Richard Layard

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Richard Layard
Richard Layard.jpg
Született
1934. március 15. (80 éves)
Foglalkozása közgazdász
politikus
Iskolái London School of Economics
Eton College

Peter Richard Grenville Layard (1935. március 15. –) brit közgazdász, 1990 óta a a London School of Economics egyik részlegének az igazgatója.

Tanulmányait Cambridge-ben a King's College-ban és a London School of Economicsban folytatta. Karriere elején Lionel Robbins Bizottságnál volt kutatásvezető. Ennek a szervezetnek a jelentése vezetett a brit egyetemi oktatás kibővítéséhez a 20. század '60-as '70-es éveiben. Számtalan akadémiai tisztsége mellett, melyeket az 1960-as évek óta tölt be, több kormányzati szervnek is tanácsadója volt az Egyesült Királyságban és Oroszországban.

1991-ben elvette Molly Meachert. Két lányuk és két fiuk született.

2000 óta Layard a Lordok Házának munkáspárti képviselője.

Munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Layard azzal vált híressé a közgazdászok között, hogy azt állította: a bevétel rossz mutatója a boldogságnak. A modern boldogságkutatásokra alapozva három faktort emel ki, amit a közgazdászok nem vesznek számításba:

  • Társadalmi versengés: Azzal ellentétben, amit a konzervatív közgazdaságtan állít, az ember boldogsága a relatív és nem az abszolút jövedelmétől függ. Tehát ha mindenki ugyanakkora vásárlóerő-növekedésben részesül, lesznek olyanok, akik a relatíve kevesebb pénz miatt szomorúbbak lesznek. Emiatt a hatás miatt a gazdasági növekedés soha nem lehet egy zéró összegű játék. Egy gazdaságban, ahol nem csak cégek, hanem magánemberek is versenyeznek, az élet és a munka olyan, mintha egy mókuskerékben lennének.
  • Adaptáció: Azok az emberek, akik magasabb jövedelemmel rendelkeznek, magasabb jövedelememelkedéssel lesznek ugyanannyira megelégedve, mint az alacsony jövedelműek. Ha anticipációik szerint ez az elvárás a jövőben nem fog realizálódni, több időt fordítanak pihenésre, szabadidőre, s kevesebbet a munkára.
  • Ízlésváltozás: A közgazdasági elméletek szerint a fogyasztónak állandó preferenciarendszere van.

Ezekből a nézőpontokból Layard azt a következtetést vonja le, hogy az adóknak a közszolgáltatások (leginkább a közjavak) finanszírozásán és a redisztribúción túl van még egy hatása: a többletjövedelem magasabb adóztatásán keresztül csökkenti az egységnyi többletmunkával megszerezhető pénzt, s így segít a helyes munka/szabadidő arány megtalálásában.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]