A Real Avilés CF, teljes nevén Real Avilés Club de Fútbol, 2010 óta egyre több helyen egyszerűen csak Real Avilés egy spanyol labdarúgócsapat. A klubot 1903-ban alapították, jelenleg a negyedosztályban szerepel.
A klubot 1983-ban alapították két korábbi avilési csapat, a Real Avilés CF és a CD Ensidesa egyesítésével. A harmadosztályban kezdte szereplését, azonban innen két év után kiesett. A negyedosztályban is két évet töltött, majd három év után feljutott a másodosztályba is, ahonnan ismét két év után kényszerült búcsúzni. 2004-ig nagyrészt a harmadosztályban játszott, ám ekkor kiesett, és azóta sem sikerült ismét feljutnia a harmadosztályba.
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Real Avilés című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.