Romániai magyar szabadkőműves irodalom

Szabadkőműves irodalom – A magyar szabadkőműves mozgalom kezdetei Bécsbe, Mária Terézia udvarába nyúlnak vissza. 1742-ben itt avatták be az udvar köréhez tartozó első magyarokat, köztük Báróczi Sándor testőrírót. A felvilágosodás ismert alakjai közül még a századvég előtt a mozgalomhoz tartozott a Martinovics-féle összeesküvés legtöbb tagja. A birodalomban igen hamar elterjedt: 1749-ben már Brassóban, 1765-ben Nagyszebenben is alakult páholy, ez utóbbihoz tartozott Samuel von Brukenthal és gróf Bánffy György gubernátor. Az 1770-es években páholy alakult Temesváron (1772-től), Csíkszeredában (1780-tól), Kolozsváron (1782-től), Nagyváradon (1790-től). Az erdélyi páholyokhoz az akkori szellemi élet számos ismert alakja (Aranka György, Gyarmathi Sámuel, Sipos Pál) is hozzátartozott.

Erdélyi páholyok

A jakobinus mozgalom vérbe fojtása s a II. József halálát követő visszarendeződés után a reformkorban indul meg újra Magyarországon is, Erdélyben is a páholyok szervezése (olyanokat említhetünk tagjaik sorában, mint Cserei Farkas, gróf Festetics György, Kölcsey Ferenc, gróf Széchényi Ferenc), igazi lendületet azonban az 1867-es kiegyezés után kapott a mozgalom, amikor a polgárosodás kibontakozásával az új polgári réteg nagyszámban kapcsolódott be a gyorsan szaporodó páholyok munkájába.

Az első világháború küszöbén, 1913-ban Magyarországon már 115 páholy s azoknak kb. 19 000 szabadkőműves tagja volt, s 18 erdélyi városban alakultak rövidebb-hosszabb élettartamú páholyok: Temesváron (1868-ban), Aradon (1870-ben), Újaradon, Lippán és Oravicán (1871-ben), Szamosújváron és Szatmárnémetiben (1872-ben), Resicán (1873-ban), Nagyváradon (1876-ban), Máramarosszigeten és Brassóban (1877-ben majd 1889-ben), Nagyszebenben (1880-ban), Karánsebesen (1882-ben), Kolozsváron (1886-ban), Sepsiszentgyörgyön (1892-ben, majd újra 1912-ben), Désen (1900-ban), Orsován (1903-ban), Marosvásárhelyen (1905-ben), Petrozsényben (1909-ben), Medgyesen (1910-ben), Déván (1911-ben), Zilahon (1914-ben), Székelyudvarhelyen (1915-ben) Lugoson (1918-ban).

Mivel az első világháborút megelőző radikális polgári mozgalmakban, majd a magyar őszirózsás forradalomban számos szabadkőműves exponálta magát, s többen a kommün alatt is szerepet vállaltak, Magyarországon 1920 után betiltották a páholyokat. Romániában viszont szabadon működött, sőt a korábban alakult magyar páholyok önállóan, saját kereteiket újraépítve tevékenykedhettek. A legaktívabbak közé tartozott ebben az időben a kolozsvári Unió páholy (főmestere Janovics Jenő), a marosvásárhelyi Bethlen Gábor páholy (főmesterhelyettese Molter Károly), az aradi Concordia páholy (főmestere Szöllősi István) és a nagyváradi Bihar páholy (főmestere Edelmann Menyhért); de működött magyar páholy vagy kör ebben a két évtizedben Brassóban (az Aurora), Désen (a II. Rákóczi Ferenc-kör), Déván (a Hunyad), Karánsebesen (az Oriens), Lugoson (a Dél), Márama­ros­szigeten (a Tisza), Nagybányán (a Humanitas), Sepsiszentgyörgyön (a Siculia), Szatmárnémetiben (az Aurora), Temesváron (a Bánát).

Tevékenységük a szélsőjobboldal agresszív előretörése miatt az 1930-as évek derekára egyre több nehézségbe ütközött, s noha az önművelésen és a szolidaritáson kívül főképp humanitárius – sőt kisebbségvédelmi – feladatokat helyeztek előtérbe, nyílt támadásoknak, provokációknak voltak kitéve. Emiatt 1937 februárjában a romániai központi szervezet feloszlott, s ez a magyar páholyok önfeloszlatását is maga után vonta.

