraberi iratok szerint a pićani püspök szentelte fel. 1788-ban készített oltárán egy üvegajtóval zárt fülkében áll a Fájdalmas Szűzanya szobra. Az utca vége előtt balra található az 1779-ben épített Gyógyító Boldogasszony templom. Oltárképe az azonos titulusú velencei templom oltárképének másolata. 1818-óta a templomból kindulva minden évben fogadalmi körmenetet tartanak a város pestistől való megszabadulásának emlékére.[6]

A Szent Eufémia templom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Szent Eufémia mártíromsága a templom freskóján

A templom névadójának legendája szerint Szent Eufémia 303-ban a Konstantinápoly melletti Chalcedonban az oroszlánok karmai közt lelte volna mártír halálát, azonban csoda történt, a kiéhezett vad oroszlánok kezesen Eufémia lábához feküdtek, akit ezután kerékbe törtek. Ezért leggyakrabban pálmaággal és kerékkel ábrázolják. Később testét Nagy Konstantin császár Konstantinápolyba vitette, ahol nagy templomot emeltetett a tiszteletére. 800. július 13-án azonban egy éjszakai vihar idején a szarkofág eltűnt Konstantinápolyból és a Rovinji-öbölben tűnt fel, ahonnan egy fiatalember két sovány tehenével a kis Szent Ferenc templomhoz húzatta. Amikor a szarkofágot a városba hozták a polgárok elámultak ezen a nagy csodán és Szent Eufémiát saját védőszentjüknek fogadták. A környező települések lakói is sorra zarándokoltak el a sírjához.[7]

A Szent György templom már kicsinek bizonyult ekkora embertömeg befogadására, ezért a 10. század elején új templom építésébe kezdtek. 950 körül fel is épült a háromhajós, három félköríves apszissal rendelkező bazilika, melynek a közepén helyezték el a szarkofágot és Szent Györggyel együtt Szent Eufémia is a város védőszentje lett. A plébániának és a városnak is nagy eseménye volt, amikor 1178-ban kibocsátott bullájában III. Sándor pápa káptalani rangra emelte. A kora keresztény templomnak három oltára volt és a főhajóban álló főoltáron Szent György szobra volt látható. A jobb oldali mellékoltár a Legszentebb Oltáriszentség, a bal oldali Szent Eufémia tiszteletére volt szentelve. Az ezen állt fából faragott Szent Eufémia-szobrot a 16. században egy új, kőből fafagott, aranyozott szoborra cserélték, amely ma is ott látható. A templomot a következő századokban többször javították, de 1720-ban mégis új templom építése mellett döntöttek. Az építmény tervezésével és kivitelezésével Giovanni Scalferotto velencei építészt bízták meg. Maga az építés 1725-ben kezdődött el. Ennek érdekében le kellett bontani a Szent György, a Szent Orsolya, a Szent Mihály és a Szent Rókus templomokat. Az építés gyorsan haladt. Már 1728-ban mindhárom hajó be volt boltozva és a szarkofágot el tudták helyezni arra a helyre ahol ma is áll.[7] Az épület szerkezetleg 1736-ra készült el, hosszúsága 51, szélessége 30, a főhajó magassága 17,71 méter.

