Emil Erlenmeyer

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Richard August Carl Emil Erlenmeyer szócikkből átirányítva)
Emil Erlenmeyer
Született1825. június 28.[1][2][3]
Wehen
Elhunyt1909. január 22. (83 évesen)[1][2][3]
Aschaffenburg[4]
Állampolgárságaporosz
GyermekeiFriedrich Gustav Carl Emil Erlenmeyer
Foglalkozása
Iskolái
A Wikimédia Commons tartalmaz Emil Erlenmeyer témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Richard August Carl Emil Erlenmeyer (Wehen, 1825. június 28. – Aschaffenburg, 1909. január 22.) német kémikus.

Életútja[szerkesztés]

Miután befejezte orvosi tanulmányait egy pár évig gyógyszerészként dolgozott.

Tanulmányai egy részét Gießenben végezte, ahol Justus von Liebig tanítványa volt, majd Heidelbergben folytatta Friedrich Kekulé tanítványaként. Együtt dolgozott Robert Bunsennel műtrágyázási kísérletekben. Később 1868-tól 1883-ig a Müncheni Politechnikai Iskola kémia professzora volt. Kísérleti munkái során számos szerves vegyületet fedezett fel (pl. az izovajsavat 1865-ben); 1861-ben feltalálta az Erlenmeyer-lombikot. Elsők között alkalmazta a vegyértékeken alapuló szerkezeti képleteket és ugyancsak ő fedezte fel, hogy a naftalinmolekula szerkezete két közös szénatommal kapcsolódó, két benzolgyűrűből áll.

1880-ban megalkotta az Erlenmeyer-szabályt: Az összes olyan alkohol, ahol a hidroxilcsoport közvetlenül kettős kötésű szénatomhoz kapcsolódik, aldehiddé vagy ketonná alakul.

1883-ban egészségügyi okokból visszavonult, azonban továbbra is tartott konzultációkat. Erlenmeyer Aschaffenburgban halt meg 1909-ben.

Erlenmeyer-lombik

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ a b SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  2. ↑ a b Brockhaus (német nyelven)
  3. ↑ a b Proleksis enciklopedija (horvát nyelven)
  4. ↑ Nagy szovjet enciklopédia (1969–1978), Эрленмейер Эмиль, 2015. szeptember 28.

Források[szerkesztés]

  • Otto Krätz (1972). „Das Portrait: Emil Erlenmeyer 1825-1909”. Chemie in unserer Zeit 6 (2), 53-58. o. DOI:10.1002/ciuz.19720060204.  
  • M. Conrad (1910). „Emil Erlenmeyer”. Berichte der deutschen chemischen Gesellschaft 43 (3), 3645 - 3664. o. DOI:10.1002/cber.191004303163.  
  • B. Lepsius (1921). „Nekrolog: Friedr. Gustav Karl Emil Erlenmeyer 1864-1921”. Berichte der deutschen chemischen Gesellschaft (A and B Series) 54 (5), A107 - A113. o. DOI:10.1002/cber.19210540539.  
  • Otto N. Witt (1911). „Emil Erlenmeyer, 1825–1909”. Journal of the Chemical Society, Transactions 99, 1646 - 1668. o. DOI:10.1039/CT9119901646.  

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Emil_Erlenmeyer&oldid=22906361”