A bécsi döntés után az erdélyi páholyok kulturális tevékenységüket az Országos Magyar Kereskedelmi Egylet keretébe illeszkedve próbálták feléleszteni, de már kezdettől a rendőrségi nyomozó szervek megfigyelésének és a szélsőjobboldali sajtó támadásainak kitéve dolgoztak. 1942-ben a Magyarság c. lapban a marosvásárhelyi Bethlen Gábor páholy ellen indult támadás, 1943-ban pedig nyilvános bírósági tárgyalás kezdődött a kolozsvári Unió páholy tagjai ellen. Ebben a perben a vádlottak sorában volt Asztalos Sándor, Jancsó Elemér, Mikó Imre, Mikó Lőrinc és Tamási Áron is. A per végül felmentésükkel végződött, de ez is elég volt bármilyen további munka ellehetetlenítésére.

A második világháború és a deportálások végleg szétzilálták a mozgalmat, s az események során az egyes páholyok irattárai is megsemmisültek. A háború után Romániában kísérlet történt a mozgalom újraszervezésére, a kommunista hatalom azonban még a legalitás idején ellenséges elemekként kezelte a szabadkőműveseket, s 1948 júliusában formálisan is betiltották a mozgalmat, amely magyar vonalon már amúgy sem szerveződött újra.

A szabadkőművesség célkitűzései között az önművelés mellett a kulturális és szociális tevékenység is nagy szerepet játszott, ez azonban nem feltétlenül a páholyokban folyó munka keretében nyilvánult meg. A nagyváradi páholyoknak például olyan vezető magyar értelmiségiek voltak a tagjai, mint Ágoston Péter jogakadémiai tanár, Böszörményi Andor ügyvéd, közgazdász, Dénes Sándor, a Szamos és Hegedűs Nándor, a Nagyváradi Napló főszerkesztője, Leövey Leó színművész, Marton Manó újságíró, Rozvány Jenő ügyvéd, Sonnenfeld Adolf nyomdatulajdonos, Tabéry Géza író, Vágó József építész.

Szabadkőműves irodalom 1918 után

Maga a tényleges szabadkőműves irodalom 1918 után alig néhány művet mutathatott fel. Ezek közül a mozgalom erdélyi történetére vonatkozólag forrásértékűek Jancsó Elemér könyvei: Az erdélyi szabadkőművesség kulturális és irodalomtörténeti jelentősége a XVIII. században (Kolozsvár, 1934); A magyar szabadkőművesség a XVIII. században (Kolozsvár, 1936); Balázs Lajosnak a temesvári Losonczy szabadkőműves páholy 30 éves évfordulójára kiadott kötete (Harminc év. 1899–1929. Temesvár, 1929), valamint a kolozsvári Unió páholy félszázados jubileumára Jancsó Elemér és munkatársai által szerkesztett két kiadvány (Ötven év munkája. Kolozsvár, 1936; Az Unió szabadkőműves páholy ötven éve. Kolozsvár, 1937). Ezenkívül megemlíthető az akkor már betiltott magyarországi nagypáholy be nem iktatott de facto nagymesterének, Balassa Józsefnek Jules Romains a szabadkőművességről c. kiadványa (Kolozsvár, é. n.) és Kőhalmi Béla Szabadkőműves kátéja (Temesvár, é. n.).

Az erdélyi magyar szabadkőművességnek saját lapja is volt a Kolozsvárt megjelenő Testvériség, folytatása Humanitas címen (1931–36); ezt az Unió páholy megbízásából Mezei Sándor, majd Mezei Gyula szerkesztette, s a páholy szervezésében tartott előadások szövegei, társasági hírek, közlemények jelentek meg benne. De közöltek magyar nyelvű előadásokat az ugyancsak Kolozsvárt megjelenő többnyelvű Napocában is.

Források

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon szabadkőműves irodalom Archiválva 2016. március 5-i dátummal a Wayback Machine-ben szócikkén alapul. Az eredeti cikk szerzője DÁVID Gyula.
• Romániai magyar irodalmi lexikon: Szépirodalom, közírás, tudományos irodalom, művelődés V. (S–Zs). Főszerk. Dávid Gyula. Bukarest–Kolozsvár: Kriterion; Kolozsvár: Erdélyi Múzeum-Egyesület. 2010.  
• ↑ László Szigfrid: László Szigfrid - Magyarország szabadkőműves páholyainak térképe 1892. év végén. Szabadkőműves Wiki. (Hozzáférés: 2013. június 10.)
• ↑ Patakiné 1967: Pataky Lajosné: A szabadkőműves szervezetek levéltára – repertórium. Budapest: Magyar Országos Levéltár. 1967. arch Hozzáférés: 2015. április 19.  