A három fő oltár a velencei Gerolamo Laureato tervei szerint épült 1741-ben, amikor Mazzoleni poreči püspök felszentelte a főoltár három nagyméretű, Szent Györgyöt, Szent Rókust és Szent Márkot ábrázoló szobrát. A templomot végül 1756-ban szentelték fel, de már 1754-ben Szent Eufémia ünnepén megszólalt az orgona, mely máig értékes kulturális műemléke a templomnak. Építője Antonio Barbini volt és később többször restaurálták, utoljára 1958-ban. 1780-ban a rovinji építész Simone Batistella már terveket dolgozott ki a déli homlokzat kővel történő burkolására, a homlokzat díszítése azonban csak 1861-re fejeződött be Depozza építész trevei szerint. A déli kapunál Szent Eufémia gótikus domborműves ábrázolása valamint ókeresztény és koraromán töredékek láthatók befalazva. A templom belső tere nagyon szép. A főoltárt és a két másik oltárt Alvise és Ambrogio Tagliapietra carrarai márványból faragott nagymerétű gyönyörű szobrai díszítik. A Legszentebb Oltáriszentség oltár is gazdagon márványozott, különösen szépek az oszlopok és a nagyméretű angyalszobrok, valamint az 1777-ben készített ezüst antependium (oltárelő). Valamennyi velencei munka. Az áldoztató korlát ugyancsak carrarai márvány, szépségével jól illeszkedik a tér harmóniájába. A főoltár mögött a falakon három nagyméretű, aranyozott keretes kép áll. A legnagyobb az Utolsó vacsorát ábrázolja, Giovanni Contarini alkotása 1574-ből, a másik ismeretlen mester műve Jézus és az alvó apostolok a Getszemáné-kert-ben, míg a harmadik valamivel kisebb kép a Szűzanyát ábrázolja gyermekével értékes, szépen kidolgozott bizánci ikon (ma a sekrestyében őrzik).[7]

A Szent Eufémia plébániatemplom

A Szent Eufémia-oltár mögött található a proconnesusi márványból (Marmara-szigetek, Márvány-tenger) faragott 3. századi szarkofág a szent ereklyéivel. Aquileiai műhelyből származó befejezetlen munka. Hossza 2089, magassága 195, szélessége 95 cm. A szarkofágban található a szent drága aranyos ruhákba öltöztetett csontváza. A koponyát fedő viaszmaszkot 1953-ban készítették. Említésre méltó még az 1635-ben festett Szent Sebestyén oltárkép. A falakat 1800-as években készült freskók borítják, melyek közül az egyik az ideúszó kőkoporsó csodálatos ideérkezését, míg egy másik Eufémia történetét jeleníti meg az oroszlánokkal.

A harangtorony építése 1651-ben kezdődött Alessandro Monopola milánói építész tervei szerint a velencei Szent Márk székesegyház campaniléjének a mintájára. Az építés 26 évig tartott 1677-ben készült el. Szent Eufémia bronzból készült szobra a maniagai Vallani testvérek munkája 1758-ban került a torony tetejére a korábbi, egy 1756-os villámcsapásban megsemmisült faszobor helyére. A szobor úgy fordul el a tengelye körül, hogy mindig az aktuális szélirányt mutassa. 1834-ben alapjaiban megújították, mert a villámok nagy károkat okoztak benne, végül 1879-ben villámhárítóval látták el. A harangtorony a szoborral együtt több mint 62 méter magas (ebből a szobor 4,70 méter), a legmagasabb ilyen építmény az Isztrián.[7]

