Rakovszky György

nagyrákói és kelemenfalvi Rakovszky György altábornagy
Rakovszky György altábornagy
Született	1892. szeptember 10. Miskolc,
Meghalt	1962. április 29. (69 évesen) Kisoroszi,
Állampolgársága	magyar
Nemzetisége	magyar
Fegyvernem	lovasság
Rendfokozata	altábornagy
Egysége	császári és királyi 7. huszárezred, Magyar 2. hadsereg hadsereg-parancsnokság
Csatái	második világháború
A Wikimédia Commons tartalmaz nagyrákói és kelemenfalvi Rakovszky György altábornagy témájú médiaállományokat.

Rakovszky György Dr. Sunji Sasamoto japán haditudósítóval

Rakovszky György és neje sírja a kisoroszi római katolikus temetőben.

Rakovszky György, vitéz nagyrákói és kelemenfalvai, (Miskolc, 1892. szeptember 10. – Kisoroszi, 1962. április 29.) honvéd altábornagy (lovasság).

Élete és pályafutása

Apja Rakovszky Endre főispán, felsőházi háznagy volt, anyja Lichtenstein Malvin.

1910 és 1913 között végezte el a császári és királyi Mária Terézia Katonai Akadémia három évfolyamát Bécsújhelyen. Tanulmányait az első világháború után, 1922–1924 között a budapesti Ludovika Akadémia tiszti továbbképző tanfolyamán (Hadiakadémia) folytatta.

Az első világháborúban az 1. lovas hadosztályhoz tartozó, II. Vilmos nevét viselő császári és királyi 7. huszárezredhez került hadnagyként. 1914. július 30-án az ezred 1. és az általa vezetett 2. századot átvezényelték a 17. gyaloghadosztály kötelékébe. A gyaloghadosztály kötelékében felderítő, elővéd, utóvéd és összekötő feladatokat közel egy hónapig teljesített Pancsova vidékén.

1914. augusztus 25-én a gyaloghadosztály kötelékében Galíciába vonult, ahol a vonatból kiszállva 1914. augusztus 28-án Rohatin mellett átesett a tűzkeresztségen. Részt vett a második lembergi csatában, majd a kárpáti hadak első és második galíciai offenzívájában. 1915. május 1-jén főhadnagynak nevezték ki. 1915 május 5-én a gorlicei áttörést követő előrenyomulásban felderítő és elővéd szerepet töltött be alakulatával. A 2. század járőr parancsnokaként Wola Wyzna mellett két gyülekező orosz zászlóaljat szórt szét.

1915. május 18-án a 7. hadosztályt és a két huszárszázadot kivonták és a délnyugati frontra, a Dráva völgyébe szállították át. Greifenburgban 1915 május 29-én csatlakoztak az ott felsorakozó erőkhöz. A 2. századdal a doberdói fennsík északi részén biztosító, összekötő feladatot végzett. 1915. szeptember 8-án átvezényelték a 94. gyaloghadosztályhoz (Trieszt környéke), ahol a 3. görzi csata végéig teljesített szolgálatot.

Ezután századával a szerb fronton harcolt, majd a román fronton lett egy lövészszázad parancsnoka. Ezrede a lovas osztállyal előre tört a Csíki-havasokba hegységbe és az Úz völgyébe. 1916. októberében kitüntették a 3. oszt. Vaskorona-renddel. 1917 telén a Fetisoara hegyén elfoglalt kiszögellést védte alakulatával, amelyben kimagasló hősiességről tett tanúbizonyságot.

1917. júliusában megbetegedett és gyógyulásra a hátországba került. 1918-ban elvégezte a belgrádi hadiiskola tanfolyamát. 1918-ban a 20. hadtestparancsnokság vezérkari tisztje lett és a háború végéig Tirol déli részén állomásozott.

A háború után 1918. december 2. és 1919. június 5. között a Hadügyminisztérium, illetve Magyarországi Tanácsköztársaság Hadügyi Népbiztossága 8. osztályán dolgozott. 1919. szeptember 1-jei hatállyal századosi rangot kapott. 1922-ben 191. iktatás alatt felvették a Vitézi rendbe.

1934-től 1938-ig katonai attasé volt Párizsban.

A második világháború idején, 1942. június 20-án kinevezték a Magyar 2. hadsereg vezérkari főnökének és a keleti frontra került. 1942. október 1-jétől a Honvédelmi Minisztérium I. csoport főnöke lett, majd nyugdíjba vonulásáig (1943.06.30) a Honvédelmi Minisztérium földi főcsoport főnöke volt.

1945. február 20-án ismételten a Honvédelmi Minisztérium állományába került, 1946. február 10-ig. 1946. március 1-jétől újra nyugállományba helyezték. 1946 és 1947 között katonai szakértőként vett részt a párizsi béketárgyalásokon. 1951 és 1954 között kitelepítve Pusztaföldváron élt. 1962. április 29-én Kisorosziban hunyt el.

Családja

Felesége: I: gyulai Gaál Stefánia (1924) II: Szathmáry Gizella (1942-1946) III: gyulai Gaál Stefánia (1948). Gyermekei: Lívia (1925), András (1929).

Rendfokozatai, kinevezései

• hadnagy: 1913. augusztus 18.;
• főhadnagy: 1915. május 1.;
• százados.: 1920. szeptember 1. (1929-ben 1919. szeptember 1-jére javítva);
• őrnagy: 1929. május 1.;
• alezredes: 1934. május 1.;
• ezredes: 1937. november 1.;
• tábornok: 1941. május 1.;
• altábornagy: 1943. május 1.

Kitüntetései a viselési sorrendben

• Magyar Érdemrend Középkeresztje a hadiszalagon a csillaggal a kardokkal (1942),
• Magyar Érdemrend Középkeresztje a hadiszalagon a kardokkal (1941),
• Magyar Érdemrend Középkeresztje (1938),
• Kormányzói dicsérő elismerés (1930),
• 3. osztályú Vaskoronarend a hadidíszítménnyel és a kardokkal,
• 3. osztályú Katonai Érdemkereszt a hadidíszítménnyel és a kardokkal,
• Ezüst katonai érdemérem a Katonai érdemkereszt szalagján a kardokkal,
• Bronz katonai érdemérem a Katonai érdemkereszt szalagján a kardokkal,
• Károly-csapatkereszt
• Háborús emlékérem karddal és sisakkal,
• 2. osztályú német Vaskereszthez a pánt (1942. szeptember 22.)

Források

• http://www.rakovszky.eu/ Archiválva 2007. november 12-i dátummal a Wayback Machine-ben
• A II. Vilmos német császár és porosz király nevét viselő cs. és kir. 7. huszárezred hadi emlékkönyve. Budapest., Grill Károly Könyvkiadó Vállalata, 1923.

További információk

• Bene János-Szabó Péter: A magyar királyi honvéd huszár tisztikar 1938-1945. Nyíregyháza, Jósa András Múzeum, 2003.
• Bene János-Szabó Péter: A magyar királyi honvéd huszár tisztikar 1938-1945. Bp., Heraldika Kiadó, 2006.
• Szakály Sándor: A magyar katonai elit. Bp., Magvető Könyvkiadó, 1987.
• Szakály Sándor: A magyar katonai felső vezetés 1938-1945. Lexikon és adattár. Bp., Ister, 2001.