További információk

• Balázs Lajos: Harminc év. 1899–1924. A Timişoara keletén dolgozó Pax – előbb Losonczy páholy … jubileumi ünnepélye alkalmából. Temesvár, é. n.
• Ötven év munkája. 1886–1936. Kolozsvár, 1936. Kiadja az Unio szabadkőműves páholy.
• J. E. [Jancsó Elemér]: Az Unió szabadkőműves páholy ötven éve. 1886–1936. Kolozsvár, 1937.
• Semlyén István: Malthus, a Római Klub és az egyke. A Hét, 1982/11.
• L. Nagy Zsuzsanna: A magyarországi és erdélyi szabadkőművesség kapcsolatai a két világháború között. In: Tanulmányok Erdély történetéről. Budapest, 1988.
• Balassa József: A szabadkőművesség története. Budapest, 1990.
• Németh Sándor: Polgárosodás és szabadkőművesség. Helikon 1991/41.
• Szabó Sámuel: Szabadkőművesek [Brassóban]. Brassói Füzetek 1993/5.
• Benkő Samu: Adalékok az erdélyi szabadkőművesség történetéhez. In Gergely Ernő (szerk.): A hosszú tizenkilencedik és a rövid huszadik század: Tanulmányok Pölöskei Ferenc tiszteletére. Budapest: ELTE BTK Új- és Legújabbkori Magyar Történeti Tanszék. 2000. 49–60. o.  
• Berényi Zsuzsanna Ágnes (szerk.): Iratok a magyarországi szabadkőművesség történetéhez. 1918–1950. Budapest, 2001.
• Berényi Zsuzsanna Ágnes: A zilahi Wesselényi-kör története. Acta (Siculica), MMI. évf. 1. sz. (2002) 337–347. o.
• Berényi Zsuzsanna Ágnes: Adatok a brassói „A három oszlophoz” című páholyról. Acta (Siculica), 1–3. sz. (2006) 285–288. o.
• Berényi Zsuzsanna Ágnes: Aradi szabadkőműves páholyok tagnévsorai a dualizmus korából. Acta (Siculica), (2007) 455–466. o. arch Hozzáférés: 2013. június 10.
• Berényi Zsuzsanna Ágnes: Székelyudvarhelyi szabadkőműves iratok, 1913-17. Acta (Siculica), 1. sz. (2000) 287–296. o.
• Jancsó Elemér: Az erdélyi szabadkőművesség kulturális és irodalomtörténeti jelentősége a XVIII-ik században. Cluj [Kolozsvár], 1934.
• Jancsó Elemér: A magyar szabadkőművesség irodalmi és művelődéstörténeti szerepe a XVIII-ik században. Irodalomtörténeti tanulmány. Cluj [Kolozsvár], 1936. Kiadja az Ady Endre társaság.
• Kupán Árpád: Szabadkőművesek Nagyváradon. Történelmi jegyzetek. Nagyvárad, 2004.
• Kupán Árpád: Az erdélyi magyar szabadkőművesség története a két világháború közötti időktől napjainkig. Várad folyóirat, 2. sz. (2004)
• Kupán Árpád: Az erdélyi magyar szabadkőművesség történetéből. Hepehupa, II. évf. 4. sz. (2003) 25–29. o.
• Marosi Ildikó: Az erdélyi magyar szabadkőművességről: Eredeti dokumentum közlésével. Hitel, VIII. évf. 4. sz. (1995) 60–69. o.
• Márton László: Az erdélyi szabadkőművesség rövid története. Művelődés, XLII. [XLVI.!]. évf. 10. sz. (1993) 34–35. o.
• Molter Károly Levelezése. III. 1933–1937. Kolozsvár, 2006. (Főképp Molter és Szöllősi István, ill. Szent­imrei Jenő levelezése.) IV. 1938–1944. [Megjelenés előtt.] (Péterfy István 1942. márc. 10-én kelt levele a marosvásárhelyi páholy 1940 előtti tevékenységéről.)
• Salagean, Tudor - Eppel, Marius szerk: Masoneria in Transilvania. 2. kiadás. Bukarest: Editura Nestor; Cluj: Editura Argonaut. 2007–2009. 306. o.