Az Óvároson kívül[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A G. Paliage utca 5. szám alatt található a város akváriuma a Ruđer Bošković intézet. Az intézet 1891-ben nyílt "Zoologische Station des Berliner Aquarius" néven és a világ egyik legrégibb ilyen intézete volt. Az épületben alakították ki 1962-ben a Ruđer Bošković tengeri radiobiológiai intézet laboratóriumát. 1969-ben a Jugoszláv Tudományos Akadémiával (JAZU) közösen létrehozták a Ruđer Bošković tengeri kutatási központot. A központban dolgozó mintegy negyven tudós tengeri mikrobiológiai, toxiológiai és molekuláris biológiai kutatásokat végez. Mintegy húszezer kötetes könyvtára, óceonográfiai adatbankja, mintegy 1100 fajta adriai gerinctelent, halat és növényt, megközelíthetően 400 fajta tengeri algát és pázsitot felölelő dokumentumgyűjteménye van.
  • A De Amicis utca 36 alatt található a ferencesek temploma és kolostora. Az impozáns barokk épületegyüttes építése 1702-ben a kolostor kútjának kiásásával kezdődött. Ennek során itt használtak először robbanóanyagot bányászati célra. A templom építése 1710-re fejeződött be és Assisi Szent Ferenc tiszteletére szentelték fel. A főoltár mögött félköríves kórust alakítottak ki a rendtagok számára, a bal oldalról nyílik a bejárat a kolostorba és a sekrestyébe, míg jobbra a Szeplőtelen Fogantatás kápolna található. A hajóban található másik két oltárt Alkantarai Szent Péter és a Szent Kereszt tiszteletére szentelték. A Szűzanyát Alkantarai Szent Péter és Páduai Szent Antal társaságában ábrázoló oltárkép G. Ventura alkotása a 18. század elejéről. Értékes az ifjabb Palma master stílusában festett a feszületet szentekkel ábrázoló oltárkép is. Orgonáját Eduard Kunad építette 1882-ben négy évvel a kolostor bővítése után. A templom bejárata előtt 1855-ben nagy kőkeresztet állítottak fel amely korábban a Szentháromság templom előtt állt. A kolostor kömyvtára nyolcezer értékes kötetet számlál, melyek közül a legrégebbiek 16. századiak. A kolostor kis múzeumában két bizánci stílusú ikont őriznek, az egyik a 16. századból, a másik 1686-ból származik, ismeretlen mester alkotásai. Értékes még a Szent Család ábrázolása a 16. századból, Szűz Mária a kis Jézussal kis gótikus-reneszánsz márványszobra és Szent Jeromos barokk márványszobra a 17. századból. Emellett több kehely, szentségtartó, kereszt és más aranyozott ezüst relikvia látható itt.[8]
  • A városmagtól a Via Carerán végigmenve érünk a Trg na lokvira. Itt található a város legjelentősebb megmaradt román kori épülete a Szentháromság templom. A kis templom külsejét tekintve hétszög alaprajzú, mely hét fülkés, kupolás kör alakú belső teret takar. Sajátos átmenetet képez a román és a gótikus stílus között. A három külső nyíláson át betörő fény játéka szuggesztív és monumentális kompozíció benyomását kelti ebben a kis harmonikus építményben. A templom igazi ékessége a szépen fennmaradt koraromán tranzéna (kőből faragott ablakrács) a Golgota ábrázolásával. A templomban ma már nem tartanak istentiszteletet, galériának rendezték be.[6]
  • A Carducci utcában található az Irgalmas Szűznanya templom, melyet 1487-ben szenteltek fel. Amint erre a "Scip.Benz. P. 1584." felirat is emlékeztet a templomot 1584-ben Scipione Benzon podeszta idejében átépítették. A kapu feletti felirat szerint 1750-ben megújították. Egyhajós épület négyszögletes szentéllyel. A bejárat előtt loggiás előtér található, ahova lépcsők vezetnek fel. A homlokzatot és a loggiát is felül tympanon zárja le. Oltárán a Szűzanyát gyermekével ábrázoló festmény áll. 16. századi fára festett alkotás aranyozott háttárrel, nagyméretű aranyzott keretben. Berendezéséből értékesek a későbarokk fából faragott padok és a rovinji tengerészet történetéről mesélő fogadalmi ajándékok. Ebben a templomban temették el 1762-ben Elisabetta Angelini-Califfi grófnőt a szegények nagy jótevőjét.[8]
  • A Vladimir Gortan utcában áll a Szent Márton templom, melynek építési ideje nem ismert. A korabeli dokumentumok szerint a templomban tartotta ülését 1580-ban a Földművesek testvérisége, amelyet akkor alapítottak.[6] Fából faragott oltárát 1720-ban készítették.
  • A Carera utcában a házak között áll a Borromeo Szent Károly templom, melyet 1650 és 1660 között építettek. Akkor városon kívül állt, ma itt van a város kereskedelmi központja. Oltára az 1810-ben lebontott közeli Havas Boldogasszony templomból, oltárképe a Szent Lőrinc templomból származik. 1944-ben restaurálták. A honvédő háború idején itt működött a Caritas. Ma műteremként üzemel.[6]
  • A Szent Miklós templom rovinji a tengerészekből alakult Szent Miklós testvériség tagjai építették 1364-ben a tenger közelében a Brodogradilišta téren. A templom állapota leromlott és idővel lebontották, de 1860-ban a régi helyén újjáépítették. A 18. században a helyén kis temető feküdt.[6]
  • A temetőtől nem messze fekvő Končeta nevű helyen épült fel a román stílusú Szeplőtelen Fogantatás templom, amely a 15. században gótikus boltozatot kapott. Valószínűleg itt gyűltek össze a mezőről hazafelé tartó földművesek, hogy imádkozzanak a jó termésért. A templom 1557-ben a Szeplőtelen Fogantatás testvériség gondozásában állt.[6]
  • A tengerpart közelében áll a régi Szent Pelágiusz templom, melyet 1400 körül építettek és 1842-ben restauráltak. A II. világháború után egy ideig a Dr. M. Horvat kórház várótermének használták, de miután elhagyták romlásnak indult. 1989-ben restaurálták. A kórház terüleén álló új Szent Pelágiusz templomot 1908-ban építették. Kereszt alaprajzú épület kupolával és két 20 méter magas harangtoronnyal. Oltárképe a Szűzanyát a tengerek csillagaként ábrázolja.[6]
  • A várostól 5 km-re Bale felé áll a 14. században épített "Madonna di Campo" (Mezei Madonna) templom. 1757-ben megújították, de később lebontották. A régi helyén 1783 és 1785 között építették fel a mai templomot. Szárazság idején ide zarándokoltak el a rovinjiak esőért imádkozni. Oltárképe Mária mennybemenetelét ábrázolja.[6]
  • A várostól északra egy termékeny mezőn található a Szent Kristóf templom. A 11. században épült, de csak 1300-ban említik először. 1410-ben az azonos nevű testvériség gondozásában állt. Oltárképein Szent Kristóf, Assisi Szent Ferenc és Szent Illés próféta voltak láthatók.[6] Egyhajós épület félköríves apszissal. Külseje lizénákkal tagolt, belül sajnos teljesen üres, csak a kőből épített oltár látható benne.
  • A várostól 4 km-re északnyugatra a Kanfanar felé vezető kerékpárúton érhető el a Szent Tamás templom romja. A templom első formájában még a 6. században épült. A ma látható templom a 8. század végén, vagy a 9. század elején épült a Karoling kor építészetének jellegzetes stílusában, de a 18. századi átépítés után elveszítette eredeti formáját. A templom kereszt alaprajzú három félköríves apszissal . A nyugati fal felett álló harangtorony későbbi építésű, a román stílus jellegzetességeivel. Oltárképén a hitetelen Szent Tamás megtérése volt látható, ahogy ujját Jézus sebére helyezte. A templom 1999-ig nagyon romos állapotban volt, ekkor kezdődött rekonstrukciója. Ennek során váltak újra láthatóvá az oltárt elválasztó korlát középkori kőfaragványai és oszlopocskái. Az épület ma már eredeti nagyságában látható.[6]
Monkodonija falai
  • A várostól 5 km-re délkeletre található Monkodonija, amelyet az Isztria Mükénéjének is neveznek. Monkodonija bronz kori település volt, melyet az i. e. 1800 körüli időben laktak. A települést egymásra kötőanyag nélkül rakott kőtömbökből épített három méter magas és három méret széles falak védték. A település ovális alakú volt és két részből, egy alsó és egy felső városból állt mintegy ezer lakossal. A felső várost a kézművesek, az alsó várost a földművesek lakták. A városba a nyugati oldalról a tengerre nyíló kis kapun át lehetett bemenni, de volt egy másik bejárat is az északnyugati oldalon. A domb legmagasabb részén volt az akropolisz, ahol a leggazdagabbak laktak. Az ásatások során számos itt készített kerámia került elő, melyek stílusa a keleti mediterrán és jellemzően a mükénéi kultúrával mutat hasonlóságot. Az előkerült fémtárgyak is az itteniek gazdagságára utalnak. A településtől légvonalban ötszász méterre megtalálták temetőjét is, ahol a feltárt tizenegy, kőtömbökből épített sírból borostyánból és fajanszból készített ékszerek kerültek elő. A sírokat kincsvadászok már korábban kifosztották, úgyhogy valószínűleg értékesebb mellkékleteket is tartalmaztak. Ez lehetett a z egykori nekropolisz központja, ahová a leggazdagabbakat temették el. A település az i. e. 1200 körüli időben ismeretlen okból szűnt meg.
  • Rovinjtól 4 km-re keletre a Rovinjsko Selora menő út mentén található 107 méter magas Turnina dombja, amelyen egy ókori eredetű vár romjai láthatók. A vár építése még a történelem előtti időkre megy vissza. Később a rómaiak, a longobárdok, majd a frankok és a bizánciak is használták. Később több birtokosa is volt, egy ideig a poreči püspök tulajdonában is állt, végül államosították. A várat kedvező fekvése miatt a II. világháború idején a partizánok megfigyelő pontként használták, ezért a németek lerombolták és ma már csak romjai láthatók. A feltárások során bizánci pénzek, fémtárgyak, nyílhegyek és régi fegyverek kerültek elő.

Rovinj szigetei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Rovinj területéhez összesen 19 kisebb-nagyobb sziget tartozik, melyek közül a Szent Katalin és Szent András-sziget a legnagyobbak és legnevezetesebbek. Mivel Rovinj kikötőiből rendszeresen indulnak hozzájuk turistahajók a nyári szezonban a turisták ezrei látogatják őket.

A Szent Katalin-sziget látképe a városközpont felől
  • A város déli részével szemben közvetlenül a part előtt fekszik a Szent Katalin-sziget (Otok Sveta Katarina). A város kikötőjéből a szezonban fél óránként induló hajókkal mindössze öt perces út vezet át ide. A sziget már a bronzkorban is lakott volt. 800-ban amikor Szent Eufémia szarkofágja Rovinjba érkezett a szigeten ispotály volt ahol remeték laktak. 1473-ban az itáliai Trevisoból Szűz Mária szolgáinak rendjéből való szervita szerzetesek érkeztek ide. Az város 1486-ban nekik adta a sziget felét és az ispotály romjain felépítették kolostorukat. A templomot megújították és magas harangtornyot építettek hozzá. Ők 1779-ig maradtak a szigeten amikor az utolsó szerzetes Giuseppe-Maria Variani is meghalt. Ezután a szigetet Alvise Rismondo vásárolta meg aki Károly István osztrák főhercegnek adta tovább. Tőle 1910-ben gróf Korwin Milewski lengyel nemes vásárolta meg. Neki köszönhető a sziget fásítása és két épületének felépítése. Halála után a sziget a városé lett, a templom és a kolostor pusztulásnak indult.[6] Milewski egykori nyaralóját azóta többször bővítették és átépítették, utoljára 2000-ben. A szigeten épült fel a Katarina Szálloda a turistákat kiszolgáló létesítményivel. A sziget különösen gazdag növényekben, mintegy 450 fajta növénnyel rendelkezik. Nagyszerű kilátás nyílik innen festői fekvésű Rovinj városára.
  • A Rovinjhoz tartozó szigetek legnagyobbika a városközponttól 3 km-re délre fekvő Szent András-sziget (Otočić Sveti Andrija), melyet másképpen Vörös szigetnek (Crveni otok) is neveznek. A sziget a város déli kikötőtől 15 perc hajóútra van. A szomszédos Maškin-szigettel egy töltés köti össze. Szent András szigete valószínűleg már a történelem előtti időben is lakott volt. A 6. században bencés szerzetesek alapítottak itt kolostort és építették fel az első templomot. A 13. században a szigetet elpusztították. A 15. században a romos épületeket a ferencesek építették újjá, akik 1809-ig a franciák érkezéséig maradtak itt. Ekkor az épületek újra romlásnak indultak. 1820-ban a szigeten cement és mészüzemet létesítettek, ahol a templom harangtornyát gyárkéményként használták.[6] A Szent András és a Maškin szigetet 1891-ben a Huetterott család vásárolta meg, akik az egykori kolostorépületet családi nyaralónak alakították át, míg a szigetet parkosították és a világ minden részéből származó növényekkel ültették be. A szigeten ma is mintegy 180 fajta növény található. J.G. Huetterott orvos a nyaralót művészeti tárgyakkal rendezte be, melyek közül néhány ma is látható az udvaron. Fennmaradt a templom bencések által épített görög kereszt alaprajzú középső része. Itt ma kis tengerészeti múzeum működik régi hajók makettjeivel. A 10. században készített freskók egy része restaurálás alatt áll. Ma a szigeten üzemel a három csillagos Istra szálló a turisták pihenését szolgáló minden kényelemmel felszerelve. Az egykori Hueterott-kastély is a szállodához tartozik, étterem, bár és múzeum van benne. A Szent András-szigettől délre fekvő Maškin-sziget közepén áll a Huetterott család mauzóleuma.
  • Rovinj központjától 4 km-re, a Szent András-szigettől 1 km-re délre fekszik a Szent János-sziget (otok Sveti Ivan), vagy a hogy a helyiek mondják San Giovanni. Ez a sziget is ősidők óta lakott, ma a Szent János templom található rajta. A középkorban a fiesolei Szent Jeromos testvériség remetéi lakták, akik ispotályt építettek ide, melyet 1668-ban IX. Kelemen pápa megszüntetett. Az épület enyészetnek indult, de a tengerészeknek és halászoknak köszönhetően temploma fennmaradt.[6] A sziget több birtokos kezén ment át, akik a templommal meg nagyon törődtek így az mai is romosan, tető nélkül áll, lényegében csak a harangtorony maradt meg épen. A sziget közelében délnyugatra fekvő Sveti Ivan na Pučini szigeten világítótorony áll, mely már 150 éve segíti a tengerészeket helyezetük meghatározásában.
  • Említésre méltó még a Szent Katalin-szigettől nyugatra fekvő parányi Banjol-sziget, melyen barlang található, amely azonban legnagyobb részt víz alatt áll. A sziget majdnem teljesen kopár, csak néhol borítja a sziklák közt spontán kikelt növényzet, főként fenyő.

Galéria[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Horvát Statisztikai Hivatal. (Hozzáférés: 2014. május 27.)
  2. ^ a b c d e f g h i O Rovinju - Povijest (horvát nyelven). www.rovinj.hr. (Hozzáférés: 2013. május 27.)
  3. - Republika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857.-2001.
  4. http://www.dzs.hr/Hrv_Eng/publication/2011/SI-1441.pdf
  5. ^ a b c O Rovinju – Šetnja gradom (horvát nyelven). www.rovinj.hr. (Hozzáférés: 2013. május 27.)
  6. ^ a b c d e f g h i j k l m n o Rovinj – Crkvice i kapelle (horvát nyelven). www.zuparovinj.hr. (Hozzáférés: 2013. május 27.)
  7. ^ a b c d O Rovinju – Šetnja gradom (horvát nyelven). www.rovinj.hr. (Hozzáférés: 2013. május 27.)
  8. ^ a b O Rovinju – Šetnja gradom (horvát nyelven). www.rovinj.hr. (Hozzáférés: 2013. május 27.)
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Rovinj témájú médiaállományokat.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]